A magyar innováció portálja

Szövetség hírei

2026.05.19.

A tehetséggondozás és az innovációs ökoszisztéma fejlesztése állt a MISZ választmányi ülésének középpontjában

2026. április 29-én tartotta választmányi ülését a Magyar Innovációs Szövetség a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpontjában. Az esemény házigazdája Prof. Dr. Závodszky Péter volt, aki köszöntőjében hangsúlyozta: a választmány a MISZ egyik legfontosabb testülete, amely hidat képez az elnökség, a tagság és a Szövetség közössége között.

A szakmai programot Prof. Dr. Birkner Zoltán nyitotta meg az elmúlt időszak tevékenységeiről szóló beszámolóval. Kiemelte, hogy a MISZ két stratégiai fókuszterülete továbbra is a tehetséggondozás és a Magyar Innovációs Nagydíj program. Az idei Országos Tudományos és Innovációs Olimpia minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett zajlott: összesen 728 diák vett részt a programban, a regionális fordulókat hét egyetem bevonásával szervezték meg, a döntőbe pedig 60 csapat jutott be. A MISZ célja, hogy az OTIO résztvevőinek száma a következő években elérje az 1000 főt, miközben a program intézményesítésén és az egyetemi kapcsolatok további erősítésén is dolgozik.

Az ülésen részletes beszámoló hangzott el a 34. Magyar Innovációs Nagydíj eredményeiről is. Bőthe Csaba ismertette, hogy a megújított, társszervezetekkel (elsősorban az MKIK-val és az MNB-vel,valamint további szervezetekkel) együttműködésben meghirdetett, jelölésre épülő pályázati rendszerben idén rekordszámú, 91 pályázat érkezett, közülük egy kapott Nagydíjat, további 9 pedig szakterületi innovációs díjat. A díjazottak az elismerés mellett összesen több mint 50 millió forint értékű szakmai és üzleti támogatásban részesültek. A Nagydíj pályázat idén először a MISZ és az MKIK által életre hívott InnoSummit2026 innovációs konferenciához csatlakozott, amelyen a díjazott cégek is bemutatkoztak.

A választmányi ülésen bemutatkozott a 2025. évi Magyar Innovációs Nagydíjas Kravtex-Kühne Csoport is. Dr. Krankovics István előadásában ismertette a Credobus fejlesztéseit, köztük az ultrakönnyű vázszerkezetű és elektromos buszplatform innovációit, amelyek jelentős gazdasági és környezeti előnyöket kínálnak.

Szintén előadást tartott a 2025. évi KKV Innovációs Nagydíjas Webwise Hungary Kft. alapítója, Gulyás Ákos, aki a Syncee globális e-kereskedelmi platform fejlődését és nemzetközi sikereit mutatta be. A platform ma már több mint 8 millió terméket és 1500-nál is több beszállítót kapcsol össze világszerte. Az innovációmenedzsment jövőjéről Személyi László tartott előadást, amelyben az ISO56001 szabvány szerepét és a készülő új nemzetközi ajánlásokat ismertette. Az előadás hangsúlyozta, hogy az innováció hosszú távon csak tudatosan felépített szervezeti képességként működhet sikeresen.

Az ülés során elhangzott az is, hogy a MISZ együttműködési megállapodást kötött az Innobility vállalattal, amelynek keretében a Szövetség ISO56001 minősítésre felkészítő szolgáltatást indít vállalkozások számára.

A tanácskozás zárásaként Dr. Pakucs János kiemelte: a Magyar Innovációs Nagydíj elmúlt 34 évének tapasztalata is azt bizonyítja, hogy a sikeres és válságálló vállalatok működésének alapja a folyamatos innováció.