XXX. évf. | 2020. július 7. | 13. szám

Hírek

Magyar Innovációs Szövetség
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

Várható események

Pályázati felhívás

Szakirodalomfigyelő
Sajtószemle



HÍREK | MAGYAR INNOVÁCIÓS SZÖVETSÉG

Felhívjuk kedves Olvasóink figyelmét, hogy a Magyar Innovációs Szövetség Hírlevele a nyári időszakban ritkábban jelenik meg.
A következő megjelenés időpontja: 2020. augusztus 4.


Átadták a 2019-es Innovációs Nagydíjat

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalban (NKFIH), 2020. június 30-án, mintegy 40 fő részvételével tartott ünnepségen került átadásra a 2019. évi Innovációs Nagydíj, valamint az ITM és az NKFIH innovációs díjai. (A díjakat az eredeti tervek szerint idén is az Országházban adták volna át, ezt azonban a koronavírus-járvány megakadályozta.)

Bódis József, az ITM felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára köszöntő beszédében kiemelte, hogy a magyar tudomány megítélése világszerte jó, de az eredmények hasznosulása még nem mindig az. Az államtitkár hangsúlyozta, Magyarországnak előbbre kell lépnie a nemzetközi innovációs rangsorban, ezért a kormányzat olyan rendszert épített ki, amely az alapkutatásban dolgozók számára is könnyebbé teszi eredményeik hasznosítását. Létrejött a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács, majd a kormány májusban elfogadta az ITM által előterjesztett ágazati stratégiai dokumentumokat és jóváhagyást kapott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFIA) 145 milliárd forint keretösszegű kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiája is.
Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a Magyar Innovációs Nagydíj egy olyan civil kezdeményezésű díj, melyhez az állam szervek, minisztériumok, hivatalok, is csatlakoztak.
Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke elmondta, hogy az NKFIH tavaly új innovációs díjat alapított "Alapkutatástól a piacig˝ elnevezéssel.

A 28. Magyar Innovációs Nagydíjat Molnár Béla, a 3DHISTECH Kft. ügyvezetője vette át Pakucs Jánostól, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnökétől, a 3DHISTECH Kft. Pannoramic termékcsaládjáért.

Az ITM 2019-es Ipari Innovációs Díját, ill. Informatikai Innovációs Díját Bódis József adta át a BorsodChem Zrt., illetve az Oncompass Medicine Hungary Kft. vezetőinek: Szabó János igazgatónak, ill. Peták István, ügyvezetőnek. A BorsodChem Zrt. az MDI poliuretán alapanyag gyártási folyamatának komplex fejlesztéséért, az Oncompass precíziós onkológiai döntéstámogató eljárásért részesült a díjban.

A NKFIH Alapkutatástól a piacig Innovációs Díját a Femtonics Kutató és Fejlesztő Kft. kapta az élvonalbeli idegtudományi kutatások céljára kifejlesztett világszínvonalú magyar mikroszkópért. A díjat Birkner Zoltán, elnök és Gulyás Tibor, az ITM innovációért felelős helyettes államtitkára adta át Rózsa Balázs és Katona Gergely ügyvezetőknek. Gulyás Tibor méltatta is a Femtonics innovációs tevékenységét.
Az ünnepségen részt vett Antos László, a MISZ ügyvezető igazgatója is.

"GYORSÍTÓSÁV" című pályázati felhívás

Az NKFIH "GYORSÍTÓSÁV" címmel felhívást tervez közzétenni, melynek célja a gyors növekedésre képes, és jelentős hazai hozzáadott értéket felmutató társaságok KFI tevékenységének támogatása. A rendelkezésre álló teljes pályázati keretösszeg 2 milliárd forint. A támogatásban részesülő kérelmek várható száma 20-30 darab. E szám indikatív jellegű.

A Magyar Innovációs Szövetség 2020. június 25-én megküldte szakvéleményét, ill. javaslatait "GYORSÍTÓSÁV" c. tervezettel kapcsolatban az NKFIH-nak.

Állásfoglalásunk teljes szövege honlapunk jelszóval védet területén olvasható.

Kutatás-fejlesztés és Innováció Magyarországon

Az NKFI Hivatal "Kutatás-fejlesztés és Innováció Magyarországon" címmel brosúrát adott ki, mely azzal a céllal készült, hogy a lehető legtágabb célcsoportnak tegye érthetővé a kutatás-fejlesztés és az innováció szerepét, jelentőségét a versenyképesség növelésében.

Ennek érdekében a KSH legfrissebb adataira és uniós forrásokra támaszkodva adnak objektív képet a hazai KFI szektor jelenlegi helyzetéről és folyamatairól, sok színes ábrával, grafikonnal, 28 oldalon.

A kiadvány az alábbi weboldalról tölthető le.

Műegyetemi fejlesztésű lélegeztetőgép

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME), jún. 22-én, a műegyetemi fejlesztésű lélegeztetőgép projektbemutatóját rendezték meg.

"Az innováció nem egy esemény, hanem olyan folyamat, amely a kutatással kezdődik, majd fejlesztéssel, tervezéssel, megvalósítással folytatódik, és az eladással fejeződik be: a mindezek során keletkezett többletérték vállalati és nemzetgazdasági szinten egyaránt lényeges" - mondta előadásában Pakucs János, tagszervezetünk, a Pro Progressio Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A BME (tagszervezetünk) által megalkotott lélegeztetőgép az életmentő funkción kívül terápiás területen is alkalmazható lesz. Józsa János, a BME rektora, elmondta, hogy nem egy egyszerű, átlagos berendezés született, így egy fokkal nyugodtabban készülhetünk a koronavírus-járvány egy esetleges második hullámára.

Dabóczi Tamás, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) tanszékvezető egyetemi tanára elmondta, a felső kategóriás készülék kórházi kipróbálása szigorú orvosi ellenőrzés mellett zajlik majd az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben, az Országos Onkológiai Intézetben és a Törökbálinti Tüdőgyógyintézetben.

Pakucs János a bemutatón azt is bejelentette, hogy a "Pro Progressio Alapítvány Innovációs Díját" a műegyetemi lélegeztetőgép-fejlesztés nyerte el.

