XXVIII. évf. | 2018. február 20. | 4. szám

Hírek
Magyar Innovációs Szövetség

Várható események
Szakirodalomfigyelő
Sajtószemle



HÍREK | MAGYAR INNOVÁCIÓS SZÖVETSÉG

26. Magyar Innovációs Nagydíj

A 2018. február 14-i határidőig 29 jelentkezés érkezett a 26. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázatra.

A zsűriülésre 2018. március elején kerül sor. A bírálóbizottság elnöke Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke. Minden jelentkezést három zsűritag - indokolt esetben szakértők bevonásával - részletesen is tanulmányoz, és a következő szempontok szerint értékel:
  • 2017-ben elért többleteredmény vagy többlet-árbevétel és más műszaki, gazdasági előnyök,
  • eredetiség, újszerűség,
  • társadalmi hasznosság.
Ezt követően a zsűri, a formai és tartalmi szempontokat alaposan mérlegelve, a referáló zsűritagok javaslata alapján egyszerű, többségi döntéssel, kiválasztja az adott évben innovációs eredményt elért jelentkezőket, továbbá javaslatot tesznek azokra, melyeket a legsikeresebbnek tartanak. A legjobb innovációkat a zsűri, további mérlegelés után, titkos szavazással (pontozás) rangsorolja a fent említett három értékelési szempont szerint.

Az ünnepélyes díjátadásra március 28-án kerül sor az Országház Felsőházi Termében. A Nagydíjon kívül további innovációs díjakat adnak át az illetékes miniszterek, ill. intézményvezetők. Az ünnepségen előzetes regisztrációt követően meghívóval lehet részt venni.

Versenyképesség és Innováció

"Versenyképesség és Innováció" címmel a Stádium 28 Kör és a Gábor Dénes Díjasok Klubja február 9-én nyilvános fórumot rendezett az MTA Természettudományi Kutatóközpontjában.

Az eseményt Kertész János fizikus professzor moderálta. A rendezvényen Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, a Corvinus Egyetem volt rektora a magyar innováció és versenyképesség állami szintű irányító-támogató rendszerének felépítéséről beszélt. Inzelt Annamária közgazdász, az IKU Innovációs Kutató Központ alapítóigazgatója részletes képet mutatott be az innováció társadalmi hétteréről, és arról, hogy a Magyarországra jellemző helyzetben az innovatív megoldások nagy többségét nagyvállalatok hozzák létre. Bojár Gábor, a Graphisoft CAD és a budapesti Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítójának előadása egy izgalmas informatika-történeti bevezetés után a most folyó, harmadik informatikai forradalmat mutatta be, és veszélyként az ebből való kimaradás lehetőségét vetette fel.

A kerekasztal résztvevői - Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke, a Szegedi Egyetem rektora, Lovász László, az MTA elnöke, és Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke - ezekre a témákra reagáltak. Lovász László hangsúlyozta, hogy ideális esetben az államnak az alapkutatásban, a piacnak az innovációban lenne kiemelt feladata. Egyetértettek abban, hogy a versenyképesség érdekében az állam részéről a kutatás és az oktatás támogatása a legfontosabb feladat. Több érdekes témát vetett fel Szabó Gábor hozzászólása is, aki főként a szabályozók stabilitásának fontosságát hangsúlyozta. A képlékeny jogszabályi háttér súlyosan zavarja az innovációt, és a gazdasági vezetőket idézte" mindegy, hogy milyen a jogi környezet, akár ha rossz is, csak ne változzon".

A fórum a hallgatók kérdéseivel zárult.

KFI Versenypályázati tükör

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázói-értékelői fórumot tartott "KFI Versenypályázati tükör" címmel 2018. február 6-án Budapesten, a Larus Rendezvényközpontban. Az eseményen Szövetségünk képviseletében dr. Pakucs János, tiszteletbeli elnök vett részt.

A Magyarországi vállalkozások mintegy 300 milliárd forint hazai és uniós támogatásból 2000 új kutatásfejlesztési és innovációs projektet indítottak 2015 óta. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból a vállalkozásoknak egy év alatt kifizetett innovációs források 2017-ben megduplázódtak a 2015. évihez képest. Idén januárban pedig 61 milliárd forintos keretösszeggel új innovációs felhívások jelentek meg.

A rendezvényen Dr. Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke többféle megközelítésben részletesen elemezte a támogatott projektek szakmai és területi megoszlását, amely alapján felrajzolható Magyarország innovációs kapacitásainak térképe.

Az előadás teljes anyaga letölthető itt.

MGYOSZ Elnökségi ülés

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) elnökségi ülésére 2018. február 8-án került sor az Edutus Ház - Falk1 Rendezvényközpontban. Az ülésen a Magyar Innovációs Szövetség képviseletében dr. Pakucs János, tiszteletbeli elnök vett részt.

Napirendi pont volt az MGYOSZ nemzetközi gazdasági fórumokon történő részvétele, az ÁFA anomália a vendéglátásban, a lakás-ÁFA helyzete és az MGYOSZ Közbeszerzések Tanácsa képviselőjének beszámolója is. Továbbá szó volt a Business Europe decemberi COPRES (elnökök tanácsa) üléséről, valamint a BIAC elnökével történt találkozóról.

Innovációs tréning

Tagintézményünk, a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány 2018. február 8-a és 11-e között Innovációs tréninget szervezett Füzérkomlóson, a Fehér Szikla Vadászházban.

A tréning fő célja az ismerkedésen kívül az innovációval kapcsolatos ismeretek bővítése volt.

Az első két nap Prof. E. Andrew Balas tartott előadásokat, "A tudományos munka sikerének dimenziói" és az "Ellenszelek a kutatásban" címmel, valamint a résztvevők megismerkedhettek a világhírű tudósok és híres feltalálók módszereivel is, kiemelve a sikeres rajtolást és a technikai eszköztárakat.

Szombaton Szövetségünk ajánlására Kölkedi Krisztián tartott kommunikációs tréninget, illetve előadásokat innováció és startup témakörben, ahol mikromenedzsment szintű konfliktus források kezelése, cégalapítás és cégvezetés, illetve jogi érdekességek is szóba kerültek.
A résztvevő 10 fiatal rengeteg hasznos, iránymutató információt kapott a képzés során, amiket beépíthetnek majd a jövőbeni munkájukba.

