XXI. évf. | 2011. szeptember 27. | 17. szám

Hírek

Magyar Innovációs Szövetség
Magyar Fiatal Tudósok Társasága
Nemzeti Innovációs Hivatal

Új tagok
Szakirodalom-figyelő
Sajtószemle
Pályázati felhívás
Várható események



Hírek | Magyar Innovációs Szövetség

MISZ elnökségi ülés

2011. szeptember 22-én, a Magyar Innovációs Szövetség elnökségi ülést tartott a Magyar Innovációs Szövetség székhelyén, Budapesten.

1.
Az elnök az alábbi írásos beszámolót terjesztette az elnökség elé, melyet Bolyky J. kérdésére szóban kiegészített:
1.1. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny, Magyar Fiatal Tudósok Társasága (MAFITUD), Tudományos Hasznos Emberi Program (THE), Meet the scientist program, Magyar Innovációs Nagydíj, Kontra György innovációs díj, Harsányi István-díj:
    - A 20. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny zsűrije 2011. május 20-án, testületileg hozta meg a végleges döntést, melynek értelmében 10 pályázat díjazásban, 3 pályázat különdíjban, 6 pályamunka kiemelt dicséretben, további 31 dolgozat pedig dicséretben részesült. Dr. Hoffmann Rózsa fővédnök, a NEFMI államtitkára, számos protokoll vendég, érdeklődő, valamint a sajtó képviselőinek jelenlétében került sor Verseny díjátadási ünnepségére 2010. június 8-án, a budapesti Millenáris Parkban.
    - A Schweizer Jugend Forscht, fiatal kutatókat támogató szervezet a Svájci Nemzeti Parkban, Valchavában, 2011. június 25. és július 2. között rendezte meg a 22. Nemzetközi Élővilág Kutató Hetet. Az eseményen a MISZ delegáltjaként Zoltán László, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny kiemelt dicséretben részesített fiatalja vehetett részt.
    - 2011. július 27. és augusztus 11. között a London International Youth Science Forum-on 3 MAFITUD-tag vett részt: Juhász Dorottya, Balassi Márton és Horváth Dávid. A programok helyszínéül az Imperial College of London szolgált, ahol 47 ország, összesen 300 fiatal tudós-jelölttel képviseltette magát.
    - 2011. augusztus 1-8. között Erdélyi Soma és Lipécz Ádám, MAFITUD-tagok részt vettek a 26. kínai ifjúsági tudományos technológiai és innovációs versenyen (CASTIC). A nemzetközi résztvevők vendégként vettek részt a versenyen, a zsűri a bemutatott 19 nemzetközi projekt közül hetet - köztük Soma és Ádám MPA projektjét - kiemelt dicséretben részesített.
    - 2011. június 17-én, 2011. július 31-én, illetve augusztus 25-én Szövetségünk székhelyén a 23. Európai Fiatal Tudósok Versenyére delegált négy elsődíjas versenyző szakmai felkészítését dr. Antos László ügyvezető igazgató, Kriston Ákos és Ivánka Gábor a hazai verseny zsűritagjai, a delegáció kísérői, valamint Balassi Márton István és Horváth Dávid a 22.EU Fiatal Tudósok Versenyének első helyezettjei tartották.
    - Június 15-én este került sor a Géniusz-estek első rendezvényére "Kreativitás és innováció: a tehetségek útja a hazai felsőoktatásban" címmel. Az eseményen két MAFITUD-taggal, Gilyén Andrással, az ELTE matematikus hallgatójával és Tarjányi Zoltánnal, a Debreceni Egyetem hallgatójával beszélgetett Pakucs János, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny szervezője.
    - A MISZ THE Tudományos Hasznos Emberi országjáró, tudománynépszerűsítő körútja, a THE Középiskolás Roadshow folytatódott, 2011. május 31-én a Török Ignác Gimnáziumban.  
    - "Gondolkodom, ha már vagyok" névvel elindult a THE első Facebook-klubja, melyhez szabadon csatlakozhat a közösségi portál tagjai közül bárki. A klub rajongói tábora elérte a 10200 főt.
    - 2011. június 2-án, a Millenáris Nagycsarnokban a CSR Piac kiállításon a Siemens és a THE Program közös standdal vett részt. Bartók Marcell a THE program vezetője és Laber Zsuzsa, a Siemens kommunikációs igazgatója részt vett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes által védnökölt szűk körű fogadáson is.
    - A Meet the scientist program a 2011/2012-es tanévben már összesen 18 középiskolába látogat el. Az előző évhez képest bővül a program, a fél órás előadást egy szintén fél órás blokk követ, melyben látványos kísérleteket mutatunk be a diákoknak, a Csodák Palotája közreműködésével.
    - Sólyom László három kiemelkedően tehetséges, egyetemista korú diák számára 2012 szeptemberétől egy évi külföldi tanulmányútra havi 2000 EUR-nak megfelelő ösztöndíjat ajánlott fel. A MISZ jelöltje, Gilyén András, a 15. és 16. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny I. helyezettjét, az EU Fiatal Tudósok Versenyének 18. nemzetközi döntőjének különdíjasát 2011 májusában pozitív döntés értelmében egy évet tölthet a Cambridge-i Egyetemen.
    - 2011. június 15-én a Magyar Géniusz Program tanévzáró sajtótájékoztatójára került sor a Shambala Caféban, Budapesten, amelyen részt vett és tájékoztatta a sajtót Dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke, a Géniusz Program programtanácsának tagja.
    - az "Intel Challenge Europe 2011" Innovációs Technológiai Üzleti Terv Verseny első fordulója lezárult, Kelet-Európából három magyar csapat jutott tovább a regionális döntőbe: a SightQ csapat tagjai, Sarkadi-Nagy Balázs és Ivánka Gábor, MAFITUD-tagok. A Tresorium csapat egyik tagja, Lám István, MAFITUD-tag.
    - A Manager Képzés Alapítvány és a MISZ, a hallgatók menedzsment ismereteinek bővítésére és tudományos szintű feldolgozásának elősegítésére a 2011. évre ismételten kiírta a Harsányi István-díj pályázatot, melyre a beadási határidőig, 2011. június 30-ig, 40 pályamunka érkezett. Az Alapítvány kuratóriuma a 2011. évben 5 pályázót Harsányi István Ph.D Díjban, további 5 pályázót pedig Harsányi István Hallgatói Díjban részesített. A díjak átadására a díjazottak felsőfokú intézményeinek tanévnyitó ünnepségén kerül sor.
1.2. Állásfoglalások, véleményezések, szakmai bizottságok, ill. előadások:
    - 2011. május 18-án a Szövetség elküldte észrevételeit az OTP Hungaro-Projekt felméréséről melynek célja Magyarország vállalati innovációs térképének elkészítése volt.
    - 2011. június 8-án Szövetségünk elküldte észrevételeit a Vidékfejlesztési Minisztérium felkérésére a Nemzeti Környezettechnológiai Innovációs Stratégiáról szóló Kormány előterjesztésről. 2011. szeptember 7-én, Dr. Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár nevében, megköszönték a Magyar Innovációs Szövetség véleményét. A stratégiát a Kormány 2011. augusztus 31-én tartott ülésén elfogadta.
    - 2011. július 4-én a Magyar Innovációs Szövetség elküldte véleményét a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által előkészített az egyesülési jogról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvényjavaslatáról.
    - 2011. július 21-én Szövetségünk véleményezte a közigazgatási egyeztetés alatt levő "Kutatás-fejlesztés és innováció közgazdasági környezetét segítő egyes intézkedések megalapozásáról" című előterjesztés tervezetét.
    - 2011. július 31-én, a MISZ elküldte véleményét "Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése - ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása" (DAOP-1.1.1/A és C -11, DDOP-1.1.1/ A és C -11, ÉAOP-1.1.1/A és B -11, ÉMOP-1.1.1/A és C -11, KDOP-1.1.1/A és B -11, KMOP-1.5.3/D és A -11, NYDOP-1.3.1/A, B és C -11) című pályázati kiírás tervezetéről, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felkérésének eleget téve. 2011. szeptember 5-én a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megküldte válaszát.
    - 2011. augusztus 10-én a Nemzetgazdasági Minisztérium, Befektetés-stratégiai Főosztálya felkérésére Szövetségünk véleményezte a védelmi iparra vonatkozó ágazati stratégia előzetes anyagát.
    - 2011. május 27-én, Budapesten, az Infopark D épületében megtartotta második ülését a Nemzeti Elektronikai Kerekasztal (NEK). A Szövetséget Kazi Károly választmányi tag képviselte. 2011. június 24-én, az MTA székházában került sor a NEK tagjai által megfogalmazott állásfoglalás aláírására, melyen a Szövetséget dr. Greiner István általános elnökhelyettes képviselte.
    - 2011. június 15-én, az NGM-ben, az NGM Külgazdasági Államtitkársága "A  Külgazdasági Stratégia a külföldi működő tőke beruházások és a beszállítói kapcsolatok növelése érdekében" címmel szakmai konzultációt tartott, melyen a MISZ-t dr. Ábrahám László elnökségi tag képviselte.