Ember Arm - sikeres régiós összefogás

Tagszervezetünk, a Pécsi Tudományegyetemen működő 3D Központ és a Corvus-Med Kft. fejlesztésében, az Informatikai és Műszaki Kar szoftveres támogatásával jött létre az a bionikus műkar, melyet mesterséges intelligencia egészít ki. A fejlesztés összetettségét bizonyítja, hogy az új művégtag tanulásra képes és nem a felhasználónak kell megtanulnia a használatot, hanem a robotkar alkalmazkodik a felhasználó mozdulataihoz.

A fejlesztés eljutott a működő prototípus szintjére, jelenleg a finomhangolások után a gyártható modell fázisa következik. Remélhetőleg az Ember Arm rövidesen piacra kerülhet, mivel a dél-alföldi régióban működő Creative Accelerator Inkubátorház biztosította hozzá a befektetőt és mentorálja a sikeres pécsi csapatot.

A projektről hosszabban ebben a HVG cikkben olvashat.

HÍREK | SZELLEMI TULAJDON NEMZETI HIVATALA

Design Világnap 2020: "Design for Everyday Life"

Magyarországon a Design Világnap alkalmából június 29-én a Magyar Formatervezési Tanács felkérésére három stúdió szubjektív minivideója mutatta be, hogy a design életünk minden pillanatának szerves része - ez pedig már az október 1. és 11. között megrendezésre kerülő- hibrid Budapest Design Week felvezető eseménye is, mely az idei évben szintén döntően az online térben valósul meg.

A Budapest Design Week védnöke és finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.

További információ és a videók az alábbi linken érhetők el.

VÁRHATÓ ESEMÉNYEK


INDUSTRY&TECHNOLOGY 2020

Az Itbusiness magazin kiadója Ipar 4.0 témakörben szervez az online térben konferenciát. Tudásmegosztáson alapuló gyárlátogatásra invitálják a szervezők az érdeklődőket, akik az Ipar 4.0 minden aspektusával és aktualitásával találkozhatnak a virtuális séta során. Az Ipar 4.0 hatása a munkaerőre, a kkv-k szektorra, a megoldások gyakorlati implementálása egytől-egyig fókuszba kerül.
A virtuális eseményen előad majd többek között Charaf Hassan, a BME VIK dékánja, Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform címmel.

A rendezvény időpontja: 2020. 07.14. 10:00 - 14:00

Helyszín: Élő közvetítés az ITB FB-oldalán, az ITB CLUB zárt csoportban vagy privát szerveren

A regisztráció díjmentes, de előzetes jelentkezéshez kötött. A zárt ITB CLUB FB-csoportba ezen a linken tud bejelentkezni. Amennyiben nincs FB-accountja, akkor e-mail címére a konferencia előtti napokban elküldik a konferencia linkjét és a privát szerverre való belepéshez szükséges jelszót

További információk és részletes programleírás ezen a linken találhatók.

ENRICH in the USA H2020

Az ENRICH in the USA (Network for European Research and Innovation acceleration in the US) H2020 projekt, amely európai kutatókat, start-upokat és innovatív kis- és középvállalkozásokat támogat az amerikai piacra történő kijutásban, ingyenes online szakmai konferenciára hívja az érdeklődőket.

1.alkalom: Tech4Good which brings tech and social impact sectors together (július. 8 17:00)
2. alkalom: Smart City including public safety, transportation, and utilities management sectors (július 28. 17:00)
3. alkalom: AgriFood covering technologies that target food production, supply and retail (Augusztus 28. 17:00)

A rendezvények kiváló kapcsolatépítési lehetőséget amerikai szakemberekkel és befektetőkkel.
A rendezvényen 3 legjobb előadása 500 €-s díjazásban részesül.

Jelentkezés
További információ a rendezvényről

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS


30. IFJÚSÁGI TUDOMÁNYOS ÉS INNOVÁCIÓS TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY
(2020/2021-es tanév)
KREATÍV FIATALOKNAK 5 M FT JUTALOM ÉS TÁMOGATÁS,
Az EREDMÉNYES TANÁROKNAK ÉS KÖZÉPISKOLÁKNAK 10-10 M Ft JUTALOM, ILL. TÁMOGATÁS!

Kik indulhatnak? Egyénileg vagy kétfős csapatban pályázhatnak középiskolás fiatalok, határon túli magyar fiatalokat is beleértve.
Mit lehet nyerni? A 3 db I. díjas, a 3 db II. díjas és a 4 db III. díjas pályázat készítői jelentős pénzjutalomban részesülnek. Különdíjat kap a legfiatalabb díjazott és a legsikeresebb díjazott határon túli fiatal.
Verseny 1-3. helyezettjei 100 többletpontot kapnak a 2021. évi felsőfokú felvételi eljárása során.

A legjobb fiatalokat (10-12 pályázó) felkészítő középiskolai tanárok differenciált, 500-800 E Ft-os jutalmat érdemelnek ki.
A legeredményesebb iskolák 1 M Ft támogatást nyernek el.

A versenyen kiválasztott fiatalok nemzetközi versenyeken, szakmai utazásokon vehetnek részt, többek között az EU Fiatal Tudósok Versenyén, a tudományos versenyek olimpiáján az USA-ban (ISEF), a Nobel-díj átadási ünnepségen stb.
Az arra alkalmas pályázókat a Startup Campus ingyenesen üzleti és forrásszerzési képzésben részesíti.

Mivel lehet nevezni? Pályázni lehet műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató vagy fejlesztő, ill. tudományos munka terveivel.

Hogyan kell jelentkezni? A kidolgozandó feladat max. 2 oldalas tervét a www.innovacio.hu/nevezes oldalra kell feltölteni 2020. november 25-én, 15 óráig. Az 1. fordulóban elfogadott és részletesen kidolgozott pályázatok leírását 2021. április 1-én, 14 óráig beérkezően kell feltölteni a www.innovacio.hu/beadas oldalra. A pályázóknak 2021. április 14. és 23. között kötelező jelleggel, max. 5 perces prezentációt is kell tartaniuk.