VÁRHATÓ ESEMÉNYEK

Gazdasági Kilátások 2018

A VILÁGGAZDASÁG napilap 2018. február 28-án tartja a "Gazdasági Kilátások 2018" c. rendezvényét a Magyar Tudományos Akadémián (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.).

A konferencia alkalmából jelenik meg a százoldalas K+F+I Évkönyv is, amelyet minden résztvevő ajándékba kap.

Tervezett program:

8:30 - 9:00
Regisztráció
9:00 - 9:20
A támogató fejlesztéspolitika
Varga Mihály, a Nemzetgazdasági Minisztérium minisztere
9:20 - 9:40
Tudomány és innováció a negyedik ipari forradalomban
Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke
9:40 - 10:00
Hol tartunk, hova tartunk? - Versenyképesség és növekedés
10:00 - 10:20
Agrárinformatika és integrált megoldások az exportpiacokon
Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója
10:20 - 10:40
A siker kulcsa a fenntartható gazdasági stabilitás
Pogátsa Zoltán, Nyugat-magyarországi Egyetem docense
10:40 - 11:00
Kávészünet, networking
11:00 - 11:45
Erős konjunktúra, új lehetőségek - panelbeszélgetés
Balogh Levente, Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz elnöke
Csath Magdolna, a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja
Orbán Gábor, a Richter Gedeon vezérigazgatója
Nyúl Sándor, a Gránit-Pólus Igazgatóságának elnöke
11:45-12:30
Finanszírozás: hitel, támogatás, tőkebevonás - panelbeszélgetés
Becsei András, a Magyar Bankszövetség alelnöke,
Palotai Dániel, az MNB gazdaságtudományi és kiemelt ügyekért felelős ügyvezető igazgatója
Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója
12:30 - 13:15
A digitalizáció és az innováció fontossága egy versenyképes gazdaságban - panelbeszélgetés
Grasselli Norbert, a Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője
Oszkó Péter, az Oxo Labs ügyvezetője
Vas Zoltán, Continental Automotive Hungary fejlesztési vezetője
Zagyva Béla, Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) képviselője, a Nokia Solutions and Network Kft. ügyvezető igazgatója
13:15 - 14:00
Újrapozicionálni Magyarországot - panelbeszélgetés
Bársony Farkas, az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke,
Dale A. Martin, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke
Tóth Vazul, a Brit Kereskedelmi Kamara elnöke
14:00-
Ebéd, networking

A konferencián történő részvétel előzetes regisztrációhoz kötött és díjköteles, azonban a MISZ tagok kedvezményesen, 19.900 Ft+áfa/fő áron regisztrálhatnak. A kedvezmény érvényesítéséhez a megjegyzés rovatban kell feltüntetni, hogy "MISZ tag".

Bővebb információ és jelentkezés itt.

III. Innovatív Technológiák a Fluidbányászatban szakmai konferencia

A Miskolci Egyetem Kőolaj és Földgáz Intézete 2018. szeptember 7-ére hirdeti meg a "III. Innovatív Technológiák a Fluidbányászatban"című szakmai konferenciát.

A Nehézipari Műszaki Egyetem (ma Miskolci Egyetem) 50 évvel ezelőtt adta ki az első magyarországi gázmérnöki diplomákat, valamint 25 évvel ezelőtt alakult meg a Kőolaj és Földgáz Intézet az Olajmérnöki-, ill. Gázmérnöki Tanszékekkel. A konferencia ezen jeles alkalmakhoz is csatlakozik.

Az eseményre az előadói jelentkezéseket az előadó nevével, beosztásával, az előadás címével és rövid (max. 250 szó) absztrakttal együtt kell megküldeni a konferencia@kfgi.uni-miskolc.hu e-mail címre 2018. március 31-ig.

SZAKIRODALOMFIGYELŐ


Beau Lotto: Láss csodát - A valóság más szemmel - Libri Kiadó, 2017
Dr. Osman Péter ismertetése

"Egy remélhetőleg szórakoztatóan különc, elhajlásokkal teli könyv" - így ajánlja a szerző e művét, amely mesterien, rengeteg példa, gyakorlat és kitűnő magyarázatok segítségével szembesít bennünket a valósággal az emberi észlelésről, s hogy miként és miért látjuk úgy és olyannak a világot, amilyennek észleljük. Színes, világos, nagyon tanulságos magyarázatok mutatják itt ennek okait, működését, s hogy hogyan fordíthatjuk mindezt hasznunkra.

Kulcsszó itt az "elhajlás"! Lotto értelmezésében ez "pusztán annyit jelent, hogy letérni a kitaposott útról." Ez pedig, jól tudjuk, a felfedezések és az innovációk felé vezető gondolkodás egyik leggyakoribb kiindulása is.

Erről szól a könyv "Arról szól, miért azt látjuk, amit látunk, és hogyan segíthet több dolgot helyesen csinálni az a felismerés, hogy nem a valósághoz férünk hozzá." "Az agyunk őseink természetes kiválasztódás útján létrejött észlelési reflexeinek a megtestesülése, amelyek egyesültek a saját reflexeinkkel és a bennünket körülvevő kultúráéval is. Ezeket viszont a fejlődés és tanulás mechanizmusai befolyásolták, aminek eredményeként csak azt látjuk, ami a múltban segítette az életben maradásunkat - és semmi mást. Mindezt az empirikus történelmet magunkban hordozzuk, és kivetítjük a környező világra. Eleink helyes túlélési döntései mind bennünk élnek, akárcsak a sajátjaink (az esetlegesen rossz észleléshez vezető mechanizmusok és stratégiák kiszelektálódtak; ez a folyamat egyébként ma is zajlik, nap mint nap).