    - 2011. június 17-én, a KBC Központban, Leuvenben, Magyar-Flamand Üzleti Fórumot tartott Magyarország Belgiumi Nagykövetsége és a leuveni KBC "Magyarország, az Ön második hazai piaca, innovációval a versenyképesség felé" címmel. A fórumon a MISZ nevében részt vett és előadást tartott dr. Erdei Sándor, elnökségi tagunk, a DBH Investment Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója is.
    - A Befektetői Tanács K+F Munkacsoportja 2011. június 27-én, a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társasága budapesti székhelyén informális egyeztetést tartott a Nemzeti Kutatási Innovációs és Tudománypolitikai Tanács számára készült "A K+F adóösztönző rendszer átalakításának..." című munkaanyaggal kapcsolatban. Az egyeztetésen majd a Munkacsoport 2011. június 29-én tartott harmadik, hivatalos ülésén, a Nemzetgazdasági Minisztériumban a Szövetséget Frischmann Gábor alelnök képviselte.
    - 2011. június 27-én, a NKIT ülésén állásfoglalás született arról, hogy a K+F adóösztönző tárcaközi munkacsoport, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium hozott létre, további szakértőkkel bővüljön. Prof. Dr. Cséfalvay Zoltán, államtitkár kérésére augusztus végén Frischmann Gábor alelnököt jelöltük a munkacsoportban való részvételre.
    - 2011. június 21-én, tagszervezetünk, a BME, "Útközben - A BME kutatóegyetemi pályán" címmel konferencián mutatta be az egyetem és a vállalkozások közötti kutatás-fejlesztési és innovációs együttműködés bővítése érdekében kezdeményezett három programot. A rendezvényen a Magyar Innovációs Szövetség képviseletében részt vett és felszólalt Deme Gábor és Frischmann Gábor, alelnökök.
    - 2011. június 30-án ülést tartott a MISZ TTI Értékelési Tagozata a Nemzeti Innovációs Hivatalban. Köszöntőjét követően Dr. Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke ismertette a megújított kormányzati innovációs intézményrendszerben a NIH szerepét és főbb feladatait, majd Dr. Borsi Balázs, a tagozat elnöke mutatta be "A TTI szakpolitikai eszköztár ajánlott értékelési standardjai" című munkaanyagot.
    - 2011. augusztus 31-én, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal intenzív felkészítő kurzusának keretében, melyet külgazdasági diplomaták részére szervezett Monszpart Zsolt alelnök tartott előadást a Magyar Innovációs Szövetség szakmai munkájáról.
1.3. Regionális események:
    - 2011. május 17-én, Győrben tartotta tagszervezetünk, az INNONET Nonprofit Kft. a 2010. évet lezáró taggyűlését.
    - 2011. május 23-án, Veszprémben, a cég székhelyén tartotta 2010. évi beszámoló taggyűlését tagszervezetünk, a Veszprémi Regionális Innovációs Centrum Nonprofit Kft., amelyen a Magyar Innovációs Szövetséget, mint résztulajdonost Dr. Szépvölgyi Ákos regionális igazgató képviselte.
    - A Dél-alföldi Innovációs Üzleti Hálózat (DITAK) 2011. május 24-én tartotta I. Benchmark Fórumát Szegeden. A programot záró vitafórumot Dr. Mogyorósi Péter, a MISZ regionális igazgatója, a DITAK tagja, a Laser Consult ügyvezetője moderálta.
    - 2011. május 31-én, Veszprémben, a Dubniczay-palotában, "Gondolatok az innovációról" címmel kezdődött előadássorozat a Verancsics Akadémia gondozásában. A nyitórendezvényen Sztojalovszky Béla, tagvállalatunk, a Veszprémi Regionális Innovációs Centrum Nonprofit Kft. vezetője köszöntötte a résztvevőket.
    - 2011. május 24-én, Pécsett tartotta 2011. évi taggyűlését tagszervezetünk, a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. A taggyűlésen a MISZ képviseletében Higi Gyula, regionális igazgató vett részt.
    - 2011. május 31-én, tagszervezetünk, a CHIC Nonprofit Kft. taggyűlést tartott a cég székhelyén, Budaörsön, a Közép-Magyarországi Innovációs Központban. A közgyűlésen a MISZ-t mint tulajdonost dr. Antos László ügyvezető igazgató képviselte.
    - A Dél-alföldi Innovációs Üzleti Hálózat (DITAK) 2011. június 22-én megtartotta II. DITAK Benchmark Fórumát Vajdaságban, Szabadkán. A fórumon Dr. Mogyorósi Péter, a MISZ regionális igazgatója, a DITAK tagja bemutatta a DITAK üzleti hálózat koncepcióját és hosszú távú terveit.
    - Higi Gyula, a MISZ Dél-dunántúli Régiójának igazgatója szervezésében, a Magyar Innovációs Szövetség dél-dunántúli tagjai 2011. június 28-án, Szentlőrincen tartották soron következő találkozójukat, vacsorával egybekötve. A találkozó vendége dr. Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke volt.
    - 2011. szeptember 9-én, Győrben tartotta tagszervezetünk, az Innonet Innovációs és Technológiai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. a Technonet Autóipari Technológia Kompetencia Központ projektzáró eseményét, melynek keretében felavatták a Technonet Központot. Az ünnepségen Budavári László, regionális igazgató, az INNONET Kht., ügyvezető igazgatója mutatta be a résztvevőknek a központot. A központ felavatásán részt vett dr. Antos László is.
1.4. egyéb:
    - 2011. május 27-29. között, Győrben, a Kazinczy Gimnáziumban rendezték meg a XXI. Öveges Fizikaverseny országos döntőjét. 2011. május 28-án este, dr. Antos László, a MISZ ügyvezető igazgatója a versenyzőknek tájékoztatást tartott az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyről.
    - Tehetséges középiskolás fiatalok részére szervezett önképző nyári tábort Csörgő Tamás fizikus professzor, 2011. július 18-23. között, Viszneken. A táborban július 20-án előadást tartott dr. Antos László, ügyvezető igazgató is.
    - 2011. június 2-án Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet asszony fogadást adott az Amerikai Nagykövetség rezidenciáján, Richard Lyons, a Berkeley Business School dékánja és Hank Chesbrough professzor, a "nyílt innováció" koncepció szülőatyja, a Berkley-Haas Nyílt Innovációs Központ igazgatója tiszteletére. A találkozón részt vett számos tisztségviselőnk.
    - 2011. június 3-án, a németországi Lemmens Média (felsőoktatási, tudományos és innováció-politikával foglalkozó kiadó) igazgatója, Dr. Mark Lemmens ellátogatott Szövetségünk székhelyére, ahol dr. Greiner István általános elnökhelyettessel és dr. Antos László ügyvezető igazgatóval egyeztetett.
    - 2011. július 1-én, Budapesten, a Marine House-ban, Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az USA magyarországi nagykövete az Amerikai Egyesült Államok függetlenségének 235. évfordulója alkalmából fogadást adott, a MISZ képviseletében részt vett Dr. Szabó Gábor és dr. Antos László.
    - Állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából Schmitt Pál köztársasági elnök, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozta a Parlamentben, Dr. Patkó Gyulának, a műszaki tudomány kandidátusának, tagszervezetünk, a Miskolci Egyetem rektorának, a MISZ választmányi tagjának.
1.5. új tagok:
    - "Transmissió" Üzleti-tanácsadó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
    - Eszterházy Károly Főiskola, EGERFOOD Regionális Tudásközpont
    - Innotéka Kiadó, Disszeminációs és Médiaügynökség Kft.
    - Goodwill Consulting Kft.
    - Primus Inter Pares Közhasznú Nonprofit Kft.
1.6. tagdíj-fizetés helyzete:
    - 74%-a a kiszámlázott összegnek befolyt,
    - 78%-a a tagintézményeknek fizetett.
2. Az elnök a 2011. szept. 21-i NKITT-ülésen tárgyaltakról tájékoztatta az elnökségi ülés résztvevőit. Beszélt az MTA átalakításáról, az átalakítással kapcsolatban felmerülő ÁFA-problémákról. Az innovációs fogalomtár meghatározásáról, melynek majdani véglegesítéséhez kérte az elnökség segítségét. (Hozzászólók: Ábrahám L., Pakucs J.) Ismertette az SZTNH 2012. január 1-től várható, K+F tevékenységgel, ill. K+F intézményekkel kapcsolatos minősítő szerepét (Hozzászólók: Csapody M., Greiner I.). A KKV-k számára tervezett adóvisszatérítési koncepcióról, ill. az NKITT társelnöke által előterjesztett, "A K+F+I rendszer újjászervezéséről˝ szóló anyagról ugyancsak tájékoztatta az elnökséget. (Hozzászólók: Thernesz A., Pakucs J., Greiner I., Frischmann G., Závodszky P., Pörzse G., Papanek G., Antos L., Harangozó I., Farkas J.)

