XXIX. évf. | 2019. április 30. | 9. szám

Hírek
Magyar Innovációs Szövetség
Magyar Fiatal Tudósok Társasága
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
Köszöntjük új tagjainkat!

Várható események
Pályázati felhívás
Szakirodalomfigyelő
Sajtószemle



HÍREK | MAGYAR INNOVÁCIÓS SZÖVETSÉG

SME 2019 - Fókuszban a digitalizációs konferencia

2019. április 17-én rendezték meg az SME 2019 - Fókuszban a digitalzáció c. konferenciát, az ÖbölHáz Rendezvényházban, Budapesten. A konferencián az Ipar 4.0 szekcióban Monszpart Zsolt, a Magyar Innovációs Szövetség alelnöke is tartott előadást.

Többek között arról beszélt, hogy az ipar és a kutatóintézetek együttműködése milyen formákban nyert támogatást az elmúlt 3 évben, a kormányzat milyen pályázatokkal segítette a kutatóintézeteket, valamint milyen pályázati konstrukciók szolgálták az ipar és a felsőoktatási intézmények együttműködését. Részletesen kitért a felsőoktatási és ipari együttműködési központok pályázati konstrukció ismertetésére, valamint a 2019-ben előkészítés alatt álló, fenti célú program már ismert részleteire.

Energetikai innováció irányai

2019. április 24-én elkészült a jelentés a Kormány részére az energetikai innováció irányairól. A dokumentum a készülő új Nemzeti Energiastratégia innovációs fejezetének alapjául is fog szolgálni.

Beöthy Ákos, kabinetfőnök (ITM) levélben mondott köszönetet a közreműködő szervezeteknek, ill. delegáltjaiknak. A Magyar Innovációs Szövetség részéről Thernesz Artur vett részt az Energetikai Innovációs Tanács munkájában.

Néhány kiemelés Beöthy Ákos leveléből:
"...Kedves Kollegák!...
...Köszönöm az áldozatos munkátokat, őszintén remélem, hogy mindenki magáénak tudja érezni ezt az anyagot! ...
...azonnal megkezdjük az implementációs terv kidolgozását, amely a konkrét jogszabály-módosításokra, és a pilot projektek megvalósítására egyaránt kiterjed. Ebben a munkában a továbbiakban is számítunk Rátok, és ki fogjuk kérni a javaslataitokat, véleményeteket...

28. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny

2019. április 24-e és április 26-a között, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tartottuk a 28. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny szekcióinak bírálóbizottsági üléseit, Dr. Jakab László, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánjának elnökletével.

A szervezőbizottság a pályázatokat öt szekcióba osztotta be:
  • fizika, kémia,
  • mechanika, elektronika
  • környezetvédelem, egyéb
  • informatika,
  • orvostudomány, biológia,
62 pályamű készítői tartottak prezentációt a szekciózsűri előtt, max. 5 percben, majd öt percben kérdésekre kellett válaszolni. Ezt követően a zsűritagok értékelték a pályázatokat, ill. felállították a szekción belüli sorrendet.
A verseny zsűrije 2019. május 2-én hozza meg végleges döntését a közel 2,5 millió forintos ösztöndíjakat illetően.

Az ünnepélyes díjátadásra május 29-én kerül sor az Ericsson Magyarország Központjában, az Infoparkban. A díjazott, ill. kiemelt dicséretben részesített, leglátványosabb pályamunkákat 2019. május 29-én és 30-án, kétnapos kiállításon mutatjuk be ugyanott, illetve szeptemberben is megtekinthetők lesznek a Kutatók Éjszakáján.

Varázstorony Vetélkedő

Az idén jubileumi, 10. alkalommal rendezték meg az általános iskola 7. osztályos diákjai számára az országos Varázstorony vetélkedőt Egerben, az Eszterházy Károly Egyetemen. A cél a természettudományos, mindenekelőtt fizikai és csillagászati, programokon keresztül a világra való rácsodálkozás ösztönözése, a tehetséggondozás, ill. a természettudományos tantárgyak kedveltségének növelése.

A válogatón 1500 tanuló vett részt. Közülük a 2. fordulóban kiválasztott, legjobban felkészült 40 tanuló mérte össze tudását az április 24-ei döntőn. A program Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona rektorhelyettes megnyitójával vette kezdetét. A vetélkedő fordulói között a diákokat és kísérőiket érdekes és izgalmas fizikai és kémiai kísérletekkel szórakoztatta Zoller Gábor fizika tanár és Dr. Murányi Zoltán kémia tanár, a Varázstorony igazgatója.

Az első nyolc helyezett diákjait és felkészítő tanáraikat díjazták. A Magyar Innovációs Szövetség Észak-magyarországi Képviselet díját a legjobb fizikus győztesnek, a Sárospataki Református Kollégium Általános Iskolája tanulójának, Czifra Melitonnak és felkészítő tanárának, Kazupné Dócs Andreának Dr. Siposs István címzetes egyetemi tanár, a Magyar Innovációs Szövetség regionális igazgatója adta át.
A vetélkedő főszervezője ez alkalommal is Dr. Vida József professzor emeritus volt.

SZJA 1+1%

Rendelkezhet adója 1+1%-áról.
Az adó (első) 1%-a valamely civil szervezet támogatására fordítható. A közhasznú szervezetként működő Magyar Innovációs Alapítvány immár több mint 25 éve ösztöndíjakkal folyamatosan támogatja a fiatal tehetségek oktatási és kutatási tevékenységét. Támogatja a 20 év alatti fiatalok részére, évente kiírt Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt is. Ösztönzi az új kutatási eredmények elterjesztését, megvalósításuk felgyorsítását azáltal is, hogy alapítása óta az adott év legnagyobb jelentőségű innovációját INNOVÁCIÓS NAGYDÍJ-ban részesíti.
Kérjük mindazokat, akik céljainkkal egyetértenek, hogy a befizetett adójuk 1%-át fordítsák a Magyar Innovációs Alapítvány támogatására. Adószám: 18047929-1-41.