Ámde ha az agy a múltunk megnyilvánulása, akkor hogyan lehet egyáltalán kilépni ebből a múltból, hogy a jövőben másként éljünk és alkossunk? Szerencsére az észlelés idegtudománya - és maga az evolúció - megoldást kínálnak erre.A válasz kulcsfontosságú, mivel a szerelemtől a tanulásig életünk minden terén gondolkozás- és viselkedésbeli innovációkhoz vezet majd a jövőben. Mi lesz a következő nagy újítás? Nem egy technológia... Hanem egy új látásmód." (Idézetek a könyvből, kiemelések tőlem - OP)

Az (innen is) tanulható megoldás "Az embernek megvan az a zabolátlan és teremtő adottsága, hogy képes pusztán az észlelés folyamatán tűnődve látni az életét, és hatni rá. Látjuk magunkat látni. Lényegében erről szól ez a könyv: [az olvasót tanítja] látni a látását, vagy észlelni az észlelését, ami a másként látásnak vitathatatlanul a legalapvetőbb lépése. Ha tudatára ébred annak, milyen elvek szerint működik az észlelő agya, aktív résztvevőjévé válhat saját észleléseinek, és ezzel a jövőben meg is változtathatja őket."

Ezzel segít a könyv "A Láss csodát megírásával az volt a célom, hogy megmutassam önnek észlelése csodaországát úgy, ahogyan azt több mint huszonöt év kutatásai során megismertem. (A honlapján olvasható bemutatkozásából: Lotto "az idegtudomány világszerte elismert kutatója".) Nem is kell hozzá 'tudományos érdeklődésűnek' lennie. Noha idegkutató vagyok, korántsem csak az agy érdekel, az idegtudomány ugyanis sokkal, de sokkal több mindennel foglalkozik az agynál. Amikor az idegtudományt a vele hagyományosan összefüggőnek tartott tudományterületeken - például a kémián, az élettanon és az orvostudományon - kívül alkalmazzák, a feltáruló lehetőségek nem csupán óriásiak, hanem csodálatosan kiszámíthatatlanok is. A tágabban értelmezett idegtudomány szinte mindenre hatással lehet: a mobilalkalmazásoktól a művészetekig, a webdizájntól a divattervezésig, az oktatástól a kommunikációig, és ami talán a legfontosabb, a személyes életére is. Ön az egyetlen, aki azt látja, amit lát, így az észlelés végső soron teljesen személyes. Az agy (és a környező világgal való kapcsolata) megértése bármire hatással lehet, és meglepő elhajlásokhoz vezethet."

"Az első felében az észlelés mechanizmusával foglalkozunk, hogy újragondolhassa az ön által látott 'valóságot', és segítsek kevesebbet tudni, mint amennyit jelenleg tudni vél. Igen, ez a célom; az, hogy összességében kevesebbet tudjon, de többet értsen meg. A második felében aztán a gyakorlatba is átültetheti ezt a megértést, mivel olyan folyamatot és technikát kap, amelyek az életében is segítenek elhajlani."

Schiller Róbert: A kételkedés gyönyörűsége - Typotex, 2017
Dr. Osman Péter ismertetése

"»Az értő kételkedés szelleme legyen Önnel.» Galilei itt egyetlen dühös mondatban a természettudományos kutatás alapvető, azóta is érvényesnek tartott elvét fogalmazta meg." - Galilei: Discorsi c. művéről írja Schiller, s nyilvánvalóan erre rímel a kötet címe. Ha merészkednénk kategóriát alkotni erre és az ilyesfajta könyvekre, ez lenne: Bölcsek által világosabban

Vegyelemzések kultúráról és tudományról mindenkinek sok színes tételben: egy szigorúan egzakt természettudományban edződött tudós kutató, professzor rövidebb-hosszabb esszéi azok világáról, fejlődéstörténetéről és számos nagy alakjáról. Kiragadott apró részlet jellemzőül a gondolkodásmódra, amellyel itt a dal születését kutatja József Attila és Kölcsey kapcsán: "Ez természetesen nem követhető, nem racionalizálható, nemhogy az olvasó, gyakran az alkotó számára sem feltárható folyamat. Már annak is örülni kell, ha a mágikus elegy egyik-másik elemét szeparálni és azonosítani tudjuk." (idézetek a könyvből, kiemelések tőlem - OP)

A szerzőről: Fizikai kémikus, c. egyetemi tanár (ELTE). Az MTA Központi Fizikai Kutató Intézetében (legendás KFKI! - OP) dolgozik az egyetem elvégzése óta, jelenleg a KFKI Atomenergia Kutató Intézetének nyugdíjas tudományos tanácsadója. 2001-ben Wigner-díjat kapott - ezt olyan kutatók, szakemberek kapják, akik a magyar nukleáris energetika és fizika terén végzett tevékenységükkel maradandót alkottak -; 2012-ben pedig elnyerte Az év ismeretterjesztő tudósa címet.

Írásai hat részben sorakoznak:
Között - talán azzal jellemezhetően, hogy áthallások, összecsengések a kémia, valamint a tudományok és a kultúra más területei között;
Könyvekről - véleménye, gondolatai könyvekről és azok kapcsán;
Emberekről - az esszék itt testesebbek, alaposabbak. Galileitől veszi nyitó idézetünket, s nyilvánvalóan erre rímel a kötet címe. Ezt követi A kémia születése a kételkedés szelleméből (Robert Boyle) c. írása, majd Hume-tól indulva jut a determinisztikus káosz lényegéhez, és a tudomány fejlődésének alapkérdéseihez;
Valami a kémiáról
Vers, kép, szobor - benne a már említett írása is a dal születéséről, s a továbbiak között: • Sejtelmesen deákos • Lovakról és verslábakról • A geométer prológja • Kémia és szobrászat
A könyv vége - itt igencsak keserű, mélyen elgondolkodtató társadalmi mondandó szikrái is felfénylenek. Ilyen a Szerény javaslat a nyugdíjasok életminőségének tartós javítására c. írása, a Lavoisier kivégzéséről szóló Formás szónoklatból pedig: "Nagy ez a mostani óra, polgárok! A forradalom bátor tettének híre fennmarad. Egy pillanat most évszázadokat ér. Mert jegyezzétek meg jól: egy fejet levágni csak másodpercek kérdése, de évszázadok sem képesek Lavoisier-hoz hasonló embert adni. Ez a másodperc most a miénk."