3.
A Magyar Innovációs Szövetség elnöksége egyhangú szavazással elfogadta az SZMSZ módosítását, melyben az elnök és az általános elnökhelyettes feladati pontosításra kerültek. (Hozzászólók: Antos L., Szabó G.)

4. A Magyar Innovációs Szövetség elnöksége tudomásul vette a 2011. jan.-júl. időszakra vonatkozó gazdasági beszámolót. (Hozzászólók: Antos L.)

5. Az elnökség megtárgyalta az IMP3rove innováció menedzsment rendszerről szóló előterjesztést. (Hozzászólók: Antos L., Mogyorósi P., Farkas J., Harangozó I., Bolyky J., Greiner I., Thernesz A.) Az elnök javaslatára az elnökség úgy döntött, hogy kér egy új előterjesztést, melyben az IMP3rove rendszer profit orientált, ill. non profit része kettéválasztásra kerül.

6. Az elnökséget tájékozatta az elnök a Kormány által is elfogadott Környezetvédelmi Innovációs Stratégiáról. (Hozzászólók: Papanek G., Pörzse G., Budavári L., Greiner I., Farkas J.)

7. Mogyorósi Péter tájékozatta az elnökséget, hogy az IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében 2011 novemberében elindul egy 18 hónapig tartó projekt, a COMPLEXIM (Complex Cross-Border Knowledge Transfer Activities for Innovation Management). A megvalósításban a Magyar Innovációs Szövetség is részt vesz.

K+F munkacsoport ülése

2011. szeptember 14-én, a Nemzetgazdasági Minisztériumban került sor az NGM K+F Adóösztönző Munkacsoport ülésére, melyet Szilágyi László az NGM osztályvezetője vezette. A Magyar Innovációs Szövetséget Frischmann Gábor alelnök képviselte a megbeszélésen.

Az ülésen tájékoztatták a munkacsoport tagjait az elmúlt időszakban a munkacsoport feladatait érintő fejleményekről: 
- K+F fogalmak egységesítése,
- K+F tevékenységek minősítése,
- K+F támogatási rendszer átalakítása,
- gyógyszeripari K+F.

A Nemzeti Kutatási, Innovációs és Tudománypolitikai Tanács (NKITT) szeptember 21-i ülésének napirendjéről is szó volt.

ISO 9000 FÓRUM XVIII. Nemzeti Konferenciája

2011. szeptember 15-16-án, Balatonvilágoson, a Frida Family Konferencia Hotelben tartotta meg az ISO 9000 FÓRUM a XVIII. Nemzeti Konferenciáját, melyet Rózsa András elnök nyitott meg.

A szeptember 15-i plenárison ismert és elismert előadók beszéltek arról, hogy nemzetközi összehasonlításban hol áll Magyarország a három éve kezdődő gazdasági válság óta, és milyen lépéseket kellene tenni a fellendülés érdekében.
Többek között a Magyar Innovációs Szövetség elnöke, Dr. Szabó Gábor is tartott előadást, közel 300 résztvevő előtt. Kiemelte az innováció szerepét a gazdaságfejlesztésben, elmondta: az innováció haszna, hogy pozícionál a fellendülés kihasználására, támogatja az átstrukturálást (kreatív rombolást) és az innováció támogatásának nagy a társadalmi megtérülése (spillover hatások).
A szakmai szekciókban az "egymástól tanulás" előnyeit és fontosságát helyezték előtérbe. Sikeres és eredményes vállalkozások vezetői mutatták be a szervezetirányítási és TQM módszereiket az ipar, a szolgáltatás, az egészségügy és a közoktatás területein.

Innováció az oktatásban

Az Oktatáskutató és Fejlesztési intézet 2011. szeptember 22-én konferenciát szervezett a "Javaslat a nemzeti oktatási innovációs rendszer fejlesztésének stratégiájára" című tanulmánykötet záró vitájára.

A javaslat helyzetelemzésből kiindulva öt prioritásterületet javasol megvalósításra: a szabályozási és intézményi szervezeti keretek fejlesztését, a humán feltételrendszer fejlesztését, a minőség biztosítását, a tudásmenedzsment fejlesztését, és a technológiai fejlődésben lévő lehetőséget kihasználását.

A konferencián beszélt többek között Kaposi József, az OFI főigazgatója, Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár és Farkas Krisztina, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára.

Dr. Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke előadásában hangsúlyozta, hogy csak akkor beszélhetünk valóságos innovációs folyamatról, ha az újdonság mellett a hasznosítás is ténylegesen megtörtént. Kiemelte az innovációs folyamatok fontosságát a nemzetközi válság elleni hatékony védekezés és ellensúlyozás eszközeként.

A stratégiai javaslat elkészítésében nemzetközi szakértők is részt vettek és értékelték a hazai oktatási innovációs folyamatokat. Ennek eredményéről és a nemzetközi szervezetekben, az OECD-ben és az EU-ban- folyó munkálatokról Stephan Vincent-Lancrin, vezető elemző és Maruja Gutierrez Diazaz EU Európai Bizottság volt vezető tanácsadója tartott előadást.

A stratégiai javaslat részletes vitája négy párhuzamos műhelyben folytatódott:
- "A kormányzat" műhelyvita Nikodémus Antal, NGM főosztályvezető,
- "Az oktatásra irányuló kutatás és fejlesztés" műhelyben Lanner Judit (Tárki-Tudok ZRt.),
- "Az oktatási és szakpolitikai gyakorlat" műhelyben Győri János egyetemi docens vitaindítójával,
- a "Nemzetközi vélemények" szekcióban a meghívott nemzetközi előadók részvételével kezdődött.

"Az oktatási és szakpolitikai gyakorlat" műhely levezető elnöke Dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke volt.

A konferencia pódiumbeszélgetéssel fejeződött be, melyben oktatási és innovációs szakértők vettek részt. A konferencia stratégiai dokumentuma a http://tamop311.ofi.hu/szakmai-program/8-piller/8-1 honlapról letölthető.

Harsányi István Hallgató Díj

A Magyar Innovációs Szövetség és a Manager Képzés Alapítvány által meghirdetett, valamint az SZVT és a Pro Progressio Alapítvány által támogatott Harsányi István-díj pályázaton az Óbudai Egyetem egyik hallgatója, Vécsey Alexandra is díjazásban részesült.

A díjat a műszaki-, a gazdasági- és a természettudományi felsőfokú intézményekben tanuló hallgatók innovációs menedzsment tudásának elismerésére, ill. fejlesztésére hirdettük meg.

A díjazottnak 2011. szeptember 19-én Dr. Trethon Ferenc, a Manager Képzés Alapítvány elnöke nyújtotta át a Harsányi István Hallgatói Díjat egy szenátusi ülése keretében az Óbudai Egyetemen.

Meet the Scientist

A "Meet the Scientist" programot a Magyar Innovációs Szövetség, a Magyar Fulbright Bizottság és az Amerikai Egyesült Államok budapesti Nagykövetsége indította el, 2010. szeptember 24-én. Célja a műszaki és természettudományok, illetve az amerikai tanulmányi lehetőségek népszerűsítése, magyar középiskolások körében.

A 2011/2012-es tanévben már összesen 18 középiskolába, 7 budapesti és 11 vidéki iskolába látogat el a program, amelyhez 17 új Fulbright-ösztöndíjas előadó csatlakozott, közülük kettő az USA-ból.  Az előző évhez képest bővül a program, a fél órás előadást egy szintén fél órás kísérleti rész követi, a Csodák Palotája közreműködésével.

2011. október 4-én, az idei tanév nyitóelőadását Dr. Perczel András, Bolyai-díjas kémikus tartja Budapesten, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumában. A soron következő előadások október 11-én, Sopronban, a Széchenyi István Gimnáziumban, október 18-án a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikumban, ill. október 27-én a váci Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnáziumban lesznek.

Tudományok hídja

2011. szeptember 17-én, Budapesten, "A Tudományok Hídja" címmel, idén először nagyszabású tudománynépszerűsítő rendezvényt tartottak, többek között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Innovációs Szövetség szakmai támogatásával. Az eseménynek a Lánchíd és a Széchenyi tér adott otthont, jelképezve a szervezők szándékát, hogy összekössék az akadémiai élet résztvevőit az érdeklődő, látogató civilekkel.

