XXX. évf. | 2020. június 23. | 12. szám

Hírek

Magyar Innovációs Szövetség
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

Várható esemény

Pályázati felhívás

Szakirodalomfigyelő
Sajtószemle



HÍREK | MAGYAR INNOVÁCIÓS SZÖVETSÉG

Magyar Innovációs Szövetség közgyűlése

A Magyar Innovációs Szövetség a 2019. évi, rendes közgyűlését e-mail-es döntéshozatallal tartotta meg.

A rendeletekben meghatározott határidőre beérkezett szavazatok alapján a közgyűlés határozatképes volt. Az előterjesztett, a 2019. évi tevékenységről szóló beszámolót, a Felügyelő Bizottság 2019. évi jelentését és a 2020. évi költségvetést a közgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta.

A 2020. évi tagdíjra vonatkozó határozatot a közgyűlés ugyancsak elfogadta (egy ellenszavazat érkezett).

Vállalkozás-fejlesztési Tanács ülése

A Vállalkozás-fejlesztési Tanács június 16-án tartotta meg ülését, videokonferencia keretében, melyen Farkas József, elnökségi tag képviselte szövetségünket. György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár bemutatta a Gazdaságvédelmi Akcióterv és végrehajtásának alakulását.

A Gazdaságvédelmi Akciótervben 5 fő terület (munkahelymegőrzés, munkahelyteremtés, kiemelt ágazatok megerősítése, vállalkozások finanszírozása és a családok, nyugdíjasok védelme) került meghatározásra. A munkahelymegőrzést 2020-ban 380 milliárd forinttal, a munkahelyteremtést 804 milliárd forinttal támogatják 2020 és 2022 között.
A kiemelt ágazatok megerősítése során 2564 milliárd forintnyi beruházást és fejlesztést valósítanak meg 2020 és 2022 között, míg a vállalkozások számára 2416 milliárd forintnyi kedvezményes hitel- és tőkeforrás fog rendelkezésre állni 2020 és 2022 között.
A Gazdaságvédelmi Akcióterv kormányrendeletet igénylő intézkedéseinek esetében a rendelet kihirdetésre került vagy döntés született.

A Vállalkozásfejlesztési Tanács meghívottjai bemutatták az általuk képviselt vállalkozások/ágazatok gazdasági kilátásait, a talpra állás érdekében megtett lépéseket, és a követendő, jó példákat.
A MISZ nevében kiemelésre került tagvállalataink aktív innovációja a koronavírus megfékezésére, pl. a lélegeztető gép és egyéb eszközök kifejlesztése. Jeleztük a további innováció fontosságát és a meghirdetett, de pár nap után - a keret túligénylése miatt - bezárt 2020-PIACI-KFI pályázati forrás további bővítését.

A 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny eredményhirdetése

2020. június 9-én a Startup Campus Facebook oldalán élő adásban tekinthették meg az érdeklődők a Magyar Innovációs Szövetség által rendezett 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny eredményhirdetését. A 70 perces videó az eseményről itt elérhető.

A tehetséges fiatalokat és a nézőket Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke köszöntötte. Köszöntőjében bíztatta a diákokat a jövő évi jubileumi versenyen való részvételre és ezen keresztül az innováció generációjának felépítésére, a jövő alakítására.

Dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke bemutatta, hogy mit nyerhetnek azok a diákok, tanárok és iskolák, akik részt vesznek a 30. ifjúsági versenyen idén ősszel.
A 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny meghirdetéséről készült spot idekattintva tekinthető meg.

Trunk Tamás, az InnoGEN Középiskolai Program házigazdája online beszélgetett a díjazott versenyzőkkel: Ecsedi Boglárkával, Gál Emesével és Rózsavölgyi Mátyással győztes projektjükről és jövőbeli terveikről. Rengeteg motiváció hangzott el kortársaik számára, akár a jelen nehéz időszakaira is.

Dr. Jakab László, a zsűri elnöke ismertette a díjazott diákok neveit. Beszélt a kreatív tehetségek felkutatásának és gondozásának fontosságáról és méltatta az idén beadott pályázatokat. Elmondta azt is, hogy milyen nemzetközi lehetőségek várják a fiatalokat és buzdított a jubileumi versenyre való jelentkezésre.

XXX. Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny

Dr. Fazekas Sándor,
kormánybiztos és a Magyar Innovációs Szövetség fővédnöksége mellett 2020. június 16-án hirdették ki az online módon megrendezett XXX. Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny országos döntőjének eredményeit. A versenyt a 14 éven aluli tanulóknak hirdették meg.

Szövetségünk a korábbi évekhez hasonlóan főtámogatóként ajánlotta fel a verseny fődíját, melyet az idei évben Csonka Illés, tanuló nyert el.

Bővebb információ és a díjazottak megtekinthetők az eseményről készült videóban.

Nők a tudományban

Tagintézményünknek, a Nők a Tudományban Egyesületnek országszerte vannak fiatal és lelkes nagykövetei. Hálózatukat azért hoztuk létre, hogy minél több diáklánynak mutathassák meg, mennyi izgalom és szépség van a mérnöki, kutatói vagy az informatikai pályán.
Ennek keretében június 18-án online kerekasztal-beszélgetést tartottak azokkal a lányokkal, akik az elmúlt időszakban megrendezett hazai tudományos és innovációs versenyek nyertesei voltak. A beszélgetésben részt vettek, többek között, Gál Emese, Hargitai Sára, Viczián Anna és Ecsedi Boglárka is, a 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjazottjai.

Duplájára nő a GINOP 1.2.8-20 és a VEKOP 1.2.6-20 "Magyar, High-tech és Zöld" szuperkonstrukció keretösszege

Az ITM által a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében kidolgozott GINOP 1.2.8-20 és VEKOP 1.2.6-20 pályázati felhívásokra 2020. május 29-től voltak benyújthatóak a pályázatok. A felhívásokra összesen 5436 pályázat érkezett, 128 milliárd forint támogatásigénnyel.
Annak érdekében, hogy forráshiány miatt ne kelljen elutasítani pályázatot, a több mint 50 milliárd forint keretösszegű konstrukció újabb 50 milliárd forintos keretemelésről született elvi döntés. A pályázatok benyújtásának felfüggesztésére 2020. június 19-én került sor.

Bővül a Magyar Tudományos és Technológiai Park rendszer

Tagszervezetünk, az IPE- Ipari-, Tudományos-, Innovációs és Technológiai Parkok Egyesülete, továbbfejleszti Magyarország kiemelt gazdaságfejlesztési programját, a Tudományos és Technológiai Parkok (TTP) rendszerét. 2020 májusában 3 új TTP címpályázat került benyújtásra az ITM felé.
Zsámbék Európában az első, dedikáltan az iparágra fókuszáló komplex fejlesztési program. A fejlesztési modell alapját egy kreatív ipar centrumú inkubációs és K+F+I központ létrehozása adja. Várpalotán az IPE által értéktervezett gazdaságfejlesztési program az önkormányzat, a betelepült vállalkozások és a projekthez csatlakozó Pannon Egyetem és Testnevelési Egyetem számára stratégiai jelentőségű.
Karcagon a hosszú távú stratégia a fenntarthatóság és a környezettudatos gazdálkodás, a parkba betelepültek fejlesztései egyedülállók az elektronikai és a PET hulladék újrahasznosításában.

Mindhárom fejlesztés bemutatkozik majd a Tudományos Parkok Nemzetközi Szövetségének (IASP) soron következő Európai Divízió ülésén Budapesten.

Az előterjesztések elfogadásával a TTP-címmel rendelkezők száma 18-ra nő, 17 városban 19 egyetem és 230 vállalat csatlakozott eddig a nemzeti programhoz.

HÍREK | SZELLEMI TULAJDON NEMZETI HIVATALA

Hamisítás Elleni Világnap

A Hamisítás Elleni Világnapot először 1998-ban egy, a hamisítás ellen nemzetközi szinten fellépő csoport, a Global Anti-Counterfeiting Group hirdette meg. Céljuk a fogyasztói tudatosság növelése volt, középpontba helyezve a hamisítás, a kalózkodás, illetve az illegális kereskedelem következményeinek bemutatását.

Évente több mint 83 milliárd euró veszteség érte a jogszerűen működő gyártókat, az EU-tagállamok pedig 15 milliárd eurót veszítettek és közel 700 ezer munkahely szűnt meg a 2013-2017 közötti időszakban, a hamis árucikkek és azok illegális kereskedelmének következtében, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) a Hamisítás Elleni Világnap alkalmából kiadott jelentéséből.

További részletek ezen a linken.

Ötletből érték

A közösségi médiában megjelent videóval hívja fel a szellemi tulajdon fontosságára elsősorban a vállalkozások figyelmét a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.