A verseny szervezői a kidolgozás indokolt költségeihez max. bruttó 50 E Ft értékben járulnak hozzá.

A verseny részletes pályázati felhívása, és a tanárok, ill. iskolák jutalmazási feltételei a Magyar Innovációs Szövetség honlapján olvashatók.

Mit értékelnek? A probléma megközelítésének eredetisége és kreativitása; a kidolgozás alapossága, ill. tudományos értéke; az önálló, saját munka kimutathatósága, nyilvánvalósága; az írásos anyag, ill. műszaki alkotás (vagy modell) színvonala, az elkészített eszköz működőképessége; a projekt befejezettsége és jövőbeni hasznosíthatósága; az eredmények ésszerű és világos értelmezése.

Egyéb tudnivaló? Az ünnepélyes díjátadásra 2021 májusában, kétnapos kiállítás keretében kerül sor. A legjobb pályaműve k 2021. szeptember 24-én is bemutatásra kerülnek a Kutatók Éjszakáján, Budapesten.

SZAKIRODALOMFIGYELŐ


100 magyar találmány és fejlesztés 2020 - TOP 100 MEDIA
Dr. Osman Péter ismertetése

"A kiadvány lapjain azt szeretnénk prezentálni olvasóink részére, hogy a közismerten innovatív magyar szellem napjainkban is aktív és érdemes a világ figyelmére. Az élet számos területéről válogattunk érdekes találmányokat és fejlesztéseket, amelyek figyelemre méltóak. Az egészen egyszerű ötletektől a sci-fi filmek világát idéző csúcstechnológiákig válogattunk a bőséges felhozatalból." - a Kiadó ajánlójából.

A kiadvány mögötti koncepció - a TOP 100 Media bemutatkozásából:
"Magyarország évezredes történelme során rengeteg értékkel gazdagította a világot. Páratlan kincsekkel rendelkezünk ma is a turizmus, a vendéglátás, a gasztronómia, a gazdaság, a kutatás-fejlesztés-innováció területén is, hogy csak néhány ágazatot említsünk. Nem csupán az elmúlt 100 év kiváló magyar elméivel büszkélkedhetünk, de ma is vannak olyan magyar találmányok és fejlesztések, amelyek a világ élvonalába tartoznak a mezőgazdaságtól egészen az űrkutatásig. A TOP 100 MEDIA célja, hogy olyan kivételes magyar értékeket gyűjtsünk össze az élet különböző területeiről, amelyek különösen alkalmasak arra, hogy sokan felfigyeljenek rájuk, tudomást szerezzenek róluk.
A hazai eredmények bemutatása és a kutatás-fejlesztés nagyobb nyilvánosságának támogatása mellett az is célunk, hogy ösztönözzük a magánszemélyeket, kapcsolódjanak be az innovációs folyamatokba, illetve segítsük az érintettek egymásra találását, hogy ezek a fejlesztések itthon hasznosuljanak. Ezért együttműködésre törekszünk a legjelentősebb magyar innovációs szervezetekkel és vállalatokkal.

Évente megjelenő, időszaki és egyedi kiadványainkban 100-100 kiválóságot és érdekességet gyűjtünk össze az egyedi fejlesztésektől a nagyvállalatokon át a különböző nevezetességekig."
Az innováció a sikeres hasznosítással valósul meg. Kulcsmondatok a kötetről Dr. Birkner Zoltán Fővédnök, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke bevezetőjéből: "Azok a vállalkozók, akikkel ennek a kiadványnak a lapjain találkozhatunk, már sikeresen megvalósították a saját ígéretes ötletüket. Kívánom, hogy a 100 legérdekesebb magyar innováció szolgáljon példaként mindannyiunknak, és adjon inspirációt ahhoz, hogy a lehető legtöbben erre az útra lépjünk!" Vele nagyinterjút is tartalmaz a kötet, Az innováció új korszaka címmel.

Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke, a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács tagja bevezetőjében azt emeli ki, hogy a hazai innovációs teljesítmények útjában akadályokat nem lát, viszont "Sokkal inkább az ambíció és a motiváció kevés. A motivációt segítheti az ilyen kiadvány is!"

A kötet bevezető írásaiból, amelyek jelzik e kiadvány rangját is:
  • Jörg Bauer, Tungsram-csoport, elnök-vezérigazgató: Innovációs forradalom 100 éve és ma
  • Szalai Piroska, Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány, kuratóriumi elnök: A startupok és az innováció otthona
  • Dr. Bársony Farkas, Amcham Hungary, elnök: Innováció, az örökségünk, Innováció? Fókuszba az embert!
  • Dr Grasselli Norbert, Bay Zoltán nonprofit Kft, ügyv, ig.: Science shop - Innovációs bolt?
  • Ulbert István, egyetemi tanár: Kritika, kitartás, kreativitás
  • Dr. Lőwy Dániel, Valor Hungariae Zrt., tud. igazgató: Invented in Hungary.

  • A bemutatás címszavai mindegyiknél: • Bővebb információ, kapcsolatfelvétel • Milyen stádiumban van • Eddig elért eredmények, az innováció várható társadalmi hasznossága • Referenciák, díjak, médiamegjelenések • A továbblépéshez szükséges

    Most kellene itt áttekintést adnunk a százas válogatásról, ami terjedelmi okokból lehetetlen. Ízelítőül, a sokféleség érzékeltetésére is, idézünk néhány címet:
    • Cropler Automata gabona mintavételező és minőségvizsgáló drón • Interspect Extrém felbontású légi felvételek • Dockstar Kötél nélküli kikötőrendszer jachtoknak • SHS System Elektroszmogmentes otthonok, kertek, irodák • e-Fásli Az első öntanuló hőterápiás eszköz • DiabTrend Személyes diabetikus asszisztens • HoloAssist Kiterjesztett valóság rendszerek • Humin Aqua Magyar innováció a Marson? • Magyarmet Acélöntvények azonnal

    A továbbiak helyett a legmodernebb technika segítségéhez folyamodunk.
    A TOP 100 Media kitette a honlapjára a kiadvány tartalomjegyzékét - itt olvasható
    Az előkészületben lévő további kötetek: 100 magyar digitális fejlesztés • 100 Innovatív magyar vállalkozás
    Előző válogatás: A 100 legérdekesebb magyar innováció 2018

