![]() | |||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() | ![]() | ![]() | |||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
![]() |
![]() |
XXX. évf. | 2020. január 28. | 2. szám | ![]() | |||||||||||||||||||||||||||||||
HÍREK | MAGYAR INNOVÁCIÓS SZÖVETSÉG Szabadalomkutatás A 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny második fordulójába jutott versenyzők részére - amennyiben ezt a választott témájuk indokolttá tette - Szövetségünk a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával (SZTNH) közösen szabadalomkutatást szervezett. A látogatásra 2020. január 17-én került sor az SZTNH-ban, ahol 11 fiatal versenyző ismerkedhetett meg a témájához közel álló bejelentések, technikai újítások tartalmával, elért eredményeivel. A résztvevők részletes tájékoztatást kaptak a különböző jogvédelmi formákról és önálló szabadalomkutatást végezhettek Takács Lászlóné, az SZTNH munkatársa segítő felügyelete mellett.
29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny: zsűri-diák találkozók 2020. január 22-én megkezdődtek a 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny szakmai interjúi. A találkozókon a 61 továbbjutott pályázat készítője, összesen 95 pályázó vehet részt. A konzultáció célja, hogy a 27 fős zsűri tagjai már munka közben is betekintést nyerjenek a pályázatokba, és személyesen is megismerkedjenek a pályázatok készítőivel. A kész pályamunkák beadási határideje 2020. április 1-je, míg a végső értékelésre április 22-én kerül majd sor. A díjazott, illetve kiemelt dicséretben részesített, leglátványosabb pályamunkák 2020 májusában, egy kétnapos kiállítás keretében nyilvános bemutatásra kerülnek Budapesten, illetve szeptemberben is megtekinthetőek lesznek a Kutatók Éjszakáján.
Elnökségi ülés A Magyar Innovációs Szövetség elnöksége 2020. február 6-án tartja ülését a MISZ székhelyén. Napirendi pontok:
NTT ad hoc bizottsága A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT) ad hoc bizottsága 2020. január 20-án ülést tartott Polonkai Mária, elnök vezetésével, a MATEHETSZ székhelyén. Az ülésen részt vett dr. Antos László, ügyvezető igazgató is, mint a bizottság tagja. Az ötfős bizottság áttekintette az NTT küldetésnyilatkozatát, ill. eddigi tevékenységét. A tagok olyan hozzászólásokat, gondolatokat fogalmaztak meg, mellyel az NTT szerepét erősíteni lehetne a tehetség-gondozás, -segítés társadalmasításának területén. A következő bizottsági ülésen fogják a tagok véglegesíteni az írásbeli koncepció tervezetét.
A BOKIK évköszöntő rendezvénye Huszadik alkalommal tartotta évköszöntő rendezvényét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (tagintézményünk a BOKIK) a kamarai székházban, január 13-án. Ez alkalomból összehívták a régió gazdaságáért felelősséget érző szakembereket. A megjelenteket, mint házigazda köszöntötte Bihall Tamás, a Kamara elnöke és Demeter Ervin kormánymegbízott. Köszöntőjükben méltatták a mögöttünk lévő esztendő eredményeit. Bihall Tamás elmondta, hogy az elmúlt évtizedekben a megye az utolsók közül a legjobban teljesítők közé küzdötte fel magát. Bizakodóan néznek az előttünk álló esztendő elé, ehhez kérve a jelenlévők segítségét, hangsúlyozván, hogy a közös cél, a közös munka hozhatja meg ismét a várt eredményeket. A rendezvényen Szövetségünket dr. Siposs István c. egyetemi tanár, regionális igazgató képviselte.
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala A TMView vizuális keresési rendszerének kiterjesztése A TMView vizuális kereső-adatbázisát további hat európai uniós tagállam, köztük hazánk szellemi tulajdoni hivatalára terjesztették ki, így az immár 21 állam részvételével működik. A keresőrendszer a védjegyoltalomban részesült megjelölések közötti kép-alapú kutatást teszi lehetővé a felhasználók számára a világ legnagyobb védjegy-adatbázisában. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2019. december 14-én, az osztrák hivatallal egyidőben tette lehetővé a vizuális keresési funkció működését, követve Ciprus, Portugália, Szlovénia és Finnország hivatalainak november 30-i csatlakozását. A kép-alapú keresőrendszert 2017-ben az EUIPO, valamint a francia és brit hatóságok részvételével hozták létre. Az adatbázis ezen a linken keresztül érhető el.
