XXIV. évf. | 2014. szeptember 9. | 16. szám

Hírek

Magyar Innovációs Szövetség
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
Nemzeti Innovációs Hivatal

Szakirodalomfigyelő
Sajtószemle
Várható események
Pályázati felhívások



Hírek | Magyar Innovációs Szövetség

S3 intelligens szakosodási stratégia

2014. szeptember 2-án, a Nemzeti Innovációs Hivatalban az S3 tervezés folyamatát és a stratégiai tervezési feladatokat tárgyalta meg az Országos Szakmai Irányító Testület. Az ülést Pálinkás József kormánybiztos vezette, és a megbeszélés célja az volt, hogy az intelligens szakosodási stratégia (kutatási és innovációs stratégia) a lehető legjobban támogassa a következő időszakra tervezet kutatási és innovációs célkitűzéseket. Az uniós K+F forrásokhoz való hozzáférés feltétele, hogy ezt a stratégiát, melynek "alulról építkezve" kell készülnie, Brüsszelben elfogadják.

A Magyar Innovációs Szövetség részéről a Testület tagjaként Pakucs János, tiszteletbeli elnök és Farkas József elnökségi tag vett részt a találkozón.

"Innováció a kisvállalkozásokban"

2014. augusztus 21-24-én került megrendezésre a "Formula Student Hungary" (FSH) c. esemény, melynek helyszíne a Győr-Gönyű kikötője volt. Ennek keretében, "Innováció a kisvállalkozásokban" címmel tartottak kamarai kerekasztal-beszélgetést augusztus 22-én, melyen a Magyar Innovációs Szövetség képviseletében a hazai kkv-k innovációs helyzetéről Farkas József, a MISZ elnökségi tagja tartott előadást.

Előadásában, többek között megosztotta a résztvevőkkel, a MISZ tevékenységének és programjainak bemutatása után, hogy kit tekint innovátornak és mit tekint az innováció alappillérjének. Gyakorlati példán - a Sanatmetal Kft. példáján - keresztül bemutatta, hogyan lehet egy kkv sikeres, innovatív szervezet és milyen állomásokon át jutott el a cég idáig.

Magyarország gazdasági növekedésének kulcsa a vállalatok innovációs tevékenységének növekedése. Felhívta a figyelmet arra, hogy a vállalatoknak fokozottan lobbizniuk kell, hogy az önállóságukat az innovációs pályázatoknál tudják érvényesíteni, mert több tényező arra mutat, hogy a multi cégek és a tudáscentrumok lobbija nagyon erős.

MATEHETSZ Innovációs Bizottsága

2014. augusztus 27-én, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetség (MATEHETSZ) Innovációs Bizottságának alakuló ülését tartották a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) székhelyén. A bizottság elnöke, akit a MATEHETSZ bízott meg, dr. Antos László, a MISZ ügyvezető igazgatója.

A bizottság tagjainak az elnök a következő személyeket kérte fel:
Hild Imre, a MISZ Startup Kultúra Közösség (SKK) paneljének vezetője,
Tzvetkov Julián, a MISZ alelnöke,
Weszl Miklós, startupper és
Nagy Bandor, oktató (MKBA Kft.).

A bizottság célja, hogy elősegítse a tehetséges fiatalok kutatási, fejlesztési eredményeinek hasznosítását. Az ülésen, egy rövid bemutatkozást követően, a tagok egy projekt javaslat koncepcióját beszélték meg, a kitűzött cél érdekében. A tervek szerint 2014 szept. második felére végleges formába öntik a MATEHETSZ elé terjesztendő projektet, melynek mottója: üzleti logika.

Tel-Aviv-i Digital Life Design (DLD) Innovációs Fesztivál

2014. szeptember 14. és 20. között, negyedszer is Tel-Avivban rendezik meg a DLD Innovációs Fesztivált, amelyen több száz startup vállalkozás, kockázati befektetők, üzleti angyalok és vezető multinacionális high-tech vállalatok is részt vesznek.

A DLD Innovációs Fesztivál keretén belül, szeptember 17-én megrendezésre kerülő Hungarian Startup Brunch című rendezvény során 10 ígéretes magyar vállalkozás mutatkozhat be befektetőknek, inkubációs szakértőknek és potenciális üzleti partnereknek. A rendezvényt Rubik Ernő feltaláló nyitja meg, amely után a résztvevő magyar startupok "pitching session" típusú bemutatkozó előadásokon, majd "speed dating" típusú rapid megbeszéléseken keresztül építhetik kapcsolataikat.

A bemutatkozó startup cégeket Nemzeti Innovációs Hivatal és a Magyar Innovációs Szövetség Startup Kultúra Közösség panelje közösen választotta ki. Az izraeli fesztiválra 43 csapat jelentkezett, ebből összesen 10 csapatot támogat a NIH a kezdeményezés keretében. A támogatás a rendezvényre való ingyenes belépésre szól, illetve fedezi 3 éjszaka kinntartózkodás szállásköltségét. Ezen felül a Budapest Launchpad Egyesület felajánlotta, hogy a 10 kiválasztott csapatból 3 csapatnak a repülőjegyét is fizetik.

Startup Kultúra Közösség

A Magyar Innovációs Szövetség kezdeményezésére 2014. március 31-én elindult a Startup Kultúra Közösség c. csoport a Facebookon, melynek már több mint 500 tagja van. A Közösség egyik feladata, hogy biztosítsa a kapcsolatot a magyarországi startup közösség és a MISZ tagsága között.

A MISZ tagvállalatai, ill. olvasói számos további fontos feltöltött anyagot olvashatnak a Startup Kultúra Közösség oldalán: https://www.facebook.com/groups/startupkultura/

Prof. Gordos Géza (1937-2014)

77. évében váratlanul elhunyt Gordos Géza, a BME emeritus professzora, aki élete során aktív, tevékeny munkát folytatott, mint villamosmérnök, oktató. Szakmai tevékenységét számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el, többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével is.

Gordos Géza 1991-től, a Magyar Innovációs Szövetség által rendezett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny első meghirdetése óta tagja volt a verseny bíráló-bizottságának. Fáradhatatlanul, lelkesen és magas színvonalon végezte ezen önkéntes tehetségkutató tevékenyégét, 23 éven keresztül.
Gordos Géza emlékét és szakmai közreműködését sokáig nem felejtjük!

Dr. Szabó Gábor elnök            Dr. Pakucs János tb. elnök

Harsányi István-díj

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) által gesztorált közhasznú Manager Képzés Alapítvány kuratóriuma 2014. augusztus 28-án tartotta bírálóbizottsági ülését a MISZ székhelyén, melyen kiértékelték a Harsányi István-díjra beérkezett pályamunkákat.

A pályázat a gazdasági, a műszaki és a természet-tudományi felsőfokú intézményekben graduális és posztgraduális, valamint a PhD-képzés keretében tanuló hallgatók innovációs menedzsment ismereteinek bővítését és tudományos szintű feldolgozását hivatott díjazni.

A kuratórium tagjai, hat szempont alapján
- a hazai és a külföldi szakirodalom felhasználása;
- a pályázat szerkezeti felépítése;
- a pályázó egyéni tevékenyégére visszavezethető megállapítások;
- a pályamunkában szereplő javaslatok, különös tekintettel a gyakorlati megvalósíthatóság szempontjára;
- a dolgozat nyelvezete, stílusa, külalakja, ábrái;
- a pályázat innovációval való kapcsolata,
előzetesen írásban értékelték a pályázatokat, majd az eredmények megvitatása után a bírálóbizottság a beérkezett 36 pályázat közül 10 pályázatot részesített díjazásban. Közülük 2 pályázó Harsányi István Ph.D. Díjban, további 8 pályázó pedig Harsányi István Hallgatói Díjban részesült.

Az egyszeri, 150 000 Ft-os, illetve 120 000 Ft-os ösztöndíjjal járó Harsányi-díjak átadására szeptember végén, egy központi díjátadáson kerül majd sor.

MEET THE SCIENTIST

2014/2015-ös tanévben is folytatódik a MEET THE SCIENTIST program, melyet a Magyar Innovációs Szövetség, a Magyar Fulbright Bizottság és az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége indított el, a műszaki és természettudományok, illetve az amerikai tanulmányi lehetőségek népszerűsítése céljából, a középiskolások körében. A program a következő tanévben újabb 9 középiskolába látogat el, elsőként 2014. október 1-én, Budapesten.

A program eddig 46 iskolában járt, melynek eredményei a következők:
- 4041 diák hallgatta meg az előadásokat,
- 12406 alkalommal nézték meg az előadásokat a Youtube video megosztó portálon,
- 9729 alkalommal nézték meg a kísérleteket a Youtube video megosztó portálon,
- 1226 ember kedveli a MEET THE SCIENTIST Facebook oldalát,
- 8541 egyéni látogató nézte meg a projekt honlapját, a www.meetthescientist.hu-t,
- 160 alkalommal szerepelt a sajtóban a projekt.

MILSET Science Photo Contest 2014

Lezárult a 2014-es MILSET Tudományos Fotó Verseny, melyre saját készítésű, tudományos fotóval lehetett nevezni, s a fődíj egy profi fényképezőgép volt. A versenyzők 1642 képet küldtek be 67 országból. A magyar indulók közül Fath Ádám és Tóth Csaba harmadik helyezést ért el. Az összes fénykép megtekinthető az alábbi linken.

A következő MILSET Tudományos Fotó Verseny 2015. február 1-én indul, további információk a http://spc.milset.org weboldalon.

Hírek | Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

Megújult együttműködés a szingapúri Szellemitulajdon-védelmi Hivatal és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala között

2014. augusztus 27-én került sor a szingapúri és magyar szellemitulajdon-védelmi hatóságok közötti - a szabadalomengedélyezési eljárás tekintetében folytatott - együttműködés alapjául szolgáló szerződés újabb 5 évre szóló meghosszabbításának aláírására. A szingapúri Szellemitulajdon-védelmi Hivatal (IPOS) részéről Tan Yih San vezérigazgató, míg a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) képviseletében Dr. Bendzsel Miklós elnök írta alá a szerződést.

Az SZTNH hivatalközi nemzetközi együttműködés keretében 2006 óta vesz részt az IPOS-hoz benyújtott szabadalmi bejelentések érdemi vizsgálatában. A részvétel 2009-ben alakult át közvetlen együttműködéssé, amikor Dr. Bendzsel Miklós, a magyar Hivatal elnöke 5 évre szóló együttműködési szerződést írt alá a szingapúri hivatalban.

Ennek eredményeként 2009 óta folyamatosan, a múlt évben például közel 1500 különféle, új szabadalmi bejelentés formájában oltalmat kérő találmány kapcsán vette igénybe a szingapúri fél szabadalomengedélyezési eljárásában a magyar hivatal közreműködését. A számadatok azt mutatják, hogy az SZTNH-ra hárul minden évben a szingapúri bejelentések vizsgálatának mintegy 15-20 százaléka.

Az SZTNH elnökének látogatása egybeesett a 2014. augusztus 26-27-én tartott az IP Week@SG 2014 regionális iparjogvédelmi konferenciával, amelynek keretében került megrendezésre a többoldalú PPH szabadalom-engedélyezési gyorsítási lehetőségben részt vevő országok munkatalálkozója is. A magyar hivatal a globális PPH rendszerében is részt vesz, ennek keretében Magyarországon engedélyezett szabadalmat alapul véve gyorsított eljárásban szerezhető oltalom az USA, Japán, Dél-Korea, Kanada, Ausztrália és több európai ország területére.