Előadásmódjára jellemző ügyes fordulat a Hölgykupé c. könyvről szóló esszé egyik szereplője embereket vegyszerekhez hasonlít. "A férj: vitriol" - ám "A hasonlat fordított: nem a férj olyan reaktív, mint a vitriol, hanem a vitriol olyan hitvány és gyűlöletes, mint a férj. Szegény kénsav!" És "Amit a regény szereplői elpanaszolnak, azt panaszolnák egy valódi vonat valódi utasai is? A választ, mint olyan gyakran, megint a vegytan tudománya adja meg."
Egy különleges bravúr: Termodinamika a színházban c. írásásában Arthur Schnitzler a maga idejében szerfelett botrányos darabjának mondandóját - Karinthy Frigyes összegzése: "...a perdita szereti a katonát, a katona szereti a szobaleányt, szobaleány szereti ifiurat, ifiúr szereti fiatalasszonyt, fiatalasszony szereti férjét, férj szereti kis kedvest, kis kedves szereti költőt, költő szereti színésznőt, színésznő szereti grófot és gróf megint csak a perditát szereti - ez egy kör." - Schiller a termodinamika segítségével igazolja: "Egy olyan társadalmi-érzelmi ciklus, amilyet Schnitzler elénk tár, olyan viszonyok, amilyeneket a cselekmény nem is nagyon egyszerűsített diagramja mutat, nem vezethetnek nyugalmi állapotra. Képtelenség az ilyen egyensúly."

Carl J. Jensen, David H. McElreath, Melissa Graves: Bevezetés a hírszerzésbe - Antall József Tudásközpont, 2017
Dr. Osman Péter ismertetése

"A nagy tapasztalatokkal rendelkező amerikai szerzőtrió e kötetben foglalja össze mindazt, amit a hírszerzés elméletéről és gyakorlatáról tudni érdemes." - a kiadó ajánlójából.
A hírszerzés gazdasági jelentősége a modern társadalomban rohamosan növekszik, s még inkább a tudás-alapú tevékenységek körében. A benne rejlő lehetőségek hatalmasak, a mások felderítő tevékenységéből eredő veszélyek úgyszintén - s együtt növekszenek az élenjáró ismeretek és fejlesztési eredmények értékével és értékteremtő potenciáljával. A könyv mind az információszerzésnek, mind a védekezésnek felsőfokú tankönyve.

A gazdagság zavara az információ-özönben "Ma a hírszerző közösségnek nem az információk hiánya jelent problémát, hanem az, hogy ki kell szűrnie a viszonylag kevés információt az óriási adathalmazokból, amelyeket ha összeköt más hasznos adatokkal, akkor képes kielégíteni a döntéshozó hírszerzési igényeit."(Idézetek a könyvből, kiemelések tőlem - OP)

"Hírszerző közösség" - a könyv a tárgyát alapvetően a nemzetbiztonsági és a katonai hírszerzés nézőpontjából tárgyalja, sok gyakorlati példával, s részletesen leírva annak USA intézményi és jogi hátterét és szervezeti felépítését. A belőle meríthetők nagy hányada viszont a gazdasági hírszerzésben és az ellene való védekezésben is igen jól használható szakmai útmutatóként szolgálhat.

Néhány példa a könyvből, a gazdasági téren ugyanúgy érvényes alapelvekre:
  • "Az összes elérhető forrás felhasználásával készült jelentés a legjobb."
  • "Amikor egy sikeres forrás megbízhatónak bizonyul, a hírszerző közösség mindent megtesz kilétének titokban tartására."
  • "A megszerzett információkat először egybe kell vetnünk, értelmeznünk és összegeznünk, valamint logikai összefüggésbe kell hoznunk, amit összességében elemzésnek nevezünk."
  • "Az elemzőknek össze kell fésülniük az apró adatfoszlányokat, és elő kell venniük legjobb tudásukat a helyes válaszok 'kitalálásához' és megfogalmazásához. Vagyis az elemzők általában nem kész válaszokat kapnak, hanem ők alakítják ki azokat. Ezért kapcsolatban kell lenniük a döntéshozókkal, hogy közölhessék velük, mennyire bíznak meg a saját értékeléseikben.
  • "Támadó jellegű elhárítási módszer a félrevezető információk terjesztése, azaz a dezinformálás. Amennyiben ezt sikeresen hajtjuk végre, akkor hatékonyan leköthetjük ellenfelünk erőforrásait, mivel azokat téves irányban és téves célok ellen veti be. Ezzel a módszerrel elrejthetjük vagy másképp állíthatjuk be valódi szándékainkat és tényleges képességeinket."
  • "A hírszerzés célja: A döntéshozónak általában azért van szüksége hírszerzési információra, hogy megválaszolhasson három alapvető kérdést: 1. Ellenségeink (a gazdasági életben [amely oly gyakran »a háború folytatása más eszközökkel»] a versenytársaink - OP) milyen kapacitásokkal rendelkeznek? 2. Milyen szándékok vezérlik őket, és konkrétan mi az, ami számunkra a legveszélyesebb lehet? 3. Mindez milyen hatást gyakorolhat saját képességeinkre, hogy sikeresen megvalósíthassuk nemzeti (vállalati - OP) célkitűzéseinket?"
  • "A jó értékelés elkészítésének kezdeti - és talán alapvető - feltétele az, hogy a döntéshozó egyértelműen határozza meg hírigényét. Lényegében erre 'épül fel' - a hírigényre fókuszáló - adatgyűjtés, és ami még fontosabb, az egész elemzési-értékelési folyamat. Az eredmény pedig olyan produktum, amely új ismereteket biztosít, csökkenti a bizonytalansági tényezők számát, és hatékony támogatást nyújt a helyes döntések kialakításához."
A kiadó a tartalomról: "A fogalmi meghatározásokat követően vezeti be az olvasót a hírszerző közösségek és a hírszerzési módszerek, eljárások világába, a megszerzett információk elemzésének és értékelésének fogásaiba, a jelentések elkészítésének módjába, de szól az elhárításról, a fedett műveletekről, a katonai és a bűnügyi hírszerzésről is, összegezi a hírszerzés előtt álló kihívásokat, valamint körvonalazza a hírszerzés jövőjét."