A használatiminta-oltalmi ügyintézés módszertani útmutatója A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala tájékoztatja az ügyfeleket, a képviselőket és az érdeklődőket, hogy folyamatban van a használatiminta-oltalom ügyintézés módszertani útmutatójának elkészítése. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal felhívja a figyelmet arra, hogy a használatiminta-oltalmi ügyintézés módszertani útmutatója és annak tartalma csupán tájékoztató és iránymutató jelleggel bír, így nem hivatkozható, illetve arra igényt, jogot alapítani nem lehet az egyes eljárásokban. II. A használatiminta-oltalom megadására irányuló eljárás a benyújtástól a megadásig
VÁRHATÓ ESEMÉNYEK Új lehetőségek innovatív vállalkozásoknak az USA-ban A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) is támogatta az RCISD Regionális Tudásközpont részvételét az ENRICH in the USA (Network for European Research and Innovation acceleration in the US) H2020 projektben, amely európai kutatókat, start-upokat és innovatív kis- és középvállalkozásokat támogat az amerikai piacra történő kijutásban. A projekt aktuális kínálatai alább olvashatóak: Vállalkozói készségfejlesztés program - 2020. március 19-24, Philadelphia, Pennsylvania: lehetőséget ad a kijutó szakembereknek kapcsolatba lépni amerikai intézményekkel, mentorokkal, IP szakértőkkel és potenciális partnerekkel; megismerni az engedélyeztetési és kereskedelmi folyamatokat a helyi innovációs ökoszisztémában. Jelentkezés - 2020. február 27-ig ENRICH in the USA Webinar: Intelligens városok - 2020. január 29. 16h30 CET: A webinár alatt a résztvevőknek lehetőségük lesz többet megismerni az intelligens városok helyzetéről az Egyesült Államokban. Munkaállomás biztosítása a projekt keleti központjában (Boston - MIT), ahol egy közösség tagjaként a helyszínen van lehetőség munkavégzésre és kapcsolatépítésre. Munkaállomás biztosítása a projekt nyugati központjában (San Francisco - Silicon Valley), ahol egy közösség tagjaként a helyszínen van lehetőség munkavégzésre és kapcsolatépítésre.
Enrich China Az Enrich China program célja, hogy az EU és Kína közötti K+F+I együttműködéseket segítse, különös tekintettel a KKV együttműködésekre. Hangsúlyt fektet az európai KKV-k kínai piacra történő belépésére. A program keretében a következő időszakban több rendezvényre is sor kerül:
XI. LED konferencia A Világítástechnikai Társaság 2020. február 5-6-án, az Óbudai Egyetemen rendezi meg a XI. LED konferenciát, amelynek témája "Fenntarthatóság és környezettudatosság a világítástechnikában". Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatása lehetővé teszi, hogy egyetemi hallgatók, oktatók és önkormányzatok műszaki osztályán dolgozó szakemberek nagy számban vegyenek részt a rendezvényen, ezáltal párbeszéd alakuljon ki az egyetemek, a piaci szereplők és a világítás végfelhasználói között. A konferenciát követően, február 7-én szintén az Óbudai Egyetem ad otthont a tajvani ORing cég által szervezett, okosvárosi megoldásokat bemutató rendezvénynek. A MISZ Felsőoktatási Tagozata szakmai támogatója a rendezvénynek. A részvétel jelentkezéshez kötött, amelyet a www.vilagitas.org címen lehet megtenni.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Felhívás a 2019. év legjelentősebb innovációs teljesítményének elismerésére A Magyar Innovációs Alapítvány - a Magyar Innovációs Szövetséggel közösen - a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, az Agrárminisztériummal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával és a Valor Hungariae Zrt.-vel együttműködve, 28. alkalommal hirdeti meg a MAGYAR INNOVÁCIÓS NAGYDÍJ pályázatot. A 2019. év legjelentősebb innovációs teljesítményét elismerő Magyar Innovációs Nagydíj mellett a kiemelkedő innovációs teljesítmények további, összesen hét kategóriában kaphatnak díjat:
