XXXiI. évf. | 2022. március 8. |5. szám


Hírek

Magyar Innovációs Szövetség
Köszöntjük új tagunkat

Várható esemény

Pályázati felhívás
Szakirodalomfigyelő
Sajtószemle



HÍREK | MAGYAR INNOVÁCIÓS SZÖVETSÉG

30. Magyar Innovációs Nagydíj

A Magyar innovációs Szövetség február 24-én sajtóközleményt adott ki a 30. Magyar Innovációs Nagydíj pályázatról, mely idekattintva olvasható.

Az ünnepélyes díjátadásra március 24-én, az INNOVÁCIO 2022 c. rendezvény keretében kerül sor az Európa Hajón, Budapesten. A 2021. évi Innovációs Nagydíjat Prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter fogja átadni. A Magyar Innovációs Nagydíjon kívül további öt innovációs díj is átadásra kerül.
Az ünnepségen névre szóló meghívóval lehet részt venni.

Tudományos és Innovációs, Technológiai és Ipari Park Tanács

Magyarország Kormánya elfogadta a tudományos és innovációs, a technológiai és az ipari parkokról szóló kormányrendeletet, valamint a Tudományos és Innovációs, Technológiai és Ipari Park Tanácsról szóló Kormány határozatot.

A Korm. határozat szerint a Tanács tagja a Magyar Innovációs Szövetség is, ezért Prof. Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter felkérte a Szövetségünket, hogy delegáljunk a Tanácsba tagot és póttagot. A MISZ Bolyky János Antal alapító tagot delegálta, valamint póttagként Falk György elnökségi tagot. Az alakuló ülést márciusra tervezik.

Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány rendezvénye

Tagszervezetünk, a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány 2022. március 4-i rendezvényén a Magyar Innovációs Szövetség képviseletében Dr. Jakab László, a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny zsűrielnöke, választmányi tagunk tartott előadást.
Bemutatta a Magyar Innovációs Szövetség munkáját: hogyan épül fel és milyen eszközökkel segíti a Szövetség a hazai innovációt, az ehhez kapcsolódó tehetséggondozást. Összefoglalta a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny első fordulójának tapasztalatait, ismertette a verseny szabályokat, a lebonyolítás rendjét. Kiemelte, hogy az Innovációs Szövetség partner szervezetein, ipari kapcsolatain keresztül segítséget tud nyújtani a sikeres nemzetközi szerepléshez.

Jakab László beszélt a STEM-szakok meghatározó, az innovációt elősegítő és támogató szerepéről. Az ilyen képzések globális összehasonlításban kritikus helyzetben vannak Európában, ezért fontos ezek kiemelt kezelése. Ebben a tehetségkutató versenyek szerepe meghatározó kell legyen. Kiemelte továbbá a nemzetközi versenyek színvonalának erősödését. Itt kell helytállni a magyar versenyzőknek, természetesen nem csak egy-egy kiemelt fontosságú versenyeken, hanem hosszú távon a mindennapi szakmai életben is. Ezen belül bemutatott hazai kutatási eredményeket is, elsősorban az önvezető autók fejlesztésének területéről.

Regeneron International Science and Engineering Fair 2022

Az idei Regeneron International Science and Engineering Fair-t 2019. után először jelenléti formában is megrendezik május 7. és május 13. között Atlantában (USA). A Regeneron ISEF az egyes országokban rendezett tudományos versenyek világbajnoksága, rendezője a Science Service. A döntőbe bejutott diákok abból a körülbelül egymilliós mezőnyből kerülnek ki, akik az Regeneron ISEF-hez kapcsolódó helyi és nemzetközi tudományos versenyeken - Magyarországon az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen - szereznek díjakat világszerte.

A Magyar Innovációs Szövetség március 7-én benevezte a magyar versenyzőket, Szőnyi Balázst, a "3D szkenner telefonnal", és Radó Jánost a " PenAlone" c. projektekkel. A kiutazó versenyzőket Ivánka Gábor, zsűritag fogja felkészíteni és kísérni.

HÍREK | KÖSZÖNTJÜK ÚJ TAGUNKAT

Név | Future Visual Kft.
Tagsorszám | 796
Cím | 2120 Dunakeszi, Bem u. 5.
Vezető | Mercs Milán

Tevékenység:
A cég 2015 óta foglalkozik DigiFol intelligens fóliák gyártásával, forgalmazásával és kivitelezésével.
Az intelligens fólia lehetőségeit kihasználva saját gyártású, egyedi márkanévvel (DigiFol™) van jelen a hazai és nemzetközi piacon is. Az elképzeléstől a kivitelezésig végigkísérik megrendelőik egyedi igényeit, melyhez termékeik mellett minden szükséges technikai és informatikai feltételt biztosítanak.

Várható esemény

9. Brazil Ipari Innovációs Kongresszus

2022. március 9-10. között kerül megrendezésre a 9. Brazil Ipari Innovációs Kongresszus a CNI (Brazil Iparszövetség) és a SEBRAE (Brazil mikro- és kisvállalatokat támogató szervezet) közös szervezésében. A São Paulo városában zajló eseményen idén először nem csak személyesen, hanem virtuálisan is részt lehet venni.
A 2013 óta minden évben megrendezett Brazil Ipari Innovációs Kongresszus az egyik legnagyobb innovációs esemény Latin-Amerikában, amelyen az ipari szektor, a kormány és az innovációs terület egyéb döntéshozói vesznek részt.
A kongresszuson látható lesz egy, a feltörekvő brazil stratupok megoldásait bemutató kiállítás, egy dokumentumfilm-sorozat, amely öt ország (Brazília, Egyesült Államok, Németország, Izrael és Olaszország) innovációs ökoszisztémájáról szól, valamint egy technológiai kiállítás és egyéb innovációs tartalmú és networking programok.
Az eseményről további információk elérhetőek a rendezvény angol nyelvű oldalán.

Pályázati felhívás

BME Z10 tavaszi Akcelerátor programja

Elindult a jelentkezés a Műegyetem tavaszi akcelerátor programjára. A szervezők március 18-ig várják a tehetséges innovátorok jelentkezését.
Az 5 hetes képzés során a BME Z10 a mentorok segítségével felkészítik az akcelerátor programra beválogatott jelentkezőket a képzést lezáró Demo Dayra, melyre 2022. május közepén kerül majd sor. A Hiventures befektetési bizottsága itt hoz döntést arról, hogy mely startupok kapnak egyenként 15 millió forintra befektetési ajánlatot. További információ a következő linken.