Amennyiben fontosnak tartja a hazai tehetségek támogatását, kérjük, ajánlja fel adója (második) 1%-át a Nemzeti Tehetség Program javára, ennek a kiemelt kormányzati célkitűzésnek a támogatására. A cél, hogy a források minél nagyobb része jusson közvetlenül a tehetségek felismerésére, gondozására, támogatására.
A Nemzeti Tehetség Program technikai száma: 1823

Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (DDRIÜ) közgyűlése

A DDRIÜ közgyűlését 2019. április 18-án tartották Szekszárdon, ahol Keresnyei János, regionális igazgató volt jelen a MISZ mint tulajdonos képviseletében.
A közgyűlés elfogadta a 2018-as beszámolót és a könyvvizsgálói jelentést. A vállalkozás a 2018-as üzleti évet - a korábbi évektől eltérően- minimális nyereséggel zárta.

Az ügynökség többségi tulajdonosa a Tolna megyei Fejlesztési Ügynökség nem járult hozzá a cég hitelfelvételi kérelméhez, mely összeggel a futó pályázatok cash flow finanszírozását akarta az ügyvezetés megoldani. A megváltozott üzleti helyzet értékelésére a közgyűlés újra összeül 2018. május 31. előtt.

Fulbright Specialist Program

Az NKFIH szervezésében és a Fulbright Specialist Program támogatásával 2019. május második felében lehetőség nyílik arra, hogy a hazai felsőoktatási intézmények tudás és technológia transzfer tevékenységét két egyesült államokbeli szakértő oktatással tanácsadással segítse. A szervezők kiemelten számítanak a Felsőoktatási Tagozat azon tagjainak a részvételére és aktív közreműködésére, akik az Egyetemi Technológia Transzfer Fórum tagjai is egyben.
Az Indiana University képviseletében érkező szakértők kéthetes program keretében mutatják be intézményük tudástranszfer irodájának működését, képzést tartanak üzleti tervek, szabadalmi bejelentések, licenciaszerződések előkészítése mellett a hasznosítás és a szabadalmaztatás kérdéséről.

2. nemzetközi Tudóstalálkozó

Tagszervezetünk, a VALOR HUNGARIAE nemzetközi szakértői testületének 18 meghívottja április 2-4. között a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban találkozót tartott, melyen részt vett többek között Mezei Ferenc Széchenyi-díjas fizikus, Mezey Pál kanadai vegyészprofesszor, Nagy Péter Lajos, aki az Árpád-házi királyok csontmaradványait szekvenálta, Szöllösi-Nagy András hidrológus, matematikai statisztikus és Benedek Dezső, a 18 nyelvet és további számos nyelvjárást beszélő bölcsészprofesszor.

Szőcs Géza igazgatósági elnök köszöntője után, Lepsényi István vezérigazgató statisztikai adatokkal nyújtott betekintést a magyarországi innováció helyzetébe. Lőwy Dániel tudományos és innovációs igazgató összefoglalta a VALOR elmúlt évének fontosabb eseményeit. A megbeszélés záróakkordja a Barabássy Miklós gépészmérnök-feltaláló és Nagy Dénes matematikus által kezdeményezett interdiszciplináris megbeszélés volt, amely mintaként is szolgálhat a jövő évi találkozóhoz.

A Tudóstanácskozás által elért eredmények, többek között:
  • értékes tanácsokat kaptunk a magyarországi egyetemek szabadalmi bejelentéseinek megkönnyítéséhez és hatékonyabbá tételéhez,
  • ígéretes innovációs együttműködéseket indultak be a Tudóstestületen belül,
  • erősödött a külföldön élő magyar tudósok kötődése a mai Magyarországhoz, ami - a VALOR küldetése révén - lehetővé teszi további, hazánk számára ígéretes projektek beindítását.

Startup Report Austria

Megjelent a Pioneers nevű szervezet, idén 4. alakalommal is kiadása kerülő Startup Report Austria című kiadványa. A kiadványban bemutatják a 2018-as évben, a 250 ezer euró feletti kezdő tőkével rendelkező startup cégeket, összegyűjtötték a legsikeres startup alapítók leghasznosabb tippjeit. Továbbá az ausztriai ökoszisztémáról kaphatunk információkat.
A teljes kiadvány térítésmentesen az alábbi linken érhető el.

Magyar Fiatal Tudósok Társasága

Novák Blanka szakmai útja Írországban

2019. március 11-14. között a tavalyi EU Fiatal Tudósok Versenyén különdíjban részesült Novák Blanka írországi szakmai utazáson vehetett részt, a Kerry Group meghívásának köszönhetően.

A négy napos utazás során Blanka Naas-központú Globális Technológiai és Innovációs Központban szakmai megbeszéléseken vett részt, továbbá lehetőséget kapott a Kutatási és Fejlesztés részleg analitikai, élelmiszerfejlesztési és mikrobiológiai-fermentációs laboratóriumaiban megismerkedni a különböző munkafázisokkal. Részt vehetett Kerry Wellness Világkonferenciáján is, ahol a legújabb táplálkozás-tudományi irányvonalakról, termékfejlesztésekről, marketing stratégiákról tartottak globális szinten elismert szakemberek előadásokat és informatív workshopokat. A szakmai út harmadik napján a dél-írországi Cork közelében fekvő Carrigaline-i Fermentációs és Enzimgyártó Központjában tett látogatást. Blanka a fogadó cégtől tanulmányai végezte után már most munkaajánlatot kapott.



