Szövetség hírei
Megtartotta alakuló ülését júniusban a Magyar Innovációs Szövetség Űr-, Védelmi- és Légiinnovációs Munkacsoportjának elnöksége, amelynek keretében sor került a munkacsoport vezető tisztségviselőinek megválasztására. Az elnökség döntése alapján a következő két
Szövetség hírei
A június 10-én tartott jubileumi ünnepségen részt vett és köszöntőt mondott Horváth Péter tudománypolitikáért és innovációért felelős államtitkár is. Zipernowsky Károly Innovációs Díjban részesült az M1-M7 autópályaszakaszon kialakított Közlekedést támogató
Szövetség hírei
Évtizedek óta tartó folyamatos innováció tette lehetővé, hogy a Kravtex–Kühne Csoport piaci alapon is sikeresen működjön, és meghatározó szereplője legyen a hazai járműgyártásnak, azon belül az autóbuszgyártásnak. A díjnyertes vállalat
Szövetség hírei
A Magyar Innovációs Szövetség és a Magyar Suzuki Zrt. közös szervezésében 2026. június 10-én, az esztergomi Suzuki Arénában került sor a Nagyvállalati Innovációs Klub soron következő ülésére. A rendezvény középpontjában
Szövetség hírei
A közel 40 éve alapított Műegyetem Támogatói és Baráti Köre 2024 decemberében két díjat alapított: az Empower-díjat és a Mentor-díjat. Előbbi egy társadalmi kiválóság díj, melynek célja olyan személy kitüntetése,
Szövetség hírei
A Magyar Innovációs Szövetség 34. alkalommal hirdette meg a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, a Nemzeti Innovációs Ügynökség és a Magyar Kereskedelmi és
Szövetség hírei
A Magyar Innovációs Szövetség számára az innováció, az oktatás és a startupok ügye kiemelt jelentőségű. Ezért örömmel veszünk részt a Restart Hungary szakmai munkájában, ahol más szervezetekkel együtt dolgozunk Magyarország
Szövetség hírei
A Magyar Innovációs Szövetség 2025. évet lezáró közgyűlésére 2026. május 6-án került sor a BME Dísztermében. Az esemény hivatalos jegyzőkönyve elkészült, mely felkerült innovációs portálunkra. Az eseményen készült hivatalos fényképeket
Szövetség hírei
Sikeresen lezajlott az Innofórum második szakmai rendezvénye, amelynek ezúttal az eCon Engineering Kft. adott otthont. A közel 20 résztvevővel megvalósult esemény kiváló lehetőséget teremtett innovatív KKV-k, technológiai szakemberek és üzleti