Hírek | Nemzeti Innovációs Hivatal

Záró szakaszába lépett az intelligens szakosodási stratégia (S3) tervezési folyamata

Dr. Pálinkás József a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásáért felelős kormánybiztos és Spaller Endre a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke augusztus 25-én találkozott az S3 stratégia megyei egyeztetési folyamatait koordináló vezetőkkel, hogy kölcsönösen tájékoztassák egymást az országosan - minden megyében - megvalósuló, széles körű szakmai és társadalmi egyeztetési folyamat előrehaladásáról, amely a nemzetgazdasági jelentőséggel bíró S3 stratégia kialakításának záró szakaszát jelenti. Egyben bemutatásra kerültek a stratégia kidolgozásához szükséges legfontosabb további lépések is. Cél, hogy Magyarország minél előbb hozzáférhessen a Strukturális Alapok több mint 700 milliárd forintnyi K+F+I forrásához.

Az S3 az Európai Unió egy új típusú, a kutatás-fejlesztési és innovációs folyamatok célzottabb támogatását lehetővé tevő, ezáltal a térségek tudásalapú gazdasági fejlődését a helyi lehetőségeket és igényeket jobban figyelembe vevő megközelítése.

A szeptemberben induló, közel két hónapon át tartó országos programsorozat kétfordulós szakmai és társadalmi konzultáció keretében valósul meg, a helyi döntéshozói és vállalkozói kör teljes bevonásával. A megyei rendezvényekkel egy időben a NIH és a megyei kormányhivatalok online felületen is lehetőséget biztosítanak arra, hogy a társadalmi egyeztetés minél szélesebb kör bevonását tegye lehetővé.

A teljes S3 dokumentum és ehhez kapcsolódó kormány-előterjesztés 2014 októberében készül el végleges formában, a teljes folyamat pedig várhatóan novemberben zárul majd.

Szakirodalomfigyelő

Maureen McKelvey, Astrid Heidemann Lassen (szerk.): How Entrepreneurs Do What They Do - Case Studies in Knowledge Intensive Entrepreneurship (Hogyan teszik a vállalkozók, amit tesznek - Esettanulmányok tudás-alapú vállalkozáshoz) - Edward Elgar, 2013
Dr. Osman Péter ismertetése

A MISZ Hírlevél 2014/11. számában mutattuk be a szerzők Managing Knowledge Intensive Entrepreneurship (KIE) c. kötetét. Ez a könyvük 13, mélyreható elemzéssel kidolgozott esettanulmányt mutat be az ott felsorakoztatott tapasztalatok, tanulságok és következtetések kiteljesítésére. Ezek a vállalkozások létrehozásának folyamatára összpontosítanak, annak menedzseri vetületére, hogy miként teszi a vállalkozó ennek során a dolgát, s ebben milyen kölcsönhatások zajlanak az egyén, a cég, a külső ökoszisztéma és a környezet között. Ilyen vállalkozások nagyon sokféle szektorban és országban működnek, ezért az esettanulmányok is különféle cégek ennek megfelelően széles körét fogják át, a hagyományos technológiát alkalmazóktól (pl. élelmiszeripar), a kreatívokon (pl. reklámipar) és a szolgáltatókon (pl. szoftver) át a csúcstechnológiai szektorokig, mint a biotechnológia és a gyógyszeripar.

Valamennyi esettanulmányt úgy választották, hogy specifikus bepillantásokat adjanak az ilyen vállalkozások létrehozásának különböző szakaszaiba. A testvér-kötetben foglaltakkal együtt a KIE-t a startup sajátos típusaként kezelik. Ezek üzleti modelljei és szervezeti formái erőteljesen támaszkodnak különféle tudások ötvözetére. Az esettanulmányok ez utóbbiakból háromfélét tárgyalnak: • Az új elgondolások létrehozását segítő tudományos, technológiai és kreatív tudás • A fogyasztók és a potenciális piacok megértéséhez kötődő piacismeret • A vállalkozás és a cég működtetéséhez kötődő üzleti ismeretek.

A szerzők kiemelik: az esettanulmányok rávilágítanak, miként van, hogy e vállalkozások létrehozása és működtetése ritkán esik egybe a szokványos üzleti tervezéssel és megoldásokkal. Együtt megmutatják, hogy a KIE döntések sorozatával valósítható meg, amelyek az üzleti tervezés és a váratlanul felmerülő lehetőségek közötti alternatív logikák kiegyensúlyozására vezetnek.

Tekintettel az innovációs lehetőségek sokféle természetére a különböző iparágakban és országokban, az esettanulmányok közt olyanok is vannak, ahol nagy cégek valósítanak meg innovációt KIE vállalkozásokkal vagy egyetemekkel való együttműködés keretében, vagy saját leányvállalat létrehozásával.

Mindegyik esettanulmány komplex történetet tár elénk, többnyire időrendben elmondva a történéseket, hogyan alkalmazkodott és változott a cég, általában azon összefüggések függvényében, amelyet a belső adottságai és elgondolásai, valamint a külső lehetőségek és hálózatok alkottak. A bennük foglaltak hasznosabbá és érdekesebbé tételére a fejezetek az elejükön kérdéseket sorakoztatnak fel, amelyekre az esettanulmányok válasszal szolgálnak. A fejezet vége összegzi, mit tanultunk belőle, s kérdéseket kínál további gondolkodáshoz.
A szerzők három csoportba sorolják az esettanulmányokat: • Különféle alkalmazások és azok révén különféle iparágak során átívelő technológiák • "Életmód" technológiák: ezek olyan cégeket és iparágakat reprezentálnak, amelyek technológiáit a modern társadalom használja, ill. azok fejlesztik e társadalmat • Emberi egészségmegőrzést és táplálkozást szolgáló technológiák: az ebben reprezentált iparágakat egyaránt jellemzi, hogy a szolgáltatásaik nyújtásában extrém módon lokalizáltak regionálisan vagy országok szerint, másrészt nagyon erős a tendenciájuk, hogy globálisan szervezzék az ellátási láncaikat és az innovációs folyamataikat.

Will Ellsworth-Jones: Banksy - Az ember a fal mögött - HVG Könyvek, 2014
Dr. Osman Péter ismertetése

A kismillió tévécsatorna előtti világban különleges szellemi csemege volt betekinteni távoli világokba. Ilyen csemege ez a könyv a legtöbbünknek: körutazás egy nagyon különös törzs földjén, az utcai képzőművészet (a könyvben másként köztéri-, urbánus művészet) alkotóinak és híveinek sajátos birodalmában. És a domesztikáció varázslatába - no, nem abba, ahogyan a művelt világ domesztikálja ezeket az újmódi "vadakat", hanem ahogy ők hajlítják magukhoz e világot.
Banksy. A törvényen kívülinek indult, s mára nagyon is elfogadott művészvagány elismerését jól mutatja, hogy testes szócikket szentel neki az Encyclopaedia Britannica, és eddig már öt évben szerepelt annak évkönyveiben. S persze mi igazolná jobban az elismerését, mint a szédítő árak, amiket a műveiért fizetnek - a könyv sok adattal és egy egész fejezettel szolgál erről -, s a hosszú sorok a kiállításain.

Sajátos, mesterien alkalmazott, máig őrzött eszköze a névtelenség. Mesteri az ezt szolgáló kommunikációs stratégiája: amint olvashatjuk, a riporterekkel telefonon vagy emailen érintkezik, és mivel senki sem találkozott vele személyesen, mindenki kénytelen elhinni, hogy vele beszél, vagy az ő levelét olvassa. S pályafutásának, sikerének egyedülálló, rendkívüli vonása, hogy nem szignálja a műveit. Ellsworth-Jones egy egész fejezetet szentel azok másolásának és hamisításának.

A kiadó ajánlójából idézve: "Kerüli a rivaldafényt. Titkolja a nevét. Sohasem fedi fel az arcát. Csak emailen ad interjút. Banksy mégis napjaink egyik legismertebb művésze." Mégis? Amint a könyvből is jól megmutatkozik, minden bizonnyal jórészt épp azért. És mesteri alkotás, nagy lélektani bravúr, hogy e névtelenség maga is értékké vált: "sem rajongói, sem követői, sem pedig azok, akik tudomást szereztek létezéséről, nem akarják tudni, ki rejtőzik a Banksy név mögött" - írja a szerző. Könyvében maga sem igyekszik őt leleplezni "Könyvem ehelyett nyomon követi egy törvényenkívüli felfelé ívelő pályáját, aki az 1990-es években falakat fújt Bristolban (az ebben járatlanoknak: ez a graffiti készítés kódneve, s a "fújás" a könyv egyik kulcsszava - OP) később pedig olyan művész vált belőle, akinek alkotásai több százezer fontért megvásárolhatók az angol és az amerikai aukciós házakban. (Feltehetően nem e kötet kapja "Az év fordítása" díjat. - OP). Egy kívülálló, akiből bennfentes lett."

Megjelenik itt egy új műfaj, a korábbi műalkotások "eltérítése". Lényege a fogadtatásából leginkább három klasszikus szóban összegezhető: "Bolondok vagyunk mindahányan!"
Banksy ars poeticájaként is szolgálhat e tőle hozott idézet: "Mindent összevetve áldozat nélküli bűnténynek tekintem a tevékenységemet, de a bűntényen van a hangsúly. Minden egyes graffiti azt jelképezi, hogy senki sem mondhatja meg, mit csinálj, a magad erejéből boldogulsz, és úgy változtatod meg a várost, ahogyan neked tetszik." Jó kérdés, hogy ez az önkényes "változtatás" hogyan és mitől válik nem mindig ok nélkül üldözött, antiszociális vandalizmusból elfogadott, sőt értékként őrzött műalkotássá, legalizálják azt haszonelvű megfontolásokból is városképi látványossággá. Ellsworth-Jones részletesen végigvezet ezen. Így lesz a vad mázolmányból "kültéri műalkotás", s kerül az be a galériák kínálatába és a műkereskedelem varázslatos világába. Varázslatos, mert a szerző áttekintéséből is kiviláglik: amit a műkereskedelem közönségének aktív részvételével véghez visz e sajátos alkotások átlényegülésében, ahhoz képest a legkiválóbb illuzionisták legnagyobb trükkjei is apró csacskaságok, az igazi varázslás itt történik.

50 cent, Robert Greene: Gengsztertörvények - Egy rapperből lett üzletember tanácsai a sikerhez - HVG Könyvek, 2014
Dr. Osman Péter ismertetése

"A könyv sajátos életfilozófiát mutat be, amelyet így foglalhatnék össze: a félelmeink rabságban tartanak bennünket, és akadályozzák a cselekvőképességünket. Minél kevésbé félünk, annál erősebbé válunk, és egyre teljesebb életet élhetünk. Reméljük, hogy a könyv olvasói is felfedezik magukban ezt az erőt." - a szerzők előszavából.