Intel International Science and Engineering Fair 2019

Az idei Intel International Science and Engineering Fair-t 2019. május 12. és 2019. május 17. között rendezik meg Phoenixben (USA). Az Intel ISEF az egyes országokban rendezett tudományos versenyek világbajnoksága, rendezője a Science Service. A döntőbe bejutott diákok abból a körülbelül egymilliós mezőnyből kerülnek ki, akik az Intel ISEF-hez kapcsolódó helyi és nemzetközi tudományos versenyeken - Magyarországon az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen - szereznek győzelmet világszerte.

Hazánkat a Magyar Innovációs Szövetség delegáltja, Novák Blanka fogja képviselni, a "Lycium barbarum fiziológiai hatásainak vizsgálata" c. témával. A kiutazó versenyző a tavalyi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny első helyezettje. Novák Blanka szakmai felkészítését Ivánka Gábor, a hazai verseny zsűrijének tagja tartotta 2019. április 17-én, Szövetségünk székhelyén.

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

IP pre-diagnosis c. szeminárium

"IP pre-diagnosis - enhancing knowledge and practice" címmel sikeres szemináriumot szervezett az Európai Szabadalmi Hivatal (ESZH) a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával (SZTNH) együttműködésben, Budapesten, 2019. április 3-án és 4-én.
A szellemivagyon-diagnózis (IPD) szolgáltatás egyre növekvő fontossággal bír a KKV-k számára. Ennek ellenére kevés KKV veszi igénybe a nemzeti hivatalok, a PATLIB központok vagy technológia transzfer irodák (TTI) által kínált szolgáltatást.
A szeminárium célja az volt, hogy képzést nyújtson a nemzeti hivatalok munkatársai számára arról, hogyan lehet a KKV-kat hatékonyabban rábírni az IPD szolgáltatás igénybevételére, hogy ne essenek el jelentős növekedési és fejlődési lehetőségektől. A résztvevők a plenáris előadások mellett egy sikeres magyar vállalkozás fiktív esettanulmányát dolgozták fel csoportokban, majd a vállalkozás ügyvezetőjének és egy diagnózist készítő szolgáltatónak szerepét magukra öltve szituációs gyakorlatokat végeztek.

A csoportmunka után dr. Németh Gábor jogi elnökhelyettes tartott előadást a TTI-kkel és üzleti közvetítőkkel való együttműködésről az IPD szolgáltatás biztosításában, amelyet Katira Kubicek, ESZH országkoordinátor prezentációja követett a legjobb gyakorlatokról és az IPD szolgáltatás után igénybe vehető támogatásokról.

IPDENTICAL című kisfilm

Az IPDENTICAL-t az EUIPO készítette, hogy felhívja a figyelmet a gazdasági növekedéshez és munkahelyteremtéshez biztos alapot nyújtó szellemi tulajdon fontosságára. Az EUIPO és az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) által végzett tanulmány szerint az EU-ban az összes munkahely 28%-a (60 millió) közvetlenül függ a szellemi tulajdonjog védelemmel kapcsolatos ágazatoktól.

Az IPDENTICAL egy olyan világot ábrázol egy fiatal nő szemén keresztül, amelyben a szellemi tulajdon (IP) már nem létezik. A rövidfilmet több mint 15 nemzetközi és európai filmfesztiválra nevezték, és többek között a lengyel Publicstyka fesztiválon és az olaszországi Dieciminuti fesztiválon is díjat nyert.

A film az alábbi IP címen tekinthető meg:
https://www.youtube.com/watch?v=UuNFIMrvNaQ&feature=youtu.be

Köszöntjük új tagjainkat!

Tagsorszám: | 764
Név: | Infoware Zrt.
Cím: | 2310 Szigetszentmiklós, Határ út. 22.
Vezető: | Kertész Sándor, vezérigazgató
Honlap: | www.infoware.hu

Tevékenység:
Az INFOWARE Zrt.1990-ben alakult vállalkozás, mely alapvetően a villamos energiaipar számára fejleszt, tervez, gyárt és kivitelez készülékeket, berendezéseket és rendszereket. Ezek közül kiemelendő a saját fejlesztésű MAB 3 irányításellátó rendszerek, amelyeket a nagyfeszültségű villamos alállomásokban és erőművekben alkalmaznak. További saját fejlesztésű termék az NCCS konténeres mobil alállomási rendszer. A legújabb fejlesztés az IWE BESS akkumulátoros energiatároló rendszer.

Tagsorszám: | 765
Név: | Falfűtés Rendszer Kft.
Cím: | 2049 Diósd, Angeli út 8.
Vezető: | Fáy Jenő, ügyvezető
Honlap: | www.qualitherm.hu

Tevékenység:
Az ügyvezető szabadalma szerinti hőhídmentes, könnyűszerkezetes épületek szerkezetkész és kulcsrakész építése, felületfűtéssel, hőszivattyúval, napelemmel, mennyezetfűtéssel, hő visszanyerős szellőzéssel stb. A cég fűtési rendszere is saját termék.

VÁRHATÓ ESEMÉNYEK

Az innováció szerepe a közúti járművek automatizálásában

2019. június 27-én, az Óbudai Egyetemen egynapos konferenciát szervez egy három intézmény alkotta konzorcium, melynek tagjai: Gépipari Tudományos Egyesület, Magyar Innovációs Szövetség és az Óbudai Egyetem.
A konferencia fővédnöke Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter.

Program
Négy szekcióban összesen 16 előadás hangzik el a címben jelzett kérdéskörökhöz tartozó, meghatározó témákban:
1. szekció: hazai mérnök- és szakember-képzés kialakítása a hosszú távú hazai igényekhez;
2. szekció: ENSZ-EGB előírások, jóváhagyási folyamat ezen a területen;
3. szekció: célirányos fejlesztések, vizsgálatok, szimulációk, informatika;
4. szekció: különböző szakterületek, tudományágak kapcsolódása a témakörökhöz.

