30. IFJÚSÁGI TUDOMÁNYOS ÉS INNOVÁCIÓS TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY (2019/2020-as tanév) 1. fordulójának értékelése
Összesen 140 pályázat érkezett határidőre (ebből 13 db határon túli magyar fiataloktól). A pályázatokat minden zsűritag elolvasta és megvizsgálta, hogy: eredeti, újszerű-e, tudományos szempontból megalapozott-e, megvalósítható-e 2021. április 1-ig, a pályázó alkalmas-e a kidolgozásra, a várható eredmény hasznosítható-e.
A zsűri a végleges döntést testületileg, többségi alapon hozta meg.
1. A zsűri 82 pályázatot fogadott el , illetve javasolt kidolgozásra (részletesen lásd az 1. mellékletben). Ezek közül 37 pályázat tudományos kutatási vizsgálatok, mérések elvégzését és összefoglaló tanulmány elkészítését, 45 pályázat pedig új eszköz, eljárás kidolgozását tűzte ki célul.
2. A zsűri 58 pályázat kidolgozását nem javasolta, mivel ezeket nem tartotta újszerűnek, nem látta megvalósíthatónak vagy megvalósításukat nem tartotta hasznosnak. Kidolgozásra javasolt pályázatok (PDF) hogyan TOVÁBB?
Az I. fordulóban elfogadott és részletesen kidolgozott pályázatok leírását 2021. április 1-én, 14 óráig beérkezően
kell feltölteni a www.innovacio.hu/beadas oldalra, pdf formátumban, valamint egyoldalas összefoglalót doc dormátumban. A leírás szövegterjedelme max. 7 A4-es gépelt oldal lehet (12 pontos betű, normál sorköz). Az ábrákat, grafikonokat, számításokat külön, mellékletként (+max. 10 oldalon) kell a dolgozatba illeszteni.
A pályázóknak 2021. április 14. és 23. között, kötelező jelleggel, max. 5 perces prezentációt kell tartaniuk. A bemutatást elősegítő saját készítésű modelleket, műszaki megoldásokat, kísérleti berendezéseket a prezentáción be kell mutatni.
A bírálóbizottság 2021. április 30-ig meghozza végleges döntését és odaítéli a díjakat.
A bemutatásra alkalmas pályaműveket 2021 májusában kétnapos kiállításon tekinthetik meg az érdeklődők, ill. szeptemberben 24-én is a Kutatók Éjszakáján, Budapesten, az Ericsson Magyarország székházában.
Az ünnepélyes díjátadásra a májusi kiállítás megnyitóján kerül sor.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ
MAGYAR INNOVÁCIÓS SZÖVETSÉG
e-posta: innovacio@innovacio.hu
tel.: 430-3330,
portál: www.innovacio.hu
(cím: 1116 Budapest, Fehérvári út 108-112.)
30. Ifjúsági Tudo-
mányos és Innovációs Tehetségkutató Verseny
A zsűri elnöke: Dr. Jakab László, dékán, BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar
A zsűri társelnöke: Dr. Birkner Zoltán, elnök, Nemteri Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal
A zsűri tagjai: Dr. Ábrahám László, cégvezető, NI Hungary Kft. Dr. Balázs Gergely György, területi vezető, Rolls-Royce Hungary Kft. Dr. Bendzsel Miklós, Novofer Alapítvány elnöke Bodnár Balázs, ügyvezető igazgató, evopro systems engineering Kft. Bolyky János Antal, ügyvezető igazgató, Triax International Üzletfejlesztési és Innovációs Kft. Ivánka Gábor, szabadalmi ügyvivő, ARINOVA Szabadalmi és Védjegy Iroda, az 1997. évi EU Fiatal Tudósok Versenyének 3. helyezettje Gémesi Zsolt, BME inkubációs vezető Dr. Greiner István, Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt, kutatási igazgató Jakab Roland, ügyvezető igazgató, Ericsson Magyarország Kft. Dr. Keserű György Miklós, professzor, Természettudományi Kutatóközpont
Kovács Zsolt, ügyvezető igazgató, Startup Campus Kölkedi Krisztián, főosztályvezető, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Dr. Kroó Norbert, akadémikus, kutatóprofesszor, Szegedi Biológiai Kutatóközpont Laufer Tamás, elnök, RacioNet Zrt. Dr. Ormos Pál, akadémikus, kutatóprofesszor, SZBK Dr. Pakucs János, ügyvezető igazgató, OT Industries, a MISZ tiszteletbeli elnöke Prof. Dr. Pap László, akadémikus, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács tagja Papp László, kutató, Bécsi Orvostudományi Egyetem, a 8. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 1. helyezettje Dr. Pomázi Gyula, elnök, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Pomezanski György, újságíró, a Felkínálom Alapítvány elnöke Sipos Imre, elnökhelyettes, Oktatási Hivatal Dr. Szabó Gábor, akadémikus, egy. tanár, Szegedi Tudományegyetem, a MISZ elnöke Dr. Tevesz Gábor, egyetemi docens, BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Dr. Vonderviszt Ferenc, rektor-helyettes, Pannon Egyetem Dr. Závodszky Péter, akadémikus, kutató professzor, MTA TTK Enzimológiai Intézet