A Lánchíd szektorokra osztva egy-egy önálló tudományterületet mutatott be. A környezettudatosság is fontos szerepet kapott, alternatív hajtású járműveket és versenyautókat próbálhattak ki a látogatók, valamint elektromos áramot termelhettek az energiabringán.

De emellett vizsgálhattak például holdkőzeteket, építhettek tésztahidat, és részt vehettek űrrepülő- és ejtőernyős teszteken is. Vaktérkép és okostelefon segítségével elkészíthették saját csillagtérképüket, lebeghettek a jövő technikáját előrevetítő szupravezető korongon, és volt tűzhányókitörés, valamint bemutatták az első magyar műholdat, a Masat-1-et is.

A Széchenyi István téren felállított színpadon a látogatók színes előadásokat hallgathattak, így előadást tartottak az első magyar holdjárót készítő csapat, a Puli Space Technologies munkatársai, akik a holdjáró modelljét a standokon a látogatóknak is bemutatták, de több egyetem előadója, a Nők a Tudományban Egyesület tagjai, az ELMŰ-ÉMÁSZ munkatársai is.

Az eseményen egy világrekordnak is szemtanúi lehetettek az érdeklődők, az Óbudai Egyetem képviselői ugyanis új csúcsot állítottak be tésztahídjukkal, amit 611,8 kg terhelés alatt roppantottak össze.

Indul a NANOBUSZ

2011. szeptember 12-én, az MTA székháza előtt indította országjáró körútjára a NANOBUSZ-t a Magyar Tudományos Akadémia és kutatóintézete, a Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet.

A megnyitón Dr. Pálinkás József, az MTA elnöke hangsúlyozta, hogy a nanotechnológia számos ipari szektort forradalmasíthat. Dr. Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke elmondta, a Nanobusz az EuroNanoForum konferenciához kapcsolódik, melyet a NIH szervezett. Dr. Bársony István, tagszervezetünk, az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet igazgatója arról beszélt, hogy kritikus szintre csökkent a természettudományos és műszaki pálya iránti érdeklődés, ezért az a cél, hogy szórakoztatva tanítsák a fiatalokat. 

A megnyitón beszélt továbbá dr. Balázs László, tagvállalatunk, a GE Lightning innovációs igazgatója, aki kifejtette, a GE Fényforrás Üzletágának magyar mérnökei a Tungsram 115 éves hagyományára építve Budapesten fejlesztik a jövő fényforrásait, köztük a nanotechnológia vívmányait is hasznosító LED-lámpákat. Újabb 115 évre terveznek, ezért is támogatják a Nanocsodák Mozgásban tudományos roadshow-t. A megnyitó végén Egyed László, a Csodák palotája Nonprofit Kft. (a Nanobusz későbbi működtetője) igazgatója átvette a busz kulcsát Pálinkás Józseftől, és megköszönte, különleges születésnapi ajándéknak nevezve a nanobuszt, a Csodák Palotája ugyanis szeptember 16-án lesz 15 éves.

Víztaszító labirintusban menekülő esőcsepp, a lepkék szivárványszínének titkai, nanométerekben mérő/számoló futópad - ilyen és ezekhez hasonló érdekességekkel ismerkedhetnek meg a látogatók az interaktív kiállításon, amely a nanovilág hétköznapi csodáit mutatja be. A 36 m2-es NANOBUSZ-on a nanotechnológia egyik vívmányaként ismert LED-ek világítanak, padlózata különleges antibakteriális burkolatú, áramellátásának egy részét napelemek biztosítják.

A tervek szerint az egykori tömegközlekedési eszközből átalakított jármű a következő három évben ötven helyszínre is eljut, minden olyan magyarországi településre, ahol van középiskola.

A busz elkészüléséről készült rövid videó ide kattintva érhető el: http://www.youtube.com/watch?v=p2YgY2Cxn0Q
Bővebb információ a Nanobuszról: http://www.mfa.kfki.hu/hu/nanobusz

A válság megerősítette a minőségi oktatás fontosságát

2011. szeptember 13-án, Párizsban az OECD "Oktatás: a válság megerősítette a minőségi oktatás fontosságát" címmel tanulmányt tett közzé.

A legképzettebb munkaerő Japánban és az Egyesült Államokban dolgozik, amely az OECD térségben dolgozó felsőfokú végzettséggel rendelkező munkaerő 47%-át jelenti.

Míg jelenleg három felsőfokú végzettséggel rendelkező nyugdíjasból egy lakik az USA-ban, addig csak minden ötödik, a munkaerőpiacra belépő frissdiplomás lakik az USA-ban. Ezzel szemben Kínában a felnőtt lakosságnak mindössze 5%-a rendelkezik felsőfokú végzettséggel, ám a lakosság mérete miatt az USA mögött második helyen van, az OECD és a G20 országok felsőfokú végzettséggel rendelkező lakosainak százalékában.

A nemzetközi, felsőfokú tanulmányokat folytató diákok száma 1975 és 2009 között drasztikusan megnőtt, 800 ezerről 3,7 millióra. A legnagyobb arányban Ausztráliában, Nagy Britanniában, Ausztriában, Svájcban és Új-Zélandon tanulnak külföldi hallgatók.

További információk a tanulmányról:
www.oecd.org/document/2/0,3746,en_2649_39263238_48634114_1_1_1_1,00.html

TTI Blog

A TTI (Technology Innovation International) 2011. szeptemberi hírlevelében felhívta a figyelmet blog oldalára, amelyen folyamatosan hírekkel szolgálnak a közelmúlt innovációs és technológia transzfer eseményeiről.

Az oldalon a következő friss cikkek találhatók:
- az EIT nyilvános konzultációinak eredményei;
- a 2011 decemberére tervezett első EU Innovációs Egyezmény;
- hogyan mérjük fel a technológia transzfer irodánk teljesítményét;
- ProTon Europe konferencia Rómában.

A blog szerkesztői Hírlevelet is indítottak, melyre fel lehet iratkozni: http://blogtii.wordpress.com/.

Hírek | Magyar Fiatal Tudósok Társasága

Kutatók éjszakája

Az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Kutatók Éjszakája Európában immár hatodik éve népszerű fesztivál. A Tempus Közalapítvány és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány  együttműködve szervezi a Kutatók Éjszakáját, Magyarországon. Tagvállalatunk, az Ericsson Magyarország - a szervezők egyetlen nagyvállalati partnereként - Kutatás-Fejlesztési Központja volt a rendezvény egyik házigazdája, melynek keretében bemutatkoztak az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobbjai is. Az Ericsson-programok keretében "Sikeres. Kutató. Nő. - Tudóskerekasztal" címmel beszélgetést is tartottak, melyen részt vett Juhász Dorottya MAFITUD-tag. A beszélgetés során szó esett arról, hogy mennyivel nehezebb nőként érvényesülni a tudományos világban; mit tekint egy nő sikernek; hogyan egyeztethető össze a kutatói állás és a magánélet stb. A programon bemutatkozott továbbá a Magyar Innovációs Szövetség által szervezett tudománynépszerűsítő program, a Meet the scientist is.
A program központi rendezvényét a Gödör Klubban tartották, ahol az Akvárium Teremben "Mit tudsz a felfedezőkről? Avagy tudósok és találmányok" címmel az Edupress.hu/Tudáspróba oktatási portál és a Da Vinci Learning ismeretterjesztő TV csatorna tudományos vetélkedőt szervezett a Tudáspróba programban résztvevő iskolák számára, prezentációval, látványos kísérletekkel, vetítéssel és villámkérdésekkel. A verseny zsűriének tagja volt Burus Tünde, a MAFITUD vezetőségi tagja és Bartók Marcell, a THE-program vezetője is.

EU Fiatal Tudósok Versenye

2011. szeptember 23-28. között Helsinkiben rendezik meg az EU Fiatal Tudósok Versenyét. A kiválasztott 132 pályázó között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által megrendezett 20. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny három első díjas pályázatának készítője, összesen négy fő képviseli. Biró Enikő "Új terápiás lehetőség vizsgálata sclerosis multiplexben" c. autóimmun betegséggel kapcsolatos kutatási projektjével, Erdélyi Soma és Lipécz Ádám "MPA - Medical Pocket Assistant" c. mobiltelefonra letölthető elsősegélynyújtó szoftverükkel, Ócsvári Áron pedig a memóriát és a hallás utáni tájékozódást fejlesztő "Tilitoli" c. logikai játékával méri össze tudását a többi résztvevővel.

A fiatalok utazás előtti utolsó felkészítését 2011. szeptember 20-án, a Szövetség székhelyén dr. Antos László ügyvezető igazgató, Kriston Ákos delegációvezető, zsűritag, Ivánka Gábor, zsűritag és Horváth Dávid, a tavalyi EU verseny első helyezettje tartotta.