A videó ezen a linken érhető el.

VÁRHATÓ ESEMÉNY


PowerUP! Hungary Final 2020

2020. június 25-én rendezi meg az InnoEnergy HUB Hungary a PowerUp! Startup verseny nemzetközi döntőjét online.

Ez a verseny a közép- és kelet-európai, induló vállalkozások, nagyvállalatok és kis- és középvállalkozások számára szól, melyek az energia, az intelligens technológiák és a mobilitás területén, termékeikkel megoldják a jövőbeli technológiákkal kapcsolatos problémákat.

További információ: www.powerup.innoenergy.com

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS


30. IFJÚSÁGI TUDOMÁNYOS ÉS INNOVÁCIÓS TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY
(2020/2021-es tanév)
KREATÍV FIATALOKNAK 5 M FT JUTALOM ÉS TÁMOGATÁS,
Az EREDMÉNYES TANÁROKNAK ÉS KÖZÉPISKOLÁKNAK 10-10 M Ft JUTALOM, ILL. TÁMOGATÁS!

Kik indulhatnak? Egyénileg vagy kétfős csapatban pályázhatnak középiskolás fiatalok, határon túli magyar fiatalokat is beleértve.
Mit lehet nyerni? A 3 db I. díjas, a 3 db II. díjas és a 4 db III. díjas pályázat készítői jelentős pénzjutalomban részesülnek. Különdíjat kap a legfiatalabb díjazott és a legsikeresebb díjazott határon túli fiatal.
Verseny 1-3. helyezettjei 100 többletpontot kapnak a 2021. évi felsőfokú felvételi eljárása során.

A legjobb fiatalokat (10-12 pályázó) felkészítő középiskolai tanárok differenciált, 500-800 E Ft-os jutalmat érdemelnek ki.
A legeredményesebb iskolák 1 M Ft támogatást nyernek el.

A versenyen kiválasztott fiatalok nemzetközi versenyeken, szakmai utazásokon vehetnek részt, többek között az EU Fiatal Tudósok Versenyén, a tudományos versenyek olimpiáján az USA-ban (ISEF), a Nobel-díj átadási ünnepségen stb.
Az arra alkalmas pályázókat a Startup Campus ingyenesen üzleti és forrásszerzési képzésben részesíti.

Mivel lehet nevezni? Pályázni lehet műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató vagy fejlesztő, ill. tudományos munka terveivel.

Hogyan kell jelentkezni? A kidolgozandó feladat max. 2 oldalas tervét a www.innovacio.hu/nevezes oldalra kell feltölteni 2020. november 25-én, 15 óráig. Az 1. fordulóban elfogadott és részletesen kidolgozott pályázatok leírását 2021. április 1-én, 14 óráig beérkezően kell feltölteni a www.innovacio.hu/beadas oldalra. A pályázóknak 2021. április 14. és 23. között kötelező jelleggel, max. 5 perces prezentációt is kell tartaniuk.

A verseny szervezői a kidolgozás indokolt költségeihez max. bruttó 50 E Ft értékben járulnak hozzá.

A verseny részletes pályázati felhívása, és a tanárok, ill. iskolák jutalmazási feltételei a Magyar Innovációs Szövetség honlapján olvashatók.

Mit értékelnek? A probléma megközelítésének eredetisége és kreativitása; a kidolgozás alapossága, ill. tudományos értéke; az önálló, saját munka kimutathatósága, nyilvánvalósága; az írásos anyag, ill. műszaki alkotás (vagy modell) színvonala, az elkészített eszköz működőképessége; a projekt befejezettsége és jövőbeni hasznosíthatósága; az eredmények ésszerű és világos értelmezése.

Egyéb tudnivaló? Az ünnepélyes díjátadásra 2021 májusában, kétnapos kiállítás keretében kerül sor. A legjobb pályaműve k 2021. szeptember 24-én is bemutatásra kerülnek a Kutatók Éjszakáján, Budapesten.

SZAKIRODALOMFIGYELŐ


Rita McGrath: Mit hoz a jövő az üzleti életben? Hogyan fedezzük fel bekövetkezésük előtt a fordulópontokat az üzleti életben? - Pallas Athéné Könyvkiadó, 2019
Dr. Osman Péter ismertetése

Fordulópontok az üzleti életben: E könyv tudást kínál a túléléshez, jó esetben előbbrejutáshoz a mai, viharos üzleti életben a klasszikus alapelvek mentén: a válság lehetőség is annak, aki képes kihasználni, és az igazi újdonság az előzményei romjain tud hatékonyan felemelkedni.

A kreatív rombolás fogalmát mindenki ismeri, aki otthon van az innováció témakörében, hatásait pedig megéljük életünk szinte minden területén. Elég megnézni, mit tett a világgal, iparágaival, gazdasági és társadalmi szerkezetével az informatika és az 'okostelefon'. Elhozza a fordulópontot, amely öl vagy életet ad - attól függően, ki miként éli és lovagolja meg. A fogalmat Joseph A. Schumpeter alkotta 1942-ben (őt nevezik az innováció atyjának). "A kreatív rombolás a folyamatos termék- és folyamat innovációt jelenti, amely révén az új termelés átveszi az elavult helyét." - https://economics.mit.edu/files/1785 (vagy épp maga teszi elavulttá az addigiakat! - OP). Aki ehhez vizuális szemléltetést akar, okot, hogy miért olvasson ilyen könyveket, az nézze, hová lettek a piacokat 60-70 évvel ezelőtt uraló nagyvállalatok, hol voltak akkor mai óriások, s mi ment végbe a termékek, szolgáltatások piacán és a világot működtető technológiákban.

Erről szól a könyv: "Az inflexiós pont (azonos értelemben szerepel a fordulóponttal - OP) egy olyan változás az üzleti környezetben, amely drámaian elmozdítja tevékenységünk néhány elemét, megkérdőjelezve bizonyos szilárdnak hitt feltételezéseket. E könyv segít észrevenni a stratégiai fordulópontok által kínált lehetőségeket, és támogat abban, hogy ön, a csapata és a vállalata előnyösen használja ki ezeket." (Idézetek a könyvből, kiemelések tőlem)

Kulcsmondat: "Ha egy rendszer elegendő számú, rosszul kezelt résztvevővel rendelkezik, ott az inflexiós pont termékeny talajra talál." - ők lesznek az első vevők a felforgató innovációkra.

Gazdasági jelentősége: "A stratégiai inflexiós pontok érdekes vonatkozása, hogy amikor egy valaha összetett és drága termék kényelmessé és olcsóvá válik, ennek gyakran egyik velejárója a kereslet robbanásszerű növekedése. (Az IBM a digitális őskorban úgy vélte, a személyi számítógépeknek nem lenne piaca. S lám, mi lett... - OP) Ahogy majd a könyvben olvashatjuk, a küszöbönálló elmozdulás gyenge jelei - ha elég korán felismerjük azokat - kezdeti előnyhöz juttathatnak, így felkészülhetünk, hogy az előnyünkre fordíthassuk azokat."

McGrath egyik fő gondolatként felhívja a figyelmet: "Ami nagy, drámai fordulópontnak látszik, már egy ideje minden esetben felfedezhető volt." (Kiváló elemzést ad erről Michele Wucker: A szürke rinocérosz c. könyve - Hírlevél 2016/21. sz. - OP)

"Az inflexiós pont akkor érkezik, amikor a változás felforgatja azokat a feltételezéseket, amelyekre a vállalkozást alapozták." - vagy épp a működésének keretrendszerét, paradigmáját vagy épp a műszaki-gazdasági alapjait. Az Apple keresztezte a számítástechnikát médialejátszóval, majd felvevővel, ezt a telefonnal, és olyan platformokat hozott létre - okostelefon, táblagép -, amelyek a gazdasági szereplőknek forradalmian új lehetőségeket nyitottak, nagyrészt elsöpörték az addigi iparágakat, a felhasználóknak pedig forradalmian új termékeket és szolgáltatásokat teremtettek. Jobs és csapata keresztezte az informatikát a filmgyártással és az alapokig felforgatta a filmipart, a forgalmazást is beleértve. Hasonlót tett már korábban a zeneiparral is.