    Damian Bradfield: Kiáltvány a bizalomról - Mit kell tennünk egy jobb internetért? - Pallas Athéné Könyvkiadó, 2020
    Dr. Osman Péter ismertetése

    Az üzleti könyvek egyik legjobb fajtája, amelyek alapját közvetlenül a frontvonalban szerzett tapasztalatok tanulságai adják. Ez ilyen. "Damian Bradfield 2009-ben alapította meg a WeTransfert, a világ legnagyobb fájlküldő szolgáltatását, amelyen keresztül havonta 50 millió felhasználó több mint 1 milliárd fájlt küld át. A szerzőt a BigData-gazdaságról szerzett egyedülálló tapasztalatai ösztönözték az internet jelenlegi működésének megkérdőjelezésére és egy igazságosabb, biztonságosabb működés kidolgozására, amelynek vízióját jelen kötetében rendhagyó módon foglalja össze." - a Pallas Athéné ajánlójából. A címbéli "internet" itt nyilvánvalóan az egész online világot jelenti. S rendhagyó? Annyiban bizonyára, hogy a témakezelése nagyon gyakorlatias, az előadásmód közvetlen, világos - ahogyan az teszi, aki a gyakorlatban kívülről-belülről ismeri, amiről beszél, és cseppet sem igyekszik 'tudományosan' szólni. Mondandója nagy részét pedig a WeTransfer önmagában is igen tanulságos történetével adja elő.

    "Napjaink világáról:" (innentől idézetek a könyvből, kiemelések tőlem)
    • "Pénzügyeinket figyelemmel kísérik, mozgásunkat szintén, s lassacskán a gondolataink is sorra kerülnek." (Lassacskán? Alighanem már messze többet tudnak róluk, mint mi magunk. - OP)
    • "Nincs sok minden, ami ne kerülne fel a telefonra." (S onnan ki tudja hová. - OP)
    • "Gyakorlatilag a fiam teljes iskolai tevékenysége egy adott ponton a Google valamelyik cégén keresztül zajlik."
    • "Egy adott személy Tinder-profilja és hitelminősítése két olyan információszál, ami könnyedén összeszőhető."
    • "A technológia barátságos megjelenése elfedi annak valódi arcát." (Hogy mennyire így van, s ez milyen kockázatokat rejt, arról is felsőfokú kitanítást kapunk itt. - OP)

    A Vázoljuk a problémát c. részben Bradfield érzékelteti, napi életvitelünkkel, infokommunikációs eszközeinkkel rendre mennyi kényes innovációt adunk ki magunkról "az általunk felépített tekervényes rendszer", és az arra épülők használatával. Sandán becsúszó kémek jelentenek rólunk: alkalmazásaink, az 'okosotthon' kütyüi, még az autónk is mi adatot gyűjt rólunk. "Az emberi lények objektív, hiánytalan képe - nyilvánvalóan - kereskedelmi célokra készül." És használjuk mindezt úgy, hogy nagyrészt nem is gondolunk erre. Bizalom? Bradfield bevezeti a "Bizalom Light" fogalmát is.

    A Következtetésekből: "Az internet bizonyosan kudarcot vallott azon a téren, hogy nem hozta el az oly sokak által remélt pozitív, konstruktív társadalmat." - ám miként is lehetne másként a pénz világában?
    "Ez a könyv azokhoz szól, akiknek a magán és a szakmai életét a feje tetejére állította a technológia. Azokhoz, akiktől elvárják, hogy szüntelenül 'online' legyenek, azokhoz, akiket magába szippantott a mindennapok kényelme, úgy, hogy már fel sem tűnik, milyen árat kell fizetniük érte. Azokhoz, akik meg akarják kérdőjelezni online életünk jelenlegi alakulását, és fel akarják fedezni az internet kínálta lehetőségeket, esetleg egy olyan jövőt is elképzelnének, amelyben végre megérthetik a spam, a kattintásvadászat vagy a figyelemelszívó média jelentőségét."

    "Nem vagyok tech látnok. Nem vagyok zseni. Viszont a siker egy bizonyos szintjéről van rálátásom a világra. (A világ legnagyobb fájlküldő szolgáltatását felépíteni és üzemeltetni, amely az alanti cégértékkel bír, ez a siker eléggé magas szintje. - OP) Mondanivalóm valós tapasztalatokra épül, amelyeket egy "(hamarosan) egymilliárd dolláros cégértékkel bíró vállalat, a WeTransfer keretében szereztem. Ebben a könyvben a buborékon belüli (ez bizonyára az informatika szektort jelenti - OP) és az azon kívüli perspektívából egyaránt igyekszem képet adni a világról. Közvetítem benne olyan emberek véleményét, akik a technológia világában tevékenykednek, és olyanokét is, akik annak peremére szorultak."
    "Ami azonban a legfontosabb, hogy igyekezni fogok - a magam szerény módján - arra bátorítani az embereket, hogy gondolják át, kiben bíznak, hogyan kellene fizetniük az internetért (és a fizetség itt lényegében azt jelenti, amit a használat közben kiadunk magunkról! - OP), és hogy készen állnak-e arra, hogy továbbra is kiszolgáltassák saját adataikat, magánéletük teljességét a privát cégeknek - kiapadhatatlan forrásként, szüntelenül csordogáló olajkútként. Végül is, milyen árat fizetünk mindezért?" (Olajkút? Az olaj értéke a továbbiakban visszaszorulhat - az információé viszont folyamatosan, és valószínűleg rohamosan növekszik. - OP)

    Jonah Berger: Láthatatlan befolyás - Miért követünk másokat még akkor is, ha tudjuk, hogy nincs igazuk? - HVG Könyvek, 2020
    Dr. Osman Péter ismertetése

    Nem feltétlenül rossz, ha befolyásolnak bennünket. Feltétlenül rossz viszont, ha annak nem vagyunk tudatában. Ilyen nézőpontból Bergernek - a Wharton Üzleti Iskola marketing professzora - e műve az önvédelem fontos tankönyve. S persze a befolyásolásé is.