50 Centről (művésznév) a könyvből: "A közelmúltban új embertípus jelent meg az amerikai nagyvárosokban. Ezek az emberek a hatalom legmagasabb csúcsaira jutottak a szórakoztatóiparban, a politikában és az üzleti életben. Amolyan vadnyugati jellegű környezetből érkeztek (50 Cent New York egyik gettójából - OP), ahol megtanulták, miként gondoskodhatnak magukról azáltal, hogy szabadjára engedik ambícióikat. Tanítómesterük az utca volt (50 Cent az apját nem ismerte, anyját 8 éves korában meggyilkolták, ő 12 évesen kezdett drogot árulni az utcán - OP), és fájdalmas tapasztalataik nevelték, formálták őket. Bizonyos szempontból ők a 19. századbeli szabadelvű, korlátokat nem ismerő embertípus jelenlegi képviselői, s bár kevésbé iskolázottak, mégis képesek újfajta módon közelíteni az üzleti élethez. Szellemiségük kiválóan passzol a 21. századhoz. Lebilincselően érdekesek, és több szempontból is igen sokat tanulhatunk tőlük. 50 Cent mindenképp ezen embertípus legmarkánsabb képviselői közé tartozik." 50 Cent hamar a legális üzletekre váltott, és a Wikipedia szócikke szerint 2014-ben a nettó vagyonát 140 millió dollárra becsülték. Küzdelmeiről és sikereiről, a kiemelkedésre és sikerre vezető, a gettóban fogant sajátos gondolkodásmódjáról és mindezek üzletembereknek hasznos tanulságairól szól a könyv.

Greeneről: a stratégiáról, a hatalomról és a csábításról szóló könyvei tették ismertté, öt nemzetközi bestsellert írt, könyveiről szólt a The New York Times, USA Today, CNN, The New Yorker, Newsweek, The Los Angeles Times, Forbes, Huffington Post, Business Week, Business Insider.

A tanítás tagadhatatlanul nagyon amerikai: a kötelező harsány optimizmussal, a "minden rosszban van valami jó" és "az erőforrások hiánya erőt is jelenthet, hiszen arra kényszerít, hogy leleményességgel pótoljuk" irányelvekkel. Olykor az abszurditásig viszi az önállóság keresését, s olyan igényeket és olyan példákat mutat, amelyeket a nagy többség aligha követhet. Abszolút pozitív és igazán hasznos viszont, hogy az egész könyv makacs eltökéltséggel arra tanít, hogy sohase adjuk fel. S ha viszonylag keveseknek is adatik meg az arannyal teli fazék a szivárvány túlsó végén, a tanítása abban kétségkívül helytálló, hogy csak az jut feljebb, aki szívós elszántsággal törekszik erre. Ez persze csak közhely lenne, ha nem látnánk, hogy az emberek túlnyomó hányada nem eszerint él, s hogy még a Steve Jobs és Mark Zuckerberg osztályú zsenik is csak ezzel érvényesülhettek, válhattak fura bogárból birodalmak létrehozójává és urává. A szerzők egy sajátos know-how-t írnak le ehhez, a know-how-ról pedig jól tudjuk, hogy az sohasem másolható, hanem meg kell érteni és adaptálni a saját céljainkhoz, helyzetünkhöz, adottságainkhoz és lehetőségeinkhez.
Tematikus példa- és idézetgyűjteménynek sem utolsó ez a kötet. Felettébb széles körből hozza a példáit. Amit a sikerre vezető példákban elmondanak, annak nagy hányadában felismerjük a Szun-ce-ig visszavezethető keleti harcmodort: tudatosan jól beleilleszkedni a harc közegébe, nem megtörni igyekezni, hanem kihasználni az áramlatait, mások törekvéseit. Mondandóját idézetek is erősítik, Szun-cetől Marcus Aureliuson, Niccolò Machiavelllin, Blaise Pascalon, Ralph Waldo Emersonon át napjaink.

Teljes körű sajtószemle

(Az idézetek csak a figyelem felkeltését szolgálják, a cikkek teljes szövege Titkárságunkon rendelkezésre áll vagy a linkre kattintva olvasható!)
A sajtószemle tagvállalataink, az OBSERVER Budapest Médiafigyelő Kft., a Hír-Adás Sajtóügynökség és Médiafigyelő Kft., valamint a Tranzpress Kft. segítségével készült.


Hirek.prim.hu, 2014. augusztus 18., hétfő
Alkalmazásfejlesztő nyári iskola indul
"...A BME Mobil Innovációs Központ által, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács támogatásával megrendezendő háromnapos, ingyenes rendezvény előadásai és műhelygyakorlatai alapján - a rendezők ígérete szerint - minden résztvevő el fogja tudni dönteni, hogy a mobilalkalmazás-fejlesztés mennyire testhezálló szakma számára..."

Napi Gazdaság, 2014. augusztus 19., kedd, 15. oldal
Szeptemberben indul a mentorprogram
"...Egy héten belül eldől, melyik az az öt, hazai kreatívipari vállalkozás, amelyet fél éven keresztül egy profi szakértői csapat segít, hogy cégét a következő szintre emelje. A Design Terminál iparágra szabott programja a legjobb külföldi mintákat adaptálja hazai viszonyokra..."

Műszaki szemle, Technika, 2014. augusztus 19., kedd, 20. oldal
25 éves a Kürt Zrt.: "Akik Magyarországot felrajzolták  a csúcstechnológia térképére"
"...A Kürt Zrt. célja, hogy 3-5 éven belül árbevételének a 30 százaléka exportból származzon. A Kürt Adatmentés 1994-ben innovációs nagydíjat kapott, idén pedig az első technológiai hungarikum lett...

Műszaki szemle, Technika, 2014. augusztus 19., kedd, 24. oldal
SZTE: szabadalmakkal mért K+F

Itextreme.hu, 2014. augusztus 19., kedd
Pannon Egyetem-IBM közös Innovációs Projekt

Edupress.hu, 2014. augusztus 19., kedd
Új felhőmegoldásokat keres az IBM és a Pannon Egyetem

Profitline.hu, 2014. augusztus 19., kedd
Mi az, hogy KKV? Bonyodalmak a KKV-definíció értelmezésében

Insiderblog.hu, 2014. augusztus 19., kedd
Európa legjobb 24 startupja között a magyar SmartVineyard

Pannonnovum.hu, 2014. augusztus 19., kedd
"Innováció a kisvállalkozásokban"

Pannonnovum.hu, 2014. augusztus 19., kedd
Nyertes SME Instrument pályázat a Horizont 2020 keretében

Pannonnovum.hu, 2014. augusztus 19., kedd
Ismét pályázhatnak a KKV-k nemzetközi versenyképességük növelésére

Pannonnovum.hu, 2014. augusztus 19., kedd
TUDOMÁNY LÁNYOKNAK (IS)!

Hirek.prim.hu, 2014. augusztus 20., szerda
Közös innovációs projektet indított az IBM Magyarország és a Pannon Egyetem

Magyar Nemzet, 2014. augusztus 21., csütörtök, 4-5. oldal
"Közös büszkeségünk forrásai ők"
Kertész Imre és Rubik Ernő kapta idén a magyar állam legmagasabb kitüntetését Miniszteri elismerések az ünnepen

Magyar Hírlap, 2014. augusztus 21., csütörtök, 1-2. oldal
"A tiszteletet a tisztelet megadásával vívhatjuk ki"
Szent István-Rend Kertész Imrének és Rubik Ernőnek

Magyarhirlap.hu, 2014. augusztus 21., csütörtök
Kertész és Rubik kapta a Magyar Szent István Rendet

Sg.hu, 2014. augusztus 21., csütörtök
A szabadalmi visszaélések miatt csökken az innováció
"...Az elkészített tanulmányból kiderült, hogy nem is a konkrét ügyekhez kapcsolódó kiadások jelentik a legnagyobb veszteséget, hanem az, hogy csökken az innovációs kedv. Sok vállalat ugyanis tartva az esetleges perektől inkább lemond a saját fejlesztéseiről, a kutatási pénzeket pedig inkább ügyvédekre fordítja..."

Insiderblog.hu, 2014. augusztus 21., csütörtök
Visszavonták egy tőkealap engedélyét?

InfoRádió, Délutáni mérleg, 2014. augusztus 21., csütörtök
A magyarországi felsőoktatás és az ipar kapcsolatát erősítené a jövőben a Nemzeti Innovációs Hivatal

Világgazdaság, 2014. augusztus 22., péntek, 5. oldal
Program a vállalkozásokért
Baranyai minta Innovációs hálózatot működtet a Pécs-Baranyai Kamara

Világgazdaság, 2014. augusztus 22., péntek, 5. oldal
Világhálóra kerülő innovációs profilok

Insiderblog.hu, 2014. augusztus 22., péntek
Killer start-up ötletek - Londonból

Vg.hu, 2014. augusztus 22., péntek
Az EU-pályázatokban reménykednek a kis magyar cégek

Tozsdeforum.hu, 2014. augusztus 22., péntek
Számítanak az uniós forrásokra a vállalkozások

Piacesprofit.hu, 2014. augusztus 22., péntek
A cégek fele bízik az uniós pénzben

Ma.hu, 2014. augusztus 22., péntek
Fónagy: a vidék gazdasági teljesítménye a kkv-kon múlik

Hajdupress.hu, 2014. augusztus 22., péntek
Fónagy Hajdúdorogon: a vidék gazdasági teljesítménye a kkv-kon múlik

Hirado.hu, 2014. augusztus 22., péntek
Fónagy: a kkv-kon múlik a vidék gazdasági teljesítménye

Stockportal.hu2014. augusztus 22., péntek
A vidék gazdasági teljesítménye a kkv-kon múlik

Profitline.hu, 2014. augusztus 22., péntek
Reálisnak tartja, hogy az Ön vállalkozása támogatáshoz jut?

Fn.hir24.hu, 2014. augusztus 22., péntek
Uniós pénzre gyúrnak a vállalkozások

InfoRádió, Műsorfolyam, 2014. augusztus 22., péntek
A magyarországi felsőoktatás és az ipar kapcsolatát erősítené a jövőben a Nemzeti Innovációs Hivatal

Autoszektor.hu, 2014. augusztus 23., szombat
Palkovics László: a Formula Student értékesebb mint a Forma-1

Privatbankar.hu, 2014. augusztus 23., szombat
Vannak, akik hisznek benne, hogy kapnak az uniótól pénzt

Lánchíd Rádió, Reggeli Híradó, 2014. augusztus 23., szombat
A vidék gazdasági teljesítménye alapvetően a mikro-, kis- és közepesvállalkozásokon múlik, jelentette ki Fónagy János

Lánchíd Rádió, Reggeli Híradó, 2014. augusztus 23., szombat
A kis- és közepesvállalkozások számítanak az uniós forrásokra, derül ki a K&H adataiból

Kisalfold.hu, 2014. augusztus 24., vasárnap
Formula Student Hungary - Győrre figyel a hazai autóipar - fotók, videó

Vaol.hu, 2014. augusztus 24., vasárnap
Bizakodók a hazai kkv-k

Inforadio.hu, 2014. augusztus 24., vasárnap
Nemzeti Innovációs Hivatal - Híd az egyetemek és a vállalatok között

Mr1-Kossuth Rádió - Vasárnapi Újság, 2014. augusztus 24., vasárnap
Az uniós szankciók sértik a magyar gazdaság érdekeit, mondta Varga Mihály

Magyar Hírlap, 2014. augusztus 25., hétfő, 10. oldal
Bizakodóbbak lettek a magyar vállalkozások
"...A hazai kis- és közepes vállalkozók (kkv) alapvetően bizakodók az új uniós pályázatokkal kapcsolatban, azzal együtt, hogy a kiírások nem jelentek még meg a 2014-2020-as költségvetési időszakra - derült ki egy felmérésből. A vállalkozások fele tartja reálisnak európai uniós (EU) támogatás elnyerését, így egyre többen kezdhetnek új beruházásokba..."