Intel Challenge Europe 2011

2011. szeptember 26-28. között a lengyelországi Sopotban tartják az "Intel Challenge Europe 2011" üzletiterv-verseny második fordulóját, amelyen három magyar csapat is részt vesz: a Hand in Scan, a Tresorium és a SightQ. Az utóbbi kettőben MAFITUD-tagok is szerepet vállalnak, Lám István a Tresorium csapatban, illetve Sarkadi-Nagy Balázs és Ivánka Gábor a SightQ csapatban.

A MISZ alelnöke, Tzvetkov Julián, segítette a csapatok felkészülését (üzleti terv, előadás), a helyszínen a Magyar Innovációs Szövetség képviseletében Benkovics Péter szakértő látja el tanácsokkal a csapatokat.

Hírek | Nemzeti Innovációs Hivatal

Együttműködési megállapodás a NIH és a Pekingi Genomikai Intézet között

Dr. Mészáros György
, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke és Wang Jian, a BGI (Pekingi Genomikai Intézet) vezérigazgatója együttműködési keret-megállapodást írt alá a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által, 2011. szeptember 13-án rendezett China Hi-Tech Fair konferencia és üzletember találkozó keretében.

Az aláíró felek vállalták, hogy együttműködnek a magyar társszervezetekkel, vállalatokkal, konzorciumokkal, amelyek pályáznak az Európai Unió 7. Kutatási és Technológia-fejlesztési Keretprogramjába (FP7). A Hivatal feladata elősegíteni az együttműködés további részleteiről folytatandó tárgyalásokat.

A BGI ezen kívül kutatás-fejlesztési tevékenységet kíván végezni Magyarországon további befektetési lehetőségek feltérképezésének szándékával. A nemzetközi együttműködés területei a biotechnológia, az egészségügy és a mezőgazdaság, de a felek közös érdekeinek és szándékainak megfelelően ezen területek később bővülhetnek.

További információ a Nemzeti Innovációs Hivatal honlapján:
www.nih.gov.hu/aktualis-hirek-esemenyek/egyuttmukodesi

Köszöntjük új tagjainkat!

Név: | Pharmatéka Kft.
Tagsorszám:
| 643.
Cím: | 2658 Pusztaberki, Kossuth u. 20.
Honlap: | www.pharmateka.hu
Vezető: | Dr. Hutás István, mb. cégvezető
E-mail: | info@pharmateka.hu

A cég új, speciális adalékanyagok fejlesztésével, forgalmazásával, in vivo kísérleteken való értékelésével, a kifejlesztett termékek folyamatos ellenőrzésével és minősítésével foglalkozik.

Szakirodalom-figyelő

Klement Judit: Gőzmalmok a Duna partján - Holnap Kiadó, 2010
Dr. Osman Péter ismertetése

Mindannyiunk számára különösen fontos és égetően időszerű feladatot tölt be a Holnap Kiadó ezzel a kötettel: értékmentő. Többszörösen is.

Az Iparkodó Budapest c. sorozat első darabjaként jelent meg, és nagyon reméljük, hogy lesz folytatás. E jelző alkalmazása egyben igen találó szójáték is, hiszen a könyvet olvasva ráérzünk, hogy az iparkodó itt egyben az iparát lendülettel építő,azaz iparosodó jelentést is hordozza. Ez jól illik ahhoz, hogy Klement Judit igen jó műve Budapest egy olyan korszakát mutatja be egy ipari ágazat, a malomipar tükrében, amikor a város megkezdte egy felemelkedő ipari gazdaság kiépítését, majd - talán nem túlzás azt mondanunk - szárnyalóan iparosodott.

Értékadóként és értékmentőként szerfelett aktuális azzal, hogy felmutat valami nagyon fontosat, sőt sorsdöntőt, ami a fojtogató nehézségekből való kilábalás talán egyetlen igazi hajtóereje lehet, ám mindinkább kiveszni látszik a közgondolkodásból és a mindennapi értékrendből: a szorgos és sikeres iparkodás becsületét. És szintúgy értékmentő annak révén, hogy elénk idézi az ipar- és gazdaságtörténetünk egyik különösen nagy horderejű vonulatát, amelynek eredményeit és jelentőségét azonban ma már valószínűleg csak a /gazdaság/történészek ismerik.

A mű igen érdekes, alapos és tanulságos képet ad itt arról, milyen jelentős ágazattá vált a budapesti malomipar, s mennyire fontos szerepet töltött be az ország gazdasági fejlődésében - abban a fejlődésben, amely a 19. sz. hetvenes éveitől az első világháborút megelőző évekig tartó korszakot Magyarország gazdaságfejlődésének aranykorává tette. Ez volt az a korszak amelyben a jó természeti adottságokkal rendelkező, ám nagyon elmaradott gazdaságú országból erős iparú, fejlett agrárországgá vált - a felemelkedés kezdeteit illetően nem csekély mértékben a malomiparnak és az arra épülő vertikumnak köszönhetően. Külön méltatást érdemel az ipartörténeti- és kordokumentum-értékű képanyaga.

Kitűnő Bevezetésében írja a szerző: "A malomipar nem csak egy volt az egyre inkább "iparkodó" ország ágazatai között a 19. század második felében, a helyzete sok szempontból kiemelkedőnek számított. (...) Az ország ipari termelésében, külkereskedelmében betöltött szerepe miatt a gazdaságtörténet az első húzóágazatként tartja számon." Azt pedig, hogy mennyire meghatározó jelentősége lehet egy-egy iparágnak egy ország gazdasági életében, most tapasztaljuk meg igazán, ám most nem abból, hogy mit hoznak az iparágak, ha vannak és jól működnek, hanem hogy mit visznek, ha nincsenek. Egy-egy ilyen iparágra egész termelési vertikum épült, amely úgy is esett hanyatt, ahogy kihúzták azt alóla, s vele a vidék megtartó ereje is.

A kor e különösen fontos szeletének, és vele magának a könyv mondandójának a bemutatásához érdemes tovább idéznünk a Bevezetésből: "A malomipar az első olyan iparág volt az országban, amely komoly anyagi hasznot ígért a befektetőknek, ezért széles vállalkozói kört vonzott. (...) A legtöbb nagymalom eleve részvénytársasági formában alakult meg, vagy idővel részvénytársasággá alakult át, tehát az új gazdasági társulási forma meghonosításában is az úttörők közé sorolhatók a gőzmalmok." Így tehát nagyrészt e malomipar teremtette meg Magyarországon a gazdasági vállalkozásokba történő pénzügyi befektetés kultúráját, s ennek önmagában is kiemelkedően nagy a hordereje.
A Függelék önmagában is igen értékes adattárat tartalmaz erről a nem annyira közismert szakterületről, továbbá egy "kis malomlexikon"-t.

Seth Godin: A holtponton ne add fel! Ha sikeres akarsz lenni... - HVG Könyvek, 2011
Dr. Osman Péter ismertetése


• "Minden, amiért csak küzdeni érdemes, a holtponton túl helyezkedik el." • "Tudnunk kell, mitől szabaduljunk meg. • "Tudnunk kell, mihez érdemes ragaszkodunk. • És végül: képesnek kell lennünk meghozni a nehéz döntést." - Idézetek a könyvből. Ez lenne a tartós siker receptje? Nem, de annak feltétlenül szükséges, ha nem is elégséges feltétele. S ha ezeket nem tudjuk, valójában kár is harcba szállni.

Seth Godin nevére elsőre nagyjából 5.750.000 találatot hoz fel a Google. A Wikipedia hosszan sorolja műveit, azok sikereit, és vázolja Godin pár igen szellemes fogását könyvei terjesztésére. Pl. Az ideavírus elszabadítása c. a vírusmarketing koncepcióját kifejtő művét e-könyvként ingyen adta közre az interneten, s ez arra vezetett, hogy azt 41 országban kiadták, Godin pedig felkapott előadó lett. A HVG könyvek sorában eddig ezzel együtt öt műve jelent meg. A továbbiak: • Mi a bőgés? • Törzsek - te is lehetsz vezető • Hab a tortillán • Minden marketinges hazudik sztorizik. Könyvei egy kitűnő műfajt képviselnek: kis alakú, karcsú kötetek, amelyek már ezzel is sugallják, hogy nem fogják a terjedelmükkel letaglózni az olvasót. Szerkesztésük szellős, világos, könnyedséget mutat, és valóban, az előadás stílusa mindvégig ilyen. Ahogyan szeretjük: semmi fellengzős tudálékosság, viszont igencsak sok gyakorlatias bölcsesség. Igen sok okosat, megjegyzésre érdemeset mond, érdekesen és oldottan - igaz, olykor amerikaias túlzással.