    "Amikor bizonyítékot keresünk a társas befolyás viselkedésünket formáló hatására, gyakran egyet sem találunk. Nem tudatosul bennünk a ránk ható erős befolyás, ezért nem tételezzük fel a létezését sem. Azonban az, hogy nem vagyunk tudatában, nem jelenti azt, hogy nem történt befolyásolás. Ha megértjük, hasznunkra fordíthatjuk, megtervezhetjük a környezetünket, formálhatjuk a helyzeteket." S jó felismernünk, mikor érdemes elvegyülni a közösség tengerében, vagy kiválni belőle. (Idézetek a könyvből, kiemelések tőlem.)

    "Nem vesszük észre, de mások elképesztő mértékben befolyásolják az életünk szinte minden aspektusát. A társas befolyás kihat a vásárlási döntéseinkre (s ne higgyük, hogy ez újkeletű - valójában még a tőzsdei befektetésekben is nagy szerepe van, ott nyáj-hatásnak mondják, s erős hajtóereje a buborékok kialakulásának; amikor pedig a mind több területen meghatározó tényezővé váló divatot követjük, szintúgy a társas befolyásnak hódolunk be - OP), a választott egészségbiztosításra, az iskolai osztályzatokra és a hivatásra. Meghatározza, hogy előtakarékoskodunk-e a nyugdíjaséveinkre, befektetünk-e a tőzsdén, adományozunk-e pénzt, csatlakozunk-e valamilyen szövetséghez, takarékoskodunk-e az energiával vagy adaptáljuk-e az új innovációkat. A döntéseink 99%-át mások formálják. Nehéz olyan döntést vagy viselkedést találni, amelyre nem hatnak mások. Igazság szerint, ha végignézünk az életünk összes területén, csupán egyetlen olyan zugot találunk, ahol látszólag nem érzékeljük a társas befolyást. Önmagunkat." Ez bizony kritikus jelentőségű tanulság: amint Berger részletesen kifejti, világosan felismerjük másokon e befolyásolást, de nem jövünk rá, hogy velünk is ez történik. Meg is magyarázza, miért.
    Kutatással igazolták, hogy "akár ruhavásárlásról, akár politikai kérdésekről, akár az udvarias autóvezetésről volt szó, a megkérdezettek észrevették, hogy a társas befolyás hatást gyakorol az emberi viselkedésre - de nem az övékére. Azt felismerték, hogy a társas befolyás hat mások viselkedésére, de azt nem, hogy rájuk is."

    Ennek okait elemezve áll elő a következtetéssel: "A jelenség egyik lehetséges magyarázata a társas kívánatosság. Talán azért nem gondoljuk, hogy mások befolyásolnak bennünket, mert befolyásoltnak lenni rossz dolog. Ha a befolyásoltság rossz, akkor valószínűleg azért nem hisszük el, hogy bennünket is meg lehet ingatni, mert nem akarjuk negatív fényben látni önmagunkat. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Még amikor a befolyás pozitív előjelű, akkor sem hisszük el, hogy hat ránk. Van [azonban] egy, a többinél is rejtettebb ok, amely miatt nem gondoljuk azt, hogy a társas befolyás hatással lenne ránk. Mégpedig az, hogy nem vesszük észre." Ebben - megtudjuk innen - szinte mindenható a technika, ha mesterien tudják kezelni. Hihetetlen összefüggéseket, hatásmechanizmusokat tár Berger itt elénk.

    "A könyv azokról az egyszerű, finom és gyakran meglepő módokról szól, amelyekkel mások hatnak a viselkedésünkre. Az elmúlt 15 évet a társas befolyásolás tanulmányozásával töltöttem. Több száz kísérletet végeztem, és többmilliónyi vásárlást vizsgáltam meg. A kollégáimmal mindent szemügyre vettünk. Ez a könyv közös nevezőre hozza ezeket a jelenségeket és több tucat más észrevételt, hogy megvilágítsa a viselkedést befolyásoló rejtett tényezőket."

    "A társas befolyás óriási hatást gyakorol a viselkedésre, és működésének megértésével kifoghatjuk vitorlájából a szelet. Megúszhatjuk a hátulütőit, és kiaknázhatjuk az előnyeit. Teljesebb társas interakcióink lehetnek, sikeresebbé válhatunk, és mások segítségével informáltabb döntéseket hozhatunk. Eldönthetjük, hogy mikor álljunk ellen, és mikor engedjük át magunkat."
    S már azzal is nagy előnyre tehetünk szert, ha csak kevésbé vagyunk manipulálhatók, mint mások.
    Amikor a befolyás hasznossá válik: a társas facilitáció: azt írja le, hogy mások jelenléte gyorsabb, jobb teljesítményre készteti az embereket annál, mint amit egyedül érnének el. Még akkor is, ha a résztvevők nem működnek együtt, vagy nem versenyeznek, mások puszta jelenlétének a ténye megváltoztatja a magatartást."

    Fucskár Ágnes - Fucskár József Attila: Trianonban elveszett kincseink - Kossuth Kiadó, 2019
    Dr. Osman Péter ismertetése

    A cím nyilvánvalóan Trianon századik évfordulójára rímel. A gyönyörű album tartalma sokkal szívderítőbb. Bemutatja a hajdani történelmi Magyarország sok olyan kincsét, amely a trianoni határokon kívül rekedt, s máig is fennmaradt. Kincseket, amelyek - ha a határainkon kívül is - a magyar kulturális örökségnek is részei, s ma újra szabadon hozzáférhetőek.

    A szerzőpáros neve, sok remek albumukkal már a kiemelkedő minőség garanciája. Számos albumukról szóltunk már a Hírlevélben, s amint azok, ez is bámulatos utazásra visz, sok olyan szépséget, érdekességet vagy épp a kevésbé szemlélődő turista elől rejtőző részletet is megmutatva, amelyek felfedezését a legtöbbünk elszalasztaná - részben az idő szorítása, részben az élmények sokasága miatt, vagy épp alapos helyismeret híján.