Változó versenydinamika: "A fordulópontok drámai elmozdulást váltanak ki a működő rendszer versenydinamikájában. (Hány hajdan nagy cég sírfelirata lehet ez! - OP) Az inflexiós pontok közös kiváltó Technológiai okai az alábbiakban találhatók:
• változások
• Változások a szabályozásban
• Társadalmi lehetőségek
• Demográfiai változások
• Új kapcsolatok (korábban formálisan elkülönített elemek között, gyakori a formabontó [az eredetiben digitális - OP] innováció esetén)
• Politikai változások
• És még sok egyéb."
A fejezetcímekből:
• Korai figyelmeztető jelek
• Vásárlók, nem túszok
• Terv készítése a gyors tanuláshoz
• Cselekvésre késztetni a szervezetet
• Hogyan távolítja el az innovációban való jártasság a szervezet ellenlábasait (eredetiben: a szervezeten belüli ellenállást - OP)?
• Hogyan tanulja meg és hogyan kell, hogy megtanulja a vezetőség, mit hoz a jövő az üzleti életben (eredetiben: előre látni a jövőbe - OP)

Alan Eagle - Jonathan Rosenberg - Eric Schmidt: Trillió dolláros coach - Bill Campbellnek, a Szilícium-völgy nagyágyújának vezetői kalauza - 21. Század Kiadó, 2020
Dr. Osman Péter ismertetése

"Bill Campbell segített felépíteni többet is a Szilícium Völgy legnagyobb cégei közül, köztük a Google-t, Apple-t, Intuit-ot, segített létrehozni trillió dolláros piaci értéket. Olyan látnokokat mentorált, mint Steve Jobs, Larry Page, and Eric Schmidt és coachként segítette vezetők tucatjait mindkét parton. Nyolcvannál több interjú alapján olyanokkal, akik ismerték és szerették Campbellt, a könyv elmagyarázza a Coach elveit, és történetekkel illusztrálja azokat - a legnagyobb vállalatoktól, valamint az emberektől, akikkel dolgozott és játszott. Így áll össze az eredmény: útmutató előregondolkodó üzleti vezetők és menedzserek számára, amely segíti őket, hogy jobban teljesítő és gyorsabban működő teameket és cégeket hozzanak létre." - az Amazon ajánlójából.

"Biztonsággal kijelenthetjük, hogy Bill Campbell játszotta az egyik legnagyobb szerepet a Google sikerességében. Nélküle a vállalat nem ott tartana, ahol manapság tart." (Idézetek a könyvből, kiemelések tőlem). - Nem kis elismerés három olyan vezetőtől, akik e sikert, joggal, maguknak is tulajdoníthatják. "A neki köszönhetően létrejött vagyon alapján Bill Campbell volt a világon valaha élt legkiemelkedőbb felső vezetői coach. Steve Jobsszal az Apple-t csődközeli helyzetből több százmilliárd dollár tőkepiaci értékű vállalattá építették fel. Larry Page-dzsel, Sergey Brinnel és Erickel a Google-t több százmilliárd dollár tőkepiaci értékű vállalattá emelték. A technológiai ipar kiemelkedő alakja volt. Kulcsfontosságú szerepet játszott az Apple, a Google, az Intuit és még számos más vállalat sikerében."

A szerzők - a Google három felsővezetője - előző remek könyvéről a vezetés felsőfokú műhelytitkairól a Hírlevél 2015/22. számában szóltunk: GOOGLE - Így vezetünk mi. Itt az őket is segítő Campbellnek adóznak olyan elismeréssel, amely szinte páratlan e műfajban, s egyúttal újabb mesterkurzust adnak a cégvezetés tudományából. Könyvüket jól minősíti, hogy #1 Wall Street Journal Bestseller, New York Times Bestseller és USA Today bestseller lett.

"E könyvben áttekintjük, hogy mit coacholt Bill - mire biztatta az embereket -, és hogyan coacholt - vagyis milyen módszerrel dolgozott. E két témát négy részben tárgyaljuk: hogyan tette rendbe Bill a vezetési készségeket részletekbe menően: az egyszemélyes megbeszélésektől kezdve a vezetői értekezleteken át a próbatételeket jelentő munkatársakkal való boldogulásig minden téren; hogyan alakított ki bizalmat azokban, akikkel együtt dolgozott; hogyan alakította ki és építette fel a csapatokat; és végül: miként fogadtatta el, hogy a munkahelyre be kell költöznie a szeretetnek. Ahol van jelentősége, ott hivatkozunk a számos tudományos kísérletre, tanulmányra és újságcikkre, amelyek alátámasztják Bill módszerének helyességét."

"Reményeink szerint e könyv úgy dolgozza fel a tudását és tapasztalatait, hogy jelenlegi és jövőbeni vezetők tömegei sikerrel tudják alkalmazni őket, és így Bill bölcsességéből és emberségéből éppen annyit profitálhatnak, mint azok, akik ismerték őt."

Szinte hihetetlen: a szerzők teljes oldalon sorolják a többnyire kiemelkedő neveket, akiket Campbell Jobs és a Google mellett szintén coacholt. Szakmai és emberi nagyságát e névsor mellett bizonyítja egy hatalmas és szomorú tabló is: a temetése. Rengetegen jöttek, vezetők és 'közemberek', messziről is, őszinte tiszteletadásként. "Az egybegyűltek között hemzsegtek a nagy techvezetők. Ritkán látni az iparág ilyen sok úttörőjét, ennyi hatalommal felruházott vezetőt egy helyen."

Kell egy kiváló coach - Campbell szerepe: "Létezik egy újfajta munkavállaló, a kreatív zseni, aki nélkül ez a sebesség és az intenzív innováció nem valósítható meg." "A siker elengedhetetlen tényezői a közösségként funkcionáló csapatok, amelyek félreteszik az érdek- és nézeteltéréseket, hogy együtt a cég jólétéért dolgozzanak." "Az ilyen csapatok jellegüknél fogva tele vannak okos, agresszív, ambiciózus, erős akaratú és önálló véleményt formáló, hatalmas egójú tagokkal." "Ahhoz, hogy kezelni tudjuk a feszültséget, és a csapatunkat közösséggé kovácsolhassuk, szükségünk van egy coachra. Valakire, aki nemcsak az egyénekkel dolgozik, de a csapattal, mint egésszel is, hogy folyamatosan építhessük a közösséget, és elérhessük, hogy a csapattagok egy közös jövőkép és célok érdekében egységként tudjanak működni."

Norman Doidge: Hogyan gyógyul az agy? - Figyelemre méltó felfedezések és gyógyulások a neuroplaszticitás világából - Park Kiadó, 2020
Dr. Osman Péter ismertetése

"Doidge, ha nem feltalálója, legalább is a népszerűsítője egy vadonatúj tudománynak, amelynek neve neuroplaszticitás, és az emberi agyra vonatkozó ismereteink gyarapodásából fejlődik ki. Évszázadokig úgy tartották, hogy az agy változásra és regenerálódásra nem képes szervünk, s ha sérül vagy megbetegszik, csak nagyon csekély gyógyulásra képes. Doidge a neuroplaszticitásban megmutatja, hogy agyunk valójában sokkal jelentősebb mérvű önjavításra és gyógyulásra képes. Mi több, a gyógyulás nagy része - betegségeknél a Parkinson-kórtól a sztrókig és a fej-traumáig - stimulálható módszeres szellemi és fizikai gyakorlással, mintegy megtanítva az agyat, hogy 'huzalozza újra magát'." - The Guardian. (Kiemelések tőlem)

Doidge belülről ismeri a szakterületet: végzettsége orvos, specializációja pszichiáter és pszichoanalitikus, mindezekkel a terület igen alapos áttekintéssel bíró kutatója. Előző, A változó agy c. művét (Park Könyvkiadó, 2011.) a Hírlevél 2011/12. számában mutattuk be. Mostani könyve a mindezekre vonatkozó kutatások újabb eredményeit összegzi.

Könyvei olyan szakmai áttörés eredményeiről szólnak, amelyek addig lehetetlennek gondolt távlatokat nyithatnak az agyi eredetű betegségek jelentős részének gyógyításában, de legalább is tüneteik erős enyhítésében. Bennük nem kevesebbet mond, mint hogy amit az agy gyógyulásáról eddig a tudomány lehetetlennek hirdetett, az a legújabb ismeretek szerint nagyon is lehetséges, sőt már megvannak az első, vitathatatlanul pozitív eredmények a gyógykezelés gyakorlatában is. A The Guardian 2015-ös recenziója már azt írta, hogy A változó agy milliót meghaladó példányszámban kelt el.

"Ez a könyv arról a felfedezésről szól, hogy az emberi agynak megvan a maga sajátos módja a gyógyulásra, s hogyha ezt megértjük, számos, korábban gyógyíthatatlannak vagy visszafordíthatatlannak vélt állapoton lehet javítani - olykor egészen látványosan is -, sőt bizonyos esetekben azok akár gyógyíthatóvá is válhatnak. Elmagyarázom, hogyan következik ez a gyógyulási folyamat az agy rendkívül specializált tulajdonságaiból, amelyekről hajdan azt tartották, annyira bonyolultak, hogy más szervekkel ellentétben az agy sem nem képes kijavítani saját szerkezetét, sem nem képes helyreállítani elveszített funkcióit. Ez a könyv azonban azt mutatja be, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz: az agy bonyolultsága ugyanis módot kínál önmaga kijavítására és működésének általános fejlesztésére." (Idézetek a könyvből.)