E könyve mondanivalójának a velejét már az első oldalon így összegzi: ""Aki feladja, nem győzhet - mert a győztes sosem adja fel!" Ez jól csengő bon mot, csak éppen rossz tanács. Azok, akik végül megnyerik a háborút, igenis képesek csatát veszíteni. Csakhogy, szemben az átlagemberrel, ők pontosan tudják, mikor és hogyan kell bedobniuk a törülközőt." Ez pedig tökéletesen igaz. Háborút nyerni csak az tud, az üzleti életben is, aki képes mindvégig kitartani, ám úgyszintén képes megőrizni az erőforrásait a döntő ütközetekre, és/vagy az ellenfél felmorzsolására. Ezért is kell mindig tudnunk, mikor kell kihátrálnunk egy-egy csatából vagy hadjáratból.

Godin pedig így folytatja: "A legtöbb ember rosszkor mond le a céljairól, vagy azt adja fel, amit nem szabadna. Ez azonban természetes emberi tulajdonság - a vállalkozások, szervezetek előre kalkulálnak is vele. Szakmák és iparágak profitálnak abból, hogy az emberek bizonyos helyzetekben hajlamosak feladni a harcot." Természetes emberi tulajdonság? Annyiban mindenképpen, hogy az emberrel nem születik vele az a komoly stratégiai és taktikai tudást és gondolkodást is jelentő felkészültség, amelynek segítségével egy ütközet/hadjárat szorongató helyzetében is jól megalapozott döntést hozhat arról, hogy folytatja a harcot és vállalja az ezzel járó kockázatot, vagy inkább kihátrál, kímélni az erőit, rendezni a sorait, minimalizálni a veszteségeit - hogy azután újra támadhasson. S az emberek igen nagy hányadánál a természettől bennük élő önfenntartási ösztön a jelentős veszteségekkel fenyegető kockázatok elkerülésére indítja őket.

"A holtpont az, ahol a siker megfogan." írja Godin. Nemzője a kiemelkedő felkészültség, a helyzet mesteri kezelésének képessége - tehetjük hozzá. "A versenyszférában a nehézség a legjobb barát. Minél keményebb a terep, annál több lehetőségünk nyílik arra, hogy lehagyjuk a konkurenciát." Persze csak ha jó a stratégiánk, jól gazdálkodunk erővel, kitartással, célszerűség szerint akár igen meredek váltásokkal. Mindezekhez tanulhatunk igen sokat Godin könyvéből.

Szakácskönyvtár: Mexikói konyha + Thai konyha - Vince Kiadó, 2009
Dr. Osman Péter ismertetése


"Az aranjuezi szép napoknak végük" - bárhol is járt a nyári üdülési szezonban, aki szeret más tájakat, életmódokat megismerni, és ezt meg is engedheti magának. Az ilyen ismerkedésnek pedig mindig izgalmas, és - a vállalkozó szellemű embernek - örömteli módja kipróbálni más népek étkeit. "Be local, eat local" - szabadon fordítva élj és egyél, mint a helybéliek-, igen hasznos tanács, kinek-kinek az ízlése szerint követve. (Magam sem ennék kettőnél kevesebb, vagy négynél több lábú jószágot, hacsak nem vízben él.) S ha az ismerkedés kellemes benyomásokat kelt, az ember igyekszik azokat otthon is újból életre hívni azzal, hogy megpróbál szakácskönyvek segítségével főzni ottani ételeket. Ha pedig onnan indulunk, hogy a finom étkek elkészítésének elsajátítása, valamint annak a saját ízléshez és lehetőségekhez történő esetleges adaptálása komoly tanulást és kísérletezést jelent, aligha kétséges, hogy ez a technológia átvétel egy sajátos és rendkívül kellemes fajtája.

Lehetőség persze az is, hogy az ember itt megy el egy-egy egzotikus étterembe, főként, ha oka van hinni, hogy ott valóban az eredetihez kellőképp hasonló étkeket kap. A saját elkészítésnek azonban mindenképpen megvan a maga erős varázsa, amire a cáfolhatatlan bizonyíték, hogy milyen nagy divatja és kelendősége van az elegáns kiadók által megjelentetett szakácskönyveknek, amilyenek a Vince Kiadó kitűnő szakácskönyvei és más gasztronómiai kiadványai is. Közéjük tartozik ez a két elegáns kis kötet, amelyek alcíme "több mint 100 fontos recept". Kiemelést érdemel a gyönyörű, színes képanyaguk, amely egész oldalas, étvágygerjesztő képeken mutatja meg az elkészült remekeket - ami szintúgy fontos útmutatás a készítéshez.

Mexikói, valamint thai konyha. Tagadhatatlan, hogy e szakácskönyvek teremtő alkalmazásához vállalkozó- és felfedező kedvűnek kell lennünk. Vállalkozó kedvűnek, mert a belőlük előállítható csemegék az ízvilágukban gyakran erősen eltérnek attól, amihez szokva vagyunk. Éppen ezzel lehetnek örömünkre, a változatosság gyönyörködtet ősi és nagyon is igaz elve szerint. Vállalkozónak, mert az elkészítéshez a konyhatechnológiát is el kell sajátítanunk. S ahogy az minden, dokumentáció segítségével történő átvételnél van, többnyire csak kísérletezés útján találjuk meg az igazi módját. Felfedező kedvűnek pedig azért, mert ezekhez az étkekhez-ízekhez sajátos nyersanyagok is kellenek, s fel kell fedeznünk azok itt elérhető forrásait.

Munka, ráfordított idő, és persze pénz is kell mindehhez, ám aki szeret finomakat enni, s bátran kalandozik ebben, annak feltétlenül megéri. A mexikói konyhát pl. egyebek közt így mutatja be a bevezető: "lelke az ősi gyökereknél rejtőzik, az azték, tolték, zapoték és maja kultúrában. Innen erednek az édes vagy erős chilipaprikával, szárított vagy zöldfűszerekkel és zöldségekkel készült, mélytüzű, gazdag mártások, amelyek annyira jellemzőek a mexikói konyhára. A halakat csípős fűszerkrémekkel vagy chilivel ízesítik, tortillába vagy illatos levelekbe burkolják. A thai konyháról pedig imígyen szól annak bevezetője: "az utóbbi években egyre népszerűbbé válik, és jó okkal. Egészséges ételeit könnyű megfőzni (ha egyszer már megtanultuk! OP), ízei egyedülállóak (és nagyon finomak! OP). Épp ezért tökéletes választás bármely alkalomra, akár gyors, hétköznapi vacsorára, akár elegáns vacsoravendégségre."

Nagy kulináris kalandokra hív mindkét szakácskönyv - a thai olykor valamelyest távolabbiakra. Valamelyest talán tanulni kell egyik-másik étek élvezetét is - és nagyon megéri.

Teljes körű sajtószemle

(Az idézetek csak a figyelem felkeltését szolgálják, a cikkek teljes szövege Titkárságunkon rendelkezésre áll!)
A sajtószemle tagvállalataink, a Hír-Adás Sajtóügynökség és Médiafigyelő Kft., valamint a Tranzpress Kft., segítségével készült.


Nők Lapja, 2011. augusztus 17., szerda
Fiatal zsenik - Semmiből teremtenek új világot

Vezetéstudomány, 2011. 9. szám
A közszféra innovációinak kontextusfüggősége - A hazai természettudományos és technológiai oktatás, valamint idegennyelv-oktatás példája

kulturport.hu, 2011. szeptember 11., vasárnap
A tudományoké lesz a Lánchíd és a Széchenyi tér

Gyartas Trend, 2011. szeptember 12., hétfő
Tudományok és találmányok hídjává alakul a Lánchíd

Magyar Nemzet, 2011. szeptember 13., kedd, 4. oldal
Országjáró körútra indul a nanobusz

"...Hároméves országjáró körútra indul az úgynevezett nanobusz, az MTA új, a nanovilág működését fotókkal, szemléletes szerkezetekkel, különleges mikroszkópokkal, ismeretterjesztő kisfilmekkel, játékos és interaktív eszközökkel bemutató kutatóintézeti innovációja. A nagyérdemű szombaton a Lánchídon tekintheti meg elsőként az intelligens járművet..."