A konferencia részvételi díja nettó 20 ezer forint/fő. Aki 2019. május 15-ig regisztrál a megadott e-mailen és így nyilvántartásba kerül, az 20 % kedvezményt kap a részvételi és kiállítási díjból, ha a befizetés június 15-ig megérkezik a jelentkezés után megküldött bankszámlán.
Szponzori támogatás esetén, amely minimum 30 ezer forint, egy kollegájuk ingyen kap belépőjegyet, és feltüntetjük a meghívón a konferencia szponzorai között.

Várjuk érdeklődését, jelezze előre részvételi szándékát az alábbi e-mailre küldött adatok közlésével:
penzugy@gteportal.eu
név, munkahely, e-mail cím, telefonszám
"tervezem a részvételemet a konferencián"
"érdekel a kiállítás lehetősége"
"érdekel a szponzorálás"

A részletes programot, minden szükséges információt 2019. június elején terítjük.
A konferenciával kapcsolatos további kérdését a jelzett e-mail címre küldje, válaszolunk rá.

Legaltech Hungary 2019

A Biztonságos Digitális Társadalomért Egyesület, a Magyar Innováció Szövetség szakmai támogatásával, Legaltech Hungary 2019 c. konferenciát szervez május 16-án, a Microsoft székházban (1031 Budapest, Graphisoft park 3, M épület).

Legaltech konferencia három kiemelt területet érint: ingatlan ügyek; banki és pénzügyi szektor; társasági ügyek, felvásárlás, eladás.

A LegalTech konferencia alapfeladata és kihívása, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a fejlesztők általában nem vizsgálják, hogy a digitális térben is megfelelő-e, kiváltható-e a joghatás, pl. az írásbeliség.

A konferenciára április 30-ig kedvezményesen lehet jegyet vásárolni (19.900 Ft), majd teljes áron (29.900 Ft). További információk: http://legaltechkonferencia.hu

Techne Summit Dubrovnik

2019. május 3-4-én rendezik meg a Techne Summit Dubrovnik c. konferenciát, a Hotel Dubrovnik Palace-ben (Horvátország). Az esemény fővédnöke a horvát köztársasági elnök.

A konferencián kiemelt szerepet szánnak szakmai beszélgetéseknek arról, hogy a tehetség a technológia segítségével hogyan válaszolhatja meg a globális kihívásokat és hogyan érhető el fenntartható növekedés.
Az eseményen bemutatják Mediterranean Business Angel Investment Networkot (MBAN), amely az első ilyen típusú szerveződés.

További részletek és a jelentkezés ezen a linken érhető el.

Pioneers'19

Május 9-10-én, a Hofburgban, Bécsben rendezik meg a Walk the Talks című konferenciát a Pioneer szervezésében, merész és úttörő vállalkozók számára.

Május 1-ig érhető el a kedvezményes jegy (€1,589.60), majd teljes áron (€1,957.88).
További információk és jegyvétel.

6. Venture Capital Summit

2019. május 28-án, a pénzügyi szektor legkiválóbb szakemberei várják a terület képviselőit egy konferencián a Budapest Music Centerben (Budapest,1093, Mátyás u. 8.), az Onlinemarketing.hu Kft. rendezésében.

A konferencia főelőadója Dr. Ronen Dagon a Compass Ventures Group elnöke és Jay Kalish, az OurCrowd alapítója Izraelből. Program leírás az alábbi linken található.

Jelentkezni május 15-ig lehet kedvezményes áron, ezen a linken.
A Magyar Innovációs Szövetség tagjai 25% kedvezményre jogosultak a jegy árából, amennyiben beírja a jelentkezés során a megjegyzés rovatba, hogy MISZ.

További információk kaphatók Molnár Ritától (rita.molnar@ap.hu) és az Onlinemarketing.hu Kft-től (info@onlinemarketing.hu).

HVCA 21. éves konferenciája

2019. június 5-én kerül megrendezésre a Magyar Kockázati és Magán-tőke Egyesület (HVCA) 21. éves konferenciája a New York Palace Budapest Szállóban (1073 Budapest, Erzsébet krt. 9.).

A konferencia főbb témái:
  • Hogyan változott a magántőkealapok regionális tájképe és mit hozhat a következő öt év?
  • Vállalati stratégia - Tőkepiaci jelenlét
  • Vajon még mindig az utódlások képezik a magántőke/ kockázatitőke ügyletek fő forrásait a régióban, vagy vannak olyan új generációs vállalkozók, akik átvették a magántőke/ kockázatitőke befektetők piacának szerepét?
  • Milyen szerepet töltenek be az elsősorban társadalmi hasznosságú befektetésekkel foglalkozó kockázati tőkealapok a közép- és kelet-európai régióban? Valójában mit is jelent a társadalmi hasznosságú befektetés?
  • Állami és uniós pénzforrások az európai kockázati tőke piacon
  • Az egyetemi alapú innovációk tőkésítése és piacosítása
További információk: https://www.portfolio.hu/rendezvenyek/konferencia-penzugy/hvca-portfolio-investment-conference-2019/841/attekinte

Az eseményre jelentkezni a következő linken lehet.

Pályázati felhívás

Innovatív elektromos mobilitási megoldások a vidéki Afrikának

A francia energia-szolgáltatóhoz tartozó ENGIE Power Corner (BU ENGIE Afrique) pályázatot hirdet elektromos mobilitással kapcsolatos projektek fölkutatására, valamint ezek tesztelésére, lokális mini elektromos hálózatok területén a vidéki Afrikában.

A pályázati fölhívás célja beazonosítani azon vállalkozásokat, melyek Afrikára adaptált elektromos meghajtású járműveket fejlesztenek, majd tesztelni ezeket Tanzánia, Zambia és Uganda falusi lakosai körében. Kifejezetten két típusú jármű áll a fölhívás célkeresztjében:
  • elektromos meghajtású, minden terepen használható motorkerékpárok,
  • hajók meghajtására használható elektromos motorok.
A felhívás természetesen nem zárja ki a más típusú elektromos járművekkel történő jelentkezést, elvárás azonban, hogy a vidéki Afrika körülményei között is használhatók legyenek.