SZAKIRODALOMFIGYELŐ


Stuart Russell & Peter Norvig: Artificial Intelligence: A Modern Approach - Pearson, 2022, 4th Edition
Dr. Osman Péter ismertetése

"A legátfogóbb, naprakész bevezetés a mesterséges intelligencia elméletébe és gyakorlatába"
a Pearson ajánlójából. (Kiemelések tőlem).
Erről szól: A Pearson ajánlójából: "E felülvizsgált kötet feltárja az MI területének teljes szélességét és mélységét. Naprakész tudást kínál a legújabb technológiákról, egységbe fogottabb módon mutatja be a fogalmakat és elgondolásokat, és új vagy kiterjesztett áttekintést kínál minderről."
Az Előszóból: "A mesterséges intelligencia (továbbiakban MI - OP) nagy szakterület és ez egy nagy könyv. (1166 nagyalakú oldal, sűrűn teleírva - OP) Benne megkíséreljük feltárni e terület teljes szélességét, amely felöleli a logikát, a valószínűséget, a számítógép-tudomány folytonos matematikáját; az észlelést, a következtetést, a tanulást és a cselekvést; a korrektséget, bizalmat, közjót és biztonságot; és alkalmazásokat, amelyek a mikroelektronikai eszközöktől a bolygók robot-felderítőiig és a milliárdok által használt online szolgáltatásokig terjednek. A könyv alcíme: Modern megközelítés - azt jelenti, hogy minderről a mai nézőpontból szólunk. Közös keretben egyesítjük a mai tudást, s a korábbi munkákat a ma használatos eszmékkel és terminológiával illesztjük bele.
A fő egyesítő téma az »intelligent agent« (olyan eszköz, amely bizonyos szintű autonómiával rendelkezik, és folyamatosan és önállóan lát el számára kitűzött különféle funkciókat, tanulásra is képesen - OP) Vizsgálódásunk tárgya az MI, amely észleléseket vesz fel a környezetből, és műveleteket hajt végre. Minden ilyen 'ágens' végrehajt egy funkciót, amely az észlelés-sorozatokat műveletekre váltja. Ennek különböző útjait-módjait tekintjük át: pl. reaktív ágensek, valós-idejű tervezők, döntéselméleti rendszerek, mélytanuló rendszerek. A tanulást egyaránt kezeljük kompetens rendszerek tervezésének módjaként, valamint ahogy a tervező behatolhat ismeretlen környezetekbe. Mindebben a robotikát és a víziót nem függetlenül meghatározott problémákként kezeljük, hanem ahogyan azok megjelennek a célok elérésének szolgálatában. Kiemeljük a feladat környezetének fontosságát a megfelelő ágens kialakításának meghatározásában,

Elsődleges célunk megismertetni az eszméket, amelyek az MI kutatás elmúlt 70 évében felmerültek, szintúgy a megelőző két évezred kapcsolódó munkáit. Igyekeztünk elkerülni a túlzott formalitást, ám megtartani a pontosságot."
A tudás ára: A Pearson a felsőfokú szak- és tankönyvkiadás élvonalába tartozik. Könyveinek előadásmódját módszeresen fejlesztik a lehető leginkább felhasználóbaráttá, tartalmuk viszont az egyetemi színvonalnak megfelelően alapos és igényes. "A könyvet elsődlegesen egyetemi kurzusokhoz szánjuk, de szintúgy alkalmas egyéni tanulásra is. 28 fejezetének mindegyike nagyjából egyhetes tanulást jelent. A bibliográfiai utalások segítenek a témához tovább is olvasni. Az egész szövegben a fontos pontokat lapszéli ikonok jelölik. A megjelenő új fogalmak, kifejezések hasonló jelölést kapnak. A tanulást átfogó index és széleskörű irodalomjegyzék is segíti. Az egyetlen használati előfeltétel, hogy az olvasó ismerje a számitógép-tudomány alapfogalmait (algoritmusok, adat-struktúrák, komplexitás) másodéves egyetemi szinten. Egyes témákhoz hasznos lehet a lineáris algebra és a differenciál- integrálszámítás ismerete elsőéves szinten.

A 4. kiadás új jellemzőiből:
  • Egészében véve a tartalom kb 25 %-a teljesen új, a többit nagyrészt újraírtuk, hogy egységesebb képet adjunk a területről. Az itteni idézetek 22 %-a 2010 utáni művekre vonatkozik;
  • Az adatokhoz, számítástechnikai erőforrásokhoz és új algoritmusokhoz való megnőtt hozzáférésre tekintettel inkább a gépi tanulásra összpontosítunk, mint a kézműves tudásmérnökségre;
  • Nagyobb mértékben tárgyaljuk a mélytanulást, a valószínűségi programozást és a multiágens rendszereket, mindegyik önálló fejezetet kapott;
  • A mélytanulás hatására tekintettel frissítettük a természetes nyelv feldolgozással, robotikával és a számítógépes látással foglalkozó részeket;
  • A robotika fejezet már felöleli az olyanokat, amelyek emberekkel kerülnek kölcsönhatásba, továbbá a megerősítő tanulás alkalmazását a robotoknál;
  • Bővített terjedelemben tárgyaljuk az MI hatását a társadalomra, beleértve az etika, a korrektség, a bizalom és a biztonság alapkérdéseit.
"Quo vadis, Domine?" A kiemelt újdonságok között egy tétel, amelyet nehéz - s talán ijesztő - átlátni: "Már nem úgy vesszük, hogy a célkitűzés rögzített, s az MI rendszer ismeri azt; inkább hogy a rendszer bizonytalan az emberek szándékait illetően, amelyek számára dolgozik. Meg kell tanulnia, mit maximalizáljon, s ennek megfelelően működnie, miközben bizonytalan, mi is a cél."
Érdeklődni lehet: Csibi Erzsébet, Pearson Education Magyarország, erzsebet.csibi@pearson.com

Deanna Mulligan és Greg Shaw: A munka jövője - Okoscégek a holnap munkavállalóiért - Pallas Athéné Könyvkiadó, 2021
Dr. Osman Péter ismertetése