TELJES KÖRŰ SAJTÓSZEMLE

(Az idézetek csak a figyelem felkeltését szolgálják, a cikkek teljes szövege Titkárságunkon rendelkezésre áll vagy a linkre kattintva olvasható!)
A sajtószemle tagvállalataink, az OBSERVER Budapest Médiafigyelő Kft., a Hír-Adás Sajtóügynökség és Médiafigyelő Kft., valamint a Tranzpress Kft. segítségével készült.


Innotéka, VIII. évfolyam, 2018. január-február, 9-13. oldal
Az nem pályázat, ahol mindenki nyer

Innotéka, VIII. évfolyam, 2018. január-február, 22. oldal
Különleges megoldások az ipai lézertechnológiában

Innotéka, VIII. évfolyam, 2018. január-február, 26. oldal
Innovatív piacra lépés

Innotéka, VIII. évfolyam, 2018. január-február, 37. oldal
CES2018

Innotéka, VIII. évfolyam, 2018. január-február, 42. oldal
think.BDPST konferencia

Vg.hu, 2018. február 05., hétfő
Világvárosokban mutathatják meg magukat a V4-es startupok

Vg.hu, 2018. február 05., hétfő
Pécsre tart a dán biotech vállalat

Magyarhirlap.hu, 2018. február 05., hétfő
Szijjártó: A dán biotechnológiai cég beruházásával 88 új munkahelyet teremt

Magyaridok.hu, 2018. február 05., hétfő
Rendezvénysorozaton mutatkozhatnak be a V4-országok innovatív vállalkozásai

Forbes.hu, 2018. február 05., hétfő
New Yorktól Isztambulig nyújtózik a V4-es magyar elnökség startupprogramja

Mmonline.hu, 2018. február 05., hétfő
Új programmal pöröghet a régiós startup piac

Kormany.hu, 2018. február 05., hétfő
A dán biotechnológiai cég beruházásával 88 új munkahelyet teremt

Ots.mti.hu, 2018. február 05., hétfő
A kőolajipari kutatások hatékonyság- növelése a horizonton

Webradio.hu, 2018. február 05., hétfő
Rendezvénysorozaton mutatkozhatnak be a V4-országok innovatív vállalkozásai

Hirado.hu, 2018. február 05., hétfő
Bemutatkoznak a V4-ek innovatív vállalkozásai

InfoRádió - Hírek, 2018. február 05., hétfő
Két milliárd forintos beruházással kutatási és fejlesztési központot hoz létre a dán székhelyű Foss biotechnológiai vállalat Pécsett

Világgazdaság, 2018. február 06., kedd, 3. oldal
Biotechnológiai kutatóközpont épül Pécsett

Magyar Hírlap, 2018. február 06., kedd, 9. oldal
Biotechnikai beruházás

Magyar Hírlap, 2018. február 06., kedd, 10. oldal
Kitörési lehetőség az innovatív cégeknek

Magyar Idők, 2018. február 06., kedd, 12. oldal
Fejlesztési központ épül Pécsett

Új Dunántúli Napló, 2018. február 06., kedd, 1+3. oldal
A helyi tudásbázisra alapoz a dán vállalat

Magyarhirlap.hu, 2018. február 06., kedd
Új innovációs felhívások jelentek meg

Magyarhirlap.hu, 2018. február 06., kedd
Kitörési lehetőség az innovatív cégeknek

Magyarmezogazdasag.hu, 2018. február 06., kedd
Új innovációs felhívásokra lehet pályázni

Szegedma.hu, 2018. február 06., kedd
61 milliárdot fordítanának fejlesztésekre

Napi.hu, 2018. február 06., kedd
Milliárdokra pályázhatnak a kutatók

Vg.hu, 2018. február 06., kedd
Új pályázatok segítik a kkv-k innovációját

Bama.hu, 2018. február 06., kedd
Új innovációs felhívások jelentek meg

Baon.hu, 2018. február 06., kedd
Új innovációs felhívások jelentek meg

Heol.hu, 2018. február 06., kedd
Új innovációs felhívások jelentek meg

Beol.hu, 2018. február 06., kedd
Új innovációs felhívások jelentek meg

Kemma.hu, 2018. február 06., kedd
Új innovációs felhívások jelentek meg

Nool.hu, 2018. február 06., kedd
Új innovációs felhívások jelentek meg

Sonline.hu, 2018. február 06., kedd
Új innovációs felhívások jelentek meg

Teol.hu, 2018. február 06., kedd
Új innovációs felhívások jelentek meg

Magyaridok.hu, 2018. február 06., kedd
Pálinkás József: új innovációs felhívások jelentek meg

Innoteka.hu, 2018. február 06., kedd
Az nem pályázat, ahol mindenki nyer

Innoteka.hu, 2018. február 06., kedd
Miért fontos az agykutatás a társadalom, a gazdaság és az orvoslás számára?

Piacesprofit.hu, 2018. február 06., kedd
Pálinkás József: 2000 új kutatásfejlesztési és innovációs projekt indult

Piacesprofit.hu, 2018. február 06., kedd
Újabb kapu nyílik a régiós startupok előtt

Alfoldiregiomagazin.hu, 2018. február 06., kedd
NKFIH: új innovációs felhívások jelentek meg

Pbkik.hu, 2018. február 06., kedd
MISZ vélemény a megújított nemzeti KFI stratégiáról
"...A Magyar Innovációs Szövetség véleményezte a megújított nemzeti KFI stratégiát. Az anyagot 2018. január 26-án küldte meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Innovációpolitikai Főosztályának..."