A nyertesek számára kínált előnyök és ajánlatok:
  • egy 12 hónapos tesztidőszak költségeinek vállalása: a díjazott a Power Corner helyi partnereinek bevonásával a falvakban tesztelheti az általa kifejlesztett eszközt,
  • amennyiben a próbaidőszak sikeresen zárul, a Power Corner fölveszi a terméket saját kereskedelmi kínálatába.
A pályázat beadási határideje: 2019. május 20., melyet az alábbi linken keresztül lehet benyújtani.

SZAKIRODALOMFIGYELŐ


Kocsi Ilona (szerk.): 365 üzleti történet - Minden napra egy sztori cégvezetőktől, menedzserektől, vállalkozóktól - Boom Könyvek
Dr. Osman Péter ismertetése

Ha túlzás is Goethe híres mondása: "Szürke minden elmélet és zöld az élet aranyfája.", a gyakorló vállalkozásépítők, vállalatvezetők számára, s mindenkinek, akit e pálya érdekel, a tengernyi szakirodalom mellett az ilyen »sztorik« kínálnak igazi aranybányát. Részletekre, mesterfogások sorolására és problémák elemzésére ugyan nincs hely az egy történet - egy oldal összeállításban, viszont gazdag tanulságot kínál, miben foglalják össze a megkérdezettek ebben a keretben a mondandójukat, történetüket, tapasztalatukat, s mit emelnek ki leginkább abból.
Frontvonal történeteket csak kiváló haditudósítótól érdemes olvasni. E kötet szerkesztője, Kocsi Ilona abszolút profi a hazai gazdaság, s a vállalkozások világa lényegének, sajátosságainak, jellemző történeteinek átlátásában és bemutatásában. Közgazdász, gazdasági szakújságíró, sokáig a Világgazdaság főszerkesztője, jelenleg a BOOM Magaziné, amelyet ő hozott létre az üzleti sikerek mögötti történetek és emberek bemutatására, és sok éve a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége havi folyóirata, a Magyar Gyáripar felelős szerkesztője. Belülről látja a pályát.
Igazán jól jellemzi e kötetet a BOOM kitűnő és tökéletesen helytálló ajánlója - érdemes idéznünk belőle:

"Egy könyv, amelyben az üzlet életre kell... Ilyen még biztosan nem volt! És egyhamar nem is lesz! 365 magyar cégvezető, menedzser, vállalkozó egy-egy üzleti sztorija egy könyvben! És nem is akármilyen történetek! Szívet szorító drámák, megdöbbentő fordulatok, frappáns megoldások, különös fejlemények, izgalmas lehetőségek, szerencsés végkifejletek. Az üzletet leginkább számokkal, grafikonokkal, trendekkel szokás jellemezni. Ha emelkednek, akkor minden rendben van. Ha lefelé mutatnak, akkor pánik törhet ki... Csakhogy a számok mögött emberek vannak, küzdelmek, jó és rossz válaszok, lelkesedések és elkeseredések, csődök, újrakezdések, sírás és nevetés, és sok-sok kreatív, egyedi és nagyon emberi megoldás. Az üzletek mögött ott van maga az élet. Aki ezt a könyvet elolvassa - vagy csak néhány történetet - színesebbnek, vagy legalábbis változatosabbnak, küzdelmesebbnek tartja majd az üzletemberek világát. Becsülni kezdi - ha idáig nem így lett volna - az emberi teljesítményt, ami szerencsés esetben haszonnal is jár. Üzleti, emberi nyereséggel." (Kiemelések tőlem)

Persze sok jó könyvben kel életre az üzlet, és ragyogó jók jelentek meg kiemelkedő menedzserekről, világformáló technológiák, új iparágak teremtőiről - ez a kötet a panoráma gazdagságával ad kivételesen sokat. 366 név, a címhez képest egy ráadással, ismertek, nagyon ismertek, vagy épp újak. Betűrendben a tartalomjegyzékben, egy-egy címmel, mottóval - ezek olykor talányosak, s persze kedvcsinálók az olvasáshoz. S minden sztoriból, annak oldalán egy rövid kiemelés. Néhány közülük, ízelítőül: név, cég, mottó, kiemelés.
  • Ács Sándor, Fruktárium Pálinkaház - Hódító, bódító, gyógyító, lódító - "Nem akartam hirtelen légüres térbe kerülni, ezért kerestem magamnak egy olyan hobbit" (Ez sok nehéz helyzetben megsegíthet - OP)
  • Bálint Andrea, Cu-Technik Kft. - A lehetetlen megkísértése - "Ha egyszer legyőztük a lehetetlent, miért ne sikerülne máskor is?! És újra bevállaljuk... (Ez akár Steve Jobs, Richard Branson vagy Elon Musk mottójaként is megáll. - OP)
  • Benkő László, Caola Zrt. - Kétszer lett az enyém a Caola - "A Caola 187 éves, ez szép kor egy vállalatnál. Megérdemelné, hogy megérje a kétszázat is, De kivel?"
  • Bogsch Erik, Richter Gedeon Nyrt. - Egy konzervatív hazardírozás - "A megfontoltságot felülírta a tapasztalat, a rideg számokat a megérzés." (Olyan pályán, amelyen kb. egymilliárd USD, mire egy molekulából engedélyezett gyógyszer lesz a polcokon! - OP)
  • Herendi Gábor, filmrendező, filmproducer, forgatókönyvíró - Kisfiú ül a bilin, avagy az első üzleti vállalkozásom - "Beérkezett egy tucat öltönyös úriember. Megálltak, körülnéztek, majd távoztak. Másnap kaptam egy dörgedelmes levelet..."
  • Dr. Medgyessy Ildikó, Elegant Design - Üzleti szomszédolások - "Beszélgetőpartnerem hallgatott és nagyon figyelt. Hol rám nézett, hol meg az előtte lévő papírra. Mintha bizalmatlan lett volna."
További 360 is elolvasásra vár - érdemes!