Jó volt Noénak: túlélési útmutatót kapott az Özönvízhez!
"2030-ra világszerte 375 millió embernek kell majd teljesen új munkakört találnia az automatizálás következtében. Ahogyan a munkavállalók, a kormányok és a vállalatok megbirkóznak ezekkel a földcsuszamlásszerű változásokkal, meg fogja határozni a munka jövőjét."
ez a könyv mottója. (Kiemelések tőlem) A szám a McKinsey Global Institute 2017-es becslése, de a helyzet e téren rohanvást fokozódik. Másrészt, az utcára kerülő emberek sorsának alakulása messze nem csak a munka-, hanem a társadalmak jövőjét is meghatározhatja. E könyv ilyen felfogásban az egész civilizáció jövőjéről is szól.
Témájának kritikus tételét az eredeti alcím fejezi ki: "Miként tudják zárni az okoscégek a munkavállalói a fejlődéssel a munkavállalókkal szembeni követelmények és az azok felkészültsége között megjelenő szakadékot." (Magyarán, hogyan szereznek, teremtenek maguknak kellően felkészült dolgozókat. - OP)
Mondandója kutatások, találgatások, reménykedés és rettegés központi témája: miként lép be az emberek, gazdaságok, társadalmak életébe a mind szélesebb és fejlettebb automatizálás, és miként kezelhetők ennek lehetőségei és feszültségei. Ami bizonyosnak ígérkezik: »Ami elromolhat, elromlik« szól Murphy törvénye; ami nagy haszonnal megvalósítható, azt megcsinálják - ez a gazdaság törvénye, arra is,hogy milyen megfontolások mentén alakulhat a munka jövője a robotok korában. A vonat robog felénk - a sorskérdés, fel tudunk-e kapaszkodni, vagy elüt?
A globális piacgazdaságban létkérdés a versenyképesség "A [versenyképességet adó] technológia-intenzitáshoz meghatározó jelentőségű a világelső-osztályú technológia átvétele, s olyan dolgozói állomány, amely jártas e technológia optimalizálásában. Mulligan itt egy cég digitális átalakításának mélyreható történetét kínálja, és egy útmutatót ahhoz, miként képezzük ki a jövő dolgozóit." - Satya Nadella, CEO, Microsoft.

"Az automatizálás többé nem a jövőkutatók vesszőparipája, hanem a vezetők mai generációjának szorongató feladata a magán- és a közszférában." (Mindkét idézet Mulligan honlapjáról.)
A jövő optimális kezelése: "Be kell vinni a tantermet a munkahelyekre; és a munkahelyet a tantermekbe." (Forrásmegadás nélküli idézetek a könyvből.)
Mulliganről: 2017-ben a Fortune a 46. legbefolyásosabb nőként rangsorolja, említve, hogy 3 évvel korábban is szerepelt az 50-es listán, s hogy a cége - Guardian Life Insurance - a vezetésével öt év alatt 5 millióról 25 millióra növelte ügyfelei számát. 2019-ben ismét a listán 49.-ként. Magas szakmai pozícióit az internetes források hosszan sorolják. A jövőbeni fenyegető bizonytalanságok kezelésének szakértőjeként képes útmutatást és gyakorlati tanácsokat adni a felkészüléshez a rohamléptekkel közelgő kihívásra, amely - ő is írja - a legnagyobb az emberiség életében.
Greg Shawról a LinkedIn: "számos könyv /társ/szerzője üzletről, technológiáról, társadalomról." Hit Refresh - Utazás a Microsoft lelkének legmélyére c. könyvéről a Hírlevél 2018 22. számában szóltunk.
Mulligan oldaláról, e könyvéről: "A következő 10-15 évben a munkát és az életet a társadalom minden szintjén át kell alakítani. A kibontakozó technológia majd' minden munkát forradalmasítani fog, egy részüket felszámolja, és a munkának olyan új formáit hozza létre, amelyeket majd még fel kell fognunk. Miként tudunk túlélni és boldogulni e drasztikus átalakulás sodrában? Mulligan gyakorlatias nyitott-gondolkodású betekintést kínál az automatizálás következményeibe, szintúgy abba, hogy miért a magánszektornak kell élére állnia egy érték-alapú válasz kialakításának. Az oktatást a középpontba állítva, azzal áll elő, hogy a munkaerő körében bekövetkező felfordulásra a megoldás az emberek és a cégek átképzésében rejlik, a gyors változáshoz való alkalmazkodásban. Az élethosszig tanulást segítő lehetőségek megteremtésével, amelyek áttörik a határokat az iskola és a munkahely között, a cégek elősegíthetik alkalmazottaik személyes és szakmai jólétét és annak kiteljesedését. Felhasználva a saját tapasztalatait, a történelmi példákat és a jelentéseket a frontvonalakból, ahol ezek kérdések kibontakoznak, részletezi, hogyan tudnak a vállalati vezetők felkészülni és válaszokkal szolgálni a rombolva újat teremtő technológiákra. Könyve keretrendszert ad a konkrét és jelentőségteljes cselekvésre, s ezzel alapvető olvasmány az átalakuláshoz, amely a következő évtizedet formálja, s túl is megy azon."
"Soha korábban nem kellett szembenéznünk ilyen válsággal. És soha korábban nem tárult fel előttünk ilyen lehetőség. Ha az üzleti vezetők felveszik a harcot, akkor a nagy kihívásokat nagy ötletekké formálhatjuk, azokat meg nagy lehetőségekké." (A válság biztos. A többiért meg kell tanulni új módokon megküzdeni. - OP)

Maria Konnikova: A legnagyobb blöff - Amit a pókerből tanultam az önuralomról, a figyelemről és a döntéshozatalról - HVG Könyvek, 2021
Dr. Osman Péter ismertetése

"A titok, hogy ne a lapokat, hanem az ellenfeled játszd."
"A való életben is sokszor blöffölünk, gyakran alkalmazunk apró, megtévesztő trükköket, fontolgatjuk, vajon a többiek mit gondolnak, mi a szándékunk. Az én elméletem szerint ez a játékok lényege."- Neumann János
(Forrásmegadás nélküli idézetek a könyvből, kiemelések tőlem)
Konnikovát ismerjük: Az átverés művészete - Miért dőlünk be a szélhámosoknak újra és újra? c. könyvéről (HVG Könyvek, 2018) a hírlevél 2019/17. számában szóltunk. E könyve pedig New York Times bestseller és ugyanott beválogatták 2020 száz legjobb könyve közé.
Róla a HVG Könyvek: "Író, újságíró, profi pókerjátékos. A Harvard Egyetemen diplomázott, a Columbia Egyetemen szerzett doktori fokozatot pszichológiából. Írásai rendszeresen jelennek meg a The New York Times, a The Wall Street Journal és a Wired lapjain. A Személyiség- és Szociálpszichológiai Társaság 2019-ben neki ítélte a Kiváló tudományos újságíró díjat."
Indíttatás Neumann Jánostól, és Konnikova sorsfordulója: Ötéves, több ezer emberrel végzett posztgrad kutatásai fókuszában a tudatos lét egyik alapkérdése állt: " A kegyetlen igazság, hogy nagyon gyakran akkor is azt hisszük, kezünkben az irányítás, amikor valójában a véletlen kegyeire vagyunk bízva. Hogyan használhatnánk úgy ezt az elméleti tudást, hogy általa jobb döntéseket hozzunk a gyakorlatban? Kemény dió ez, mert a szerencse és a tudás kapcsolata a valószínűségen alapszik. Csakhogy az emberi agyműködés egyik legalapvetőbb hiányossága, hogy nem tudja kezelni a valószínűségeket. A statisztika teljesen ellentmond annak, amit az ösztöneink súgnak: agyunk - evolúciós okoknál fogva - egyszerűen nem alkalmas arra, hogy felfogja a statisztikában rejlő bizonytalanságot."