"2019. év legjobb startup vállalkozása" Díját nyeri el. A díjak ünnepélyes átadására 2020. március végén kerül sor az Országházban. A pályázaton azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások, ill. szervezetek vehetnek részt, amelyek a 2019. évben kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel (új termékek, új eljárások, új szolgáltatások értékesítése stb.) jelentős üzleti hasznot értek el. Az innováció kiindulási alapja tudományos kutatás, műszaki-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, technológia-transzfer stb. lehet. A bírálóbizottság a Magyar Innovációs Alapítvány Kuratóriuma által felkért tudósokból, vezető gazdasági szakemberekből áll, elnöke Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter. A bírálóbizottság az innovációból, 2019-ben elért eredmény/árbevétel, és egyéb műszaki, gazdasági előnyök mellett, az innováció eredetiségét, újszerűségét, és társadalmi hasznosságát, valamint a pályázat kidolgozottságának színvonalát is értékeli. A bírálóbizottság által meghozott döntés végleges, fellebbezésnek helye nincs. Korábbi Innovációs Nagydíj pályázatokon díjazott innovációval újból pályázni nem lehet. Beadási határidő: 2020. február 12., 15 óra A nevezéshez szükséges dokumentumok:
SZAKIRODALOMFIGYELŐ John Carreyrou: Rossz vér - barecz & conrad books, 2019, a Forbes ajánlásával Dr. Osman Péter ismertetése "Amerika legnagyobb üzleti átverése az orrunk előtt zajlott. Hogyan csapta be Elizabeth Holmes a legravaszabb öreg rókát is? Egy tizenkilenc éves lány, hatalmas kék szemekkel és mesterséges bariton hanggal, összevissza két félév stanfordi kémiaitechológia-kurzussal felvértezve Steve Jobs női reinkarnációjának érzi magát és ezzel a Forbes címlapjára is felkerül. Elizabeth Holmes és a Theranos a vérvizsgálatok iPhone-ját ígérték Amerikának és a befektetőknek." - Zsadon Béla szerkesztő ajánlójából. (Kiemelések tőlem) Minden idők egyik legnagyobb, egy ember által megcsinált átverése - vérprofi, aki erre képes. És vérprofi, aki mindezt feltárta: "Carreyrou 1999-től 2019-ig dolgozott a Wall Street Journalnak Brüsszelben, Párizsban, New Yorkban. Kétszer nyert Pulitzer díjat, és nagy ismertségre tett szert a cikksorozatával, amely multimilliárd dolláros csalásként leplezte le a vérvizsgálatra szakosodott Theranos céget." - írja róla a Wikipedia.org terjedelmes szócikke, s hosszan sorolja elnyert díjait. Köztük: 2003-ban WSJ kollégáival együtt kapta a tényfeltáró újságírás Pulitzer díját a sorozatukért, amely nagyvállalati botrányokat mutatott be Amerikában. S az ismertetésből kitűnik: mindegyiket díját olyan tényfeltárásért kapta, amely az adott szakterület beható megismerését igényelte. Tovább az ügyről az ajánlóból: "A lufi sokáig nem pukkadt ki. (Épp abban mutatkozik meg a zseniális csaló tudása, hogy képes ezt kivédeni - OP) Kellett hozzá Elizabeth hipnotikus varázsa, világmegváltó elképzelései és hajthatatlansága. És röpke néhány év alatt létrejött a közel tízmilliárd dollárra értékelt vállalat, igazgatótanácsában öreg de csúcskategóriás politikusokkal. Igen, George Shultzcal és Henry Kissingerrel, James Mattisszal. Meg olyan befektetőkkel, mint Rupert Murdoch." A Goodreads ajánlójából: "Egy multimilliárd dolláros startup lélegzetelállító felívelésének és