Lilach Gilady: A presztízs ára - Hivalkodó fogyasztás a nemzetközi kapcsolatokban - Pallas Athéné Könyvkiadó, 2019
Dr. Osman Péter ismertetése

Olimpiát, világkiállítást rendezni és rengeteg közpénzt rákölteni, az ország tényleges szükségletét messze meghaladó fegyverrendszert venni és más hasonlókat művelni - miért folyamodnak a kormányok ilyen döntésekhez? Gilady könyve a "fogyasztásnak", a költekezésnek egy sajátos, az emberek mindennapi életében is jelen lévő, gyakran meghatározó fajtáját, a "hivalkodó fogyasztást" elemzi az országok kapcsolataiban, a közgazdaságtan új és divatos ága, a viselkedési közgazdaságtan gondolkodásmódját alkalmazva.
Elemzése is világossá teszi: "Az egyik ember fogyasztása a szomszédja vágyává válik. Ez már azt jelenti, hogy a folyamat, amely kielégíti az igényeket, megegyezik azzal, amely megteremti az igényeket. Minél több igényt elégítünk ki, annál több új születik." (Kiemelések tőlem) A hivalkodó fogyasztás, hogy olyasmikre költünk igen sok pénzt, amik nélkül jól meg lehet lenni - a középszer szintjén, és nem versenyben. A kérdés tehát, hogy ilyenkor mit akarunk és valójában mit kapunk a pénzünkért. Gilady bemutatja, hogy ugyanez jelenik meg az állami hivalkodó fogyasztásban is. Amint írja: "A hivalkodó fogyasztás működési dinamikájának bemutatása érdekében a következő fejezet három nemzetközi 'luxuscikket' tekint át: a repülőgép-hordozót, a proszociális politikát és a Nagy Tudomány projekteket. E cikkek mindegyike a nemzetközi hivalkodó fogyasztás más-más aspektusát érzékelteti."

Gondolatmenetének íve a fejezetek karakteres címeivel:
  • A hivalkodó fogyasztás a nemzetközi kapcsolatokban - magyarázata
  • Státuszszimbólumok és luxuscikkek a nemzetközi kapcsolatokban
  • A repülőgép-hordozók klubja
  • Jótékonysági verseny
  • A Nagy Tudomány és a Vénusz-átvonulások
  • Következtetések.
Gilady: "Azt állítom, hogy a nemzetközi 'fényűzés' tanulmányozása kulcsfontosságú a presztízs nemzetközi kapcsolatokban betöltött szerepének mélyebb megértéséhez. A Prada táska vagy a Rolls-Royce nemzetközi megfelelőjének a beazonosítása az az elméleti kapocs, amely lehetővé teszi számunkra, hogy megkezdjük a presztízs közismerten nehezen megfogható fogalmának a kibontását. A hivalkodó fogyasztás nem fedi le az összes lehetséges presztízskereső magatartást a nemzetközi kapcsolatokban. Mindazonáltal elég fontos és elhatárolható ahhoz, hogy különleges figyelmet szenteljünk neki."

Jó szakmai gyakorlópálya ez a könyv egy nagyon nem szokványos szakterületen - olvasni, és gondolkodni az írottakon, akár tőlük eltérően is. Az élvonalbeli Wiley szakkönyvkiadó könyvszemléje is kiemeli, "Gilady magabiztosan adja elő a mondandóját, példákkal alátámasztva történelemből, földrajzi viszonyokból, aktuális témákból. Mindenütt dokumentálja, hogy a költséges befektetésekre vonatkozó állami döntéseket nem lehet megmagyarázni a közvetlen hasznossággal, amely ebből származik." Ugyanakkor, a Wiley-től folytatva: "Az államok (helyesebben a kormányzatok - OP) azonban nem csak a külföldi közönségüknek játszanak, hanem a belföldinek is. Gilady alaposabban is vizsgálhatta volna, hogy a cselekedeteik mennyire irányulnak inkább az utóbbiakra. Ha az indítékok ebben inkább a belföldhöz kötődnek, mintsem a nemzetközi társadalomhoz, az nagyon megváltoztathatja a presztízs politika elemzését." (Pontosabban a következtetéseket. - OP)

Valóban, a realitások talaján az elemzésben figyelembe kell venni azt is, hogy az államok (pontosabban kormányzatok) költései gyakran burkolt jövedelemtranszferként szolgálnak. Államközi kapcsolatok jelentős erősítője lehet, ha az adott - erősebb - ország tényleges uraitól ill. annak érdekeltségébe tartozó eladótól vásárolnak annak nagy profitot jelentő tételeket. Demokráciákban a kormánynak nélkülözhetetlen a támogatás, s ennek árát is olykor közbeszerzések útján rója le, ami önmagában mégcsak nem is szükségképpen korrupció (a legális lobbista is támogatással házal!).
Gilady a torontói egyetemen "associate professor". E könyve tudományos igényű elemző feltáró mű, amellyel hozzájárulni igyekszik a szakterület alapos megismeréséhez, és segítséget adni annak további kutatásához. Benne erősen betartja a tudományos közlés hagyományos szabályait. A fejtegetéseit néha kissé bonyolultnak érezzük, s párszor úgy véljük, a következtetései, magyarázatai talán még kiegészíthetők, de ezzel is közelebb jutunk a téma megértéséhez.