Világgazdaság, 2014. augusztus 25., hétfő, 7. oldal
Számítanak a kis cégek az uniós forrásokra is

Vas Népe, 2014. augusztus 25., hétfő, 6. oldal
Bizakodóak a hazai kkv-k
"...Habár a 2007-2013-as pályázati ciklus vállalkozások számára elérhető uniós forrásait már mind lekötötték, az új pályázati kiírások pedig még nem jelentek meg, a hazai kkvk mégis bizakodóak az EU-s pályázatokkal kapcsolatban..."

News4business.hu, 2014. augusztus 25., hétfő
Fónagy János: a vidék gazdasági teljesítménye a kkv-kon múlik

Elelmiszer.hu, 2014. augusztus 25., hétfő
EIP: Partnerek kerestetnek
"...Új fogalmat kell megtanulnunk. Az Európai Innovációs Partnerség (EIP) az európai versenyképesség fokozására irányuló közösségi kezdeményezés. Megéri időben megismerni és felkészülni a fejlesztések támogatásának e formájára, módszerére, elemeire. A fejlesztés és az innováció elválaszthatatlan fogalmak. Ilyen irányú pályázati források elérésére az előző (2007-2013) pénzügyi-kifizetési ciklusban is volt lehetőség..."

Portfolio.hu, 2014. augusztus 25., hétfő
Novemberben kerül a kormány elé a fontos kutatás-fejlesztési stratégia

Atv.hu, 2014. augusztus 25., hétfő
Novemberben kerül a kormány elé az intelligens szakosodási stratégia

Agroinform.com, 2014. augusztus 25., hétfő
A vidék gazdasági teljesítménye a kkv-kon múlik

Orientpress.hu, 2014. augusztus 25., hétfő
Egyeztetési szakaszba lépett az intelligens szakosodási stratégia

Mno.hu, 2014. augusztus 25., hétfő
Kétezer tudós ülésezik a legsürgetőbb problémákról
"...A világ mintegy kétezer vezető tudósa és kutatója ülésezik a héten Új-Zélandon a Tudomány világhete (World Science Week) elnevezésű rendezvényen, ahol a tudományos és kutatási szempontból legsürgetőbb témák kerülnek terítékre..."

Infovilag.hu, 2014. augusztus 25., hétfő
700 milliárd forint érkezhet az EU-tól a magyar kutatás, fejlesztés és innováció serkentésére

Figyelo.hu, 2014. augusztus 25., hétfő
Eurómilliókat nyert két magyar startup
"...Két magyar startup is nyert az SAP versenyén. Egyenként másfélmillió forintnyi eurót, és egyhónapos berlini akcelerátor programban való részvételt nyert két magyar startup..."

Magyar Hírlap, 2014. augusztus 26., kedd, 1+10. oldal
Hétszázmilliárd az innovációs stratégia tétje
"...Záró szakaszába lépett az intelligens kutatási és innovációs stratégia (S3) tervezési folyamata. Ez elengedhetetlen feltétele, hogy hozzáférjünk az európai uniós támogatáshoz e területen, a cél, hogy hazánk minél hamarabb hozzájusson ahhoz a hétszázmilliárd forinthoz, amely a Strukturális Alapokból hívható le..."

Magyar Nemzet, 2014. augusztus 26., kedd, 13. oldal
Sok száz milliárd forint a tét

Napi Gazdaság, 2014. augusztus 26., kedd, 14. oldal
Innovatív szemléletű egészségügyi ellátók
"...Hazánk nemzetközi viszonylatban igen magas korai halálozási mutatói a fenntartható fejlődés és a magyar gazdaság nemzetközi versenyképességének esélyeit is rontják. Az egészségügynek ezért hosszú távú, akár kormányzati ciklusokon is átívelő és elfogadott stratégiára és reorganizációs programra van szüksége..."

Napi Gazdaság, 2014. augusztus 26., kedd, 14. oldal
Oldódhat Magyarországon a centralizáltság
"...Ma még a fejlesztések 60-65 százaléka a fővárosban valósul meg, de az intelligens szakosodáson alapuló kutatási és innovációs stratégiának köszönhetően csökkenhet a Budapest-központúság - hangsúlyozza Pálinkás József, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásáért felelős kormánybiztos. A strukturális alapokból 2020-ig több mint 700 milliárd forint jut innovációra..."

Napi Gazdaság, 2014. augusztus 26., kedd, 15. oldal
Be kell engedni az egyetemekre a kisvállalkozásokat
"...A felsőoktatás most zajló átalakításától a Nemzeti Innovációs Hivatal azt várja, hogy az egyetemi kutatóközpontok közelebb kerülnek az ipari szereplőkhöz, köztük a hazai kis és középvállalkozásokhoz is. A várható fejleményekről Deák Csaba stratégiai elnökhelyettest kérdeztük..."

Napi Gazdaság, 2014. augusztus 26., kedd, 16. oldal
Két magyar startup is nyertes az SAP versenyén

Magyar Hírlap, 2014. augusztus 26., kedd, 10. oldal
Ismét fizetett az országnak az Európai Unió

Napi Gazdaság, 2014. augusztus 26., kedd, 15. oldal
Javult a forráshoz jutási esélyek megítélése

Délmagyarország, 2014. augusztus 26., kedd, 1+7. oldal
Londonban mutatták be találmányukat
"...Izomstimulációs játékkonzolt álmodott meg a Szegedi Tudományegyetem két hallgatója, a programtervező informatikus Kopasz Tamás és a fizikus Körmöczi Andor. A fiatal feltalálók nemrég egy londoni diákkonferencián képviselték Magyarországot..."
"...Játékkonzol hallássérülteknek című pályamunkájával második helyezést ért el a szegedi egyetem két hallgatója a 21. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen, és a Magyar Innovációs Szövetség különdíját is elnyerték..."

Delmagyar.hu, 2014. augusztus 26., kedd
Londonban mutatták be találmányukat

Magyarhirlap.hu, 2014. augusztus 26., kedd
Készül az innovációs stratégia

Figyelo.hu, 2014. augusztus 26., kedd
Záró szakaszban az intelligens szakosodási stratégia tervezése

Piacesprofit.hu, 2014. augusztus 26., kedd
Ön szerint hová menjen a pénz?
"...Záró szakaszába lépett az intelligens szakosodáson alapuló kutatási és innovációs stratégia (S3) tervezési folyamata..."

Gazdasagiradio.hu, 2014. augusztus 26., kedd
700 milliárd forint érkezhet az EU-tól - így próbáljuk okosan elkölteni

Ado.hu, 2014. augusztus 26., kedd
A K+F tevékenység számvitele

Piacesprofit.hu, 2014. augusztus 26., kedd
Vasárnapig lehet példaképnek jelentkezni!

Mr1-Kossuth Rádió, 180 perc, 2014. augusztus 26., kedd
Több mint hétszázmilliárd forintnyi kutatás-fejlesztést és innovációt támogató uniós forrás nyílik meg ősszel a hazai vállalkozások előtt

InfoRádió, Műsorfolyam, 2014. augusztus 26., kedd

Az utolsó szakaszához érkezett az intelligens szakosodáson alapuló kutatási és innovációs stratégia tervezési folyamata

InfoRádió, Műsorfolyam, 2014. augusztus 26., kedd
Ingyenes, háromnapos mobilalkalmazás-fejlesztő tanfolyam kezdődik a BME Innovációs Központjában

Napi Gazdaság, 2014. augusztus 27., szerda, 7. oldal
Már a kapcsolt vállalkozások is élhetnek a k+f adóelőnnyel
"...A kutatás-fejlesztési tevékenységhez kapcsolódóan igénybe vehető adókedvezmények az utóbbi években számos alkalommal módosultak. A legutóbbi változtatások lehetővé teszik, hogy a kapcsolt vállalkozások a lehető legoptimálisabban használhassák ki ezt az adóelőnyt..."

Computerworld - Számítástechnika, 2014. augusztus 27., szerda, 13. oldal
Pályázati felhívás
"...A korábbi évekhez hasonlóan idén is meghirdetésre kerül a Gábor Dénes-díj, mely a civil szféra egyik legnevesebb műszaki alkotói elismerése ma Magyarországon..."

Figyelo.hu, 2014. augusztus 27., szerda
Interjú Deák Csabával, a NIH elnökhelyettesével

Haon.hu, 2014. augusztus 27., szerda
Kutatás és vidékfejlesztés

Gyartastrend.hu, 2014. augusztus 27., szerda
Sorsdöntő évek jönnek: 700 milliárd a tét

Hirek.prim.hu, 2014. augusztus 27., szerda
Kreatív nyári egyetem: non-stop Hackathon

Gazdasagiradio.hu, 2014. augusztus 27., szerda
Hogyan tudja támogatni a felsőoktatás a kezdő vállalkozásokat?

Figyelo.hu, 2014. augusztus 27., szerda
Interjú Deák Csabával, a NIH elnökhelyettesével

InfoRádió, Műsorfolyam, 2014. augusztus 27., szerda
Ingyenes, háromnapos mobilalkalmazás-fejlesztő tanfolyam kezdődik a BME Innovációs Központjában

Gazdasági Rádió, Reggeli monitor, 2014. augusztus 27., szerda
Ma már magasabb elvárások fogalmazódnak meg az egyetemekkel kapcsolatban azon túl, hogy oktatással, kutatással foglalkoztak, mondta Deák Csaba

Hajdú-Bihari Napló, 2014. augusztus 28., csütörtök, 1-3. oldal
Központban az innováció
"...Huszonnyolc intézmény csaknem 200 kép viselője tanácskozik a nyolcadik, Informatika a felső oktatásban című konferencián a Debreceni Egyetem Informatikai Karán. A szerdán kezdődött szimpóziumon többek között a kar alapításáról, valamint annak jövőjéről is szólnak a szakemberek..."

Magyar Építéstechnika, 2014. augusztus 28., csütörtök, 7. oldal
Pécsi siker a megújuló energiaforrások bajnokságon
"...12 európai ország több mint 10 000 önkormányzata és régiója képviseltette magát a Megújuló Energiaforrások Bajnoksága (RES Champions League) ötödik évadjában, ami egy települések közötti európai uniós verseny, ahol az önkormányzatok a megújuló energiafelhasználás pályáján versengenek egymással..."

Figyelő, 2014. augusztus 28., 16-17. oldal
Rátalálni a nyerő megoldásra
Christopher Laska az innovációt az ügyfél-elégedettség és pénz­ügyi eredmények kulcsának tartja

Figyelő, 2014. augusztus 28., csütörtök, 42-43. oldal
Vállalkozói szemléletet!
"...Szeretném, ha a tudástranszfer a hazai és a nemzetközi jó gyakorlatokat alapul véve mindenütt valós tartalommal telne meg - mondja a Nemzeti Innovációs Hivatal stratégiai elnökhelyettese, aki ajánlásokat dolgoz ki, hogy segítse a piaci alapú gondolkodás térnyerését a felsőoktatásban..."