Napi Gazdaság, 2011. szeptember 13., kedd, 2. oldal
Átszabják a fejlesztési tárcát

"...Újabb helyettes államtitkársággal, a monitoring és információs ügyekért felelős szervezeti egységgel bővül a fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkárság, és ide kerül az újonnan felállított tudásalapú gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkárság is..."

prim.hu, 2011. szeptember 13., kedd
Nanocsodák mozgásban: elindult az akadémiai nanobusz

inforadio.hu, 2011. szeptember 13., kedd
A természettudományos tárgyakat népszerűsíti a nanobusz

haon.hu, 2011. szeptember 13., kedd
Nanocsodák mozgásban: elindult az akadémiai nanobusz

IT-Business, 2011. szeptember 13., kedd, 8. oldal
A tudomány szolgálatában

IT-Business, 2011. szeptember 13., kedd, 22. oldal
Kutatással a képzésért

Magyar Nemzet, 2011. szeptember 13., kedd, 4. oldal
Országjáró körútra indul a nanobusz

Medical Online Hírlevél, 2011. szeptember 13., kedd
Tudományok és találmányok hídjává alakul a Lánchíd

Napi Gazdaság, 2011. szeptember 13., kedd, 16. oldal
Kínai biotechnológiai cég jön Budapestre

Világgazdaság, 2011. szeptember 14., szerda, 6. oldal
Kínai kutatási központ Budapesten
Budapesten hozza létre a magyar kutatási kapacitásra is építő közép európai központját

Népszabadság, 2011. szeptember 14., szerda, 10. oldal
Újabb kínai-magyar együttműködés
Magyarország lesz a kínai genetikai kutatások központja

Műszaki Magazin Hírlevél, 2011. szeptember 14., szerda
MAFITUD 10

Magyar Hírlap, 2011. szeptember 14., szerda, 10. oldal
Bővülő partnerség

Kisalföld, 2011. szeptember 14., szerda, 11. oldal
Tudomány a Lánchídon

Dél-Magyaroszág, 2011. szeptember 14., szerda, 5. oldal
Bencsik János az innovációról

Dunántúli Napló, 2011. szeptember 14., szerda, 10. oldal
Többletpontot is kaphatnak az innovációt mérő pályázók

Zalai Hírlap, 2011. szeptember 14., szerda, 4. oldal
Legyen innovációs központ a város

Új Néplap, 2011. szeptember 14., szerda, 4. oldal
Zöldgazdasággal növelnék hazánk versenyképességét

origo.hu, 2011. szeptember 14., szerda
Újabb kínai intézet regionális központját telepítik Budapestre

afoldgomb.hu, 2011. szeptember 14., szerda
Fiataloké a jövő, tudományoké a Lánchíd

portfolio.hu, 2011. szeptember 14., szerda
Félmilliárdos autóipari beruházás Győrött

Lánchíd Rádió, 2011. szeptember 15., csütörtök
Tudomány özönli el a Lánchidat

Világgazdaság, 2011. szeptember 16., péntek, 3. oldal
Innováció: azonnal lépni kell

"...Magyar és uniós szinten egyaránt mielőbbi beavatkozásra van szükség annak érdekében, hogy visszaforduljanak a kontinensünk számára káros folyamatok a kutatásfejlesztés- innováció területén - hívja fel a figyelmet a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ)....
...Javasolt intézkedések (az MGYOSZ részéről):
a vállalkozások tőkéhez jutásának elősegítése;
egységes uniós szabályozási rendszer, különösen a kockázati- és magántőke-befektetésekre;
összehangolt k+f+i programok elindítása;
a vállalkozások és az egyetemek közötti k+f+i együttműködések támogatása;
a közvetlen kormányzati k+f+i támogatások jelenlegi szintjének emelése..."

Világgazdaság, 2011. szeptember 16., péntek, 6. oldal
Világdíjat kapott a Szentkirályi

Világgazdaság, 2011. szeptember 16., péntek, 7. oldal
Technológiai cégbe fektet a PortfoLion

"...Mintegy 300 millió forintnyi tőkebefektetést hajt végre a PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. az egyik legjelentősebb magyar technológiai startup cégnek számító Gravity R&D-ben..."

Pannon Novum Hírlevél, 2011. szeptember 16., péntek
Kutatók éjszakája 2011

Pannon Novum Hírlevél, 2011. szeptember 16., péntek
Mérnökszínház Szombathelyen: szinte lehetetlen feladatot oldott meg Jordán Tamás

eletforma.hu, 2011. szeptember 16., péntek
Rengeteg érdekesség várja a látogatókat a Tudományok Hídján!

innoteka.hu, 2011. szeptember 16., péntek
Magyar Fiatal Tudósok Társaságának jubileumi, 10. országos találkozója

Veszprémi 7 Nap Plusz, 2011. szeptember 16., péntek
Intelligens közlekedés és egészségügyi innováció

gondola.hu, 2011. szeptember 16., péntek
Tudományok Hídja szombaton

nepszava.hu, 2011. szeptember 17., szombat
Növekedtek az innovatív magyar informatikai cégek

MTV Híradó, 2011. szeptember 17., szombat
A Tudományok Hídja a Lánchídon

szeretlekmagyarorszag.hu, 2011. szeptember 17., szombat
Tudományok hídja

demokrata.hu, 2011. szeptember 17., szombat
Tudományok hídja hagyományteremtő szándékkal

Fejér Megyei Hírlap, 2011. szeptember 17., szombat, 4. oldal
Ismét innovációs díj

nyugat.hu, 2011. szeptember 18., vasárnap
Tudományok hídja lett a Lánchídból

Népszava, 2011. szeptember 19., hétfő, 16. oldal
A Tudományok hídja lett a Lánchíd

Világgazdaság, 2011. szeptember 19., hétfő, 8. oldal
Innovatív esély az innovatív kis- és középvállalkozásoknak
Új esély Az IMP3rove képességmérési és menedzsmentlehetőségeit a hazai kkv-k is kihasználhatják

Zalai Hírlap, 2011. szeptember 19., hétfő, 15. oldal
Az I. Nagykanizsai Innovációs Napon a közönség megismerkedhetett a nulla emisszióra is

Magyar Nemzet, 2011. szeptember 19., hétfő, 4. oldal
A magyar tudományé a főszerep

euroastra.hu, 2011. szeptember 20., kedd
Óriási érdeklődés és világrekord az első Tudományok Hídján

itcafe.hu, 2011. szeptember 20., kedd
Magyar résztvevők az EU Fiatal Tudósok Versenyén

tozsdeforum.hu, 2011. szeptember 20., kedd
Pénteken ismét Kutatók Éjszakája - Tudomány fesztiválköntösben

origo.hu, 2011. szeptember 20., kedd
Interjú Biró Enikővel

Kossuth Rádió, 2011. szeptember 20., kedd
Interjú Biró Enikővel

Népszava, 2011. Szeptember 21., szerda, 13. oldal
Nem jut kutatásra, de adóbehajtásra sem

euroastra.hu, 2011. szeptember 21., szerda
Pénteken Kutatók Éjszakája! - Tudomány fesztiválköntösben

elektro-net.hu, 2011. szeptember 21., szerda
Négy tehetséges magyar fiatal a szeptemberi EU Fiatal Tudósok Versenyén

prim.hu, 2011. szeptember 21., szerda
Egyéjszakás tudományos kaland az Ericsson Kutatás-Fejlesztési Központjában

ma.hu, 2011. szeptember 21., szerda
Tudós koponyák a kamaszok feje helyén - négy magyar megy Helsinkibe

gtm.hu, 2011. szeptember 21., szerda
Magyar fiatalok a szeptemberi EU Fiatal Tudósok Versenyén

meseonline.hu, 2011. szeptember 21., szerda
Négy magyar fiatal a szeptemberi EU Fiatal Tudósok Versenyén

ellemagazin.hu, 2011. szeptember 21., szerda
Skorpióméreggel az SM ellen

innoteka.hu, 2011. szeptember 22., csütörtök
Négy magyar az EU Fiatal Tudósok Versenyén

Pannon Novum Hírlevél, 2011. szeptember 23., péntek
Áthidalják a szakadékot a kutató szakemberek és a laikus nagyközönség tudása között

Napi Gazdaság, 2011. szeptember 23., péntek, 2. oldal

Hatodszorra lesz Kutatók éjszakája

Napi Gazdaság, 2011. szeptember 23., péntek, 9. oldal

Indul a Szegedi Agóra projekt
"...Szerda délelőtt Szegeden letették a Gogol utca-Jósika utca-Londoni körút-Kálvária sugárút által határolt tömbbelsőben épülő oktatási-kutatási központ, az Agora alapkövét..."

Magyar Nemzet, 2011. szeptember 23., péntek, 5. oldal
A robotfocitól a boszorkánykenőcsig

"...Látványos bemutatókkal várja a látogatókat a Kutatók éjszakája itthon és egész Európában...
...Magyarok a Fiatal Tudósok Versenyén
Az EU Fiatal tudósok versenyének ma kezdődő és 28-án záruló döntőjén négy magyar fiatal képviseli hazánkat Helsinkiben. A több mint 45 ezer eurós összdíjazású versenyen 34 országból 132 tehetséges versenyző méri össze tudását..."