összeomlásának teljes bennfentes története a díjnyertes újságírótól, aki elsőként hozta napfényre a történetet és kísérte azt végig a cégvezetőtől és ügyvédeitől kapott fenyegetések nyomása ellenében is. Holmes évekig tudta félrevezetni a befektetőket, az FDA (gyógyszer- és élelmiszeripari főhatóság -OP) tisztviselőit, s a saját alkalmazottait. (Utóbbiakból nem mindegyiket. Olvashatjuk: aki rájött valamire, azt azonnal kirúgta. Elsők között repült a cég pénzügyi vezetője, s volt, hogy egy év alatt lecserélte maga körül az egész vezetőséget is. - OP) Carreyrou amint kérdezősködni kezdett, őt is, a WSJ-t is perrel fenyegették. A lap 2015 vége felé adta le az elsőt a több tucatnyi Theranos cikkéből, és 2017 elejére a Theranos értéke nullára esett, Holmes pedig perek lehetőségével nézett szembe a befektetőitől és a kormányzattól. Ez az Enron-ügy óta legnagyobb vállalati csalás lebilincselő története, s egyben egy felkavaró, óva intő elbeszélés, amely a Szilícium Völgy merész ígéreteinek és aranylázának közegében játszódik." Anti-Jobs: Steve Jobs rendkívüli dolgokat akart létrehozni, azok révén "nyomot hagyni, átformálni a világot". (Pl. Walter Isaacson: Steve Jobs - HVG Könyvek, 2011 - Hírlevél 2012/5. sz.) Fejleszteni akart, s neki az üzleti siker eszköz volt, hogy általa mindezt elérje. Fejlesztéseiben kompromisszumok nélkül törekedett a tökéletesre, mégcsak nem is versenyelőnyért, hanem magáért a tökéletességért. Kíméletlenül facsarta ki az embereit, de mégis úgy, hogy lelkesítette őket még a lehetetlennek tűnő cél elérésére is. Ha valaki vitába szállt vele, képes volt elismerni annak igazát. Mindezzel szemben Holmes nem alkotást akart, hanem sikert, SIKERT, PÉNZT! A maga módján ő is zseni volt. Olvashatjuk: a gimnázium második osztályától kőkeményen tanult. Megcélozta a Stanfordot, és rektori ösztöndíjjal tudott bejutni. Ott is keményen dolgozott, ám hamar el is fordult: "Nem akarok doktorálni. Pénzt akarok keresni." - közölte apjával már az első téli szünetben. Remek, hatvanéves professzora így vallott a perben: "Képes volt úgy összehangolni a természettudományos, műszaki és technológiai elemeket, amire önmagamtól sosem gondoltam volna. Életemben nem találkoztam ilyen diákkal. Bíztattam, vágjon bele álmai megvalósításába." S Elizabeth belevágott. Úgy is, hogy tudta, a megnyerni akart szakmának és befektetőknek bemutatott műszere nem működik. S arra is képes volt, hogy amikor cége igazgatótanácsa eldöntötte, hogy kirúgják, két óra alatt meggyőzte őket, hogy ne tegyék. A többit a könyvből. Bámulatos történet kitűnő előadásban.
Ian Mills, Mark Ridley, Ben Laker, Tim Chapman: Az értékesítés titkos kódja - Mi különbözteti meg a győzteseket? - HVG Könyvek, 2019 Dr. Osman Péter ismertetése "Bármely országban és kultúrában, iparágban és korosztályban az eladás tulajdonképpen: meggyőzés." (Idézetek a könyvből, kiemelések tőlem.) Gyártani a fejlett technológiák mai szintjén már szinte bárki bármit képes - eladni, ez a kritikus jelentőségű tudás. Rengeteg mű kínálkozik ehhez sikert ígérő kitanítással, hol több, hol kevesebb értékes mondanivalóval. E kötet mondandójának velejét, különlegességét banális címét követő eredeti alcíme mutatja: "A meggyőződés rendszerek, amelyek megkülönböztetik a győzteseket." Ezzel új mércét ad az elemzéshez. Erről szól: "A könyvben a világ legsikeresebb értékesítői írják le azt a gondolkodásmódot, amelynek köszönhetően folyamatosan képesek üzletet kötni a Föld különböző országaiban, különféle iparágakban, alkalmas és alkalmatlan időkben egyaránt. Talán