Figyelő, 2014. augusztus 28., csütörtök, 50-51. oldal
Átütő programok kellenek
"...Fontos, hogy ne Magyarországon akarjunk világhírűek lenni, hanem legalább Európában európai hírűek - mondta lapunknak az Európai Bizottság Kutatási Főigazgatóságának igazgatója..."

Figyelő, 2014. augusztus 28., csütörtök, 62. oldal
Boros Áron
"...Nem szerencsés, ami a startup cégeket ösztönözni hivatott Gazella programmal történik - véli az ismert nagybankhoz tartozó OTP Hungaro-Projekt finanszírozási és innovációs tanácsadással foglalkozó cég ügyvezetője..."

Figyelo.hu, 2014. augusztus 28., csütörtök
Boros Áron

Figyelo.hu, 2014. augusztus 28., csütörtök
Vállalkozói szemléletet!

Piacesprofit.hu, 2014. augusztus 28., csütörtök,
Az innováció versenyelőny, de hogyan kell lekönyvelni?
"...A számviteli és adójogszabályok is sajátos elemeket tartalmaznak a K+F tevékenység elszámolása, valamint a kapcsolódó adókedvezmények vonatkozásában, ezért fontos áttekinteni az erre vonatkozó szabályokat, amelyek helyes alkalmazásával csökkenthetjük a költségeket..."

Figyelo.hu, 2014. augusztus 28., csütörtök
Tudod, hogy mitől omlik össze az app?
"...Az Innovációs Tech Show nagydíját nyerte el egy mobilos applikációk tesztelését segítő, hiánypótló alkalmazás. A mindössze 33 éves Vidos Péter nyolc év szakmai tapasztalattal fogott bele egy új startup menedzselésébe, de nem tapasztalat nélkül..."

Magyarszo.com, 2014. augusztus 28., csütörtök
A kisvállalkozások nagy jelentősége

Hirado.hu, 2014. augusztus 28., csütörtök
Megugrottak a kockázatitőke-befektetések

Boon.hu, 2014. augusztus 28., csütörtök
Közel duplájára nőtt a kockázatitőke-befektetések összege a második negyedévben

Haon.hu, 2014. augusztus 28., csütörtök
Közel duplájára nőtt a kockázatitőke-befektetések összege a második negyedévben

Mon.hu, 2014. augusztus 28., csütörtök
Közel duplájára nőtt a kockázatitőke-befektetések összege a második negyedévben

Profitline.hu, 2014. augusztus 28., csütörtök
Megugrott a kockázatitőke-befektetések összege a második negyedévben

Tozsdeforum.hu, 2014. augusztus 28., csütörtök
Informatikai és biotech cégekben látják a jövőt

Mfor.hu, 2014. augusztus 28., csütörtök
Milliárdokat tolnak Magyarországon is a startupokba

Tranzit.hu, 2014. augusztus 28., csütörtök
Megugrott a kockázatitőke-befektetések összege a második negyedévben

Vg.hu, 2014. augusztus 28., csütörtök
Hova megy a kockázati tőke Magyarországon?

Portfolio.hu, 2014. augusztus 28., csütörtök
Jól megy a sora a hazai startupoknak

Portfolio.hu, 2014. augusztus 28., csütörtök
Hangos a külföldi sajtó a magyar sikerektől

Portfolio.hu, 2014. augusztus 28., csütörtök
Mégis csak októberben jönnek az új uniós pályázatok?

Piacesprofit.hu, 2014. augusztus 28., csütörtök
Kezdő vállalkozás: az 5 leggyakoribb tévhit

Világgazdaság, 2014. augusztus 29., péntek, 9. oldal
Sikeresen szerepelt a magyar alkalmazás

Délmagyarország, 2014. augusztus 29., péntek, 8. oldal
Konferencia és kiállítás az infokommunikációs kutatásokról
"...K+F menedzsment konferenciát és kiállítást rendeznek a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában 2014. szeptember 4-től 11-ig..."

Vg.hu, 2014. augusztus 29., péntek
Alaposság és hosszú távú gondolkodás vezethet a sikerhez

Tozsdeforum.hu, 2014. augusztus 29., péntek
Megállapodtunk Brüsszellel az uniós forrásokról

Piacesprofit.hu, 2014. augusztus 29., péntek
Lehet önteni az uniós pénzeket a gazdaságba

Muszakiforum.hu, 2014. augusztus 29., péntek
Hackaton innovációs verseny és egyetemi hét

Metropol.hu
Megegyezés az EU-val az uniós forrásokról

Ma.hu, 2014. augusztus 29., péntek
Jöhetnek a nagy beruházások

Vs.hu, 2014. augusztus 29., péntek
25 milliárd euró jöhet az EU-tól

Privatbankar.hu, 2014. augusztus 29., péntek
Megvan a megállapodás Brüsszellel: jöhetnek az ezermilliárdok!

Pecsicivil.hu, 2014. augusztus 29., péntek
Dr. Kamilo Feher-díj a Magyar Innovációs Kiválóságért

Orientpress.hu, 2014. augusztus 29., péntek
Évente 160 milliárd forint juthat innovációra
"...következő hétéves uniós költségvetési ciklusban 750 milliárdos uniós keret nyílik meg kutatásfejlesztésre. Ennek előfeltétele, hogy megyénként innovációs stratégia készüljön a kormányhivatalok szervezésével. Az állami támogatásokkal együtt évente körülbelül 160 milliárd forintot hívhatnak le az alulról jövő kezdeményezések..."

Mno.hu, 2014. augusztus 29., péntek
Érkezik a több mint 20 milliárd eurós forrás

Infovilag.hu, 2014. augusztus 29., péntek
Az Európai Unió állítja növekedési pályára hazánkat - jólétünket növelő 22 milliárd eurós EU-támogatás

Gondola.hu, 2014. augusztus 29., péntek
21,9 milliárd eurónyi beruházás előtt nyilik meg az út

Pecsiujsag.hu, 2014. augusztus 29., péntek
Dőlhet a lé, jöhet a 6900 milliárdnyi uniós támogatás

Magyar Hírlap, 2014. augusztus 30., szombat, 7. oldal
Brüsszel fontos lépése felénk
"...Elfogadták tegnap az Európai Bizottság és Magyarország közötti partnerségi megállapodást, amely 21,9 milliárd euró (6900 milliárd forint) beruházás előtt nyitja meg az utat 2014 és 2020 között..."

Magyarhirlap.hu, 2014. augusztus 30., szombat
Brüsszel fontos lépése felénk

Piacesprofit.hu, 2014. augusztus 30., szombat
Felpörgőben a kockázati tőkebefektetések

Tozsdeforum.hu, 2014. augusztus 30., szombat
Játékoktól a csúcsrobotokig: ez nyűgözte le a világot

Pecsicivil.hu, 2014. augusztus 30., szombat
!genSchool - innovátorképzés

Minuszos.hu, 2014. augusztus 31., vasárnap
Kerülik Magyarországot a kockázatitőke-befektetők

KKV szakmai magazin, 2014. augusztus, 25. oldal
Így védje meg ötletét

KKV szakmai magazin, 2014. augusztus, 44-45. oldal
Mi az a Z generáció és miért akar vállalkozni?

KKV szakmai magazin, 2014. augusztus, 45. oldal
Bejött a videobiznisz

Napi Gazdaság, 2014. szeptember 1., hétfő, 2. oldal
Online diplomát lehet szerezni az Óbudai Egyetemen

Kisalföld, 2014. szeptember 1., hétfő, 11. oldal
Magyarországon is készül az S3
"...Tanuljunk meg még egy rövidítést, azt, hogy S3. Jól járhatunk vele! Különösen, ha facilitátorok, raportőrök és a témában szervezett workshopok érdeklődő vagy érintett résztvevői vagyunk. Fejlődő világunkban mindehhez nélkülözhetetlen az innováció és a kutatásfejlesztés is! Ez nem mobiltelefon-típus, nem az Audi új fejlesztése, de nem is online tárhelyszolgáltatás..."

Délmagyarország, 2014. szeptember 1., hétfő, 2. oldal
Szabó Gábor: A gazdasági fejlődés záloga az SZTE
"...A kancellárok nem helytartók lesznek az egyetemeken jelentette ki Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár a Szegedi Tudományegyetem tanévnyitóján. Szabó Gábor rektor reméli, közös nevezőre jutnak a felsőoktatás irányítóival..."

Piacesprofit.hu, 2014. szeptember 1., hétfő
Ezért bukhatnak el a fiatal vállalkozók

Haon.hu, 2014. szeptember 1., hétfő
Szaktanácsadási központot avattak
"...Nyíregyháza - A Debreceni Egyetem kutatási eredményei egy hétfőn avatott központon keresztül juthatnak el a térség gazdálkodóihoz..."

Edupress.hu, 2014. szeptember 1., hétfő
Palkovics: új kihívásokkal kell szembenézni a felsőoktatásban
"...Palkovics László fontosnak nevezte a Szegedi Tudományegyetem és az ELI, a szegedi lézerközpont jövőbeli hatékony együttműködésének biztosítását is..."

Hvg.hu, 2014. szeptember 1., hétfő
Nyolc dolog, amit egy jó vállalkozó másképpen csinál

Hvg.hu, 2014. szeptember 1., hétfő
Ezért buknak el a fiatal vállalkozók

Magyar Hírlap, 2014. szeptember 2., kedd, 12. oldal
Legyen az egyetem tudományos műhely
"...Az egyetemek és a Magyar Tudományos Akadémia kapcsolatának erősítéséről, a tudományos műhelyek jelentőségéről, a tudományos kíváncsiság teremtő erejéről beszélt Lovász László, az MTA elnöke a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanévnyitó ünnepségén. Köszöntőjében felidézte a Lendület program eredményeit, valamint hangsúlyozta: Magyarország jövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy minél több hazai kutató kapcsolódjon be nemzetközi kutatásokba..."

Napi Gazdaság, 2014. szeptember 2., kedd, 15. oldal
Ismerni kell a régiót
"...Hasonlóak a régióban mozgolódó startupok, ezért a helyismerettel rendelkező kockázatitőke-befektetők lépéselőnyben vannak a nyugati társaik mellett - mondta a Napi Gazdaságnak Hild Imre, a Gazella programban is részt vállaló iCatapult akcelerátor befektetővállalat vezérigazgatója..."

Világgazdaság, 2014. szeptember 2., kedd, 4. oldal
Csúcsminőségre van szükség a képzésben is
Innováció Magyar mérnökök fejlesztő munkája segíti a szakemberek oktatását

Világgazdaság, 2014. szeptember 2., kedd, 4. oldal
Vége a gyógyszeripar aranykorának
"...Míg a hozzánk hasonló méretű európai cégek, például Spanyolországban, a kutatási-fejlesztési ráfordításaikat nem kis mértékben a hazai eladásokból fedezik, nálunk nem csak belső piacvédelem nincs, de a hazai gyógyszeripari vállalatok számára szinte lehetetlen az uniós forrásokhoz való hozzáférés, így jóval nagyobb prioritással bírnak a hazai pályázati rendszeren keresztül elérhető források. A magyar adórendszer a k+f költségeket elismeri ugyan és ez nagyon pozitív, de a pályázati források rendkívüli módon korlátozottak, valamint a pályázati feltételrendszer a gyógyszeripari nagyvállalatok esetében sokszor nehezen alkalmazható..."