Amint leírja, a dolgok alakulásának mozgatói feletti kutakodása során bukkant rá Neumann János Játékelmélet és gazdasági viselkedés c. könyvére. "Neumann gyanakvással viseltetett minden játék iránt -a pókert kivéve. Azt szerette. Úgy vélte, a pókerben jelen van a tudás és a véletlen láthatatlan egyensúlya, amely az életünket kormányozza - kell hozzá annyi tudás, hogy érdemi legyen a játék, és van benne annyi véletlen, hogy legyen benne kihívás." Ezért választotta a pókert kutatási témájává.
"Amikor arról olvastam, hogy Neumann minden más helyett miért épp a pókert választotta arra, hogy megfejtse a világ legfontosabb stratégiai döntéseit - elvégre az Egyesült Államok hadseregének tanácsadója volt -, valami bekattant. A póker maga a gyakorlat, egy élő kísérlet. Megteremti az emberi elme számára optimális tanulási környezetet. Ráadásul nem egyszeri esemény, hanem szisztematikus folyamat. Vagyis tökéletesen illik a terveimhez."
S ahogy a HVG Könyvek ajánlója összegzi: "Felkereste a világ egyik legjobb pókeresét, akinek a tanítványaként később Las Vegas-tól Monte- Carlón át Makaóig több komoly pénzdíjas versenyt is megnyert. Fokozatosan hírnevet szerzett magának a férfiak dominálta póker világában, sőt bejutott a kártyajáték világbajnokságának számító World Series of Poker-re is."
Amint írja: "Azt reméltem, mire idáig eljutunk, megtanulom, hogyan tudok tökéletes döntéseket hozni - és nemcsak a kártyaasztal mellett, hanem a való életben is. A póker révén akartam megzabolázni a szerencsét - megtanulni hatást gyakorolni akkor is, amikor úgy tűnik, nem nekem kedvez a lapjárás." Az eredményt és főként az így szerzett tanulságokat e könyve tárja elénk. Pókerezni nem tanít meg (csúnya néni!), viszont:
"Az élet olyan, amilyen, a szerencsének pedig mindig szerepe lesz mindenben, bármit csinálunk is, bármibe fogunk is. A tudás új távlatokat, új lehetőségeket nyithat, és felfedhet előttünk olyan esélyeket, amelyeket mások - akik kevesebbet tudnak, kevésbé érdeklődők vagy lelkesek - talán elszalasztanak. De ha a véletlen ellenünk fordul, a tudásunk legfeljebb csak arra elegendő, hogy enyhítse a károkat. És hogy mi a világ legnagyobb blöffje? Az, hogy a tudásunk valaha is elegendő lehet. Ez a hit hajt előre minket, amikor a szerencse hátat fordít nekünk, ez a hasznos téveszme lendít át a holtponton, és nem hagyja, hogy feladjuk. Nem tudjuk, soha nem tudhatjuk, hogy végül sikerrel járunk-e. De el kell hitetnünk magunkkal, hogy sikerülhet. Hogy a tudásunk végül elegendő lesz ahhoz, hogy csatát nyerjünk. Mert muszáj, hogy elég legyen. A többség számára a póker a meggazdagodás egyik útja. És tényleg az. Csak nem abban az értelemben, mint gondolnánk. Én sem lettem milliomos. De a tengernyi tudás, amelyet megszereztem, a szilárd alap, amelyet a döntéseimhez kaptam, az érzelmi erő és önismeret, amelyre szert tettem, még jóval az után is hasznomra lesz, hogy rég feléltem a nyereményeimet."

Fucskár Ágnes, Fucskár József Attila: Középkori templomok a Kárpát-medencében - Kocsis Kiadó, 2021
Dr. Osman Péter ismertetése

E szerzőpáros sok kitűnő fényképalbumáról szóltunk már a hírlevélben, a nemrég színre lépett Kocsis kiadóról pedig a különleges témájú Pincefalvak, pincesorok c. kötetük kapcsán a 2022/3. számban.
Az ilyesfajta albumoknak, ha igazán jók, a járvány fontos új funkciót adott: nemcsak esztétikai, kulturális és történelmi élménnyel szolgálnak, hanem kedvcsinálók és idegenvezetők is lehetnek belföldi turizmushoz - s a járvány erősen felértékelte azt. A Fucskár albumok pedig valóban mindig remekek, mesterien láttató képekben ugyanúgy, mint a hely és a környék sajátosságait és hangulatát megidéző ismertetésekben.
A templomok szinte mindig különleges építmények, és különleges terek. Építtetőik igyekeztek azzá tenni azzal, hogy a tőlük telhető legjobbat adták, hirdetni a hit és az egyház jelenlétét és dicsőségét, a magukét, talán megőrizni az emléküket, s méltó keretet és megjelenést adni a kor legfontosabb közösségi terének. Viharos történelmünkben pedig sok templom rendeltetése volt menedékül is szolgálni a támadók elől.
A szerzők bevezetőjéből: "A sátorlakó honfoglaló magyarokból alig egy évszázad múltán jó építészek lettek. Azzá tette őket a nyugati típusú kereszténység felvétele, a templomok emelésének szükséglete. Szent István király törvénykönyvben rendelte el, hogy »minden 10 falu építsen egy templomot«. Ez a törvény - templomok és székesegyházak építésével, püspöki székhelyek és apátságok alapításával - a magyarországi szakrális építészet fénykorát jelentette. Az 1300-as évek végére az egyházi épületek komoly hálózata alakult ki. A templomok nem csak a hitéletet szolgálták, vasárnaponként itt gyűlt össze a lakosság, a messziről jövőt a templom tornya igazította útba, támadások esetén pedig védelmezte a közösséget. (...) A megerősödő, földbirtokkal rendelkező réteg épületeiben is ki akarta fejezni hatalmát, ezért a XIII. században megjelentek a nemzetségi monostorok. Birtokuk központjában temetkezési helyül is szolgáló templomot emeltek, kis létszámú kolostorral (Lébény, Boldva, Ják, Türje, Ócsa, Sopronhorpács, Zsámbék, Felsőörs). Ebből az időszakból már sok falusi templom is ránk maradt. A templomban vagy altemplomban történő temetkezés a birtokosok, kegyurak előjoga volt. Nem ritka a kör alaprajzú Árpád-kori istenháza sem (Öskü, Kallósd, Kissikátor). A magyar állam történetének első 300 évében a templomok emelése volt a legfontosabb építőművészeti tevékenység. A templombelsőt freskókkal, faragványokkal, szobrokkal díszítették. A babona és a varázslat helyébe a liturgia lépett, melynek a templom lett a színhelye. A falképek elbeszélték a bibliai eseményeket és a keresztény erkölcs tanait. A tatárjárás után IV. Béla király a nyugati határszéli és felvidéki városokba német bevándorlókat telepített. Ők a közvetítői az új stílusnak a gótikának...."