most először pillanthatunk be az értékesítő lelkébe. Feltárul előttünk az, hogy milyen hiedelemrendszerek és gondolkodásmódok határozzák meg azt a személyiségtípust, amely képes időről időre a versenytársainál többet értékesíteni." A mögöttünk hagyott évtizedek mantrája a költségcsökkentés volt a pénzügyi hatékonyság javításának kulcsaként. A szerzők rámutatnak: erre már nem sok lehetőség maradt, ezért a nyereségnövelés fő tartaléka az értékesítés eredményeinek növelése. A tudás Szent Grálja annak feltárása, mi hajtja, segíti a legkiválóbb értékesítőket. A szerzők válasza, széleskörű kutatásaik alapján: "Minden értékesítő tudja, hogy kemény munkára szükség van, néhányan azonban máshogy állnak a nehéz feladatokhoz aszerint, hogyan viszonyulnak saját hajtóerejük intenzitásához. Hogyan mutatkoztak meg ezek a hajtóerők? Mindent egybevetve a legjobban teljesítők hiedelemrendszerük szerint megengedhetik maguknak, hogy jobbak legyenek, mint legmerészebb álmaikban. A gyengébben teljesítők viszont abban hisznek, hogy a siker záloga a kudarc elkerülése. A legeredményesebbek felelősséget vállalnak a sikerükért; a gyengén teljesítők szívesebben tulajdonítják a siker elmaradását a szerintük rajtuk kívül álló tényezőknek. A legjobbak nehéz időkben azt nézik, hogyan dolgozhatnának okosabban, míg a kevésbé eredményesek arról beszélnek, hogy keményebben kell dolgozniuk. A kiemelkedően eredményes értékesítők tudják, hogy a hatásgyakorlás kulcsa a reziliencia, nem pedig a pozícióval vagy hatalommal társuló nyers erő. Végül pedig a legsikeresebbek a kommunikációt egyre mélyebb párbeszédnek tekintik, míg a gyengébb eredményt felmutatók általában inkább úgy fogják fel, mint az operatív működést segítő és információátadásra szolgáló eszközt." Ez így még nem maga a kulcs, viszont egy világos szembeállítás, s egy nyilvánvaló ígéret, hogy részletesen kifejtik, mi rejlik e tételek, s főként a sikerek mögött. A könyv pedig világos, jól követhető kifejtéssel és következtetésekkel teljesíti az ígéretet. Nem, nem a Szent Grál, de ígéretes új megközelítést kínál. A szerzők a könyvükről: "Valós kutatásokon alapul, olyan ikonikus értékesítők részvételével készült, akik pályájuk során javarészt megelőzték versenytársaikat, több üzletet kötöttek, és jobban teljesítettek, akár virágzó, akár hanyatló ciklusában volt a gazdaság. A tőlük kapott tudás aranyat ér." Amint leírják, az értékesítés sikerének mozgatóerőit vizsgáló kutatás keretében adatokat gyűjtöttek a legkülönfélébb iparágakban, kultúrákban és földrajzi területeken tevékenykedő értékesítők széles köréből, így hoztak létre egy 50 ezer válaszadóból álló listát. "A könyv leglényegesebb újdonsága, hogy először tárja fel, mi az az öt meggyőződés, amelyet a világ valamennyi kiemelkedő értékesítője vall. Megtudhatjuk, hogy a kiválóság elérése a személyes döntésünk eredménye, és a tartós változás leginkább belülről indul el, nem pedig külső késztetés hatására válik belső tulajdonságunkká." Ez utóbbi aligha új felismerés, viszont az itt leírt, valóban széleskörű és mélyreható kutatás nyomán azt mutatják be, hogyan működik, miként játszik kulcsszerepet benne és a sikerben a szerzők által azonosított és kiemelt öt meggyőződés. "Kutatásunk legizgalmasabb felfedezése az volt, hogy az interjúk során kivétel nélkül valamennyi értékesítő utalt az úti céllal kapcsolatos öt hiedelem többségére. Mindegyikük részletesen be tudott számolni olyan, szinte naponta előforduló eseményekről, amikor valamelyik meggyőződés motiválta egy végül eredményre vezető viselkedésre."