Petőfi Népe, 2014. szeptember 2., kedd, 1+2. oldal
Kecskeméti főiskolások sikere
"...A GAMF csapat emellett két alkalommal is kapott technikai innovációs nagydíjat, illetve egy design díjat a mérnöki tervezésért és kiváló minőségű kivitelezésért..."

Vg.hu, 2014. szeptember 2., kedd
"Vége az aranykornak" - interjú a Richter-vezérigazgatóval

Itbusiness.hu, 2014. szeptember 2., kedd
A legizmosabbá vált magyar startupok
"...Miközben Magyarország megtartotta "szoftver-nagyhatalom" státuszát, egy újabb cím közvetlen közelébe érkezett: ha így megy tovább, startup-nagyhatalommá is válunk. A World Startup Records felmérésében 50 országot vizsgáltak, az amerikai és kínai cégek mellett hazánk is szépen szerepel..."

Innovacio.blog.hu, 2014. szeptember 2., kedd
A fogalmak is tisztázatlanok

Magyarhirlap.hu, 2014. szeptember 2., kedd
Legyen az egyetem tudományos műhely

Pecsinapilap.hu, 2014. szeptember 2., kedd
Intelligensen szakosodnak a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara vezetésével

Veol.hu, 2014. szeptember 2., kedd
Városirányítás okosan - Az IBM Magyarország és a Pannon Egyetem közös projektje

Az autó, 2014. szeptember 3., szerda, 44. oldal
Tudástár
Vemoco intelligens autósalkalmazás
"...Egy magyar startup vállalkozás nemzetközi elismeréssel is kitüntetett innovációja a Vemoco, amely egy okos szoftverrel megtámogatott fedélzeti eszköz..."

Helyi Téma XV. kerület, 2014. szeptember 6., szerda, 44. oldal
Tudomány és szórakozás
"...Negyedik alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legnépszerűbb, több ezres közönséget vonzó tudománynépszerűsítő szabadtéri rendezvényét, a Tudományok és Tehetségek Kertjét szeptember 19-én a Nemzeti Múzeum kertjében..."

Magyar Hírlap, 2014. szeptember 3., szerda, 1+10. oldal
Tizenkétezermilliárd forintos támogatásra lehet pályázni
"...A kormány hamarosan dönt az első európai uniós pályázatok meghirdetéséről, a tavasszal tett ígéretet tartva ősszel több pályázat is megjelenik - nyilatkozta lapunknak Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára. A legfontosabb cél továbbra is a gazdaságfejlesztés, a kis- és közepes vállalkozások támogatása és a munkahelyteremtés. Egyszerűsödik az adminisztráció, vagyis könnyebb lesz a pályázatok benyújtása és megvalósítása is..."

Magyarhirlap.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Hamarosan megjelennek a pályázatok

Vg.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Magyarország az egyik legversenyképtelenebb ország az EU-ban

Privatbankar.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Siralmas adatok a magyar versenyképességről: sehol sem vagyunk

Tozsdeforum.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Javított Magyarország, mégis lemaradtunk

Vg.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Magyarország az EU huszonnegyedik legversenyképesebb tagja

Piacesprofit.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Nekünk már Bulgária az ellenfél

Origo.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Románia már megelőzött minket

Turizmusonline.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Világviszonylatban versenyképesebb hazánk, az EU-ban Románia is megelőzött minket

Napigazdasag.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Magyarország versenyképesebb

Napi.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Immár Bulgária lett Magyarország vetélytársa - lengyelek, csehek messze előttünk

Mon.hu, 2014. szeptember 3., szerda
A hatvanadik legversenyképesebb ország vagyunk

Mfor.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Kellemetlen fordulat: a románok már versenyképesebbek nálunk

Metropol.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Versenyképesség: Magyarország a középmezőnyben

Ma.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Svájc a legversenyképesebb ország, hazánk három helyet javított

Hirado.hu, 2014. szeptember 3., szerda
WEF: Svájc a legversenyképesebb ország, Magyarország három helyet javított

Atv.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Versenyképességben már Románia is megelőzte Magyarországot

Mno.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Magyarország három helyet javított

Millasreggeli.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Rossz hír! Ebben is jobbak a románok!

Magyarhirlap.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Versenyképességi lista: Magyarország három helyet javított

Infovilag.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Hazánk versenyképessége csak enyhén növekedett - az Európai Unió segített a szégyenpadot elkerülni

Hvg.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Románia és Bulgária versenyképesebb, mint Magyarország

Figyelo.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Románia is megelőzte Magyarországot

Piacesprofit.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Nemzetközi konferencia a fenntartható fejlődésről

Napigazdasag.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Átadták a Magyar Termék Nagydíjakat

Ma.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Átadták a Magyar Termék Nagydíj pályázat elismeréseit

Napigazdasag.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Magyar startup-start Izraelben
"...Első alkalommal mutatkozik be magyar startup Izraelben, a szeptember 13. és 19. közötti Start Tel-Aviv 2014 szakmai rendezvényen..."

Hirado.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Magyar startup a Start Tel-Avivon

Blikk.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Magyar startup a Start Tel-Aviv szakmai rendezvényen

Fn.hir24.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Tel-Avivban is megmutatta magát egy magyar startup

Sikerceg.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Először lesz magyar startup a neves rendezvényen

Napigazdasag.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Jobban teljesítenek a magyar cégek

Mmonline.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Új lehetőségek a hazai vállalkozásoknak
"...Megszületett az Európai Bizottság és Magyarország közötti Partnerségi Megállapodás, így hazánk a 2014-2020 közötti uniós fejlesztési periódusban összesen több mint 34 milliárd eurónyi támogatásra lesz jogosult. A 2014-ben kezdődő hétéves uniós költségvetési periódusban a magyar kormány tervei szerint a támogatandó kis- és középvállalkozások száma meghaladhatja a hatezret és az erre a célra összesen elkölthető forrás várhatóan több mint 460 milliárd forint lesz..."

Orientpress.hu, 2014. szeptember 3., szerda
KKV-k rajthoz: hamarosan újraindulnak az uniós pályázatok

Orientpress.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Workshop az intelligens szakosodás alapú kutatási és innovációs stratégiáról

Figyelo.hu, 2014. szeptember 3., szerda
Sikeres a magyar e-utdíj innováció
"...Újabb külföldi elismerést aratott a tavaly elindult hazai e-útdíj rendszer: ez alkalommal az útdíjrendszer bevezetését tervező finnek érdeklődését keltette fel a rekordidő alatt, mérsékelt költségvetésből megvalósított magyar megoldás, melynek szakmai ötletadója és fejlesztője is az i-Cell volt..."

Mr1-Kossuth Rádió, 180 perc, 2014. szeptember 3., szerda
Hogyan képzeli el a Magyar Tudományos Akadémia jövőjét az intézmény új vezetője?

Mr1-Kossuth Rádió, 180 perc, 2014. szeptember 3., szerda
Mennyi forrást kap Magyarország az Európai Unióból?

Mr1-Kossuth Rádió, Határok nélkül, 2014. szeptember 3., szerda
Összeállítás: Magyar Termék Nagydíjat adtak át ma az Országházban

Mr1-Kossuth Rádió, Délelőtti Krónika, 2014. szeptember 3., szerda
A teljes uniós támogatás hatvan százalékát gazdaságfejlesztésre lehet fordítani a következő hét évben, közölte Csepreghy Nándor

Mr1-Kossuth Rádió, déli Krónika, 2014. szeptember 3., szerda
Ezekben a percekben adják át a Magyar Termék Nagydíjat

Mr1-Kossuth Rádió, Délutáni Krónika, 2014. szeptember 3., szerda
66 termék és szolgáltatás kapta meg idén a Magyar Termék Nagydíjat

InfoRádió, Délelőtti mérleg, 2014. szeptember 3., szerda
Több mint 34 milliárdnyi euró támogatásról állapodott meg az Európai Bizottság a magyar kormánnyal

HírTV, Híradó, 2014. szeptember 3., szerda
Kiosztották a Magyar Termék Nagydíjakat

ECHO TV, Esti Híradó, 2014. szeptember 3., szerda
66 magyar termék és szolgáltatás kapta meg az idei Magyar Termék Nagydíjat a Parlamentben

Atv, esti Híradó, 2014. szeptember 3., szerda
Átadták a Magyar Termék Nagydíjakat

Figyelő, 2014. szeptember 4., 28-29. oldal
Tovább él a szovjet rendszer!
Vecsenyi János az innováció magyarországi helyzetéről
"...Milyen lehetősége van a hazai innovációnak arra, hogy előmozdítsa a gazdaság növekedését? Erre a kérdésre az elszomorító rövid válasz: szerény. Kicsit bővebben az optimista válasz: valamivel több, ha a végével kezdjük..."

Magyar Hírlap, 2014. szeptember 4., csütörtök, 11. oldal
Történelmünk fontos része az innováció
A Magyar Termék Nagydíj minőséget közvetít, a kitüntetett hatvanhat vállalkozás mindegyike megállja a helyét itthon és külföldön
"...Átadták a 2014-es Magyar Termék Nagydíjakat tegnap az Országházban. Az idén hatvanhat vállalkozás részesült az elismerésben, amelyek hatvanhat százaléka vidéki székhelyű cég. Kövér László házelnök ünnepi beszédében a hazai innovációs újításokat, a kiváló minőséget, a szellem, a gazdaság és a politika együttműködését emelte ki. Ebben az évben újdonság, hogy két vállalatot különdíjban részesített az Országgyűlés elnöke..."

Napi Gazdaság, 2014. szeptember 4., csütörtök, 3. oldal
Innovatív cégeket ismertek el

Napi Gazdaság, 2014. szeptember 4., csütörtök, 3. oldal
Maximálják a pályázók egyes kiadásait
"...Az új uniós támogatási ciklusban lényegesen kevesebb juthat projektmenedzsmentre, műszaki ellenőrzésre és kommunikációra - tudta meg a Napi Gazdaság. Fontos változás, hogy három hónap helyett egy évre előre lehet látni majd a pályázati kiírásokat..."

Napi Gazdaság, 2014. szeptember 4., csütörtök, 7. oldal
Kéz a kézben az informatika és a marketing
"...Az új média termékei sikeres értékesítésnek számos feltétele van, az egyik az, hogy az informatikai (cio) és a marketingvezetők (cmo) kellő hatékonysággal működjenek együtt a "digitalizált" versenyhelyzetben..."

Napi Gazdaság, 2014. szeptember 4., csütörtök, 16. oldal
Először lesz magyar startup az izraeli rendezvényen

Világgazdaság, 2014. szeptember 4., csütörtök, 5. oldal
Átadták a Magyar Termék Nagydíjakat

Dunaújvárosi Hírlap, 2014. szeptember 4., csütörtök, 6. oldal
Magyar Termék Nagydíj 2014

Dunántúli Napló, 2014. szeptember 4., csütörtök, 1. oldal
Program a vállalkozásokért

Délmagyarország, 2014. szeptember 4., csütörtök, 7. oldal
Kothencz János: 2020-ig új pályára állítjuk a várost

Bihari Napló, 2014. szeptember 4., csütörtök, 2. oldal
Előzött Románia

HVG, 2014. szeptember 6., szombat, 38-39. oldal
Léptékváltás
A Graphisoft Park átalakulása
"...Irodapark és campus. Mostantól, funkcionális és építészeti értelemben is, e kettősség jellemzi az óbudai Graphisoft Parkot..."