"A könyv ott kezdődik, ahol első könyvem, A változó agy véget ért. Az a kötet az agy és az elme kapcsolatának tanulmányozásában a modern tudomány kezdetei óta elért legfontosabb áttörést ismertette: a felfedezést, hogy az agy neuroplasztikus. A változó agyban leírt intellektuális forradalom volt a kezdet. Ebben a könyvben a neuroplasztikusok második nemzedéke által elért elképesztő eredményekről számolok be; ezek a szakemberek - megszabadulva a plaszticitás létezése bizonyításának terhétől - arra fordíthatták energiáikat, hogy megértsék a jelenséget, és munkára fogják azt."

"Öt földrészt jártam be, hogy találkozzak a tudósokkal, az orvosokkal és a páciensekkel, és megismerjem a történeteiket. A kutatók némelyike a nyugati világ élvonalbeli tudományos laboratóriumaiban dolgozik; az orvosok egy része az ő eredményeiket ültette át a gyakorlatba; megint mások pedig a betegeikkel közös munka során véletlenül bukkantak rá a neuroplaszticitásra, és dolgoztak ki hatékony kezelési módszereket, még a jelenség tudományos bizonyítása előtt. A könyvben szereplő pácienseknek orvosaik minden esetben azt mondták, hogy az állapotuk soha nem fog javulni." (Doidge pedig ígéretes javulásokról számol be - ez könyve fő mondanivalója. - OP).

"Az agy kifinomultsága mégsem oly nagyfokú, hogy az már a kárára legyen. A könyv bemutatja, hogy éppen ez a kifinomultság - aminek része az is, hogy az agy sejtjei képesek folyamatos elektromos kapcsolatot tartani egymással, valamint új kapcsolatokat létrehozni és régieket megújítani - a forrása ennek az egészen egyedülálló gyógyulásnak. Tény, hogy a specializálódás során elvesztek bizonyos, más szerveknél jól működő és fontos önjavító, regenerációs képességek. Megjelentek azonban egyes új képességek is, amelyek többnyire az agy plaszticitásának köszönhetőek." "A könyvben ismertetett történetek mindegyike más-más szeletét mutatja meg ennek a neuroplasztikus gyógyulásnak."

Szuna Noémi: Tea - Csészével a világ körül - Central Könyvek, 2019
Dr. Osman Péter ismertetése

Remek könyv: elegáns, szépen illusztrált, okos, rengeteg fontos vagy érdekes információval világunk egyik legkedveltebb italáról. Veszélyes könyv: aki megismeri belőle a tea valódi világát, a teák ízeinek és illatainak gyönyörködtető sokaságát, élvezetük megragadó hangulatát, egészen másként tekint majd a színes folyadékra, amely a kis fehér zacskót áztatja a poharában. Tökéletesen találóak Szuna Noémi szavai: "A filter feltalálásával és elterjedésével olyan kényelmi termékké vált a tea, hogy a fejlett világ háztartásainak nélkülözhetetlen terméke lett - sajnálatos módon a minőség rovására. Ugyanakkor, mint minden élvezeti tömegcikk, a tea is vonzza azokat az ínyenceket, akik a legmagasabb minőséget keresik. Emiatt jelenleg is zajlik a tea újrafelfedezése." (A következő kivételével idézetek a könyvből, kiemelések tőlem.) S bizony, ha mernénk, megkockáztatnánk a kijelentést: az igazi ínyenc, ha élvezni akarja teáját, csak tökéletesen elkészített szálas teát iszik.

"A tea az egyik legnépszerűbb élvezeti cikk világszerte. Évezredes története során nemzetek és kultúrák sorsa, társadalmi szerepek és gasztronómiai szokások változtak meg miatta, illetve rengeteg ember megélhetését szolgálja napjainkban is. A könyv elkalauzolja az olvasót a világ legismertebb és legkülönlegesebb termőterületeire, bemutatja a termesztés és feldolgozás folyamatát, a hagyományos teakészítési ceremóniákat, valamint a teakultúra fejlődését, alakulását. A rendszeres teafogyasztók számára is meglepő lehet, hogy a valódi tea milyen sokszínű és ízgazdag alapanyag." A kötet bemutatja a tea magyar piacát, és "végül az izgalmas történetek után pikáns teakoktélok és édes kísérőfalatok receptjeivel is megismerkedhetnek a kezdő és haladó tearajongók." - a Kiadó ajánlójából.

A színes, érdekes olvasmány sokat elmond a tea változatos világáról, annak fejlődéstörténetéről, a százmilliók kedvencévé, napi élvezeti cikkévé tett, nagy fajtabőségű, ezer ízű és illatú, sokszínű ital útjáról a világkarrierhez, amely kitűnő példája a módszeres, folyamatos, minden kapcsolódó lehetőséget is feltáró és kiaknázó innovációs fejlesztésnek. Amint a szerző utal rá, könyvéből pedig látványosan megmutatkozik, a teára is tökéletesen igaz, hogy a világ gazdasági fejlődésével a hozzá kapcsolódó technológiai- és termék-innovációk újabb és újabb lehetőségeket kínáltak a piaci választék bővítésére, élvezete módozatainak diverzifikálására, az így keletkeztetett igények viszont, a bennük rejlő hasznok révén, tovább ösztönözték az innovációt. Így született ez a belőle létrehozott szerteágazó termékskála, amelyről könnyeden nagyvonalú, szükségképpen is csupán példálózó áttekintést ad ez az album.

Így van az, hogy nálunk filteres tea van már párszáz Ft. dobozáron is, jobb szálas teák kilójáért tízezreket kell fizetni, a minőség csúcsait jelentő fajtákat pedig valószínűleg csak a legtehetősebbek vásárolhatják, ahhoz illő árakon. A teakedvelők kötődhetnek az erős fekete teák markáns aromájához vagy épp a legjobb fehér és zöld teák testetlen illatához, az összetéveszthetetlen Earl Gray-hez, vagy épp a Lapsang Souchong egzotikus, füstös ízéhez, a puer teák különös zamatához - s mint a választék óceánjának minden cseppje, ezek is fejlesztési eredmények.

"Ahhoz, hogy mára a világ legkeresettebb árucikke legyen, számos háború, intrika, törvényi szabályozás és technológiai fejlesztés szükségeltetett. Ennek eredménye, hogy hatalmas különbségek vannak árban és minőségben, viszont a mindennapok luxusa lehet akár otthon is, ha értő módon válogatjuk és fogyasztjuk. Ehhez mindenekelőtt tudnunk kell, valójában mi a tea."
Egy fejezet bemutatja a tea útját: • Mi a tea? • Teatermesztés • Szezon és szüret • A tea feldolgozása.

Egy további a termőterületeket ("terroir"), amelyek hordozzák a tea kultúr- és gazdaságtörténelmét is: • Kína • Japán • India • Srí Lanka • Tajvan • Dél-Korea • Nepál • Teák három kontinensen.

Teatípusok a fejezet tagolásában: • Fehér tea • Zöld tea • Sárga tea • Oolong • Fekete vagy vörös tea • Puer és posztfermentált sötét teák. Szuna vázolja, miként hozza létre a típusokat az alapanyag megválasztása és a feldolgozás módja.

Tea a csészében: • A tea kémiája és gyógyhatásai • Tea és víz - "a jó tea függ a víz minőségétől is"! • Eszközök - bizony ám! Van itt Gaiwan, Yixing kanna, egyéb kellékek • Teakészítés lépésről lépésre - kínai- és nyugati stílusban • Teaceremóniák világszerte.