    A megragadó, mesterien láttató-mesélő fényképek mellett a 'Fucskár-brand' hasonlóan értékes része a remek szöveg. Fényképezni is, okosan-emberségesen szólni is nagyon tud e két alkotó. Az albumaik nagy részét - e kötetét is - kitevő szépséges fényképeket kísérő ismertetéseik teszik a köteteiket igazán jó útikönyvekké, kevés szóval is sok információt adva, s megidézve a helyszín lelkét, hangulatát is.

    A Kossuth ajánlójából: "A kiemelkedő természeti értékek, a magyar történelem kultúrkincsei, a világi és egyházi épített örökség közel 80 %-a más ország területére került. Ebből az ezernyi kincsből válogatott a neves pécsi fotóriporter házaspár egy albumra valót, mindenfajta politikától mentesen, tematikusan végigjárva az elcsatolt területeket. Bár [albumuk] nem törekszik teljességre, sorra veszi az egyes utódállamok területén fellelhető hegyeket és folyókat, várakat és templomokat, népviseleteket és városképeket. A képek és a szavak közelebb hozzák azt a sok szépséget, ami sokszor oly távolinak tűnik, pedig itt van a szomszédságunkban." (Kiemelések tőlem)

    A bejárt területekről, az album előszavából, csak pár kiragadott részlettel:
    Erdély, Partium és a Keleti-Bánság: "Az egykori Magyar Királysághoz tartozó három földrajzi táj összterülete nagyobb, mint a mai Magyarországé. A történelmi Erdély területe varázslatos vidék. A csíki falvak legelőkelőbb helyein ma is ott állnak az elbűvölő középkori katolikus templomok, a leghíresebb erdélyi búcsújáró hely, Csíksomlyó is itt található. Udvarhelyszék: ezen a vidéken maradt meg a legtöbb hagyományőrző falu, a legtöbb fatornácos székely parasztház és faragott székelykapu. Háromszék: a vidék bővelkedik természeti látnivalókban, református és unitárius templomokban. A festői Szászföld a világon egyedülálló vidék. A gazdag és erős, jellegzetes kultúrájú szász közösség, falvai és erődtemplomai által, komoly értékeket hagyott az utókornak."

    Délvidék: "A terület déli szögletében magasodik a dicsőséges Nándorfehérvár vára, attól keletre, a Duna mentén pedig további végvárak sorakoznak, amelyek még Luxemburgi Zsigmond uralkodása alatt épültek. Az Al-Dunai szakasz a folyam legromantikusabb és legmegkapóbb része."
    Horvátország: "kiemelkedő építészeti örökségekkel, nemzeti parkokkal teletűzdelt, változatos tengerparttal, és mesés szigetvilággal rendelkező ország."

    Muravidék: "Muravidéket a természet gazdagon megajándékozta. A megkapó szépségű tájon, dimbes-dombos, szőlővel beültetett lankák közt várak, kastélyok, és ősi templomok állnak."
    Őrvidék, vagy Burgenland: "A Fertő tó körül termékeny síkság terül el, Sopron vonalától délre erdőkben gazdag, barátságos dombvidék található. Ausztria legifjabb tartományában szinte ágyúlövésnyire találhatók az impozáns várak és kastélyok, melyekkel az Esterházy, Batthyány és Nádasdy dinasztiák állítottak maguknak emléket."

    Felvidék: "Hatalmas kincsestára a természeti értékeknek, de bővelkedik kulturális és történelmi műemlékekben is. Több száz XI-XV. század között emelt templom található itt. IV. Béla király rendeletére épült az a sok vár, amelyekkel lépten-nyomon találkozhatunk. Ma ezen a tájon 256 középkori erődítmény található, amelyekből közel száz részben, 21 pedig tökéletesen ép állapotban uralja az ormokat."

    Árva-és Szepes vármegye északi sarka: "A Thurzók és Drugethek ősi földje bámulatos táj."
    Kárpátalja: "A magyar határ menti 30 - 40 kilométeres sávban található a magyar történelmi emlékeket őrző helységek nagyobb része. Ezek a települések meghatározó szerepet játszottak a magyar történelemben. Ugyanakkor Kárpátalja többi részén gyönyörű ruszin fatemplomokat és a hagyományos boronaházakat fedezhetünk fel."
    Jó barangolást!

    SAJTÓSZEMLE

    pannonnovum.hu, 2020. június 19.
    Lezárult a Hiventures női vállalkozói programja, a StartupHER

    raketa.hu, 2020. június 20.
    Intelligens csapdák, költséghatékony protézis, a Sziget Fesztivál környezeti terhelésének csökkentése
    "...Az ELTE Innovációs Központ idei felhívására tizennégy pályamű érkezett be, melyek közül nyolcan kerültek a döntőbe..."

    hvg.hu, 2020. június 23.
    A legrosszabbak között szerepel Magyarország az uniós innovációs ranglistán
    "...Majdnem az összes európai uniós tagországban nőtt az innovációs tevékenység..."

    debreceninap.hu, 2020. június 23.
    Európai Bizottság: Európának továbbra is növelnie kell teljesítményét az innováció terén

    hirtv.hu, 2020. június 23.
    Európai Bizottság: Európának továbbra is növelnie kell teljesítményét az innováció terén

    vg.hu, 2020. június 23.
    Európának még nagyobb energiát kell fordítania az innovációra

    mandiner.hu, 2020. június 23.
    Az EU innovációs teljesítménye meghaladta Amerikáét

    innoportal.hu, 2020. június 24.
    Megjelent a 100 magyar találmány és fejlesztés 2020 című kiadvány
    "...Száz magyar találmányt és fejlesztést bemutató összeállítás jelent meg a Magyar Innovációs Szövetség szakmai támogatásával..."