Háttérfestésként egy 'pillanatfelvétel' a hitéletről Mátyás király és Mohács között (Hóman Bálint - Szekfű Gyula: Magyar történet c. művéből): "A renaissance-követelte magasabb műveltség csirái még a középkori vallásosság talajába hullanak, s abból varázsolnak elő irodalmat, művészetet, továbbfejlődésre képes keresztény, katolikus kultúrát. A városi és falusi lakosság mély vallásosságát egyéb adatok is bizonyítják; végrendeletek teli vannak egyházi, kegyes célra tett hagyományokkal, a lakosság mind szorosabban tömörül vallásos jellegű céhekbe és keresztény caritast gyakorló egyesületekbe, búcsújárások kegyhelyekhez, falusi templomok védőszentjeinek ünneplése még tipikusan középkori, bensőséges hitéletet árul el, mely csak a Mohácsot követő fegyverzajban lesz mind halkabb és mind színtelenebb."
A kötet helységnévjegyzéke 146 névből áll. A benne látható templomok építészeti sokfélesége bámulatos, ahogy az itt látható - vagy szóban megidézett - belső díszítések is. (Szóban megidézett: sajnos ide is 'begyűrűzött' a rút szokás, s a templomokban sokhelyütt megtiltják a fényképezést, még vaku nélkül is.)
Néhány kiragadott példa:
  • Szigliget, avasi templomrom: e kőépítmény látványa egy képes értelmező szótárban tökéletes illusztrációja lenne a "robusztus, időtálló" fogalomnak;
  • Ják: "A nemzetségi monostor alapítója Jáki Nagy Márton volt, aki, hogy gazdagságát és hatalmát hirdesse, birtokai középpontjában kora egyik leghatalmasabb templomát kezdte építtetni."
  • Dobronhegy: Árpád-kori Szent Ilona-kápolna. Gyönyörű kis épület, maga a letisztult egyszerűség.
  • Pannonhalma: "Ezer év számos építészeti stílusát és művészi alkotását csodálhatjuk meg Pannonhalmán."
  • Öskü: "A körtemplomok a haza templomépítészet legkorábbi emlékei. Az ösküi kerektemplom a formáját tekintve Magyarországon egyedülálló építmény."
  • Felsőörs: "A Balaton-környék legjelentősebb román kori épülete a felsőörsi prépostsági templom."

SAJTÓSZEMLE

vg.hu, 2022.02.21.
Magyar innovátorok a rákterápia frontvonalában

Világgazdaság, 2022.02.22., 1,4. oldal
Magyar startupok is jelen vannak a daganatos betegeknek szóló megoldások kidolgozásában

Vas Népe, 2022.02.22., 9. oldal
Február végéig...
"...Február végéig regisztrálhatnak a vállalkozások projektcsoport-minősítési eljárásra a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál. Ott érdemes igénybe venni, ahol sok a kutatás-fejlesztési projekt..."

agroinform.hu, 2022.02.22.
Bencsik: Legyünk mi az agrár-startup nemzet!

fataj.hu, 2022.02.22.
Start Up Trambulin program

makronom.mandiner.hu, 2022.02.22.
Hét tény, ami igazolja, hogy Magyarország rátette az ujját az innovációvezérelt növekedési robbanás gyújtógombjára

webradio.hu, 2022.02.22.
Szijjártó: a svéd beruházások hozzájárulnak a magyar gazdaság hosszú távú növekedéséhez

hir.ma, 2022.02.22.
Szijjártó: a svéd beruházások hozzájárulnak a magyar gazdaság hosszú távú növekedéséhez

hirado.hu, 2022.02.22.
Szijjártó: A svéd beruházások hozzájárulnak a magyar gazdaság hosszú távú növekedéséhez

origo.hu, 2022.02.22.
Szijjártó Péter: A svéd beruházások hozzájárulnak a magyar gazdaság hosszú távú növekedéséhez

demokrata.hu, 2022.02.22.
Svéd nagyvállalatok vezetőivel tárgyalt Szijjártó Péter

pestisracok.hu, 2022.02.22.
Szijjártó Péter: a svéd vállalatok a jövő technológiáit hozzák Magyarországra

mediapiac.com, 2022.02.22.
Az Ericsson vezetőivel is tárgyalt Szijjártó Péter a svéd fővárosban

Kossuth Rádió, 2022.02.22.
A svéd beruházások hozzájárulnak a magyar gazdaság hosszú távú növekedéséhez, mondta Szijjártó Péter

InfoRádió, Mérleg 15:15, 2022.02.22.
Összeállítás: A svéd vállalatok beruházásaikkal a jövő technológiáit hozzák Magyarországra, mondta Szijjártó Péter

tv2, 2022.02.22.
A svéd beruházások hozzájárulnak a magyar gazdaság hosszú távú növekedéséhez, mondta Szijjártó Péter

m1, 2022.02.22.
A svéd beruházások hozzájárulnak a magyar gazdaság hosszú távú növekedéséhez, mondta Szijjártó Péter Stockholmban

Duna TV, 2022.02.22.
A svéd beruházások hozzájárulnak a magyar gazdaság hosszú távú növekedéséhez, mondta Szijjártó Péter Stockholmban

hírTV, 2022.02.22.
A svéd beruházások hozzájárulnak a magyar gazdaság hosszú távú növekedéséhez, jelentette ki Szijjártó Péter Stockholmban

24 óra, 2022.02.23., 3. oldal
A kicsikre szabták az új lehetőségeket - Mikrovállalkozások pályázatait várják csütörtöktől

muszaki-magazin.hu, 2022.02.23.
A hazai kutatók rendelkezésére bocsátották az ELKH Cloud-ot

orientpress.hu, 2022.02.23.
Bencsik: Legyünk mi az agrár-startup nemzet!

profitline.hu, 2022.02.23.
A svéd beruházások hozzájárulnak a magyar gazdaság hosszú távú növekedéséhez

webradio.hu, 2022.02.23.
Az NKFIH új pályázói portált hozott létre

radio88.hu, 2022.02.23.
Az NKFIH új pályázói portált hozott létre

itbusiness.hu, 2022.02.23.
Új pályázói portál

adozona.hu, 2022.02.23.
Új uniós pályázati portált hozott létre a fejlesztési és innovációs hivatal

agrotrend.hu, 2022.02.23.
Legyünk mi az agrár-startup nemzet!

magyarnarancs.hu, 2022.02.23.
Stumpf István szerint az egyetemi fenntartóváltás sikertörténet
"...a korábbinál lényegesen több pénzből gazdálkodhatnak az egyetemek, amelyek így kutatás-fejlesztési programok sokaságát indíthatták el..."