A mitológia nagykönyve - HVG Könyvek, 2019 Dr. Osman Péter ismertetése A történet (narratíva) előadást ma mindinkább az üzleti- és a közéletben a meggyőzés egyik igen hatékony, ezért fontos eszközeként emlegetik. Kiváló összegzést ad erről Carmine Gallo: Storytelling - A történetmesélés ereje c. műve (HVG Könyvek, 2016 - Hírlevél 2017/7. sz.) Amint írja, "Azok az eszmék ragadnak meg igazán, amelyeket történetekbe csomagolnak. A legnagyobb pazarlás egy meg nem valósított ötlet, amely nem azért nem kelt érdeklődést, mert rossz az elgondolás, hanem mert nincs tetszetősen csomagolva." (Kiemelések tőlem) "Kevés kivétellel minden emberi kultúra megalkotta a mitológiáját saját eredete és a természeti világban tapasztalt jelenségek magyarázatára. A mítoszok kultúrákat határoznak meg, és rögzítik értékeit. Az irodalom, a mítosz és a népmese közé nehezen húzható egyértelmű választóvonal, mivel számos mítosz irodalmi alkotásként őrződött meg. A mítoszok mindmáig a hagyományok hordozói. az emberiség szellemi és erkölcsi (szintúgy történelmi - OP) kalauzai világszerte." - az Előszóból. Ez a gazdagon illusztrált album a ránk maradt mítoszok világába ad igen jó betekintést. Szerkezete a mai kor igényeihez szabott közlési stratégiát követi: rövid, tömör bemutatások, gyönyörű képanyag, térképek, ábrák hatalmas mozaikja, amelyből kibontakozik a népek, kultúrák, hitek sokszínű képe. A maga 356 oldalával nem adhat többet, mint tömör összegzéseket a bemutatott mítoszok fő vonásairól, történetéről, főbb szereplőiről, annyi részlettel amennyi e terjedelembe belefér. 2-6 oldalas blokkjait Dióhéjban c. áttekintés vezeti fel: Téma, Tájolás, Kulcsszereplők. Közülük sokat keretes írások is bemutatnak. Az áttekintés íve: • Az ókori Hellász • Az ókori Róma • Észak-Európa • Ázsia • Az amerikai kontinens • Az ókori Egyiptom és Afrika • Óceánia. A mítoszok itt feltáruló világa az emberiség nagy önismereti könyve. Hajdan a mítoszok születésekor, s azok mértékadóként való használatában az emberek a világukat s önmagukat magyarázták-értelmezték velük. Az ember ilyen: az egyetlen élőlény, amelyik igyekszik megismerni a helyét és a szerepét a világban, keresi a gyökereit, az előtörténetet, amely révén leszármazott, s némelyike a világ majdani végét is megjósolja. Modern tudománya révén is jórészt ezt teszi. A régi korok társadalmai pedig a mítoszokat alkották ehhez, hogy a megismerés lehetetlenségét történetek alkotásával orvosolják. S akárcsak a modern társadalmakban, már akkor is mítoszokat alkottak a társadalmi berendezkedés legitimálására, s hogy elfogadtassák az emberekkel a saját helyzetüket, áthárítva érte a felelősséget külső hatalmakra, a rendszer 'megteremtőire'. Izgatták őket világuk eredetének kérdései is, s szintúgy mítoszokban próbálkoztak magyarázatokkal. Ezekre jószerint elmondható, hogy ha nem is igazak, szolgálnak valamiféle vélt megismerés megnyugtatásával. (S őszintén, ha ez eretnek is: a köznapi ember számára a felfogóképességét messze meghaladó modern kozmológia mennyivel valósághűbb egy mítosznál?) Ma a mítoszok hajdani világa már másként segíti az önismeretet: betekintést ad az elődök gondolkodásmódjába, okfejtésük tárgyaiba, módjába, és azt szolgáló képzeletük erejébe. A hajdani élő mítoszokból kultúrantropológiai lenyomatok lettek. Ha pedig mindez kissé elvontnak hangzana, ezek a mítoszok a ma is abszolút életteli, megragadó elbeszéléseikkel az emberiség nagy meséskönyve a különféle korok és népek társadalmairól, azok világnézetéről, eredetük s történetük legendáiról. Mindezekkel e kötet minden egyéb érdemétől függetlenül is roppant színes, érdekes olvasmány. Megragadó vonása, mennyi ismerős elemmel, szereplővel, történettel vagy -részlettel találkozunk benne. Nem csoda, hiszen a mitológiák sok eleme, részlete bekerült az európai művészetek alkotásaiba, nem kevesük vándormotívumként is. Történeteikkel a mítoszok 'természetes eredetű', 'hosszú érlelésű', többnyire kollektív alkotások hitek, értékek és tanulságok megörökítésére és közvetítésére, az összetartozás erősítésére. Mára a sajátos leszármazottaikból szórakoztatóipari termékek lettek, bár a társadalmak kezelésében azoknak is megvan a maguk helye. A mítosz bizonyos rendeltetéseitől és technikáitól a politikai marketingig sem hosszú az út - legyünk bár az antik Rómában, Bizáncban, vagy épp a 20-21. század modern országaiban.