Elelmiszer.hu, 2018. február 06., kedd
61 milliárdra pályázhatnak a mikro - és kisvállalkozások

Velemenyezd.hu, 2018. február 06., kedd
NKFIH: új innovációs felhívások jelentek meg

Hir.ma, 2018. február 06., kedd
NKFIH: új innovációs felhívások jelentek meg

Adozona.hu, 2018. február 06., kedd
Új pályázatok 61 milliárdért innovációs fejlesztésekre

Kamaraonline.hu, 2018. február 06., kedd
Pálinkás József: 2000 új K+F+I projektet indítottak a magyar vállalkozások

Portfolio.hu, 2018. február 06., kedd
A Richter nyerte eddig a legtöbb KFI-pénzt - Nagy változások jönnek idén!

Hirek.prim.hu, 2018. február 06., kedd
10 országban kapnak lehetőséget a V4-es startup vállalkozások

Businessonline.prim.hu, 2018. február 06., kedd
Februárban indul a Startup Campus V4 Global Tour rendezvénysorozat

Autopro.hu, 2018. február 06., kedd
Külföldi rendezvénysorozaton mutatkozhatnak be magyar vállalkozások

Hirado.hu, 2018. február 06., kedd
Pálinkás József: Új innovációs felhívások jelentek meg

Webradio.hu, 2018. február 06., kedd
Pálinkás József: új innovációs felhívások jelentek meg

Világgazdaság, 2018. február 07., szerda, 4. oldal
A kkv-k további milliárdokra pályázhatnak

Magyar Idők, 2018. február 07., szerda, 12. oldal
Pénzhez juthatnak az innovatív cégek

Magyarhirlap.hu, 2018. február 07., szerda
3,5 milliárd forinttal támogatja az állam a Nemzeti Kvantumtechnológiai Programot

Vg.hu, 2018. február 07., szerda
Milliárdokkal támogat egy tudományos projektet az NKFI

Magyaridok.hu, 2018. február 07., szerda
3,5 milliárd forint jut a Nemzeti Kvantumtechnológiai Program megvalósítására

Arsratio.hu, 2018. február 07., szerda
3,5 milliárd forinttal támogatja az állam a Nemzeti Kvantumtechnológiai Program megvalósítását

Index.hu, 2018. február 07., szerda
Megalakult a nagy magyar kvantumösszefogás

Orientpress.hu, 2018. február 07., szerda
Pálinkás: 3,5 milliárd a Nemzeti Kvantumtechnológiai Programra

Gyartastrend.hu, 2018. február 07., szerda
Új innovációs felhívások jelentek meg

Szeretlekmagyarorszag.hu, 2018. február 07., szerda
Zseniális magyar alkalmazás segít megszólalni a beszédben akadályozott embereknek
"...Zsombori Balázs fiatal fejlesztő találmánya, a Verbalio okostelefonon és táblagépen is használható. A felhasználók nagyon szeretik...Zsombori Balázs 2013-ban indult a Magyar Innovációs Szövetség 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató versenyén, ahol I. helyezést ért el. Így részt vehetett a 2013 szeptemberében Prágában megrendezett 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén, ahol III. helyezést ért el..."

Palyazatihirek.eu 2018. február 07., szerda
Kétezer új innovációs projektet indítottak a magyar vállalkozások

Webradio.hu, 2018. február 07., szerda
Pálinkás József: 3,5 milliárd forinttal támogatja az állam a Nemzeti Kvantumtechnológiai Program megvalósítását

Hirado.hu, 2018. február 07., szerda
Három és fél milliárd a Nemzeti Kvantumtechnológiai Programra

InfoRádió, 2018. február 07., szerda
Létrejött a Nemzeti Kvantumtechnológiai Program

Magyar Idők, 2018. február 08., csütörtök, 17. oldal
Titkosítás kvantum módra

Világgazdaság, 2018. február 08., csütörtök, 2. oldal
Nemzeti programot kap a kvantumtechnológia

Magyar Hírlap, 2018. február 08., csütörtök, 9. oldal
Az állam négyéves működése alatt

Kisalfold.hu, 2018. február 08., csütörtök
Az MVM Paksi Atomerőmű Nemzetközi Minőség-Innováció 2017 díjat nyert

Delmagyar.hu, 2018. február 08., csütörtök
Az MVM Paksi Atomerőmű Nemzetközi Minőség-Innováció 2017 díjat nyert

Magyarhirlap.hu, 2018. február 08., csütörtö
Az MVM Paksi Atomerőmű Nemzetközi Minőség-Innováció 2017 díjat nyert

Magyaridok.hu, 2018. február 08., csütörtök
Az MVM Paksi Atomerőmű Nemzetközi Minőség-Innováció 2017 díjat nyert

Magyaridok.hu, 2018. február 08., csütörtök
Titkosítás kvantum módra

Innoportal.hu, 2018. február 08., csütörtök
NKFIH: új innovációs felhívások jelentek meg

Pannonnovum.hu, 2018. február 08., csütörtök
Pálinkás József: 3,5 milliárd forinttal támogatja az állam a Nemzeti Kvantumtechnológiai Program megvalósítását

Infoter.eu, 2018. február 08., csütörtök
Pálinkás: 3,5 milliárd a Nemzeti Kvantumtechnológiai Programra

Logisztika.hu, 2018. február 08., csütörtök
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. újabb projektje

Bitport.hu, 2018. február 08., csütörtök
3,5 milliárdból indul a Nemzeti Kvantumtechnológiai Program

Qubit.hu, 2018. február 08., csütörtök
Megvalósult a Nagy Magyar Kvantum-összefonódás: 3,5 milliárdot tol az állam a kvantumtitkosító rendszerbe

Webradio.hu, 2018. február 08., csütörtök
Az MVM Paksi Atomerőmű Nemzetközi Minőség-Innováció 2017 díjat nyert

Magyar Idők, 2018. február 09., péntek, 12. oldal
Díjat nyert a paksi erőmű

Tolnai Népújság, 2018. február 09., péntek, 1. oldal
Nemzetközi díjat nyert az atomerőmű

Preshaz.hu, 2018. február 09., péntek
A XXVI. Innovációs Nagydíj
"...Közeleg a 26. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat beadási határideje. Az Innovációs Nagydíjon kívül összesen hat innovációs díj adatik át március végén az Országházban, azon társaságok között, melyek 2018. február 14-ig beadják pályázatukat. Pakucs Jánosnak, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnökének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál..."