Brian Jay Jones: George Lucas - Galaxisokon innen és túl - Bookline Könyvek, 2017
Dr. Osman Péter ismertetése

"1977. május 25-én az Egyesült Államokban bemutattak egy független, kis költségvetésű, kínkeservesen leforgatott science-fiction filmet. Mindössze harminckét moziban vetítették, a Csillagok háborúja mégis filmtörténelmet írt: bár senki nem számított rá, pillanatok alatt megdöntött minden bevételi rekordot, és a filmkészítés, illetve -forgalmazás új korszakát nyitotta meg. George Lucas még be sem fejezte a Csillagok háborúja forgatókönyvét, amikor megálmodta a kincsvadász régészprofesszor, Indiana Jones figuráját. Az Indiana Jones-filmeket később Steven Spielberg rendezte, míg Lucas producerként működött közre az elkészítésükben. E két kultikus sorozat mellett George Lucas azzal is beírta magát a filmtörténetbe, hogy forradalmasította a speciális effektusokat és a mozifilmek hangzásvilágát.

A hírhedten zárkózott, csupán maroknyi barátját és munkatársát kérdezte ki hozzá, beleásta magát hőse életének és művének irodalmába, s ezzel csodálatra méltóan átfogó képet alkotott róla. Inkább üzletemberként, mint művészként kezeli, kerüli a pszichologizálást és filmjei kritikai értékelését, s a megfogható teljesítményre összpontosít. Könyve így nem annyira a Star Wars hívekhez szól, bár bizonyára ők is találnak benne újdonságot, hanem azokhoz, akiket érdekel, hogyan változtatott meg Lucas egy iparágat." öntörvényű és kontrollmániás rendező életrajzi kötete hol felemelő, hol provokatív magánéleti és szakmai eseményeken keresztül mutatja be, hogyan bontakozott ki ez az egyedülálló karrier, és milyen hatással voltak George Lucasra az őt körülvevő alkotó- és pályatársak, mint Francis Ford Coppola, Steven Spielberg és Harrison Ford." (A LIBRI ajánlójából, kiemelések tőlem.)
Igen, Lucas megalkotta a Star Wars sagát, Jones e nagyon alapos, részletgazdag, kellemesen olvasmányos művében a Lucas sagát. Benne érdekes bepillantásokat kapunk az akkori USA világába is. Ilyen pl. a kisvárosi amerikai kamaszfiú irigylésre méltó élete, aki 15 évesen a maga tuningolta autójával száguldozik, s munkával keresi ehhez a pénzt, később pedig egy kis panoráma az amerikai filmkészítés egyik nagy generációja születéséről, s a tanulóéveik technikáiról.

A könyvet így jellemzi a The Washington Post ismertetője (December 1, 2016): "Nem egy 'jóváhagyott' életrajz, s jóllehet Jones Lucasnak

"Én valahogy mindig a holnapért élek, akár jót ígér, akár rosszat. Van egy ilyen furcsa vonásom." idézi Jones Lucast, s igazából ez a mottója lehetne a legújabb kor minden nagy innovátorának, különösképp a Lucashoz közülük szakmailag és talán emberileg is legközelebb álló Steve Jobsnak. Abban, hogy Lucas "megváltoztatta az iparágát", s ahogyan ezt megtehette, döntő szerepe volt Jobs életművének is, hiszen az teremtette meg ehhez az eszközöket. Lucas Jobsról és önmagáról, ahogyan a Fortune idézi (2011. okt. 6.): "Azért csinált dolgokat, mert azok szórakoztatóak és klasszak voltak. Ha egy vállalkozó vagy cégvezető nem szerelmes a termékbe és a munkájába, ha nem hajtja szenvedély, akkor az nem működik hosszú távon." és"»Steve nagyon szokatlan utakon haladt.« - Lucas állítja, hogy ő sokban olyan, mint Jobs és büszke erre - »Én olyan filmeket készítek, amelyekről senki nem hiszi, hogy működhetnek. Steve olyan termékeket hozott létre, amelyekről ugyanezt gondolták.«"
S amiben a pályájuk markánsan eltért: "Irányítás - ez a szó harangzúgásként zeng Jones művében. Filmkészítőként Lucas úgy igényelte és olyan módokon gyakorolta az irányítást, ahogyan senki más előtte, majd végül lemondott róla" - emeli ki a Washington Post. Az állítás első fele Jobsra is igaz, ám az ő kezéből szinte még a halálos betegség sem, csak a halál tudta az irányítást kitépni. És "Harrison Ford csípős megjegyzése, hogy rendezőként Lucas 'kényelmetlenségnek' tekintette a színészeket. Mark Hamill élesebben fogalmazott: »Sanda gyanúm, hogy ha lehetne filmet csinálni szereplők nélkül, George ezt tenné.«" Jobsnak ilyen problémái, tudjuk, nem voltak. És épp a vezetésével létrehozott technika segítette hozzá Lucast, hogy amikor visszaült a rendezői székbe, színészei egy részét lecserélje sokkal kevésbé 'kényelmetlen' és sokkal többre képes számítógépes animációkra.
»Magamban bíztam eleitől fogva..«: "Amint elkészítettem az első filmemet, rögtön érezte, hogy egész jó vagyok ebben, értek hozzá, és kész. Attól kezdve sohasem kételkedtem magamban." - idézi Jones Lucast.

SAJTÓSZEMLE

A sajtószemle tagvállalatunk a Tranzpress Kft. segítségével készült.


M.portfolio.hu, 2019. április 15. hétfő
Kijelölték az EU 2020 utáni kutatási programjának fő célkitűzéseit

Hvg.hu, 2019. április 16. kedd
Mégis tovább harcol az MTA

Darvasbela.atlatszo.hu, 2019. április 16. kedd
Kutatóhálózat a hullámzónában
"...Grüner György fizikus a példa (27. kép), aki felvállalta, hogy Palkovics László szakértője lesz az átalakítás során. Számomra nagyon lényeges a mottója és a mondanivalója:"Nem az Akadémia mellett, nem az ITM mellett, hanem a magyar tudomány mellett állok..."