SAJTÓSZEMLE

Elektrotechnika, 2020. május, 45. oldal
Kiemelkedő hasznot hozó, világszínvonalú teljesítményeket ismertek el a Magyar Innovációs Nagydíj Pályázaton

minap.hu, 2020. 06. 09.
Összefogás a jövőért: Miskolc és cégei is csatlakoztak a Területi Innovációs Platformhoz

startuponline.hu, 2020. 06. 09.
Virtuális programsorozat indul középiskolások számára a startupokról
"...A korábbi évek innovációs roadshow-i után idén nyáron virtuális formában érkezik a Startup Campus, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), valamint a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) középiskolásoknak szóló programsorozata, ahol a fiatal tehetségek mindent megtudhatnak a startupok világáról és segítséget kaphatnak saját ötleteik megvalósításához..."

gazdasagportal.hu, 2020. 06. 09.
Startup ötletverseny és virtuális találkozók az InnoGEN Középiskolai Programban

prim.hu, 2020. 06. 09.
Virtuális Startup Campus

Kossuth Rádió, 2020. 06. 09.
Hatalmas az érdeklődés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap májusban megnyílt pályázatai iránt

Kossuth Rádió, 2020. 06. 09.
Kísérleti oltóanyag üzem és innovációs központ épül Debrecenben

Magyar Katolikus Rádió műsora Sályi Andrással, 2020.06.09.
Kihirdették az Országos ifjúsági innovációs verseny győzteseit.

kisalfold.hu, 2020. 06. 09.
Negyvenmillió forintos befektetés két startupnak

hir.ma, 2020. 06. 09.
Kihirdették a 29. tudományos és innováció ifjúsági verseny eredményét

boon.hu, 2020. 06. 09.
Kihirdették a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny eredményét

kisalfold.hu, 2020. 06. 09.
Kihirdették a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny eredményét

bama.hu, 2020. 06. 09.
Kihirdették a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny eredményét

vaol.hu, 2020. 06. 09.
Kihirdették a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny eredményét

sonline.hu, 2020. 06. 09.
Kihirdették a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny eredményét

zaol.hu, 2020. 06. 09.
Kihirdették a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny eredményét

baon.hu, 2020. 06. 09.
Kihirdették a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny eredményét

infovilag.hu, 2020. június 9.
Kiemelkedően ötletes tizenéveseket díjaztak

beol.hu, 2020. 06. 09.
Kihirdették a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny eredményét

szoljon.hu, 2020. 06. 09.
Kihirdették a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny eredményét

nool.hu, 2020. 06. 09.
Kihirdették a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny eredményét

feol.hu, 2020. 06. 09.
Kihirdették a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny eredményét

veol.hu, 2020. 06. 09.
Kihirdették a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny eredményét

duol.hu, 2020. 06. 09.
Kihirdették a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny eredményét

teol.hu, 2020. 06. 09.
Kihirdették a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny eredményét

kemma.hu, 2020. 06. 09.
Kihirdették a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny eredményét

szon.hu, 2020. 06. 09.
Kihirdették a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny eredményét

heol.hu, 2020. 06. 09.
Kihirdették a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny eredményét

haon.hu, 2020. 06. 09.
Kihirdették a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny eredményét

delmagyar.hu, 2020. 06. 09.
Kihirdették a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny eredményét

gondola.hu, 2020. 06. 09.
Kreatív tizenéveseket ismertek el a 29. Tudományos és Innovációs Versenyen

techmonitor.hu, 2020. 06. 09.
Kiemelkedő kreatív tizenéveseket ismertek el a 29. Tudományos és Innovációs Versenyen

Zala Hírlap, 2020. 06. 09.
A hazai egyetemeken startup tematikájú képzések indulnak szeptemberben

computerworld.hu, 2020. 06. 09.
Kényszerű innováció, avagy hogyan jöhetünk ki erősebben a válságból?

hajdupress.hu, 2020. 06. 09.
Elhelyezték a Debreceni Egyetem Innovációs Központjának alapkövét

haon.hu, 2020. 06. 09.
Az oltóanyaggyár és az innovációs központ alapkövét is letették Debrecenben

hirtv.hu, 2020. 06. 09.
Oltóanyag üzem és innovációs központ épül a debreceni egyetemi ipari parkban

lokal.hu, 2020. 06. 09.
Oltóanyag üzem és innovációs központ épül a debreceni egyetemi ipari parkban

gondola.hu, 2020. 06. 09.
Innovációs központ épül a debreceni egyetemi ipari parkban

demokrata.hu, 2020. 06. 09.
Oltóanyagüzem és innovációs központ épül Debrecenben

pharmindex-online.hu, 2020. 06. 09.
Oltóanyag üzem és innovációs központ épül a debreceni egyetemi ipari parkban

hirado.hu, 2020. 06. 09.
Oltóanyag üzem és innovációs központ épül a debreceni egyetemi ipari parkban

mandiner.hu, 2020. 06. 09.
Oltóanyag üzem és innovációs központ épül a debreceni egyetemi ipari parkban

Magyar Nemzet, 2020. 06. 09.
Egyre több pénzt költ az ország a tudományra

weborvos.hu, 2020. 06. 10.
Meredeken emelkednek a tudományos ráfordítások

Kossuth Rádió, 2020. 06. 10
Jó reggelt, Magyarország!
"...Kiemelkedő kreatív tizenéveseket ismertek el a 29. Tudományos és innovációs versenyen..."

pharmaonline.hu, 2020. 06. 10.
Oltóanyag üzem és innovációs központ épül Debrecenben

debreceninapilap.hu, 2020. 06. 10.
Oltóanyag üzem és innovációs központ épül a debreceni egyetemi ipari parkban

profession.hu, 2020. 06. 10.
Oltóanyag üzem és innovációs központ épül Debrecenben

weborvos.hu, 2020. 06. 10.
Kreatív tizenéveseket díjaztak a tudományos versenyen

pafi.hu, 2020. 06. 10.
30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny (2020/21-es tanév)

ibela.sulinet.hu, 2020. 06. 10.
Kiemelt dicséret az Innovációs versenyen

dehir.hu, 2020. 06. 10.
Debreceni diákot is díjaztak a tudományos és innovációs ifjúsági versenyen

pannonnovum.hu, 2020. 06. 10.
Virtuális Startup Campus

forrasfigyelo.hu, 2020. 06. 10.
30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny

Világgazdaság, 2020. 06. 10.
Kihívás a jövőbe mutató tehetséggondozás

Petőfi Népe, 2020. 06. 10.
Díjazták a fiatal tehetségeket
"...A 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny zsűrije a 99 benyújtott pályázatból 10-et díjazott, 11 témát kiemelt dicséretben részesített..."

Somogyi Hírlap, 2020. 06. 10.
Díjazták a fiatal tehetségeket

Dunaújvárosi Hírlap, 2020. 06. 10.
Díjazták a fiatal tehetségeket

Heves Megyei Hírlap, 2020. 06. 10.
Díjazták a fiatal tehetségeket

24 óra, 2020. 06. 10.
Díjazták a fiatal tehetségeket

Nógrád Megyei Hírlap, 2020. 06. 10.
Díjazták a fiatal tehetségeket

Tolnai Népújság, 2020. 06. 10.
Díjazták a fiatal tehetségeket

Új Néplap, 2020. 06. 10.
Díjazták a fiatal tehetségeket

Dunántúli Napló, 2020. 06. 10.
Díjazták a fiatal tehetségeket

Vas Népe, 2020. 06. 10.
Tudomány, innováció és ifjú tehetségek

civishir.hu, 2020. 06. 10.
Micsoda innováció! Svetitses diák találmányát díjazták

hirextra.hu, 2020. 06. 10.
Kiemelkedően innovatív tizenévesek

itextreme.hu, 2020. 06. 10.
A CIO-k legfőbb kihívása a tehetséggondozás

Karc FM, 2020. 06. 10.
Az innovatív fiatalok kezében a jövő
"...Egy híján száz benyújtott pályázatból választotta ki idén a Magyar Innovációs Szövetség azt a 10 fiatal díjazottat és további 11 témát, amelyeket kiemelt dicséretben részesített..."

katolikusradio.hu, 2020. 06. 10.
A Mars-járótól a csontpótlásig
"...Kihirdették az Országos ifjúsági innovációs verseny győzteseit..."

Kossuth Rádió, Jó reggelt, Magyarország! , 2020. 06. 11.
A 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny zsűrije 99 benyújtott pályázat közül választott ki 10 díjazott projektet valamint 11 témát kiemelt dícséretben részesített

innoteka.hu, 2020. 06. 11.
Ifjú tudósokat díjaztak

Észak-Magyarország, 2020. 06. 11.
Innovációs platform: Miskolc is csatlakozott

szeged365.hu, 2020. 06. 11.
Szegedi diákot díjaztak az országos Innovációs tehetségkutatón

szegedma.hu, 2020. 06. 11.
Szép szegedi siker született az ifjúsági tudományos és innovációs versenyen

kkvmagazin.com, 2020. 06. 11.
Újabb hitelprogram indul kkv-knak

innoteka.hu, 2020. 06. 11.
Most még fontosabb az innováció

hirtv.hu, 2020. 06. 11.
ITM: több mint 100 milliárd forintnyi pályázati igény érkezett, ezért a piacvezérelt kfi pályázat lezárult

webradio.hu, 2020. 06. 11.
ITM: több mint 100 milliárd forintnyi pályázati igény érkezett, ezért a piacvezérelt kfi pályázat lezárult

napi.hu, 2020. 06. 11.
Lerohanták a kormányt a pályázó cégek

szeged.hu, 2020. 06. 11.
A szegedi Kreinicker Gábort is díjazták a 29. tudományos és innováció ifjúsági versenyen

nyugat.hu, 2020. 06. 11.
Tarolt távirányítható marsjárójával a szombathelyi Waldorf Gimnázium diákja egy versenyen
"...A 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen nyert díjat Rózsavölgyi Mátyás..."

