Címlap Honlaptérkép Levélküldés Magyar English
Címlap
 
utolsó frissítés: 2022-09-19












 
Sajtóközlemény

Hatalmas siker a tudományos Európa Bajnokságon


Az Európa Unió által évente szervezett, legrangosabb tehetség-kutató verseny döntőjét, az EU Fiatal Tudósok Versenyét - melyre a világ 35 országából 65000 fiatal közül kiválasztott középiskolai fiatalok érkeztek - az idén szeptember 13-18. között rendezték meg a hollandiai Leidenben. A 14-20 év közötti fiatalok között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által, a 2021/2022. évben megrendezett Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny három első díjas pályázatának készítője képviselhette:

- Újrahasznosítható reagensrendszer fejlesztése humán testfolyadékokban jelen lévő kisméretű RNS-ek azonosítására (pályázók: Kovács Viktória, Tóth Regina)
- Rusty (pályázó: Kovács Nóra Anna)
- UV megvilágító berendezés fejlesztése fotokémiai ligand kapcsoláshoz (pályázó: Barna Benedek László)


A négy lépcsős ifjú tudósok versenyének első két fordulóját a résztvevő országok bonyolítják, ahonnan a kiválasztott legjobb max. 3 pályamunkáról a brüsszeli nemzetközi bírálóbizottság mond véleményt. Ezt követően a kiválasztottak háromnapos, kiállítással egybekötött prezentáción vesznek részt, ahol a nemzetközi zsűri interjúk során alakítja ki a végleges sorrendet. Idén, a Leideni Egyetem szervezésében lezajlott döntőn, a 33. EU Fiatal Tudósok Versenyén 35 országból, 132 projekt versenyzett egymással.

Az Európa Bajnokság különdíját (European Synchrotron Radiation Facility, ESRF) Barna Benedek László, a Budapesti Szent István Gimnázium tanulója nyerte el projektjével. Az UV-Covbel egy olyan orvostechnikai és gyógyszerkutatási berendezés, amely a fehérjék jelölésére szolgál, ez az úgynevezett ligand alapú fotokémiai jelölés. A fehérjét az UV led megvilágítja, ezáltal egy olyan jelölés jön létre a fehérjén, ami hosszú ideig tart és sokáig vizsgálható.


A másik különdíjat, a Bright Young Minds Award-ot, a tudományt és a társadalmat legjobban összekötő díjat Kovács Nóra Anna nyerte el. Projektjével igyekezett megalkotni egy teljesen új viszonyulásmódot a környezetszennyezési károk csökkentésére, melyet Társadalmi Tükör Technológiának (Social Mirror Technology) nevezett el. Első prototípusával, Rusty-val, arra törekszik, hogy képfelismerésre és feldolgozásra optimalizált kisméretű robotok segítségével az eldobott hulladékok detektálásra és monitorizálásra kerüljenek. Fejlesztésével Nóra azokat a társadalmi csoportokat kívánja megcélozni, amelyek szeretnének egy élhetőbb környezetért apró lépéseket tenni, valamint jól rezonálnak egy robot által felmutatott Társadalmi Tükör Technológia jelenségére. Ez a technológiai tükör nagyban hozzájárulhat a társadalmi önreflexió felélénküléséhez és ahhoz, hogy élettereink autonóm módon tisztábbak és a természettel harmonikusabbak legyenek. Kovács Nóra, aki az európai versenyen Magyarországot képviselte egyébként egy Kolozsvár melletti kis faluból származik és a kolozsvári magyar János Zsigmond Unitárius Kollégium tanulója.

A magyar delegációt Ivánka Gábor, magyar Ifjúsági Verseny bírálóbizottsági tag, MAFITUD elnök vezette.

2022. szeptember 19.

dr. Pakucs János
Szervezőbizottság elnöke
Magyar Innovációs Szövetség

Székhely és levelezési cím:
1116 Budapest,
Fehérvári út 108-112.
2. emelet (Nádor udvar)

tel.: (061) 430 3330
mobil: +3630 955 0420
innovacio@innovacio.hu
www.innovacio.hu

Készítette: VISUALIA