Jazzy Rádió, Millásreggeli, 2022.02.23.
Február 28-áig lehet jelentkezni a K+F projektcsoport-minősítésre

KarcFM, Hangoló, 2022.02.23.
Új megállapodást kötött a magyar kormány a vállalkozókkal a hétvégén megtartott MKIK gazdasági évnyitóján
"...ezeken a területeken fontos az együttműködés. Ilyen a kutatás-fejlesztés, innováció, ilyen a külgazdaság fejlesztés, ilyen a képzésnek valamennyi szintje, tehát a felsőoktatás és a középfokú oktatás is..."

Duna TV, Híradó M1 6:00, 2022.02.23.
A svéd beruházások hozzájárulnak a magyar gazdaság hosszú távú növekedéséhez, erről Szijjártó Péter beszélt Stockholmban

m1, 2022.02.23.
A svéd beruházások hozzájárulnak a magyar gazdaság hosszú távú növekedéséhez, erről Szijjártó Péter beszélt Stockholmban

Magyar Hírlap, 2022.02.24., 10. oldal
Új, magyar nyelvű pályázói honlap - Horizont Európa program

Figyelő, 2022.02.24., 26,27,28. oldal
Cél: a GDP 3 százaléka menjen kutatásra

minuszos.hu, 2022.02.24.
Az NKFIH új pályázói portált hozott létre

medicalonline.hu, 2022.02.24.
Új pályázói portál az NKFIH-tól

computerworld.hu, 2022.02.24.
Új pályázói portált hozott létre az NKFIH

novekedes.hu, 2022.02.24.
Az NKFIH új pályázói portált hozott létre

magyarnemzet.hu, 2022.02.24.
Az NKFIH új pályázói portált hozott létre

origo.hu, 2022.02.24.
Kiemelkedő innovációs teljesítmények születtek tavaly

techmonitor.hu, 2022.02.24.
2022.március 24- én lesz a 2021. évi Magyar Innovációs Nagydíj átadása

webradio.hu, 2022.02.24.
Szakmai szövetség: kiemelkedő innovációs teljesítmények születtek 2021-ben

medicalonline.hu, 2022.02.24.
Kiemelkedő innovációs teljesítmények születtek 2021-ben

frisss.hu, 2022.02.24.
Munkahelyeket őriztek meg belőle: 3,5 milliárd forint a vasi vállalkozásoknak
"...Kutatási, fejlesztési és innovációs támogatás címén további 22 vállalkozást támogatott a kormány Vas megyében..."

hellovidek.hu, 2022.02.24.
Ösztöndíjprogram indul a Pécsi Tudományegyetemen: több mint tízmillió forint jut kutatásra

helloworldonline.hu, 2022.02.24.
A Huawei ösztöndíjával erősít a Pécsi Tudományegyetem informatikai kara

mmonline.hu, 2022.02.24.
Zöldhullám a startup világban

figyelo.hu, 2022.02.24.
Kizöldül a startup világ

startuponline.hu, 2022.02.24.
A fenntartható startupok támogatása nem pusztán egy piaci igény

szekesfehervar.hu, 2022.02.24.
Székesfehérvár Városportál - Korszakalkotó beruházás - Mechatronikai Technológiai és Innovációs Parkot hoz lét az Óbudai Egyetem Fehérváron

webradio.hu, 2022.02.24.
Az Óbudai Egyetem több mint 30 milliárdból hoz létre mechatronikai tudományos parkot Székesfehérváron

scmonitor.hu, 2022.02.24.
Mechatronikai tudományos park épül Székesfehérváron

adozona.hu, 2022.02.24.
Mechatronikai és Innovációs Parkot létesít az Óbudai Egyetem Székesfehérváron

InfoRádió, 2022.02.24.
Több mint harmincmilliárd forintból hoz létre mechatronikai tudományos parkot Székesfehérváron az Óbudai Egyetem

semmelweis.hu, 2022.02.25.
Együttműködési megállapodást kötött a Semmelweis Egyetem és a Sanofi

webradio.hu, 2022.02.25.
Ösztöndíjprogram indul a Huawei támogatásával a PTE-n

hirado.hu, 2022.02.25.
Ösztöndíjprogram indul a Huawei támogatásával a PTE-n

profitline.hu, 2022.02.25.
Ösztöndíjprogram indul a Huawei támogatásával a PTE-n

Pannon Novum heti hírlevele, 2022.02.25.
A Neumann-géptől az MI-ig: a magyar informatika mérföldkövei az Álmok Álmodói 20 kiállításon

innoteka.hu, 2022.02.25.
Lezárult a 30. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat bírálata

gyartastrend.hu, 2022.02.25.
Innovációkat díjaznak márciusban

itbusiness.hu, 2022.02.25.
Ösztöndíjprogram a PTE-n

pecsiujsag.hu, 2022.02.25.
Pécsi Újság - Egyetem - Ösztöndíjprogram indul a Huawei támogatásával a PTE-n

webradio.hu, 2022.02.25.
Fontos megállapodásokat kötött a Pécsi Tudományegyetem a Pollack Expón
"...A rendezvényen bejelentették, hogy a kínai Huawei magyarországi cége kutatási-fejlesztési pénzalapot hozott létre az intézményben..."

hirek.prim.hu, 2022.02.25.
Nagyszabású technológiai ösztöndíjprogram indul a Huawei támogatásával

bolygonkesvarosunk.hu, 2022.02.25.
Bencsik: Legyünk mi az agrár-startup nemzet!

pharmaonline.hu, 2022.02.25.
Klinikai kutatási partnerségre lép a Semmelweis Egyetemmel a Sanofi

vg.hu, 2022.02.25.
Brutális igény a vállalkozás-újraindítási programban

Magyar Hírlap, 2022.02.26., 15. oldal
Jelentős innováció az Alba Regia Műszaki Karon - Nem csak Székesfehérvár nyer