nkfih.gov.hu, 2020. 06. 11.
Virtuális Startup Campus
"...A korábbi évek innovációs roadshow-i után idén nyáron virtuális formában érkezik a Startup Campus, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), valamint a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) középiskolásoknak szóló programsorozata..."

nkfih.gov.hu, 2020. 06. 11.
Startup ötletverseny és virtuális találkozók az InnoGEN középiskolai programban

nkfih.gov.hu, 2020. 06. 11.
Kihirdették a 29. tudományos és innovációs ifjúsági verseny eredményét

nkfih.gov.hu, 2020. 06. 11.
Kreatív tizenéveseket díjaztak a tudományos versenyen

nkfih.gov.hu, 2020. 06. 11.
Megvan a végeredmény

nkfih.gov.hu, 2020. 06. 11.
Debreceni diákot is díjaztak a tudományos és innovációs ifjúsági versenyen

nkfih.gov.hu, 2020. 06. 11.
Életet menthet egy tizenéves díjnyertes fejlesztése

nkfih.gov.hu, 2020. 06. 11.
Díjazták a fiatal tehetségeket

itbusiness.hu, 2020. 06. 11.
Az innováció a járvány idején sem áll le

magyarhirlap.hu, 2020. 06. 11.
Zajlik a modellváltás a felsőoktatásban
"...Az innovációs képesség fejlesztése, az üzleti világ felé lépés terén új helyzet áll elő..."

hirtv.hu, 2020. 06. 11.
Intézményi modellváltás és integráció a felsőoktatásban

hírTV, 2020. 06. 11.
A hatékonyabb és korszerűbb felsőoktatás érdekében hat egyetem alapítói és fenntartói jogi vagyonkezelő alapítványokhoz kerülnek, jelentette be Bódis József

Vg.hu, 2020. 06. 11.
ITM: több felsőoktatási intézménynél is jelentős átalakítás lesz

pestihirlap.hu, 2020. 06. 11.
806 vállalat kap állami támogatást - az EU pénzéből

vg.hu, 2020. 06. 11.
Szijjártó Péter: 806 vállalat kap állami támogatást

hirtv.hu, 2020. 06. 11.
Szijjártó: 806 vállalat kap állami támogatást a versenyképességi programban

napi.hu, 2020. 06. 11.
Repülnek a járványmilliárdok a magyar cégeknek

magyarnemzet.hu, 2020. 06. 11.
A magyar kormány kihasználta az Európai Unió döntését

origo.hu, 2020. 06. 11.
806 vállalat kap állami támogatást a versenyképességi programban

demokrata.hu, 2020. 06. 11.
806 vállalat kap állami támogatást

lokal.hu, 2020. 06. 11.
806 vállalat kap állami támogatást a versenyképességi programban

magyarhirlap.hu, 2020. 06. 11.
Szijjártó: 806 vállalat kap állami támogatást

mandiner.hu, 2020. 06. 11.
Szijjártó: 806 vállalat kap állami támogatást a versenyképességi programban

portfolio.hu, 2020. 06. 11.
806 magyar vállalat kap munkahelymegőrző támogatást

hirado.hu, 2020. 06. 11.
Összesen 806 vállalat kap állami támogatást a versenyképességi programban

pannonrtv.com, 2020. 06. 11.
Szijjártó: 806 vállalat kap állami támogatást a versenyképességi programban

tozsdeforum.hu, 2020. 06. 11.
806 vállalat részesül az állami támogatásban

hvg.hu, 2020. 06. 11.
806 cég kap állami támogatást a versenyképességi programban

Kossuth Rádió, 2020. 06. 11.
Egyre több magyar közepes és nagyvállalkozás kap versenyképességnövelő támogatást, néhány héten belül pedig minden nyertes cég megkapja a pénzt, mondta Szijjártó Péter

M1, 2020. 06. 11.
Újabb cégek kaptak versenyképességet növelő támogatást

Tv2, 2020. 06. 11.
Újabb három magyar vállalat kapott kormányzati támogatást, erről számolt be Szijjártó Péter

ATV, 2020. 06. 11.
Munkahelymegőrző beruházásaihoz 806 magyar vállalat kap állami támogatást a versenyképesség-növelő támogató programban, mondta Szijjártó Péter

zetapress.hu, 2020. 06. 11.
Megvan a végeredmény
"...Kiemelkedő kreatív tizenéveseket ismertek el a 29. Tudományos és Innovációs Versenyen. A zsűri 99 benyújtott pályázat közül választott ki tíz díjazott projektet, valamint 11 témát kiemelt dicséretben részesített - tudatta Garay Tóth János, a MISZ kommunikációs igazgatója..."

Vg.hu, 2020. 06. 11.
Kétszázmillió forinttal támogatja a kutatói mobilitást a NKFIH

magyarhirlap.hu, 2020. 06. 12.
Innovációs pályázatok támogatják a cégeket

magyarnemzet.hu, 2020. 06. 12.
Életet menthet egy tizenéves díjnyertes fejlesztése

medicalonline.hu, 2020. 06. 12.
TéT-felhívás: 200 millió forint kutatói mobilitásra

Magyar Hírlap, 2020. 06. 12.
Innovációs pályázatok támogatják a cégeket

kamaraonline.hu, 2020. 06. 12.
A beérkezett igények nagyságrendje miatt lezárult a piacvezérelt KFI pályázat

Világgazdaság, 2020. 06. 12.
Várakozáson felüli siker az innovációs pályázat

Délmagyarország, 2020. 06. 12.
Díjazták a gimnazistát
"...Harmadik helyezést ért el az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató versenyen Kreinicker Gábor, a Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium diákja..."

pannonnovum.hu, 2020. 06. 12.
ITM: több mint 100 milliárd forintnyi pályázati igény érkezett, ezért a piacvezérelt kfi pályázat lezárult

atv.hu, 2020. 06. 12.
KFI-felhívás: egy hét alatt 100 milliárd forintnyi pályázati igény érkezett

novekedes.hu, 2020. 06. 12.
Újra megnyílt a TéT-felhívás, amely idén 200 millió forinttal támogatja a kutatói mobilitást

computerworld.hu, 2020. 06. 12.
Idén 200 millió forinttal támogatja a kutatói mobilitást a TéT-felhívás

insiderblog.hu, 2020. 06. 12.
Újra megnyílt a TéT-felhívás, amely idén 200 millió forinttal támogatja a kutatói mobilitást

orientpress.hu, 2020. 06. 12.
Már 169 milliárd forintra emelkedett a versenyképesség-növelő támogatás keretösszege

kamaraonline.hu, 2020. 06. 12.
806 vállalat kap állami támogatást a versenyképességi programban

hir6.hu, 2020. 06. 12.
806 vállalat kap állami támogatást a versenyképességi programban

origo.hu, 2020. 06. 12.
A kormány a beruházások támogatásával hozza helyzetbe a magyar vállalatokat

pestisracok.hu, 2020. 06. 12.
Szijjártó: A kormány a beruházások támogatásával hozza helyzetbe a magyar vállalatokat

ma.hu, 2020. 06. 12.
Szijjártó: A kormány a beruházások támogatásával hozza helyzetbe a magyar vállalatokat

scmonitor.hu, 2020. 06. 12.
A versenyképességi programban 806 vállalat kap állami támogatást

Győr+, 2020. 06. 12.
Innovációs kiállítás virtuális térben

M1, 2020. 06. 12.
Újabb cégek kaptak versenyképesség-növelő támogatást

ipit.hu, 2020. 06.12.
Kihirdették a 29. tudományos és innováció ifjúsági verseny eredményét

eco.hu, 2020. 06. 13.
Kiemelkedő kreatív tizenéveseket ismertek el a 29. Tudományos és innovációs versenyen

itbusiness.hu, 2020. 06. 13.
200 millió forint támogatás kutatói mobilitásra

magyarhirlap.hu, 2020. 06. 13.
Külföldön is sikeres a magyar fejlesztés
"...Új digitális mikroszkópot fejlesztett ki a hazai 3DHISTECH Kft., amellyel a patológiai cég elnyerte a 2019. évi Innovációs Nagydíjat..."

gondola.hu, 2020. 06. 13.
Fiataljaink innovációs sikerei
"...A Magyar Innovációs Szövetség meghirdette a 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt is..."

