Címlap Honlaptérkép Levélküldés Magyar English
Címlap
 
utolsó frissítés: 2010-06-14
Magyar Innovációs Szövetség

1036 Budapest,
Lajos u. 103.
tel.: (061) 453 6572
fax: (061) 240 5625
innovacio@innovacio.hu
www.innovacio.hu

19. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjátadási ünnepsége

Dr. Dux László, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, számos protokoll vendég, érdeklődő, valamint a sajtó képviselőinek jelenlétében került sor a 19. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjátadási ünnepségére 2010. június 10-én, a budapesti Millenáris Park B épületében, a Csodák Palotájában.

A rendezvényt Dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) tiszteletbeli elnöke, a szervezőbizottság elnöke nyitotta meg. Kiemelte, hogy ez a verseny a sokfajta tehetség közül a kreatív tehetséget keresi, illetve kutatja fel. Ezen kreativitás alapján az elmúlt 15 évet összegezve az EU-döntőn elért helyezések alapján 33 ország közül Magyarország a 2-3. helyen áll. Továbbá beszámolt arról a sikerről is, hogy most már 4 magyar fiatalról elnevezett földközeli kisbolygó kering a Nap körül.
Az ünnepségen prof. Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter nevében Dr. Dux László, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár mondott köszöntőt. Hangsúlyozta, hogy az új minisztérium céljai között továbbra is fontos szerepet kap a tehetségek felkarolása. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium mindent meg fog tenni, hogy a mai felgyorsult világban az erőforrások legcélszerűbb felhasználása mellett, a fiatalokra is több figyelem irányuljon.

Ezt követően Prof. Ormos Pál, az MTA SZBK főigazgatója, a zsűri elnöke értékelte a bírálóbizottság munkáját. A tavalyi 86-hoz képest idén tovább nőtt a beérkezett pályázatok száma, 91-re. Hangsúlyozta, hogy a tehetség nem pusztán a feltalálást jelenti, hanem az elgondolt ötleteket meg is kell valósítani. A játékosság, kísérletező kedv fontos tulajdonság, melyet a zsűri tagjai is megőriztek és ezt előszeretettel alkalmazzák is egy-egy prototípus kipróbálásakor a zsűriüléseken.

A kiemelt dicséretben részesített és kiállított pályamunka készítőit, valamint a díjakban részesült fiatalok neveit és pályázataikat Pomezanski György, a Felkínálom Alapítvány elnöke, a zsűri tagja  ismertette.

A MISZ különdíjában részesült, mint a legeredményesebb határon túli magyar fiatal:
- Beltenyészet a XXI. században? (pályázó: Bartha Noémi Eszter)

Az I., II. és III. díjakat Dr. Dux László és Prof. Ormos Pál adta át.

III. díjban részesült:
- Méhszívó berendezés méhrajok befogására (pályázó: Hajdu Gergő), a díjhoz gratulált Dr. Gordos Géza, a díjat felajánló MTESZ elnöke is. Füstös Géza, üzletfejlesztési vezető a Siemens Zrt. által felajánlott Siemens Junior Díjat is átadta Hajdu Gergőnek.
- HomeEKG rendszer (pályázó: Orgován József), a díjhoz gratulált Dr. Gordos Géza, a díjat felajánló MTESZ elnöke is.
- HidRoBot (pályázók: Erdélyi Soma és Kovács Dániel), a díjhoz gratulált Dr. Gordos Géza, a díjat felajánló MTESZ elnöke is.
- Méregből gyógyszert (pályázó: Juhász Dorottya). A díjhoz gratulált Dr. Kuti László, a díjat felajánló Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke is.

II. díjban részesült:
- A kerékpár újragondolása, egy új környezettudatos közlekedési eszköz, a Step'n'Roll (pályázó: Lipécz Ádám). A díjhoz gratulált Dr. Kőhalmi Zsolt, a díjat felajánló Puskás Tivadar Közalapítvány elnöke is.
- CapControl (pályázó: Gyöngyösi Tamás). A díjhoz gratulált Jakab Roland, a díjat felajánló Ericsson Magyarország Kft. marketing és kommunikációs igazgatója is.

I. díjban részesült, és részt vehet az EU Fiatal Tudósok Versenyén, Lisszabonban:
- Molnár Anna, aki a rosszindulatú vastagbél daganatok szűrésére fejlesztett ki egy új, érzékenyebb és pontosabb módszert. A daganatos bélhámsejtek elváltozásainak információi bekerülhetnek a nyirokcsomóba, ahol az immunsejtek felfogják ezeket, majd a vérbe kerülve, mint fehérvérsejtek hordozzák az ezekre előkészített immunválaszt. A fiatal által elvégzett vizsgálatok szerint a teljes genomszűrés alapján lehetséges a helyi betegségekre jellemző vérbeli molekuláris markerek azonosítása. A díjhoz gratulált Dr. Simig Gyula, a díjat felajánló Egis Gyógyszergyár Nyrt. kutatási igazgatója is.
- Böröczki Zoltán István, aki egy új típusú elektromos motort készített, mely nem a hagyományos (elektromágneses) módon, hanem termodinamikai elven működik. A motor meghajtását izomhuzalok végzik, melyek hő hatására összehúzódni is képes memóriahuzalok. Az összehúzódás során a huzalok munkavégzésre is képesek, ezt használta fel a pályázó forgómozgás előállításához. A díjhoz gratulált Posteinerné Toldi Márta, a díjat felajánló MSZH elnökhelyettese is.
- Balassi Márton István és Horváth Dávid, akik egy számos iskolatípusban sikerrel használható számítógépes modellt dolgoztak ki, mely segítségével rekonstruálhatók olyan konkrét esetek, amelyek mélyebb megértése közelebb visz a környezettudatosság megerősödéséhez és a fenntartható fejlődés megvalósításához - melyben az egyéni felelősségen túl a műszaki és természettudományoknak kulcsszerepe van. A díjhoz gratulált Dr. Csopaki Gyula, a főtámogató NKTH elnöke is. Dr. Szabó Gábor a Stockholm International Youth Science Seminarra történő utazást tanúsító oklevelet is átadta Balassi Márton Istvánnak.
A bírálóbizottság döntése értelmében, az I. és II. díjban részesült pályázók által megjelölt egy-egy tanár (Réti Mónika, Dr. Daróczi Csaba Sándor és Vizi Tibor) egyszeri, 100 000 Ft-os ösztöndíjban részesült.

A díjátadás után Dr. Szabó Gábor méltatta a fiatal tehetségeket és kiemelte, hogy az eredmények nem mindig jönnek azonnal. A fiatalok buzdítása érdekében azonban hozzátette, hogy a kitartó munka mindig meghozza előbb-utóbb a gyümölcsét. Zárszóként pedig a kiállítás megtekintésére invitálta a jelenlévőket.

A 19. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny végeredményét Hírlevelünk 12. számához mellékeltük, ill. innovációs portálunkról (www.innovacio.hu) is letölthető.
Készítette: VISUALIA