Tolnai Népújság, 2022.02.26., 7. oldal
Ingyenpénz vállalkozások újraindítására

24 óra, 2022.02.26., 7. oldal
Ingyenpénz vállalkozások újraindítására

Dunántúli Napló, 2022.02.26., 7. oldal
Ingyenpénz vállalkozások újraindítására

Új Néplap, 2022.02.26., 7. oldal
Ingyenpénz vállalkozások újraindítására

Heves Megyei Hírlap, 2022.02.26., 7. oldal
Ingyenpénz vállalkozások újraindítására

Dunaújvárosi Hírlap, 2022.02.26., 7. oldal
Ingyenpénz vállalkozások újraindítására

Nógrád Megyei Hírlap, 2022.02.26., 7. oldal
Ingyenpénz vállalkozások újraindítására

Petőfi Népe, 2022.02.26., 7. oldal
Ingyenpénz vállalkozások újraindítására

Somogyi Hírlap, 2022.02.26., 7. oldal
Ingyenpénz vállalkozások újraindítására

kkvmagazin.com, 2022.02.26.
Új szelek a startup világban - a zöld projektekre sokkal könnyebb pénzt szerezni

profitline.hu, 2022.02.26.
Kizöldül a startup világ

magyarhirlap.hu, 2022.02.26
Jelentős innováció az Alba Regia Műszaki Karon

minuszos.hu, 2022.02.26.
Ösztöndíjprogram indul a PTE-n

vg.hu, 2022.02.26.
Cél: a GDP három százaléka menjen kutatásra

figyelo.hu, 2022.02.16
Cél: a GDP három százaléka menjen kutatásra

preshaz.eu, 2022.02.27.
A 30. Innovációs Nagydíj

innoportal.hu, 2022.02.27.
Kiemelkedő innovációs teljesítmények születtek a 2021-ben.

minuszos.hu, 2022.02.27.
Mechatronikai tudományos park épül Székesfehérváron

figyelo.hu, 2022.02.27.
Egyre több zöld startupot keresnek a vállalatok is

baranyavar.hu, 2022.02.27.
Ösztöndíjprogram indul a Huawei támogatásával a PTE-n

Magyar Hírlap, 2022.02.28., 11. oldal
Kutatásra és fejlesztésre szánnák a GDP három százalékát - Bővülés és versenyképesség

magyarhirlap.hu, 2022.02.28.
Kutatásra és fejlesztésre szánnák a GDP három százalékát

kamaraonline.hu, 2022.02.28.
Az NKFIH új pályázói portált hozott létre

nkfih.gov.hu, 2022.02.28.
Ünnep az Európa Hajón
"...Lezárult a 30. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat bírálata. A 2021. évi Magyar Innovációs Nagydíjat az Európa Hajón március 24-én csütörtökön adják át..."

nkfih.gov.hu, 2022.02.28.
Kiemelkedő innovációs teljesítmények születtek tavaly

medicalonline.hu, 2022.02.28.
Tématerületi Kiválósági Program zárult a Debreceni Egyetemen
"...A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által támogatott három éves projekt keretében öt tématerületen végeztek kutatásokat..."

weborvos.hu, 2022.02.28.
Befejeződött a TKP Intézményi Kiválósági Alprogramja Debrecenben

hajdupress.hu, 2022.02.28.
2,25 milliárdos támogatásból fejlesztettek öt kiemelt területet az egyetemen

dunaujvaros.com, 2022.02.28.
Start-up irodát avattak az Innoparkban

duol.hu, szon.hu, zaol.hu, veol.hu, delmagyar.hu, feol.hu, nool.hu, erdon.ro, baon.hu, vaol.hu, boon.hu, kisalfold.hu, kemma.hu, heol.hu, szoljon.hu, beol.hu, sonline.hu, haon.hu, teol.hu, bama.hu, 2022.02.28.
Nagyszabású technológiai ösztöndíjprogram indul a Pécsi Tudományegyetemen a Huawei támogatásával

scmonitor.hu - 2022.02.28. 10:04:23
Megállapodott a Pécsi Tudományegyetem és a Huawei

webradio.hu, 2022.02.28.
Palkovics László: a magyar gazdasági növekedés volt a legmagasabb az Európai Unióban 2021-ben

magyarhirlap.hu, 2022.02.28.
A magyar gazdasági növekedés volt a legmagasabb az EU-ban tavaly

ripost.hu, 2022.02.28.
Palkovics László: a magyar gazdasági növekedés volt a legmagasabb az Európai Unióban 2021-ben - Ripost

Kossuth Rádió, Krónika 22:00, 2022.02.28.
A magyar iparszerkezet hetven százaléka magas minőségű termék, mondta Palkovics László

m1, Híradó M1 17:00, 2022.02.28.
Magyarország egy high-tech ország, jelentette ki Palkovics László Kecskeméten

hírTV, Híradó 22, 2022.02.28.
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Egészségügyi Kutatási Ügynökség Nonprofit Kft. és a Debreceni Egyetem

jarmuipar.hu, 2022.03.01.
Hazánkban erősít a Bosch
"...Erősíti Magyarországon az elektromobilitáshoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési és gyártási tevékenységét a Bosch-csoport..."

civishir.hu, 2022.03.01.
Több mint 400 milliárdos fejlesztés a Debreceni Egyetem terve
"...A program része egy sporttudományi kutató-fejlesztő és innovációs központ kialakítása is..."

trademagazin.hu, 2022.03.01.
Palkovics: a magyar gazdaság képes lesz előzni
"...Magyarországon bővült a legnagyobb mértékben a kutatás-fejlesztésben dolgozók száma az EU-ban, 2010 óta megduplázódott számuk..."

