A magyar innováció portálja

Szövetség hírei

2025.10.21.

2. MISZ ISO 56001 Innovációmenedzsment Workshop

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) október 7-én a júniusi telt házas alkalom után második alkalommal is megszervezte szakmai workshopját, amelynek célja az ISO 56001 innovációmenedzsment szabvány gyakorlati alkalmazásának bemutatása volt. A rendezvényen részt vettek nagyvállalati szakemberek – pl. élelmiszeripar és gyógyszeripar – valamint egyetemi képviselők is.

A program során a résztvevők megismerkedhettek az ISO 56001 szabványban leírt szisztematikus innovációmenedzsment rendszerrel, amely az innovációk szervezeti hatékonyságát, a kockázatok csökkentését és a tudás- és erőforráskezelést egységes keretbe foglalja. A workshop kiemelt célja volt, hogy a gyakorlati alkalmazhatóságot is bemutassa: a résztvevők interaktív beszélgetések, esettanulmányok és költség-haszon elemzések segítségével ismerhették meg, miként járulhat hozzá a szabvány a vállalatok fenntartható növekedéséhez és innovációs teljesítményéhez

A program vezetője Személyi László, a Future-Now vezető partnere és az Óbudai Egyetem doktorandusza volt, aki egyben az ISO TC/279 munkacsoport első magyar tagja is. Előadása átfogó képet adott az innovációmenedzsment jelenlegi kihívásairól és az ISO 56001 szabvány alapelveiről: hogyan segítheti a szervezeteket abban, hogy rendszerszinten fejlesszék innovációs képességeiket, és csökkentsék az innovációval járó bizonytalanságokat.

László a szabvány gyakorlati bevezetésének költség-haszon elemzését is bemutatta, valamint kitért arra, miként illeszthető a szabvány a vállalati működésbe és stratégiába. A workshop végén személyes konzultációra is lehetőség nyílt, ahol a résztvevők saját szervezetükre szabott kérdéseket vitathattak meg.

A workshop vendégelőadója volt Gunnar Storfeldt, a Systematic Innovation Management nemzetközi szakértője, a svéd Amplify alapítója és ügyvezető partnere. Több mint húszéves tapasztalattal támogatja a világ vezető vállalatait, köztük az Ericssont, a Siemenst és a H&M-et abban, hogy stratégiáik és képességeik révén fenntartható innovációs teljesítményt érjenek el. Emellett az Amplify és az Óbudai Egyetem közös Systematic Innovation Management kurzusának társszerzője is.

Előadásában a Global Innovation Index 1. helyén álló Svédország innovációs ökoszisztémáját mutatta be, amely részben mintaként szolgált az ISO 56001 és a hamarosan megjelenő ISO 56011 (Innovation Management Competence Framework) szabványoknak, illetve azok bevezetésében is élenjár. Hangsúlyozta, hogy Svédország sikerének kulcsa a rendszerszintű együttműködés a kormányzat, az egyetemek, a kutatóintézetek és az ipari szereplők között. A svéd modell nemcsak Európában, hanem Japánban és Írországban is mintaként szolgál.

Storfeldt külön kitért arra, hogy bár a nemzeti tanúsítási rendszer már elkészült, a tanúsító szervezetek akkreditációs folyamata még nem zárult le, így jelenleg még egyetlen szervezet sem rendelkezik hivatalos ISO 56001 tanúsítással.

A Magyar Innovációs Szövetség büszke arra, hogy második alkalommal is sikeresen megvalósította az ISO 56001 szabványra épülő workshopot, amely hidat teremt az elmélet és a gyakorlat, valamint a hazai és nemzetközi innovációs közösségek között. A MISZ ezúton is köszönetet mond a Future-Now-nak a szakmai támogatásért, valamint Gunnar Storfeldtnek inspiráló előadásáért. Hálásak vagyunk minden résztvevőnek is, akik jelenlétükkel és aktív közreműködésükkel hozzájárultal a rendezvény sikeréhez.