Index.hu, 2019. április 16. kedd
Az Akadémia elnöksége szembefordult a kormánnyal

M.portfolio.hu, 2019. április 17. szerda
Átalakul a hazai szakképzés

M.portfolio.hu, 2019. április 17. szerda
Kijelölték az EU 2020 utáni kutatási programjának fő célkitűzéseit

Klubhalo.hu, 2019. április 17. szerda
Mégis tovább harcol az MTA
"Az Akadémián belül kell maradnia az intézethálózatnak"

Agrarunio.hu, 2019. április 17. szerda
Folyékony műtrágya kijuttatása
"...a Magyar Innovációs Nagydíj pályázaton prémium oklevéllel elismert termék..."

Insiderblog.hu, 2019. április 17. szerda
Magyar, innovatív kkv-t díjaztak a nemzetközi sörversenyen

Magyarhirlap.hu, 2019. április 18. csütörtök
Kutatásösztönző beruházások
"...A jövőben a kutatás-fejlesztésre alapozott, tudásintenzív beruházások játsszák a főszerepet gazdaságunkban - mondta tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán Budapesten..."

Agrotrend.hu, 2019. április 19. péntek
Folyamatos innováció a versenyképességért
"...Fejleszteni vagy eltűnni a piacról- hangsúlyozta Dr. Csikai Miklós az Árpád-Agrár Zrt. új palántanevelő üvegházának átadó ünnepségén..."

INNOVA Innovációs Hírlevél, 3. évf. 4. szám 7,8. oldal
Átadták a 2018. évi Innovációs Nagydíj elismeréseket

INNOVA Innovációs Hírlevél, 3. évf. 4.szám 10,11. oldal
Az akarat diadala: csak az MTA-n kívül maradhat egyben a kutatóintézet hálózat

INNOVA Innovációs Hírlevél, 3. évf. 4. szám,13. oldal
Budapesti biotechológiai parkról szóló szándéknyilatkozatot írtak alá

INNOVA Innovációs Hírlevél, 3. évf. 4. szám 15. oldal
Digitális jólét fórum - Magyarország 5G stratégiája

INNOVA Innovációs Hírlevél, 3. évf. 4. szám,15. oldal
Megalakult az Innovációs Testület

Magyarhirlap.hu, 2019. április 18. csütörtök
Kutatásösztönző beruházások
"...A jövőben a kutatás-fejlesztésre alapozott, tudásintenzív beruházások játsszák a főszerepet gazdaságunkban - mondta tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán Budapesten..."

Agroinform.hu, 2019. április 23. kedd
Íme a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Termékdíj győztesei!

Computerworld.hu, 2019. április 23. kedd
Az innováció több mint egyetlen szerencsés ötlet

Tozsdeforum.hu, 2019. április 24. szerda
Richter: minden, ahogy vártuk, 100 forint az osztalék
"...A globális értékesítés mellett elkötelezett a kutatás-fejlesztés és az innovációk iránt..."

Portfolio.hu, 2019. április 24. szerda
Öt év alatt triplázott a magyar családi sikercég
"...2018-ban 24 milliárdos exportforgalmat bonyolított le és 30 milliárdot meghaladó árbevételt ért el a 77 Elektronika Kft...."

Forbes.hu, 2019. április 24. szerda
Néhány perc alatt végezhető valódi vérteszt is kellett a magyar sikercég tavalyi szárnyalásához
"...Több mint 10 százalékkal nőtt a teljes egészében magyar tulajdonú 77 Elektronika Kft. exportforgalma 2018-ban..."

Portfolio.hu, 2019. április 24. szerda
Elindult a jelentkezés a Brain Bar startupversenyére

Piacesprofit.hu 2019. április 24. szerda
Startupnevelés Budapesten: pénz van bőven, csak vezetői kaliber nincs

Kamaraonline.hu, 2019. április 24. szerda
Hazai környezetben kell kibontakoztatni a magyar kreativitást

Piacesprofit.hu, 2019. április 24. szerda
Startupnevelés Budapesten: pénz van bőven, csak vezetői kaliber nincs

Uzletem.hu, 2019. április 24. szerda
Rekordot döntött tavaly az európai startup-piac

G7.hu, 2019. április 25. csütörtök
Fegyelmezetten dolgozik a régió meghódításán egy magyar startup

Mmonline.hu, 2019. április 25. csütörtök
Magyar innováció az okos otthonok piacán
"...a finanszírozásban a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő, az MFB Csoport tagja vett részt..."

Figyelo.hu, 2019. április 26. péntek
A magyarok világszínvonalú alkotásokra képesek
"...a magyarok világszínvonalú alkotásokra képesek, "ott vannak a szeren", a sportinnovációban éppúgy, mint a nemzetközi szinten is versenyképes egészségügyi innovatív vállalkozások mezőnyében..."

Vg.hu, 2019. április 26. péntek
Van élet az uniós támogatások után is

Lokal.hu, 2019. április 26. péntek
ITM-államtitkár: A magyarok világszínvonalú alkotásokra képesek

origo.hu, 2019 április 26
Bekapcsolódik a hazai kutatás-fejlesztésbe a Huawei

Bama.hu, 2019. április 28. vasárnap
Autóipari és egyetemi együttműködésről tárgyalt Kínában Palkovics László
Szerkesztő: Dr. Antos László, Munkatárs: Fodor Vivien
Design: Visualia Stúdió, Felelős kiadó: Dr. Szabó Gábor
A Hírlevél minden páros hét keddi napján jelenik meg, és aznap internetes portálunkon is olvasható.
Hírlevélszerkesztőség: 1116 Budapest, Fehérvári út 108-112.
tel.: (06 1) 430 3330, e-levél: innovacio@innovacio.hu
A Hírlevélre a www.innovacio.hu c. portálon lehet regisztrálni.