    hirextra.hu, 2020. június 24.
    Megjelent a 100 magyar találmány és fejlesztés 2020

    techmonitor.hu, 2020. június 24.
    Megjelent a 100 magyar találmány és fejlesztés 2020 c. kiadvány

    zetapress.hu, 2020. június 24.
    Magyar feltalálók

    felvidek.ma, 2020. június 24.
    Magyarország versenyképességét példázza a 100 magyar találmány és fejlesztés 2020 kiadvány

    hir6.hu, 2020. június 24.
    Megjelent a 100 magyar találmány és fejlesztés 2020 című kiadvány

    preshaztarsasag.hu, 2020. június 24.
    100 magyar találmány

    webradio.hu, 2020. június 24.
    Megjelent a 100 magyar találmány és fejlesztés 2020 című kiadvány

    profitline.hu, 2020. június 24.
    1,2 milliárdos fejlesztés indulhat az ELTE-n

    mandiner.hu, 2020. június 24.
    Palkovics: 22 milliárd forintos többletforrás a kutatóintézeteknek

    makronom.mandiner.hu, 2020. június 24.
    Európai Bizottság: Magyarország innovációs teljesítménye 2012 óta határozottan javul

    24.hu, 2020. június 24.
    Továbbra sem Magyarország az EU innovációs motorja

    kamaraonline.hu, 2020. június 24.
    Európának továbbra is növelnie kell teljesítményét az innováció terén

    vg.hu, 2020. június 24.
    Energiahatékonyság helyett folyamatracionalizálás és innováció

    pannonnovum.hu, 2020. június 24.
    Még mindig csak a mérsékelt innovátorok közé tartozik Magyarország - Íme az európai tábla

    nkfih.gov.hu
    Megjelent a 100 magyar találmány és fejlesztés 2020

    felvidek.ma, 2020. június 25.
    Európának továbbra is növelnie kell teljesítményét az innováció terén

    pannonnovum.hu, 2020. június 25.
    Öt fő területe lesz a 2021-2027-es EU-pénzek itthoni elosztásának

    nkfih.gov.hu, 2020. június 25.
    Megjelent a 100 magyar találmány és fejlesztés 2020 című kiadvány

    hiros.hu, 2020. június 26.
    "Felértékelődött a helyi tudás, az erő és a gazdasági tapasztalat" - VIDEÓVAL
    "...Vállalkozói délutánt szervezett pénteken délután az ITM Gazdaságért és Szabályozásért Felelős Államtitkársága, valamint a város önkormányzata a Kecskeméti CAMPUS nagytermében..."

    mfor.hu, 2020. június 26.
    Kedvezményes források vállalkozásoknak - kinek melyik való?

    promenad.hu, 2020. június 27.
    Fenntartható Zöld Kémia és Mobilitás Kompetencia Központ a Szegedi Tudományegyetemen

    szeged.hu, 2020. június 27.
    Összekapcsolódik az ipar és a kutatás a jövőért

    magyarhirlap.hu, 2020. június 27.
    Palkovics: Új kutatási központ jön létre Szegeden

    novekedes.hu, 2020. június 27.
    4 milliárd forintos támogatással új kutatási központ jön létre Szegeden

    portfolio.hu, 2020. június 27.
    4 milliárd forintos támogatással új kutatási központ jön létre Szegeden

    webradio.hu, 2020. június 27.
    Palkovics: 4 milliárd forintos támogatással a vállalati igényekhez alkalmazkodó új kutatási központ jön létre Szegeden

    hvg.hu, 2020. június 27.
    Nagyvállalatoknak kutatnak Szegeden

    hirklikk.hu, 2020. június 27.
    Palkovics: 4 milliárd forintos támogatással jön létre új kutatási központ Szegeden

    infostart.hu, 2020. június 27.
    A vállalatoknak dolgozik majd az új szegedi kutatási központ

    atv.hu, 2020. június 27.
    Nagy bejelentést tett Palkovics Szegeden

    hirtv.hu, 2020. június 27.
    Palkovics: 4 milliárd forintos támogatással a vállalati igényekhez alkalmazkodó új kutatási központ jön létre Szegeden

    mandiner.hu, 2020. június 27.
    Négymilliárdból épül kutatási központ Szegeden

    hobbyradio.hu, 2020. június 27.
    Kántor kristóf fejen hordható eszközzel a vakoknak és a gyengénlátóknak adna új esélyt.

    sajomente.hu, 2020. június 28.
    Palkovics: 4 milliárd forintos támogatással a vállalati igényekhez alkalmazkodó új kutatási központ jön létre Szegeden

    autoszektor.hu, 2020. június 28.
    Világújdonságnak számító üzemanyagot fejlesztenek Szegeden

    napi.hu, 2020. június 28.
    Palkovics: a napenergia Magyarország számára a második legfontosabb

    realista.hu, 2020. június 28.
    Új kutatási központ jön létre Szegeden

    logsped.hu, 2020. június 28.
    Új kutatási központ jön létre Szegeden a Science Parkban

    magyarhirlap.hu, 2020. június 29.
    Világújdonságnak számító fejlesztés Szegeden

    nrgreport.com, 2020. június 29.
    4 milliárd forintos támogatással új kutatási központ jön létre Szegeden

    scmonitor.hu, 2020. június 29.
    Új kutatási központ jön létre Szegeden

    civilhetes.net, 2020. június 29.
    Palkovics: 4 milliárd forintos támogatással jön létre új kutatási központ Szegeden

    propeller.hu, 2020. június 29.
    Palkovics: a napenergia Magyarország számára a második legfontosabb

    bme.hu, 2020. június 29.
    "Fejlődnek, érvényesülnek, és az egyetemi felvételihez is többletpontokat szereznek"

    Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Hírlevele, 2020. június 29.
    Több mint 6 milliárd forintnyi pályázati igény érkezett be közel 400 kkv-tól a kkv start innováció pályázat első szakaszára

    Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Hírlevele, 2020. június 29.
    Több hallgató juthat ösztöndíjhoz - A kutatói életpálya teljes ívét lefedi az Új Nemzeti Kiválósági Program

    innoportal.hu, 2020. június 29.
    Európai innovációs eredménytábla: Magyarország a mérsékelt innovátorok között

    webradio.hu, 2020. június 30.
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    origo.hu, 2020. június 30.
    Elismerték 2019 legjobb magyar innovációit

    magyarhirlap.hu, 2020. június 30.
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    kormany.hu, 2020. június 30.
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    index.hu, 2020. június 30.
    Átadták az idei Magyar Innovációs Nagydíjat

    weborvos.hu, 2020. június 30.
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    infostart.hu, 2020. június 30.
    Bódis József: minden díjazott innováció hozzátesz az orvostudomány fejlődéséhez

    sonline.hu, 2020. június 30.
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    nkfih.gov.hu, 2020. június 30.
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    kisalfold.hu, 2020. június 30.
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    heol.hu, 2020. június 30.
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    teol.hu, 2020. június 30.
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    duol.hu, 2020. június 30.
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    baon.hu, 2020. június 30.
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    hirado.hu, 2020. június 30.
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    medicalonline.hu, 2020. június 30.
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    demokrata.hu, 2020. június 30.
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    innoportal.hu, 2020. június 30.
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    startuponline.hu, 2020. június 30.
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    pannonnovum.hu, 2020. június 30.
    Vonzóbbá válhat a befektetés a startupokba

    pannonnovum.hu, 2020. június 30.
    Energiahatékonyság helyett folyamatracionalizálás és innováció

    agroinform.hu, 2020. június 30.
    Idén a Veresi Paradicsom Kft. kapta az Agrár Innovációs Díjat

    Innova Hírlevél, 2020. június
    Megjelent a 100 magyar találmány és fejlesztés 2020 című kiadvány

    Innova Hírlevél, 2020. június
    A hazai egyetemeken startup tematikájú képzések indulnak szeptemberben

    Innova Hírlevél, 2020. június
    Eldőlt a 29. tudományos és innováció ifjúsági verseny

    Innova Hírlevél, 2020. június
    Európai innovációs eredménytábla: Magyarország a mérsékelt innovátorok között

    Innova Hírlevél, 2020. június
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    itbusiness.hu, 2020, július 1.
    A patológia Teslája nyerte a Magyar Innovációs Nagydíjat

    kamaraonline.hu, 2020, július 1.
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    agroinform.hu, 2020, július 1.
    Idén a Veresi Paradicsom Kft. kapta az Agrár Innovációs Díjat

    magyarhirlap.hu, 2020, július 1.
    Az újdonság az innováció mércéje

    magyarhirlap.hu, 2020, július 1.
    Százmilliárdos fejlesztési forrásra pályázhatnak cégek

    itk.ppke.hu, 2020, július 1.
    Kiosztották a 2019. évi Innovációs Díjakat

    Klasszik Rádió, Klasszik Reggeli, 2020, július 1.
    Interjú Molnár Bélával

    szellemitulajdon.hu, 2020, július 1.
    Átadták a 2019. évi Magyar Innovációs Nagydíj elismeréseket

    Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Hírlevele, 2020, július 1.
    Elismerték 2019 legjobb magyar innovációit

    Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Hírlevele, 2020, július 1.
    Bódis József: minden díjazott innováció hozzátesz az orvostudomány fejlődéséhez

    Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Hírlevele, 2020, július 1.
    Száz magyar találmány és fejlesztés egy helyen

    Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Hírlevele, 2020, július 1.
    A patológia Teslája nyerte a Magyar Innovációs Nagydíjat

    startuponline.hu, 2020, július 2.
    Hiánypótló kezdeményezésként segíti a hazai ökoszisztémát a Startup Hungary

    portfolio.hu, 2020, július 2.
    A legnagyobb nevek alapították meg a magyar startup-szövetséget

    borsod24.com, 2020, július 2.
    Díjat kapott a borsodi vegyipari cég

    bkmkik.hu, 2020, július 2.
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    insiderblog.hu, 2020, július 2.
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    borsodihir.hu, 2020, július 2.
    Átvette a BorsodChem az Ipari Innovációs Díjat

    pannonnovum.hu, 2020, július 2.
    Átvette a BorsodChem az Ipari Innovációs Díjat

    Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Hírlevele, 2020, július 2.
    Infomatika és innováció a gyógyítás szolgálatában

    Spirit Rádió, 2020. július 2.
    Beszélgetés Jakab László zsűrielnökkel és Kreinicker Gáborral

    mmonline.hu, 2020. július 2.
    Felpörgetnék a hazai startup ökoszisztémát

    hir.ma, 2020. július 2.
    Szándéknyilatkozatot írtak alá a kaposvári villamosmérnök-képzés elindításáról

    hellovidek.hu, 2020. július 2.
    Új képzés indul a vidéki egyetemen: fantasztikus kutatások fellegvára lehet ez a város

    itcafe.hu, 2020. július 3.
    Szándéknyilatkozatot írtak alá a kaposvári villamosmérnök-képzés elindításáról

    zmkik.hu, 2020. július 3.
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    hrportal.hu, 2020. július 3.
    Villamosmérnöki fellegvárrá tennék Kaposvárt

    mixonline.hu, 2020. július 3.
    Villamosmérnök-képzés Kaposváron

    zmkik.hu, 2020. július 3.
    Átadták a 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat

    vg.hu, 2020. július 4.
    Megkétszereződött a COVIDEA ötlet- és startup verseny díjazása

    digitalisan.hu, 2020. július 4.
    Megkétszerezték a Covidea ötlet- és startup verseny díjazását

    magyarnemzet.hu, 2020. július 4.
    Megduplázzák a Covidea pályázatra szánt keretet

    hirado.hu, 2020. július 4.
    Megkétszerezték a Covidea ötlet- és startup verseny díjazását

    origo.hu, 2020. július 4.
    Megkétszerezték a Covidea ötlet- és startup verseny díjazását

    magyarhirlap.hu, 2020. július 4.
    Megkétszerezték a Covidea ötlet- és startup verseny díjazását

    portfolio.hu, 2020. július 4.
    Megduplázza a kormány a COVIDEA pályázat támogatási keretét

    medicalonline.hu, 2020. július 5.
    Megkétszerezték a Covidea ötlet- és startup verseny díjazását
    Szerkesztő: Dr. Antos László, Munkatárs: Sári Veronika,
    Design: Visualia Stúdió, Felelős kiadó: Dr. Szabó Gábor.
    A Hírlevél minden páros hét keddi napján jelenik meg, és aznap internetes portálunkon is olvasható.
    Hírlevélszerkesztőség: 1116 Budapest, Fehérvári út 108-112.
    tel.: (06 1) 430 3330, e-levél: innovacio@innovacio.hu
    A Hírlevélre a www.innovacio.hu c. portálon lehet regisztrálni.