Portfolio.hu, 2018. február 09., péntek
Létezik egy szervezet Magyarországon, amely 9 milliót ad minden jó ötletért

Telepaks.net, 2018. február 09., péntek
Nemzetközi Minőség-Innováció 2017 díjat nyert a Paksi Atomerőmű
"...2017 márciusában ugyanezért a fejlesztésért az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. megkapta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2016. évi Fejlesztési Innovációs Díját. Az úgynevezett C15 projektnek köszönhetően 2016-ban a 3. blokk 100 százalékos teljesítmény-kihasználás mellett üzemelt, ami egyedülálló a világban üzemelő 23 VVER reaktorblokk között..."

Tolnavar.hu, 2018. február 09., péntek
Nemzetközi Minőség-Innováció 2017 díjat nyert a Paksi Atomerőmű
"...2017 márciusában ugyanezért a fejlesztésért az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. megkapta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2016. évi Fejlesztési Innovációs Díját. Az úgynevezett C15 projektnek köszönhetően 2016-ban a 3. blokk 100 százalékos teljesítmény-kihasználás mellett üzemelt, ami egyedülálló a világban üzemelő 23 VVER reaktorblokk között..."

Kamaraonline.hu, 2018. február 09., péntek
Nemzetközi Minőség-Innováció díjat nyert az MVM Paksi Atomerőmű

Katolikus Rádió, 2018. február 09., péntek, 08 óra
Nemzetközi minőség innováció 2017 díjat nyert a Paksi Atomerőmű a nagyvállalati kategóriában

Tozsdeforum.hu, 2018. február 10., szombat
Idén is összecsaptak a robotok Budapesten

Autosvilag.com, 2018. február 11., vasárnap
RobonAUT - Robotverseny a köbön

Magyar Nemzet, 2018. február 12., hétfő, 1,7. oldal
Magyar cégek is vannak az autóipar élvonalában

Pécsi Hírek, 2018. február 12., hétfő, 2. oldal
Ultramodern kutatás-fejlesztési központ épül Pécsett

Mno.hu, 2018. február 12., hétfő
Las Vegasban is feltűnést keltet az autókat vezetni tanító magyar cég

Technokrata.hu, 2018. február 12., hétfő
A robotika legújabb feltörekvő reménységei versenyeztek a hétvégén

Nkfih.gov.hu, 2018. február 12., hétfő
Megkezdték a kísérleteket az első külföldi kutatócsoportok a szegedi lézeres kutatóintézetben

Civilhetes.hu, 2018. február 12., hétfő
"Ne tessenek elhinni, hogy a magyar gazdaság hasít"
"...Február 9-én tartották a Stádium 28 Kör és a Gábor Dénes-díjasok Klubjának Versenyképesség és innováció című, közös fórumát..."

Gubit.hu, 2018. február 12., hétfő
"Ne tessenek elhinni, hogy a magyar gazdaság hasít"

INNOVA Hírlevél, 2018. február 13., kedd, II. évfolyam 1. szám
A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) összevont választmányi és elnökségi ülést tartott 2017. október 25-én
"...Szabó Gábor, a MISZ elnöke jóváhagyásra előterjesztette a választmánynak a legutóbbi ülés óta elvégzett munka írásos beszámolóját, amelyet a választmány egyhangúlag jóváhagyott. Ezután Luszcz Viktor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke a hivatal stratégiai javaslatairól tartott érdekfeszítő előadást..."

INNOVA Hírlevél, 2018. február 13., kedd, II. évfolyam 1. szám
Energiagazdálkodási kutatási programot indított a Sagemcom és a Szegedi Tudományegyetem

INNOVA Hírlevél, 2018. február 13., kedd, II. évfolyam 1. szám
Közeleg a 26. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat beadási határideje
"...A Magyar Innovációs Szövetség és a Magyar Innovációs Alapítvány által kiírt Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat beadási határideje hamarosan, 2018. február 14-én, 17 órakor lejár..."

INNOVA Hírlevél, 2018. február 13., kedd, II. évfolyam 1. szám
Több milliárddal támogatja a Szegedi Egyetemet a kormány a következő években

INNOVA Hírlevél, 2018. február 13., kedd, II. évfolyam 1. szám
MISZ vélemény a megújított nemzeti KFI stratégiáról
"...A Magyar Innovációs Szövetség véleményezte a megújított nemzeti KFI stratégiát. Az anyagot 2018. január 26-án küldtük meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Innovációpolitikai Főosztályának, akik meg is köszönték, hogy a Szövetség is fontosnak tartja részételét a megújítási folyamatban, s ígéretet kaptunk, hogy a beérkezett javaslatok értékelése után tájékoztatást adnak a tervezetek módosításáról..."

INNOVA Hírlevél, 2018. február 13., kedd, II. évfolyam 1. szám
MISZ vélemény az Ipar 4.0 iparfejlesztési stratégiáról és intézkedési programjáról szóló kormány előterjesztésről és az azt megalapozó részletes anyagról
"...2018. január 31-én, a Nemzetgazdasági Minisztérium felkérésére a Magyar Innovációs Szövetség véleményezte az Ipar 4.0 iparfejlesztési stratégiáról és intézkedési programjáról szóló Kormány előterjesztést és az azt megalapozó részletes anyagot..."

INNOVA Hírlevél, 2018. február 13., kedd, II. évfolyam 1. szám
27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny, Zsűri-diák találkozók
"...A találkozókon a 69 továbbjutott pályázat készítője, összesen 99 pályázó vehet részt. A konzultáció célja, hogy a 22 fős zsűri tagjai már munka közben is betekintést nyerjenek a pályázatokba, és személyesen is megismerkedjenek a pályázatok készítőivel. A kész pályamunkák beadási határideje 2018. március 30-a, míg a végső értékelésre április második felében kerül majd sor..."

Szegedma.hu, 2018. február 13., kedd
Egy árva szót sem értünk ebből, de izgalmasan hangzik!

