Az Innofórum egy új, rendszeres szakmai találkozósorozat innovatív KKV vállalatok számára, amellyel célunk, hogy lehetőséget teremtsünk tapasztalatcserére, tudásmegosztásra és kapcsolatépítésre, minden alkalommal más-más innovatív KKV vendéglátásában.
A mostani alkalom fókuszában az innovációk piacra vitelének gyakorlati és stratégiai kérdései állnak. Hogyan válhat egy technológiai ötletből, kutatás-fejlesztési eredményből, szabadalomból vagy prototípusból nemzetközileg is versenyképes üzleti megoldás? A rendezvény célja, hogy gyakorlati példákon keresztül mutassa be az innovációmenedzsment szerepét, amely a műszaki, üzleti, jogi, finanszírozási és szervezetfejlesztési szempontokat összekapcsolva képes hidat teremteni a fejlesztés és a piaci hasznosítás között. A szakmai program során szó lesz az innovációs ökoszisztéma együttműködési lehetőségeiről, a startupok és deep-tech projektek növekedési kihívásairól, valamint arról is, hogyan válhat egy magyar technológiai vállalkozás nemzetközi szinten is meghatározó szereplővé.
A rendezvényen a NexGen Innovation Labs innovációmenedzsment szemléletét bemutató előadás, illetve az Econ Engineering nemzetközi mérnöki és technológiai fejlődését bemutató prezentáció hangzik el, valamint diszkusszió és kapcsolatépítés egészíti ki.
Dátum: 2026. május 27. (szerda) Időpont: 14:00–17:00 Helyszín: eCon Engineering Kft. (1116 Budapest Kondorosi út 3.)
14:00 – 14:10 | Megnyitó (10 perc)
Üdvözlő beszéd:
- Bőthe Csaba, ügyvezető igazgató – Magyar Innovációs Szövetség
- Lénárt Máté, tagozatvezető – MISZ – Innovatív KKV Tagozat
Házigazdai köszöntő:
- Kiglics Gábor, ügyvezető igazgató – eCon Engineering Kft.
14:10 – 14:40 | NexGen Innovation Labs – Innováció! Menedzsment? (30 perc)
Előadó: Kölkedi Krisztián (vezérigazgató, NexGen Innovation Labs) Tartalom: Mi a probléma a jelenlegi innovációmendzsment folyamatokkal?
Mire van szüksége egy cégnek, aki terméket, szolgáltatást, vagy csak belső folyamatokat szeretne fejleszteni? Hogy tudjuk összekapcsolni a műszaki, üzleti, jogi és befektetői szempontokat annak érdekében, hogy egy kutatás-fejlesztési eredményből vagy prototípusból piacképes és nemzetközileg is skálázható vállalkozás születhessen.
14:40 – 15:00 | eCon Engineering Kft. – A szimuláció, mint innovációs motor – így gyorsítja egy magyar KKV nemzetközi nagyvállalatok ipari fejlesztéseit (20 perc)
Előadó: Kiglics Gábor (ügyvezető, eCon Engineering Kft.)
Tartalom: Hogyan vált a szimuláció az ipari innováció egyik kulcstényezőjévé, hogyan csökkenthető az új termékek fejlesztési ideje, a prototípusigény és a technológiai kockázat az innovatív, digitális mérnöki módszerekkel.
15:00 – 15:30 | Diszkusszió (30 perc)
Vezeti: Lénárt Máté (Innovatív KKV tagozatvezető)
- Kérdések és válaszok az előadásokkal kapcsolatban (15 perc)
- Rövid tájékoztató a MISZ Innovatív KKV Tagozat tevékenységéről, valamint a következő Innofórum helyszínének és témájának felvezetése (15 perc)
15:30 Zárszó Lénárt Máté tagozatvezető
15:30 – 17:00 | Networking, kapcsolatépítés, szendvicsbüfé
Kötetlen beszélgetés, szakmai/üzleti kapcsolatok építése.
A részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát legkésőbb 2026. május 22-ig jelezze, az innovacio@innovacio.hu email címen.
