2025. október 17-én az Óbudai Egyetem adott otthont az első innOtdk döntőnek, ahol tehetséges egyetemista kutatók versenyeztek a leginnovatívabb projekteknek járó díjakért. A beérkezett 80 pályázatból a 30 legjobb vehetett részt a most első alkakommal megrendezett megmérettetésen, a nyertes pályázatok aktuális környezetvédelmi, egészségügyi és informatikai problémákra adtak úttörő megoldásokat.

Az innOtdk az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT), a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ), a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) és a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) közös kezdeményezése jött létre ez év elején azzal a céllal, hogy tudatosítsák a tudományos diákköri tevékenységet végző hallgatókban az innováció jelentőségét, szerepét, és bíztassák őket, hogy amennyiben a kutatásuk lehetővé teszi, annak gyakorlati alkalmazását is vizsgálják. A verseny során a kutatási eredményeikben üzleti, társadalmi vagy környezeti innovációs potenciált látó hallgatók szakértői mentorálás segítségével fejleszthették tovább ötleteiket, és a gyakorlatban is megvalósuló megoldásokká formálták azokat.
A beérkezett 80 pályázatból a legjobb 30 vehetett részt a mentorprogramban, majd közülük 28 a döntőben egy innovatív kiállítás és verseny keretében mutatkozhatott be. A döntőbe jutott versenyzőket egy 9 fős zsűri értékelte, tagjai között az OTDT, a Neumann Társaság és a MISZ képviselői foglaltak helyet. A kétfordulós dontő első körében a 9 legjobbnak ítélt pályamunkát választották ki, míg a második fordulóban e 9 pályázó 10-10 perces előadás keretében mutatta be eredményeit, amely alapján a zsűri értékelte a pályázatokt és kihírdette a győzteseket.
Az innOtdk Nagydíjat Bukta Balázs József, a Debreceni Egyetem hallgatója nyerte el az elektronikai hulladékban található értékes fémek, így elsősorban az arany hatékony kinyerését lehetővé tevő projektjével.
Az innOtdk Díjat Kovács Dániel és Kis Flóra, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói vehették át. Projektjükben Nairobi nyomornegyedének egészségügyi problémáit javító, gyorsan és olcsón létrehozható fertőtlenítési és tisztálkodási pontok építészeti megoldását dolgozták ki.
A Magyar Innovációs Szövetség különdíját Horváth Dávid, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karának hallgatója nyerte el. Munkájával az adatbázisokban található adatok gyors és energiatakarékos adatfeldolgozásának módszerét dolgozta ki.
A Neumann János Számítógéptudományi Társaság különdíját Szmida Patrik Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója vehette át egy e-sportolók számára készült, mesterséges intelligenciára épülő stratégiai tanácsadó megoldás kifejlesztésséért.
A Közönségdíjat Sallai Edina Angéla, a BMSzC Petrik Lajos Két tanítási Nyelvű Technikum diákja érdelmelte ki, aki egy komplex levegőminőség elemző rendszert dolgozott ki.

„A Magyar Innovációs Szövetség 35 éve minden évben megrendezi a középsikolás fiatalok tudományos és innovációs versenyét, az OTIO-t. Ennek a rendkívül sikeres versenynek a szellemiségét kívántuk továbbvinni és egy hasonló, kreatív, innovatív versenyt létrehozni a felsőoktatásban tanuló diákok számára. Így született meg az innOtdk, amelyet idén rendeztünk meg elsőként. A verseny sikeresen bizonyította, hogy a tudományos kutatás és az innováció szorosan összekapcsolható a fiatal generáció kreatív energiáival és társadalmi felelősségvállalásával.” – mondta Prof. Dr. Birkner Zoltán, a MISZ társelnöke, az innOtdk bírálóbizottságának tagja.
A jövőben az OTDT, a MISZ és a Neumann Társaság évente megrendezi az innOtdk versenyt a főiskolai és egyetemi hallgatók számára.