news.sk, 2020. 06. 13.
Fiataljaink innovációs sikerei

preshaztarsasag.com, 2020. 06. 13.
Innovációs sikerek

insiderblog.hu, 2020. 06. 13.
Kiemelkedő kreatív tizenéveseket ismertek el a 29. Tudományos és Innovációs Versenyen

muszaki-magazin.hu, 2020. 06. 14.
Kreatív tizenévesek a 29. tudományos és innovációs versenyen

pannonrtv.com, 2020. 06. 14.
Innovatív ötletekre adnak támogatást

portfolio.hu, 2020. 06. 15.
A teljes kutatói életpályát lefedik az új ösztöndíjpályázatok

M1 Ma reggel, 2020.06.15
Innovációs Tehetségkutató Verseny

minuszos.hu, 2020. 06. 15.
Saját 5G-hálózata lesz a Műegyetemnek
"...A privát hálózat főként a felsőoktatási intézményben zajló kutatás-fejlesztési munkát segíti..."

tehetseg.hu, 2020. 06. 15.
Kiemelkedően kreatívak a 29. Tudományos és Innovációs Verseny győztesei

peceli.hu, 2020. 06. 15.
Péceli második helyezés!
"...Kiemelkedő kreatív tizenéveseket ismertek el a 29. Tudományos és Innovációs Versenyen..."

pecelinfo.hu, 2020. 06. 15.
Péceli második helyezés!

godolloihirek.hu, 2020. 06. 15.
Hargitai Sárát is díjazták a rangos innovációs tehetségkutató versenyen

kronikaonline.ro, 2020. 06. 15.
Díjazták a kolozsvári diáktalálmányokat

portfolio.hu, 2020. 06. 15.
Így zajlott a startup-program az OTP-nél március és május között

Krónika, 2020. 06. 15.
Díjazták a kolozsvári diáktalálmányokat
"...Első díjat kapott Gál Emese Bronchus Protect nevű mérőkészüléke a 29. ifj úsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyen..."

origo.hu, 2020. 06. 16.
Sikeres a magyar innovációk támogatásának rendszere

mandiner.hu, 2020. 06. 16.
Birkner Zoltán: Egymásra talált a tudomány és a piac

webradio.hu, 2020. 06. 16.
Koronavírus - Magyar Nemzet - Egymásra talált a tudomány és a piac

nkfih.gov.hu, 2020. 06. 16.
Egymásra talált a tudomány és a piac

mix.hu, 2020. 06. 16.
Egymásra talált a tudomány és a piac

u-szeged.hu, 2020. 06. 16.
Az SZTE kiválóságának háttere: az oktatás, a kutatás, a gyógyítás hármasságának egysége

magyarnemzet.hu, 2020. 06. 16.
Egymásra talált a tudomány és a piac

delina.hu, 2020. 06. 16.
Összefogtak a hazai nagyvállalatok az oktatás fejlesztéséért

kamaraonline.hu, 2020. 06. 16.
Még magasabb fokozatba kapcsolnák a magyar innovációt

lokal.hu, 2020. 06. 16.
Egymásra talált a tudomány és a piac

hirado.hu, 2020. 06. 16.
Egymásra talált a tudomány és a piac a járvány alatt

hirtv.hu, 2020. 06. 16.
Egymásra talált a tudomány és a piac

autopro.hu, 2020. 06. 16.
Egymásra talált a tudomány és a piac

mobilarena.hu, 2020. 06. 16.
Új funkcióval bővül a Wiwe tudása
"...Az ultramobil EKG-t a tavalyi év informatikai innovációjának díjával ismerte el az Innovációs és Technológiai Minisztérium..."

pecsma.hu, 2020. 06. 16.
Matekóra a virtuális valóságban? Pécsi gimisek megoldották!
"...Az idei Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen a BuildUp innovációs projekttel alkottak maradandót a janusosok..."

szeged.hu, 2020. 06. 16.
Versenyképességi rangsor: hozzá nem értő kormány, gyenge jogi környezet és kutatás-fejlesztés

eptar.hu, 2020. 06. 16.
A GENERON napelemes tetőcserép újabb elismerésben részesült
"...A Terrán GENERON napelemes tetőcserép megkapta a 28. Magyar Innovációs Nagydíj bírálóbizottságának elismerését, mint jelentős innováció..."

Szabadság, 2020. 06. 17.
Kolozsvári siker az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutatón

forbes.hu, 2020. 06. 17.
Négymilliárdból épül Debrecen új innovációs központja

szellemitulajdon.hu, 2020. 06. 17.
Fiatal tudósjelölteket keresnek
"...A Magyar Innovációs Szövetség immáron 30. alkalommal hirdette meg az ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyét..."

Hajdúböszörményi Városi Televízió műsora 2020.06.17
Beszélgetés Ecsedi Boglárkával, a Bocskai István Gimnázium diákjával

hirado.hu, 2020. 06. 17.
Már lehet jelentkezni a Zöld nemzeti bajnokok előminősítésére
"...A kormány kiemelt célja a nagy növekedési potenciállal rendelkező, a zöld gazdasághoz és -iparhoz kapcsolódó feldolgozóipari vállalkozások technológiaváltást segítő fejlesztéseinek támogatása..."

magyarnemzet.hu, 2020. 06. 17.
A kormány emelte a Zöld nemzeti bajnokok pályázat keretösszegét

magyarhirlap.hu, 2020. 06. 17.
Elköteleződött magyar cégek a környezeti fenntarthatóságért

hir6.hu, 2020. 06. 17.
Lehet jelentkezni a Zöld nemzeti bajnokok pályázati felhívásra

orientpress.hu, 2020. 06. 17.
Elindult a jelentkezés a Zöld Nemzeti Bajnokok pályázati felhívás előminősítésére

InfoRádió, 2020. 06. 17.
Már lehet jelentkezni a Zöld nemzeti bajnokok pályázat felhívás előminősítésére

pannonrtv.com, 2020. 06. 17.
Magyar vállalkozások vehetnek részt a nyugat-balkáni zöldgazdasági átállásban

mandiner.hu, 2020. 06. 17.
ITM-államtitkár: Magyar vállalkozások vehetnek részt a balkáni zöldgazdasági átállásban

hirado.hu, 2020. 06. 17.
Magyar vállalkozások vehetnek részt a nyugat-balkáni zöldgazdasági átállásban

magyarhirlap.hu, 2020. 06. 17.
A magyar vállalkozások vehetnek részt a nyugat-balkáni zöldátállásban

hirtv.hu, 2020. 06. 17.
ITM-államtitkár: Magyar vállalkozások vehetnek részt a nyugat-balkáni zöldgazdasági átállásban

delmagyar.hu, 2020. 06. 17.
Magyar vállalkozások vehetnek részt a nyugat-balkáni zöldgazdasági átállásban

magyarnemzet.hu, 2020. 06. 17.
Nagy az érdeklődés a nyugat-balkáni klímavédelmi projekt iránt

piacesprofit.hu, 2020. 06. 17.
Nem akármiben vehetnek részt magyar cégek

magyarhirlap.hu, 2020. 06. 17.
Zöldgazdasági átállás

gyorplusz.hu, 2020. 06. 17.
10 éve töretlenül nyomtatnak
"...Az Innonet Innovációs és Technológiai Központ már több mint két évtizede segíti az induló vállalkozásokat, a Győri Nemzetközi Ipari Parkban..."

hvg.hu, 2020. 06. 17.
Magyar tudósok tiltakoznak a Természettudományi Múzeum költözése ellen

debrecen.ezalenyeg.hu, 2020. 06. 17.
Nyílt levéllel küzdenek a tudósok a Természettudományi Múzeum költöztetése ellen

innoportal.hu, 2020. 06. 17.
Eldőlt a 29. tudományos és innováció ifjúsági verseny

startuponline.hu, 2020. 06. 17.
Négy női startup is 15 milliós befektetéssel indulhat

mmonline.hu, 2020. 06. 17.
Lezárult a női vállalkozókat segítő program

insiderblog.hu, 2020. 06. 17.
Hiventures StartupHer program: négy csapat is lehetőséget kap a 15 milliós befektetésre

kamaraonline.hu, 2020. 06. 17.
Újraalakult a Szakképzési Innovációs Tanács

napi.hu, 2020. 06. 17.
A magyar kkv-król lepattant a válság

vg.hu, 2020. 06. 17.
Sikerült a járvány hatásait minimalizálni a kkv-k esetében is

penzcentrum.hu, 2020. 06. 17.
Így hatott valójában a koronavírus-járvány a magyar KKV-kra: elég felemás a kép

Karc FM, 2020. 06. 17.
Minden eddiginél magasabb színvonalú volt az idei 29. Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny

trendfm.hu, 2020. 06. 17.
200 milliós pályázat nyílt meg a kutatóknak

tvszombathely.hu, 2020. 06. 17.
Innovációs díj a marsjáróért

Televízió Szombathelyi, 2020. 06. 17.
Innovációs díj a marsjáróért

hrportal.hu, 2020. 06. 18.
Fontos kutatás készült: így vészelték át a kkv-k a járványt

profitline.hu, 2020. 06. 18.
Így reagált a magyar kkv-szektor a koronavírus járványra

Figyelő, 2020. 06. 18.
Vállalkozásfejlesztés új megközelítésben

Hajdú-Bihari Napló, 2020. 06. 18.
Ecsedi Boglárka újítása aranyat ért
"...Hajdú-bihari tehetségek munkáját is díjazták a 29. innovációs tehetségkutató versenyen..."