Magyarhirlap.hu, 2014. szeptember 4., csütörtök
Hamarosan megjelennek a pályázatok

Magyarhirlap.hu, 2014. szeptember 4., csütörtök
Történelmünk fontos része az innováció

Figyelo.hu, 2014. szeptember 4., csütörtök
Tovább él a szovjet rendszer!

Piacesprofit.hu, 2014. szeptember 4., csütörtök
Kkv-k rajthoz! Jönnek az uniós pályázatok

News4business.hu, 2014. szeptember 4., csütörtök
Hamarosan újraindulnak az uniós pályázatok

Tozsdeforum.hu, 2014. szeptember 4., csütörtök
Elkerült adók fűtik a technológiai szektort

Magyarhirlap.hu, 2014. szeptember 4., csütörtök
Történelmünk fontos része az innováció

Hirado.hu, 2014. szeptember 4., csütörtök
Közgazdász-vándorgyűlés: Az EU-tagság és a versenyképesség szerepe a növekedésben
"...A közgazdász-vándorgyűlés csütörtöki első napján a záró előadást Török Ádám akadémikus, az MTA főtitkára tartotta, aki az ország nemzetközi innovációs versenyben betöltött pozícióiról beszélt. Hangsúlyozta: tovább szükséges erősíteni a nemzeti innovációs rendszert, a kutatás-fejlesztést az eddigiektől is jobban be kell építeni a gazdaságba, a magas hozzáadott értékek fokozásához. Úgy vélte, hogy mind az állami, mind a vállalati finanszírozás növelésére van szükség, a hatékonyság javításával együtt, hiszen - állította - a jelenlegi fejlettségi szinthez képest kevesebb fordítódik kutatásra és fejlesztésre a legtöbb ágazatban..."

Privatbankar.hu, 2014. szeptember 4., csütörtök
Mire készül a kormány? Varga Mihály sok mindent elárult

Hirado.hu, 2014. szeptember 4., csütörtök
Felsőoktatási kabinet alakult Salgótarjánban
"...Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke, a kabinet tagja az MTI-nek elmondta: az Egyesült Államokban jól működő példákat találni a regionális igényekre épített közösségi főiskolára, és a salgótarjáni projekt elindítása után a Szegedi Tudományegyetem rektoraként maga is kezdeményezi hasonló képzőhelyek létrehozását más városokban is..."

Kisalfold.hu, 2014. szeptember 4., csütörtök
A gazdaság mely területét érdemes fejleszteni megyénkben?

Computerworld.hu, 2014. szeptember 4., csütörtök
IT innovációt díjaztak

Dehir.hu, 2014. szeptember 4., csütörtök
Az egészség, mint iparág: innovációs centrummá fejlesztenék Debrecent

Breuerpress.com, 2014. szeptember 4., csütörtök
Magyar startup Izraelben, a szeptember 13. és 19.

Mno.hu, 2014. szeptember 4., csütörtök
Magyar startup a Start Tel-Avivon

Piacesprofit.hu, 2014. szeptember 4., csütörtök
Mi garantálja a sikert a külpiacon?

Hvg.hu, 2014. szeptember 4., csütörtök
Ezért fogott padlót az iWiW, és lett sikeres a BalaBit

InfoRádió, Aréna, 2014. szeptember 4., csütörtök
Miért van szükség a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalra?

InfoRádió, Aréna, 2014. szeptember 4., csütörtök
Mit kell tudni a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal fejlesztési programjáról?

ECHO TV, Reggeli Híradó, 2014. szeptember 4., csütörtök
66 magyar termék és szolgáltatás kapta meg az idei Magyar Termék Nagydíjat a Parlamentben

Világgazdaság, 2014. szeptember 5., péntek, 4. oldal
Kamarai szerepvállalás az S3 stratégia baranyai tervezésében
Új irányokban A térségek tudásalapú gazdaságának fejlesztését célozza az új uniós kezdeményezés
"...Felkérték a pécsi kamarát az S3 stratégia Baranya megyei szakmai vezetésére. Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásáért felelős kormánybiztos és Spaller Endre, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke augusztus végén találkozott az S3 stratégia megyei egyeztetési folyamatait koordináló vezetőkkel..."

Vg.hu, 2014. szeptember 5., péntek
Kamarai szerepvállalás az S3 stratégia baranyai tervezésében

Mno.hu, 2014. szeptember 5., péntek
Csepreghy: Ez Szeged kitörési pontja
"...Csepreghy Nándor kifejtette: a következő városvezetés legfontosabb feladata, hogy Szegedre csábítsa a kutatással és fejlesztéssel foglalkozó cégeket. Kifejtette: a kutatás-fejlesztés kitörési pont, hiszen 700 milliárd forintot szánnak erre a célra a következő években..."

Tozsdeforum.hu, 2014. szeptember 5., péntek
Kritizálják az újraiparosítás tervét
"...A következő uniós költségvetési ciklusban 2,1 milliárd eurót fordíthat Magyarország kutatás-fejlesztésre (K+F), ami duplája az előző időszakban kapott kohéziós támogatási keretnek..."

Hirado.hu, 2014. szeptember 5., péntek
Duplázódik a kutatás-fejlesztésre fordítható kohéziós pénz

Orientpress.hu, 2014. szeptember 5., péntek
Megduplázódik a kutatás-fejlesztésre fordítható támogatás

Inforadio.hu, 2014. szeptember 5., péntek
Kutatás-fejlesztésre 700 milliárd forintot biztosít a kormány

Gazdasagiradio.hu, 2014. szeptember 5., péntek
4 éves robotfejlesztő is versenyez Budapesten
"...Idén tizenkettedik alkalommal hirdeti meg a <19 Szabadfogású Számítógép verseny pályázatát a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány..."

InfoRádió, Reggeli hírek, 2014. szeptember 5., péntek
Az egységesítés lesz az új Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal feladata

HVG, 2014. szeptember 6., szombat, 66-67. oldal
SUSCO Budapest
A közép-európai fenntartható fejlődési konferencia

Kelet-Magyarország, 2014. szeptember 6., szombat, 1+7. oldal
Versenyképesebbek lehetünk

Magyar Hírlap, 2014. szeptember 6., szombat, 1+7. oldal
Jól halad az európai uniós fejlesztési pénzek lehívása

Mfor.hu, 2014. szeptember 6., szombat
Cséfalvay megduplázódhat a K+F-re szánt uniós támogatás

Erdon.ro, 2014. szeptember 6., szombat
Európai infokommunikációs ötletverseny indult

Profitline.hu, 2014. szeptember 6., szombat
Schaeffler Akadémia Debrecenben - Kutatás-fejlesztésre 700 milliárd forintot biztosít a kormány

RTL Klub, Esti híradó, 2014. szeptember 6., szombat
Jövő hét csütörtökön írja alá kormány az uniós támogatásokról szóló megállapodást

Vasárnap Reggel, 2014. szeptember 7., vasárnap, 7. oldal
Vége a gyógyszeripar aranykorának

Metropol, 2014. szeptember 8., hétfő, 7. oldal
Schaeffler Akadémia nyílt Debrecenben
"...A magyar kormány a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési időszakban 700 milliárd forint uniós forrást biztosít a kutatás, fejlesztés, innováció támogatására..."

Napi Gazdaság, 2014. szeptember 8., hétfő, 4+5. oldal
Régi problémák az új uniós forrásokkal
"...Több uniós forrás megy majd közvetlenül gazdaságfejlesztésre a következő támogatási ciklusban, de így sem várható túl nagy változás a pénzek felhasználásában - vélekedtek a közgazdász-vándorgyűlés fejlesztéspolitikai paneljének felszólalói..."

Világgazdaság, 2014. szeptember 8., hétfő, 5. oldal
Adatbázis készül a kkv-knak
Innováció Deák Csaba: a cégek is profitáljanak a felsőoktatásból
"...Eleinte pályázati forrással indulhatna el, később pedig önfenntartóvá válhatna az a rendszer, amely jobban elérhetővé tenné az egyetemek kutatási eredményeit és infrastruktúráját a kkv-k számára..."

Tolnai Népújság, 2014. szeptember 8., hétfő, 1+6. oldal
A cégek is jól járnának vele
A Nemzeti Innovációs Hivatal elérhetővé tenné az egyetemek kutatási eredményeit a kkv-k számára.

Somogyi Hírlap, 2014. szeptember 8., hétfő, 1+6. oldal
Hasznot húznak az oktatásból

Győr +, 2014. szeptember 8., hétfő, 6. oldal
Workshop a fejlesztési prioritásokról
"...Az intelligens szakosodás alapú kutatási és innovációs stratégia (S3) az Európai Unió új típusú, a tudás alapú gazdasági fejlődést célzó stratégiája..."

Kisalföld, 2014. szeptember 8., hétfő, 4. oldal
Együtt gondolkodás 7 év fejlesztéseiről

Hajdú-Bihari Napló, 2014. szeptember 8., hétfő, 4. oldal
"Piacosítanák" a kutatást

Fejér Megyei Hírlap, 2014. szeptember 8., hétfő, 2. oldal
Milliárdok innovációra

Vg.hu, 2014. szeptember 8., hétfő
Adatbázis készül a kkv-nak

Portfolio.hu, 2014. szeptember 8., hétfő
Akár 10 milliót is nyerhetünk az infokommunikációs ötletversenyen

Haon.hu, 2014. szeptember 8., hétfő
A legjobbnak kell lenni

Autoszektor.hu, 2014. szeptember 8., hétfő
Finn gazdasági lap: "A magyarok megmutatták a világnak..."

Szegedma.hu, 2014. szeptember 8., hétfő
Intelligens Régió: Szegeden kell lehetőséget biztosítani a kkv-knak

Profitline.hu, 2014. szeptember 8., hétfő
A Magyar Iparszövetség támogatja a vállalkozások gazdaságfejlesztési pályázatokon való részvételét

Magyarhirlap.hu, 2014. szeptember 8., hétfő
Főszerep a vállalkozásoknak

InnoTrend hírlevél 2014/13
Záró szakaszába lépett az intelligens szakosodási stratégia (S3) tervezési folyamata

InnoTrend hírlevél 2014/13
Be kell engedni az egyetemekre a kisvállalkozásokat

InnoTrend hírlevél 2014/13
A kutatásra fordítható forrás nem puha pénz

InnoTrend hírlevél 2014/13
Bemutatkozási lehetőség a Tel-Aviv-i Digital Life Design (DLD) Innovációs Fesztiválon magyar startupok számára - 2014 szeptember 17.

IT-Business, 2014. szeptember, 12. oldal
A svéd modell: mindenki nyerjen
"...Világszerte egyedülálló fejlesztésekben vesznek részt a magyar Ericsson szakemberei: a középpontban a Nagy Adat elemzése és a felhőszolgáltatások állnak, mondja Beskid Vilmos, a vállalat kutatási-fejlesztési igazgatója..."