webradio.hu, 2022.03.01.
Palkovics: a magyar gazdaság képes lesz előzni

hirtv.hu, 2022.03.01.
Palkovics: A magyar gazdaság képes lesz előzni

magyarhirlap.hu, 2022.03.01.
Palkovics: A magyar gazdaság képes lesz előzni

demokrata.hu, 2022.03.01.
Palkovics László: a magyar gazdaság képes lesz előzni

hirado.hu, 2022.03.01.
Palkovics: A magyar gazdaság képes lesz előzni

dehir.hu, 2022.03.01.
Újra itt az Élvonal program: idén is 3 milliárd forintra pályázhatnak a legkiválóbb kutatók

weborvos.hu, 2022.03.01.
Idén is 3 milliárd forintra pályázhatnak a legkiválóbb kutatók

hir.ma, 2022.03.01.
ITM: újra itt az Élvonal program - idén is 3 milliárd forintra pályázhatnak a legkiválóbb kutatók

hrportal.hu, 2022.03.01.
3 milliárd forintos pályázat indult kutatóknak

baon.hu, erdon.ro, szoljon.hu, bama.hu, duol.hu, delmagyar.hu, boon.hu, kisalfold.hu, haon.hu, teol.hu, beol.hu, vaol.hu, zaol.hu, veol.hu, feol.hu, nool.hu, sonline.hu, szon.hu, kemma.hu, heol.hu, 2022.03.01.
Idén is 3 milliárd forintra pályázhatnak a legkiválóbb kutatók

vg.hu, 2022.03.01.
Újabb hárommillárdos pályázatot nyitottak meg

hirextra.hu, 2022.03.01.
Tessék kutatni, itt a pénz!
"...Idén is megnyílik az Élvonal kiválósági program, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított 3 milliárd forint keretösszegre..."

gondola.hu, 2022.03.01.
Jubileumi Innovációs Nagydíj

Katolikus Rádió, 2022.03.01.
Nagyjából már látszik, hogy a magyar gazdaság képes lesz előzni, mondta Palkovics László Győrben

Sláger FM, 2022.03.01.
Ebben az évben is megnyílik az Élvonal-Kutatási Kiválósági Program

m1, Híradó M1 16:00, 2022.03.01.
A magyar gazdaság képes lesz előzni, ezt hangsúlyozta Palkovics László egy győri konferencián

Magyar Hírlap, 2022.03.02., 15. oldal
Idén is megnyílik...
"...A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított hárommilliárd forint keretösszegre április 28-ig pályázhatnak a tudományos világ élmezőnyébe tartozó kutatók..."

weborvos.hu, 2022.03.02.
Egészségtechnológiai campus lesz az egykori győri kórházban
"...A Széchenyi István Egyetem egészségtechnológiai campust és kompetenciaközpontot alakít ki a győri Zrínyi utcai, volt kórházi épületegyüttes megújításával, ahol az oktatás, a kutatás-fejlesztés és a szolgáltatások egy helyen lesznek megtalálhatók..."

Katolikus Rádió, Hírtükör 6:30, 2022.03.02.
Nagyjából már látszik, hogy a magyar gazdaság képes lesz elűzni, mondta Palkovics László

muszaki-magazin.hu, 2022.03.01.
Kiemelkedő innovációs teljesítmények születtek a 2021. évben

hirado.hu, 2022.03.02.
Palkovics: Az európai felsőoktatási intézményeknek együtt kell működniük

kemma.hu, teol.hu, szoljon.hu, delmagyar.hu, kisalfold.hu, sonline.hu, veol.hu, zaol.hu, feol.hu, bama.hu, nool.hu, erdon.ro, boon.hu, duol.hu, baon.hu, vaol.hu, szon.hu, heol.hu, haon.hu, beol.hu, 2022.03.02.
Palkovics: az európai felsőoktatási intézményeknek együtt kell működniük

index.hu, 2022.02.03.
Palkovics László: Az európai felsőoktatási intézményeknek együtt kell működniük

medicalonline.hu, 2022.03.02.
Palkovics: Az egyetemeknek együtt kell működniük az ipar szereplőivel

itbusiness.hu, 2022.03.02.
Európai felsőoktatási intézmények együttműködése

hir.ma, 2022.03.02.
Schanda Tamás: a szakképzés missziója, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek
"...Mindezt a felsőoktatási intézmények megerősítésével, a kutatás-fejlesztésre fordított jelentős összegekkel és a szakképzés rendszerének megújításával is támogatja a kormány..."

demokrata.hu, 2022.03.02.
A szakképzés missziója, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek

vasarnap.hu, 2022.03.02.
Schanda Tamás: a szakképzés missziója, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek

mizumiskolc.hu, 2022.03.02.
Hallottál már az Élvonal programról?

pecsma.hu, 2022.03.02.
"K20 Kirakat": startupok és fejlődő vállalkozások is szintet ugorhatnak

weborvos.hu, 2022.03.02.
Egészségtechnológiai campus lesz az egykori győri kórházban

ujszo.hu, 2022.03.02.
Programindítás: egészségügyi campust épít az egyetem a Zrínyi utcai kórház helyén

novekedes.hu, 2022.03.02.
Startupok a globális innovációs körforgásban

Figyelő, 2022.03.03., 20,21. oldal
A kutatások új dimenziója
"...K+F Járványkutatás, a magyar kulturális örökség digitalizálása, az önvezető járművekkel kapcsolatos kísérletek - néhány példa arra, hogy a 2020-ban indult Nemzeti laboratóriumok programban részt vevő intézmények és szakemberek mennyire szerteágazó, ugyanakkor a XXI. században megkerülhetetlen kérdésekkel foglalkoznak..."

hirado.hu, 2022.03.03.
Palkovics: Egészséges a magyar gazdaság

webradio.hu, 2022.03.03.
Az MNB versenyképességi javaslatainak háromnegyedénél elindult a megvalósítás
"...a legutóbbi, egy évvel ezelőtti kiadványhoz képest a kutatás-fejlesztés és az innováció területén, valamint a munkaerőpiac és az állami hatékonyság terén történtek a legnagyobb előrehaladások..."

magyarhirlap.hu, 2022.03.03.
Az MNB versenyképességi javaslatainak háromnegyedénél elindult a megvalósítás

pannonnovum.hu, 2022.03.03.
Kiemelkedő innovációs teljesítmények születtek tavaly

baranyavar.hu, 2022.03.04.
Együttműködik a PTE és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

Pannon Novum heti hírlevele, 2022.03.04.
Kiemelkedő innovációs teljesítmények születtek tavaly

Pannon Novum heti hírlevele, 2022.03.04.
Startupok a globális innovációs körforgásban

pid.hu, 2022.03.05.
ITM: újra itt az Élvonal program - idén is 3 milliárd forintra pályázhatnak a legkiválóbb kutatók
Szerkesztő: Dr. Antos László, Munkatárs: Nagy-Herczeg Boglárka,
Design: Visualia Stúdió, Felelős kiadó: Dr. Szabó Gábor.
A Hírlevél minden páros hét keddi napján jelenik meg, és aznap internetes portálunkon is olvasható.
Hírlevélszerkesztőség: 1116 Budapest, Fehérvári út 108-112.
tel.: (06 1) 430 3330, e-levél: innovacio@innovacio.hu
A Hírlevélre a www.innovacio.hu c. portálon lehet regisztrálni.