SAJTÓSZEMLE A sajtószemle tagvállalatunk a Tranzpress Kft. segítségével készült. Lépések 2019/IV. Irányváltó innováció tehetseg.hu, 2019. december 5. Mindent a tehetségért - a tehetségről mindent "...A tehetség kézikönyve címmel jelent meg az átfogó, a Matehetsz 10 évnyi tapasztalatát, szakmai anyagait összegző kézikönyv..." szegedma.hu, 2020. január 12. Ismét lehet pályázni a Magyar Innovációs Nagydíjra autopro.hu, 2020. január 17. Egy év múlva már nyit is Debrecen innovációs központja realista.hu, 2020. január 17. Hatalmas innovációs parkok jöhetnek létre pafi.hu, 2020. január 20. Magyar Innovációs Nagydíj 2020 feol.hu, 2020. január 21. Kiérdemelte az újabb három évet az Echo Innovációs Műhely itextreme.hu, 2020. január 21. Magyarországon születnek az elektromos autók felhasználói élményét támogató navigációs megoldások gyartastrend.hu, 2020. január 21. E-autók navigációs megoldásait fejlesztik itthon jgypk.u-szeged.hu, 2020. január 21. Magyar Innovációs Nagydíj www.startuponline.hu 2020. január 21. Innovációs Bajnokokat keres a Design Terminal vg.hu 2020. január 21. Németország a leginnovatívabb gazdaság napi.hu 2020. január 23. Komoly kihívás elé néz a régiós autóipar "...térségünkben a teljes munkaidőben foglalkoztatottak csupán 1,9 százaléka dolgozik k+f területen az autóiparban, Németországban ugyanez az arány 13,4 százalék, vagyis régiónkban jelentős tartalékok vannak még..." magyarmezogazdasag.hu 2020. január 24. Közeleg a 28. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat beadási határideje news.sk 2020. január 24. Közeleg a 28. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat beadási határideje gondola.hu 2020. január 24. Közeleg a 28. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat beadási határideje innoteka.hu 2020. január 24. Közeleg a 28. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat beadási határideje zetapress.hu 2020. január 24. Ne késsünk a beadással! "...Közeleg a 28. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat beadási határideje..." trademagazin.hu 2020. január 24. Közeleg a 28. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat beadási határideje techmonitor.hu 2020. január 25. Közeleg a 28. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat beadási határideje mernokocsma.hu 2020. január 25. Közeleg a 28. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat beadási határideje grenfo.hu 2020. január 26. Pályázz a 28. Magyar Innovációs Nagydíjra business online 2020. január 27. Közeleg a 28. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat beadási határideje Inforádió 2020. január 27. Február 12. a 28. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat beadási határideje Interjú dr. Antos Lászlóval storeinsider.hu 2020. január 27. Aki újít, le ne maradjon! mixonline.hu 2020. január 27. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat agrotrend.hu 2020. január 27. Még lehet jelentkezni az Innovációs Nagydíjra
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Szerkesztő: Dr. Antos László, Munkatárs: Doszpoth Hanna, Sári Veronika Design: Visualia Stúdió, Felelős kiadó: Dr. Szabó Gábor A Hírlevél minden páratlan hét keddi napján jelenik meg, és aznap internetes portálunkon is olvasható. Hírlevélszerkesztőség: 1116 Budapest, Fehérvári út 108-112. tel.: (06 1) 430 3330, e-levél: innovacio@innovacio.hu A Hírlevélre a www.innovacio.hu c. portálon lehet regisztrálni. | ![]() | |||||||||||||||||||||||||||||||
![]() | ![]() | ![]() | ![]() |