24 óra, 2020. 06. 18.
Beruházás és működés
"...A kormány májusban döntött arról, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) éves keretének módosításával összesen 420 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a gazdaságvédelmi intézkedésekhez..."

Lokál extra - Debrecen, 2020. 06. 18.
Egyetemi fejlesztések a Science Parkban

Szabadhajdú Hetilap 2020.06.18.
Ecsedi Boglárka

piacesprofit.hu, 2020. 06. 18.
Így reagáltak a magyar kkv-k a koronavírusra

SZTV Híradó, 2020. 06. 18.
Innovációs díj a marsjáróért

agrotrend.hu, 2020. 06. 18.
Elindult a Zöld nemzeti bajnokok előminősítése

Trend FM, 2020. 06. 18.
Idén is elindulhatnak a kutatók a nemzetközi együttműködéseket ösztönző mobilitási pályázaton

hirklikk.hu, 2020. 06. 18.
Az államtitkár szerint sikeres a munkahelyvédelmi és a munkahelyteremtő akcióterv

hirado.hu, 2020. 06. 18.
ITM-államtitkár: Sikeres a munkahelyvédelmi és a munkahelyteremtő akcióterv

vg.hu, 2020. 06. 18.
Újra lehet támogatást igényelni környezetbarát áramtermelésre

tozsdeforum.hu, 2020. 06. 18.
Nyáron érkeznek a megújuló energia támogatások

magyarhirlap.hu, 2020. 06. 18.
Nyáron jöhet a következő METÁR-tender

origo.hu, 2020. 06. 18.
ITM: nyáron jöhet a következő METÁR-tender

hirtv.hu, 2020. 06. 18.
Nyáron jöhet a következő METÁR-tender

hir.ma, 2020. 06. 18.
ITM: nyáron jöhet a következő METÁR-tender

novekedes.hu, 2020. 06. 18.
Évi 800 milliós keretösszeggel júliusban indulhat az új METÁR-tender

prim.hu, 2020. 06. 18.
Lezárult a Hiventures női vállalkozói programja, a StartupHER

gazdasagportal.hu, 2020. 06. 18.
Hiventures startupher program: négy csapat is lehetőséget kap a 15 milliós befektetésre

vg.hu, 2020. 06. 18.
Az ELTE kutatói eurómilliós projektben elemezhetik az űridőjárást

ma.hu, 2020. 06. 18.
Több millió eurós projektben vizsgálják az űridőjárást az ELTE kutatói

atv.hu, 2020. 06. 18.
Magyar kutatók vizsgálják űridőjárást

hirado.hu, 2020. 06. 18.
Több millió eurós projektben vizsgálják az űridőjárást az ELTE kutatói

hir.ma, 2020. 06. 18.
Több millió eurós projektben vizsgálják az űridőjárást az ELTE kutatói

index.hu, 2020. 06. 18.
Uniós támogatással kutatják az űridőjárást az ELTE csillagászai

hir6.hu, 2020. 06. 18.
Több millió eurós projektben vizsgálják az űridőjárást az ELTE kutatói

itcafe.hu, 2020. 06. 18.
Az EU által finanszírozott projektben vizsgálják az űridőjárást az ELTE kutatói

hvg.hu, 2020. 06. 18.
A kormány talált még 50 milliárd forint uniós támogatást a gazdaság újraindítására

kamaraonline.hu, 2020. 06. 18.
Már lehet jelentkezni a Zöld Nemzeti Bajnokok pályázati felhívás előminősítésére

merce.hu, 2020. 06. 18.
A hazai KKV-k innovációs készségét nem pörgette fel a járvány, szinte semmit nem változtattak a működésükön

mmonline.hu, 2020. 06. 18.
Így reagáltak a kkv-k a járványra

u-szeged.hu, 2020. 06. 18.
Lehet még jelentkezni az ingyenes Személyes Vállalkozói Mentorprogramba

szegedma.hu, 2020. 06. 18.
Még jelentkezhetnek fiatal és női vállalkozók a Személyes Vállalkozói Mentorprogramba

radnoti-szeged.sulinet.hu, 2020. 06. 18.
Díjak az Ifjúsági Innovációs Versenyen

Népszava, 2020. 06. 19.
Támogatják a megújulókat

Népszava, 2020. 06. 19.
Leállás vagy újratervezés: a cégekre eltérően hatott a vírus

Délmagyarország, 2020. 06. 19.
Járáshibákat szűr ki találmánya
"...A járáshibákat 80 százalék pontossággal képes meghatározni az az eszköz, amelyet a Radnóti Gimnázium végzős diákja, Kreinicker Gábor fejlesztett ki. Találmányával Gábor harmadik lett az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen..."

Kossuth Rádió, Jó reggelt, Magyarország!, 2020. 06. 19.
A hazai kis- és középvállalkozások több mint felének sikerült jól átvészelnie a koronavírus-járvány következtében kialakult válsághelyzetet

qubit.hu, 2020. 06. 19.
Elektronikus elnökválasztást tervez az mta vezetése, de a tudósok egy része szerint ez nagyon rossz ötlet

kamaraonline.hu, 2020. 06. 19.
Nyáron jöhet a következő METÁR-tender

nrgreport.com, 2020. 06. 19.
Nyáron jöhet a következő támogatás a környezetbarát beruházásoknak

magyarnemzet.hu, 2020. 06. 19.
Bővített kerettel folyatódik a zöldáramprogram

hrportal.hu, 2020. 06. 19.
Naponta több ezer kérelem érkezik a munkahelyvédelmi bértámogatásra

hirado.hu, 2020. 06. 19.
A hazai kkv-k nyolc százaléka kényszerült üzleti tevékenysége leállítására a koronavírus-járvány miatt

tozsdeforum.hu, 2020. 06. 19.
A kisebb vállakozások veszik hasznát a támogatásnak

piacesprofit.hu, 2020. 06. 19.
Kiknek segít igazán a kormányzati bértámogatás?

demokrata.hu, 2020. 06. 19.
A bértámogatást igénybe vevő cégek többsége kis- és középvállalkozás

mmonline.hu, 2020. 06. 19.
Új lehetőség női startuppereknek

delmagyar.hu, 2020. 06. 20.
Járásdiagnosztikai eszközt fejlesztett a 18 éves diák

markamonitor.hu, 2020. 06. 20.
Hiventures: indul a StartupHER női vállalkozói program

digitalhungary.hu, 2020. 06. 20.
Női startupperek, figyelem! A dubaji FasterCapital inkubátor magyar projektek jelentkezését is várja

civilhetes.ne, 2020. 06. 20.
A következő hat évben 7000 milliárd forint eu-s fejlesztési támogatásra számíthat Magyarország

haon.hu, 2020. 06. 20.
Fényes jövő áll a fiatal kutatók előtt

Magyar Gyáripar, 2020. 5. szám, 18. oldal
Az uniós tagállamok évente 15 milliárd eurótól esnek el hamisítás miatt

pecsaktual.hu, 2020. 06. 21.
A jövő Bill Gatesjei bujkáltak mindvégig Pécsen?

hirek.prim.hu, 2020. 06. 21.
Jövőbemutató fejlesztések a Debreceni Egyetemen

boon.hu, 2020. 06. 21.
Az űridőjárást vizsgálják az ELTE kutatói

Világgazdaság, 2020. 06. 21., 14. oldal
A kábelgyártó FUX-nál nem léptek a fékre

weborvos.hu
Járásdiagnosztikai eszközt fejlesztett a 18 éves diák
Szerkesztő: Dr. Antos László, Munkatárs: Sári Veronika,
Design: Visualia Stúdió, Felelős kiadó: Dr. Szabó Gábor.
A Hírlevél minden páros hét keddi napján jelenik meg, és aznap internetes portálunkon is olvasható.
Hírlevélszerkesztőség: 1116 Budapest, Fehérvári út 108-112.
tel.: (06 1) 430 3330, e-levél: innovacio@innovacio.hu
A Hírlevélre a www.innovacio.hu c. portálon lehet regisztrálni.