Népszava, 2011. szeptember 23., péntek, 11. oldal
EU Fiatal Tudósok Versenye

"...A szeptemberi EU Fiatal Tudósok Versenyének döntőjén négy magyar fiatal képviseli hazánkat Helsinkiben..."

Vas Népe, 2011. szeptember 26., hétfő, 6. oldal
Kipróbált újdonságok

fn.hu, 2011. szeptember 26., hétfő
K+F: új ösztönzés januártól

mno.hu, 2011. szeptember 26., hétfő
Hogyan lehet hozzájutni a kutatási pénzekhez?

mno.hu, 2011. szeptember 26., hétfő
Véget vetnek a bölcsészkorszaknak

"...Latin-Amerika motorja, Brazília felismerte, hogy a kutatás-fejlesztésben (k+f) rejlik a jövő kulcsa, amely cél megvalósításának alapfeltétele a megfelelően képzett szakembergárda. Ennek érdekében 75 000 diákját kívánja külföldi elitegyetemre küldeni..."

Napi Gazdaság, 2011. szeptember 26., hétfő, 9. oldal
Eseti bizottság segítené az innovációt

"...Az országgyűlés innovációs és fejlesztési eseti bizottságot hozzon létre - javasolta a fideszes Pokorni Zoltán és Pósán László. Az elképzelés szerint a bizottság feladata volna az országgyűlés kutatás-fejlesztési és innovációpolitikai tevékenységének elősegítése; az innovációt érintő törvények áttekintése; a k+f-ről közvetlenül rendelkező törvények, kormány- és miniszteri rendeletek áttekintése; a k+f-, innováció- és tudománypolitikai tevékenység kormányzati kezelésének módja..."

Napi Gazdaság, 2011. szeptember 26., hétfő, 9. oldal
Lemaradhatnak az európai cégek

"...Egyre inkább az unión kívül - Kínában, Japánban, Indiában, az Egyesült Államokban és az unión kívüli európai országokban - fogják megvalósítani k+f+i beruházásaikat az európai nagyvállalatok,..."

Napi Gazdaság, 2011. szeptember 26., hétfő, 10. oldal
A Gravityben látnak fantáziát

"...A PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 300 millió forint tőkebefektetéssel tulajdonrészt szerzett az egyik vezető magyarországi technológiai start-up cégnek számító Gravity R&D-ben..."

Napi Gazdaság, 2011. szeptember 26., hétfő, 10. oldal
Még pályázható a Gábor Dénes-díj

Napi Gazdaság, 2011. szeptember 26., hétfő, 10. oldal
Uniós támogatás segíti a tudományos tartalmak közzétételét

"...A felsőoktatási és tudományos tartalmak ingyenes és jogtiszta elektronikus közzétételét támogatja az NFÜ egyik kiírása. A projektötletekre 3,92 milliárd forintot oszthatnak szét..."
Napi Gazdaság, 2011. szeptember 26., hétfő, 12. oldal
Ipari parkok a növekedésért

Világgazdaság, 2011. szeptember 26., hétfő, 1+2. oldal
Sokaknak kell még jónak lenni

"...Nálunk még mindig gyengélkedik a kutatás-fejlesztés és innováció, miközben 2014-től ez lesz az egyetlen nyertes terület az EU-ban - nyilatkozta lapunknak Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára...
...A minél több kutató-fejlesztő munkahely létrehozása elsősorban a vállalati innovációs környezet javítását, a csúcsminőségű teljesítmények elérése pedig az akadémiai, egyetemi szféra fejlesztését jelenti. A kormánynak kell eldönteni, hogy melyiket választja a két lehetőség közül. Ez a döntés még az idén megszületik, s így véleményem szerint 2012-től már működhet az új rendszer..."

Pályázati felhívás

Dél-dunántúli Regionális Innovációs Díj

A "Dél-dunántúli Regionális Innovációs Díj Pályázat 2011"-re pályázhat bármely, a dél-dunántúli régióban telephellyel rendelkező gazdálkodó szervezet, mely kiemelkedő innovációs teljesítménnyel (új termék, új eljárás, új innovatív szolgáltatások értékesítése, létrehozása, bevezetése) jelentős hasznot ért el. Az innováció kiindulási alapja kutatás-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, technológia-transzfer stb.

Kategóriák:
- magán-, mikro- és kisvállalkozás
- közép- és nagyvállalkozás
- agrár- és élelmiszeripari vállalkozás
- egészségipari vállalkozás
- kamarai díj
- innovatív-ifjúság díj.
 
Díj: iparművészeti üvegkerámia és oklevél, valamint az ifjúsági díj kategóriában 250000 Forint pénzjutalom.
A pályázat benyújtásának határideje: 2011. október 11. (16.00 óra)
Bővebb információ: www.ddriu.hu, tel: +36-72/511-676, e-mail: innovacio@ddriu.hu.

Várható események

A holográfia hajnala és horizontja

2011. szeptember 23-án nyílt meg a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában (Budapest, V. Garibaldi u. 2.)  "A holográfia hajnala és horizontja" című kiállítás, amelyet Gábor Dénes Nobel-díjának 40. évfordulója alkalmából közösen rendezett meg az SZTNH és a NOVOFER Alapítvány. A kiállítást Bendzsel Miklós, elnök bevezető szavai nyomán Gyulai József akadémikus, a Novofer Alapítvány elnöke nyitotta meg.

A kiállítás tematikája a holográfia elvének és gyakorlatának jelenlegi felhasználására, valamint az ezzel kapcsolatos kutatási területekre (pl. 3D televízió, holografikus méréstechnika, információs technológiák, stb.,) terjed ki. Ezeket az alkotók rövid leírással és képekkel tablókon mutatják be.

Kiállító intézmények és személyek:
- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
- Debreceni Egyetem Fizikai Intézet
- Greguss Pál
- Holografika Kft.
- Magyar Nemzeti Múzeum
- Mano Hologram Kft.
- MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet
- MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet
- MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézet
- Optimal Optik Kft.
- Szabó Sándor, holográfus
- Szegedi Tudományegyetem.

Ezen kívül a kiállításon hologram-képek, térbeli hologram (az egyébként a Magyar Nemzeti Múzeumban található magyar királyi korona) is bemutatásra kerülnek. A tárlókban Gábor Dénes szabadalmai, munkásságával kapcsolatos könyvek, egyéb tárgyak tekinthetők meg. A kiállítást filmvetítés is színesíti.

A díjmentesen látogatható kiállítás szeptember 23-tól október 13-ig, munkanapokon 10-18 óráig tart nyitva. A kiállításra előzetesen bejelentkező középiskolás csoportok tárlatvezetését több MAFITUD-tag is elvállalta. Az érdeklődőknek rövid ismertető kiadvány is rendelkezésére áll.

Az érdeklődők arra is választ kaphatnak a tárlatvezetőktől, hogy milyen fontos szerepet játszik a szellemitulajdon-védelem, különösképpen a szabadalmaztatás a kutatói tevékenység során.

Október 12-én szakmai ankétra kerül sor, ahol a jelentősebb eredményeket, fontos területeket mutatja be néhány kiállító. További információk és érdekességek itt: www.facebook.com/Holografia
Iskolai csoportok részére bejelentkezés: Matastik Szilvia, tel.: 315 3201; e-mail: szilvia.matastik@imagefactory.hu

Nyilvános konzultáció az Európai Kutatási Térségben

Az Európai Kutatási Térség nyilvános konzultációt hirdet, melynek célja a kutatók Európai Unión belüli munkavállalásának és nemzetközi együttműködésének fejlesztése, a kiaknázatlan lehetőségek feltérképezésére.

A konzultáció fel szeretné tárni a közös kutatás-fejlesztési piac létrejöttét akadályozó, az együttműködést és versenyt nehezítő, szűk keresztmetszetet jelentő tényezőket. A felmérésben részt vehet minden természetes személy, cég vagy szervezet.

A konzultáción 2011. november 30-ig lehet rész venni az alábbi kérdőív kitöltésével: www.ec.europa.eu/research/consultations/era/consultation_en.htm

További információ a Nemzeti Innovációs Hivatal honlapján:
www.nih.gov.hu/nemzetkozi-tevekenyseg/hirek-esemenyek/nyilvanos-konzultacio
Szerkesztő: dr. Antos László, Munkatárs: Burus Tünde
Design: Visualia Stúdió, Felelős kiadó: dr. Szabó Gábor
A Hírlevél minden páros hét keddi napján jelenik meg, és aznap internetes portálunkon is olvasható.
Hírlevél-szerkesztőség: 1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 79.
tel.: 430-3330, fax: 240-7020, e-posta: innovacio@innovacio.hu
A Hírlevélre a www.innovacio.hu c. portálon lehet regisztrálni.