Szegedma.hu, 2018. február 13., kedd
Svájci és görög kutatók érkeztek az ELI-be

Piacesprofit.hu, 2018. február 13., kedd
Megújuló energiaforrásra válthatnak a cégek

Kapcsolat.hu, 2018. február 13., kedd
"Ne tessenek elhinni, hogy a magyar gazdaság hasít"

Promenad.hu, 2018. február 13., kedd
Megérkeztek az első külföldi felhasználók a szegedi lézeres kutatóintézetbe

Portfolio.hu, 2018. február 13., kedd
Megkezdték a kísérleteket az első külföldi kutatócsoportok a szegedi lézeres kutatóintézetben

Gyartastrend.hu, 2018. február 13., kedd
A robotika reménységei csaptak össze az idei RobonAUT-on

Insiderblog.hu, 2018. február 13., kedd
A robotika reménységei csaptak össze az idei RobonAUT-on

Autoszektor.hu, 2018. február 13., kedd
A robotika reménységei csaptak össze az idei RobonAUT-on

Origo.hu, 2018. február 13., kedd
Magyar kutatók eljutottak a világűr határára

Kossuth Rádió - 180 perc, 2018. február 13., kedd, 08 óra
Lézerkísérletek

Hvg.hu, 2018. február 14., szerda
Kkv-k: megnyílt a keret, most kell pályázni képzésekre

Piacesprofit.hu, 2018. február 14., szerda
Ezekre a startupokra érdemes lesz figyelni az idén

Egeszsegkalauz.hu, 2018. február 14., szerda
Pályázat nyílt az egészségügyi Startup cégeknek

Gyartastrend.hu, 2018. február 14., szerda
Az ELTE is képez adattudósokat

Hirek.prim.hu, 2018. február 14., szerda
Új specializáció az ELTE Informatikai Karán

Orientpress.hu, 2018. február 14., szerda
Adattudományi képzés indul az ELTE-n

Pannonnovum.hu, 2018. február 14., szerda
Megkezdték a kísérleteket az első külföldi kutatócsoportok a szegedi lézeres kutatóintézetben

Bpst24.hu, 2018. február 14., szerda
Nagy lehetőség a startupok előtt: a Bayer segítségével hódíthatják meg Amerikát!

Autopro.hu, 2018. február 14., szerda
Ipar 4.0-hoz kapcsolódó képzésekre pályázhatnak kkv-k és nagyvállalatok

Yoojooz.hu, 2018. február 14., szerda
Ipar 4.0-hoz kapcsolódó képzésekre pályázhatnak kkv-k és nagyvállalatok

Magyar Idők, 2018. február 15., csütörtök, 15. oldal
Amerikába viszik a honi fejlesztőket

Vg.hu, 2018. február 15., csütörtök
Kutatási és innovációs konferencia kezdődött Budapesten

Magyarhirlap.hu, 2018. február 15., csütörtök
Norvég-magyar kutatás-fejlesztési konferenciát tartanak Budapesten

Magyaridok.hu, 2018. február 15., csütörtök
Beélesített a szegedi lézer

Magyaridok.hu, 2018. február 15., csütörtök
Norvég-magyar kutatási és innovációs konferencia kezdődött Budapesten

168ora.hu, 2018. február 15., csütörtök
Norvég-magyar kutatási és innovációs konferencia kezdődött Budapesten

Pannonnovum.hu, 2018. február 15., csütörtök
Norvég-magyar kutatás-fejlesztési konferenciát tartanak Budapesten

U-szeged.hu, 2018. február 16., péntek
Munkára fogták a kutatók az ELI-ALPS lézernyalábjait

Kalohirek.hu, 2018. február 15., csütörtök
Évindító sajtóeseményt tartott az MVM Paksi Atomerőmű - Hármas rekord 2017-ben

Pafi.hu, 2018. február 15., csütörtök
Horizont 2020 KKV fejlesztési eszköz rásegítő pályázat / 2018-2.1.2-KKV

Webradio.hu, 2018. február 15., csütörtök
Norvég-magyar kutatási és innovációs konferencia kezdődött Budapesten

Magyaridok.hu, 2018. február 16., péntek
Termelési rekordot döntött az atomerőmű
"...A 2016-ban Fejlesztési Innovációs Díjjal, 2017-ben Minőség-Innováció Nemzeti Díjjal elismert létesítmény a közelmúltban elnyerte a Minőség-Innováció Nemzetközi Díjat is Bilbaóban..."

Teol.hu, 2018. február 16., péntek
Fennállása legjobb évét zárta az erőmű

Figyelo.hu, 2018. február 16., péntek
Lisszabonban jártak startup cégeink

Profitline.hu, 2018. február 16., péntek
Hármas rekord a Paksi Atomerőműben
"...Rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy a 2016-ban Fejlesztési Innovációs Díjjal, 2017-ben a Minőség-Innováció Nemzeti Díjjal elismert 15 hónapos üzemeltetési ciklus (C15) alig egy héttel ezelőtt megkapta Bilbao-ban a Minőség-Innováció Nemzetközi Díjat is..."

Nkfih.gov.hu, 2018. február 16., péntek
Támogatott projektek a magyar-izraeli ipari kutatás-fejlesztési együttműködési pályázat (TÉT_17_IL) keretében

Profit7.hu, 2018. február 16., péntek
Nyertes magyar startupok Lisszabonba n

Orientpress.hu, 2018. február 16., péntek
Magyar startupok mutatkoztak be Lisszabonban

Scmonitor.hu, 2018. február 16., péntek
Innovációs konferencia Budapesten

Hirado.hu, 2018. február 16., péntek
Nyertes magyar startupok Lisszabonban

InfoRádió, 2018. február 16., péntek, 12 óra
Nemzetközi innovációs díjat nyert a Paksi Atomerőmű átrakási ciklusa
Szerkesztő: Riba Nikoletta, Munkatárs: Reil Evelin
Design: Visualia Stúdió, Felelős kiadó: Dr. Szabó Gábor
A Hírlevél minden páros hét keddi napján jelenik meg, és aznap internetes portálunkon is olvasható.
Hírlevélszerkesztőség: 1116 Budapest, Fehérvári út 108-112.
tel.: 4303330, e-posta: innovacio@innovacio.hu
A Hírlevélre a www.innovacio.hu c. portálon lehet regisztrálni.