IT-Business, 2014. szeptember, 18. oldal
Partnerekkel a digitális jövőért
"...Az infokommunikáción túli területekre is elmerészkedik innovációival a Magyar Telekom, és ezekben egyre fontosabb szerepet játszanak a partnerek - mondja Pukler Gábor, a társaság innovációért és üzletfejlesztésért felelős igazgatója..."

Várható események

ICT Business Breakfast Budapest

2014. szeptember 19-én, 8:50-kor a Brit Nagykövetségen (1051 Budapest, Harmincad utca 6.) "ICT Business Breakfast"-re kerül sor, melynek fő támogatója a UK Trade & Investment. Az üzleti reggelin megvitatják az információs és kommunikációs technológiával foglalkozó vállalatok üzleti lehetőségeit az Egyesült Királyságban.

Jelentkezési határidő 2014. szeptember 12. Regisztrálni az alábbi linken lehet, mely ingyenes, de az eseményen a befogadóképesség limitált, így regisztrációs sorrend alapján történik a részvétel.

Innovation Excellence 2014 Barcelona

2014. november 20-21-én kerül megrendezésre az "Innovation Excellence" c. esemény Barcelonában, a Hotel Avenida Palace-ban.

Főbb témák:
- versenyelőny megszerzése az innováción keresztül,
- új területek növekedése a technológiában,
- stratégiai innováció: jövőbeli érték azonosítása és fejlesztése, illetve
- kiváló teljesítmény a K+F-ben és innovációs központokban.

Előadást tart többek között a DHL ügyfélmegoldási és az innovációs alelnöke, az Ebay nemzetközi stratégia és piaci innovációs vezetője, az Ikea vezérigazgató-helyettese és ezen felül még sokan mások.
További információk és részletek a honlapon vagy Véronique Calastól (Projektigazgató - Európa, telefon: +34/93 396 78 40, e-mail: veroniquec@axiomgroupe.com).

Pályázati felhívások

<19 Szabadfogású Számítógép Verseny

Idén tizenkettedik alkalommal hirdeti meg a <19 Szabadfogású Számítógép verseny pályázatát a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány. A versenyen 19 év alatti fiatalok vehetnek részt egyénileg vagy csoportban határon innen és túl. Nevezni lehet bármivel, ami számítógéppel készül: legyen az rajz, animáció, zene, játék, honlap, portál, kiegészítő alkalmazás, mobilkommunikációs fejlesztés, robot, saját készítésű szoftver vagy hardver, illetve bármilyen egyéb informatikai megoldás.

A versennyel ösztönözni szeretnék a 19 év alatti fiatalokat ötleteik megvalósítására és problémafelvetéseik megoldására. A pályaműveket szakértőkből álló zsűri bírálja el, amely figyelembe veszi az életkort is, így az egészen fiatal alkotók munkáira is számítanak.

A nevezési határidő 2014. október 7-én kedd éjfélkor jár le.

A nyertes alkotásokat a budapesti Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központban 2014. november 22. és 30. között kiállítás keretében mutatják be. A támogatóknak köszönhetően a verseny legjobbjai számos díjat kapnak, lesz például ösztöndíj, notebook, netbook, mobiltelefon, GoPro kamera és tartozékai. A nyertesek további együttműködésre és támogatásra számíthatnak a C3 Alapítvány részéről, külföldi társrendezvényeinken való bemutatkozás, tanulmányút, nemzetközi találkozókon való részvételt illetően.

A tizenkettedik <19 Szabadfogású Számítógép versennyel kapcsolatos további információ megtalálható a verseny honlapján: http://verseny.c3.hu/2014

Facebook csoport: https://www.facebook.com/19SzabadfogasuSzamitogepVerseny
Videa csatorna: http://videa.hu/csatornak/28

További információ: Gémes Alma: mobil: 20/3300 856 vagy office@c3.hu
Seres Szilvia: mobil: 30/989 4917 vagy szseres@c3.hu

Gábor Dénes-díj 2014

A NOVOFER Alapítvány Kuratóriuma kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természet-tudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek ill. szövetségek vezetőit továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy jelöljék GÁBOR DÉNES-díjra azokat az általuk szakmailag ismert, kreatív, innovatív, jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan művelő (kutató, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakembereket, akik a műszaki szakterületen:
- kiemelkedő tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatnak,
- jelentős, a gyakorlatban az elmúlt 5 évben bevezetett, konkrét tudományos és/vagy műszaki-szellemi alkotást hoztak létre,
- megvalósult tudományos, kutatási-fejlesztési, innovatív tevékenységükkel hozzájárultak a környezeti értékek megőrzéséhez, a fenntartható fejlődéshez,
- személyes közreműködésükkel megalapozták és fenntartották intézményük innovációs készségét és képességét.

Az ideális jelölt teljesen új tudást létrehozó szakember, akinek műszaki-szellemi alkotását eredményesen hasznosítják, aki ismereteit a gyakorlatban alkalmazza, látóköre messze meghaladja a szűken vett szakterületet, és a felterjesztéskor még nem töltötte be az 55. életévét.

Speciális feltételek:
- A Kuratórium az elmúlt 5 évben folytatott, kiemelkedően eredményes innovatív teljesítmény elismeréseként Gábor Dénes-díjat adományoz a jelöltek közül kiválasztott, Magyarországon élő, magyar állampolgársággal rendelkező alkotónak, valamint a határainkon túl élő, magyar nemzetiségű, magyarul tudó alkotónak.
- A határainkon túl élő magyar alkotó elismerésére javaslatot tehetnek a Magyarország határain túli (ezen a magyarság értendő a világban) magyar szakmai, valamint civil szervezetek és felsőoktatási intézmények vezetői is.

Az adatlap, a felhívás és a jelöléssel (előterjesztéssel) kapcsolatos részletes tudnivalók itt letölthetők: Felterjesztési felhívás, Általános tájékoztató, Adatlap (pdf) Adatlap (word).
A jelölést (előterjesztést) mind elektronikusan (alapitvany@novofer.hu), mind papíralapon (1112 Budapest, Hegyalja út 86.) be kell nyújtani.

Az elektronikus jelölés beküldési, a papíralapú jelölés postára adási határideje:
2014. október 10
Eredményhirdetés és díjátadás: 2014. december

További információk: alapitvany@novofer.hu, telefonon: 1/319-8913 vagy mobilon: 30/4848-004

"Docler Holding Új Generáció" Gábor Dénes ösztöndíj"

A NOVOFER Alapítvány Kuratóriuma kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természet-tudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek ill. szövetségek vezetőit továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy jelöljék "Docler Holding Új Generáció" Gábor Dénes ösztöndíjra azokat az általuk szakmailag ismert, 1978. december 31. után született, magyar állampolgársággal rendelkező, kreatív, az innovációt aktívan művelő (kutató, mérnök, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakembereket, akik az informatikai/infokommunikációs szakterületen:
- kiemelkedő tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatnak,
- jelentős, a gyakorlatban az elmúlt 5 évben bevezetett, konkrét tudományos és/vagy műszaki-szellemi alkotást hoztak létre,
- innovatív tevékenységükkel hozzájárultak cégük/intézményük innovációs készségének és képességének megalapozásához és fenntartásához.

Az ideális jelölt teljesen új tudást létrehozó fiatal szakember, akinek műszaki-szellemi alkotását eredményesen hasznosítják, aki ismereteit a gyakorlatban alkalmazza, látóköre messze meghaladja a szűken vett szakterületet.

Az adatlap letölthető innen, illetve a felhívás és a jelöléssel (előterjesztéssel) kapcsolatos részletes tudnivalók a http://www.novofer.hu/ honlapról.

Az elektronikus jelölés beküldési, a papíralapú jelölés postára adási határideje 2014. szeptember 20.

Eredményhirdetés és díjátadás: 2014. IV. negyedév
További információk: alapitvany@novofer.hu, telefonon: 1/319-8913 vagy mobilon: 30/4848-004

Pályázati Felhívás
Dr. Kamilo Feher-díjra a Magyar Innovációs Kiválóságért

A pályázat célja:
- a fiatalok részére a szellemi alkotások hazai vagy nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló tevékenység támogatása,
- a kiváló magyar fiatal innovátorok támogatása, és
- az ifjú tudós jelöltek tudományos és műszaki kutató munkájának folytatásának elősegítése.

Évente egy-egy díj kerül kiadásra, de a zsűri ettől eltérően, indokolt esetben, akár több/megosztott díjat is kiadhat.

Díjazás:
A díjazott(ak) tudományos munkájuk elismeréseként és szakmai továbbképzésük támogatására egyszeri 1500 USD összegű ösztöndíjat, továbbá egy névre szóló
"Magyar Innovációs Kiválóság Díj" díszoklevelet kapnak.
A díj átadására a 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny meghirdetésén kerül sor 2014. szeptember 30-án, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában (SZTNH).

A díjjal járó ösztöndíj összegét az USA-ban élő, magyar származású feltaláló és üzletember, a vezeték nélküli kommunikáció, a Bluetooth és a Wi-Fi feltalálója, Dr. Kamilo Feher ajánlotta fel.

Pályázati feltételek:
A Dr. Kamilo Feher-díjra a Magyar Fiatal Tudósok Társasága (MAFITUD) tagjai jelentkezhetnek egyénileg vagy max. 2 fős csapatban, akiknek szabadalmi bejelentésre érett szellemi termékük van, vagy már el is indították a hivatalos iparjogvédelmi eljárást.
A pályázat tartalmi követelményei:
- a szellemi termék magyar-angol nyelvű bemutatása (max. 6 oldal),
- a pályázó (k) angol nyelvű szakmai önéletrajza (max. 2 oldal)
- szabadalmi bejelentés esetén a bejelentési dokumentumok másolata
- folyamatban lévő szabadalmi bejelentés esetén ennek dokumentálása.

A pályázat beérkezési határideje: 2014. szeptember 15.

Kiválasztás:
A nyertes pályázatot egy 4-5 fős, tudományos és iparjogvédelmi szakemberekből álló zsűri választja ki. A zsűri döntése végleges, fellebbezésnek helye nincs.

A pályázat elbírálásának szempontjai:
- tudományos, műszaki színvonal,
- gyakorlati alkalmazhatóság.

A pályázati anyagokat pdf formátumban, e-mail-ben (innovacio@innovacio.hu) kell beküldeni a Magyar Innovációs Alapítványhoz.

Bővebb információ dr. Antos László, titkártól kérhető az (1) 430-3330-as telefonszámon.

Budapest, 2014. augusztus
Magyar Innovációs Alapítvány, Magyar Innovációs Szövetség,
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, Magyar Fiatal Tudósok Társasága
Szerkesztő: dr. Antos László, Munkatárs: Sas Zsófia
Design: Visualia Stúdió, Felelős kiadó: Dr. Szabó Gábor
A Hírlevél minden páratlan hét keddi napján jelenik meg, és aznap internetes portálunkon is olvasható.
Hírlevélszerkesztőség: 1036 Budapest, Lajos u. 103.
tel.: 4303330, eposta: innovacio@innovacio.hu
A Hírlevélre a www.innovacio.hu c. portálon lehet regisztrálni.