XXXI. évf. | 2021. június 15. |12. szám

Hírek

Magyar Innovációs Szövetség
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
Eötvös Loránd Kutatási Hálózat
Köszöntjük új tagjainkat!

Várható események

Pályázati felhívások
Szakirodalomfigyelő
Sajtószemle



HÍREK | MAGYAR INNOVÁCIÓS SZÖVETSÉG

Norvég Alap Start-up Kispályázati Alap

2021. június 1-én, a Norvég Alap Start-up Kispályázati Alap konzultációjára került sor online. A norvég donor (Norway Grants) és a magyar Program Operátor (Miniszterelnökség) elsősorban a program gyakorlati lebonyolításával kapcsolatban kívánt konzultálni a startup szektor képviselőivel. A Magyar Innovációs Szövetséget Hild Imre, a MISZ Startup Tagozatának elnöke képviselte.

A Program keretében női vállalkozók 3,7 M euró míg startup vállalkozások 3 M eurós forráshoz férhetnek hozzá minimum 20 K, maximum 200 K euró értékben.
A konzultáció résztvevői több gyakorlati szempontra hívták fel a figyelmet úgymint a pályázatból finanszírozható tevékenységek fajtái (oktatás, képzés szükségessége), az elnyert pályázat megvalósítási módjának módosítási lehetőségei előre meghatározott tartalékból, a vásárolható eszközök köre, az accelerátorok potenciális szerepe a pályázatok teljesülésének biztosítására.

SZTNH 2020. évi Innovációs Díja

2021. június 8-án, Budapesten adták át az SZTNH 2020. évi Innovációs Díját. A díjátadó a 2021. évi Jedlik Ányos-díjak átadásának keretein belül történt, az elmaradt, országházi Innovációs Nagydíj ünnepség helyett.

A díjat a Hagyó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-nek ítélte oda a bírálóbizottság, az univerzális lepárló berendezésért, aromaprofilra kifejlesztett számítógépes vezérléssel. A díjat Kovács András, ügyvezető vette át dr. Pakucs Jánostól, a MISZ tiszteletbeli elnökétől, Sebők Katalintól, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettesétől, valamint dr. Pomázi Gyula, SZTNH-elnöktől.
(A fényképet Mohai Balázs készítette.)

Év Agrárembere

Az Agrotrend Csoport 2014-ben alapította az Év Agrárembere kitüntető díjat azzal a szándékkal, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra a mezőgazdaságban tevékenykedő gazdálkodókra, termelőkre és egyéb szakemberekre, akik önzetlenül támogatják környezetüket, azaz társadalmi szerepvállalásuk jelentős, kiemelkedő munkájuk mellett a közjóért is sokat tesznek.

2021. június 5-én, a díjátadó gálán tíz kategóriában hirdettek győzteseket. A 2020-as "Az Év Agrárembere" kitüntető díj Agrárinnovációs Díj győztese Bárány Péter, a Master Good cégcsoport ügyvezetője és tulajdonosa.
További információk a győztesekről a következő linken.

MATE és a Tungsram közös kutatása

Közös kutatóintézetet és kihelyezett tanszéket alapít tagszervezetünk, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és tagszervezetünk, a Tungsram, a vállalatcsoport budapesti székhelyén. Az egyik legfontosabb közös cél olyan mesterséges fényforrások vizsgálata, amelyek vertikális farmokon, növényházakban és a csíráztatott takarmánynövények előállításakor növelhetik a hatékonyságot.

2021 májusában a Tungsram budapesti telephelyén megépült a régió első, kommerciális méretű kutató és bemutató vertikális farmja, ahol szabályozott klimatikus körülmények között, egyedileg állítható zárt rendszerű automata tápanyagellátás, szén-dioxid-trágyázás és speciális fényreceptek alkalmazásával végezhetők különféle növénytermesztési kísérletek. A 21. századi technológia számos pontján szenzorok gyűjtik a rendkívül értékes adatokat, melyekhez az együttműködés keretében immár a MATE szakértői és hallgatói is hozzáférhetnek.

Együttműködik a NAK és a MATE

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és tagszervezetünk, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) között létrejött megállapodás értelmében a felek vállalták a hazai agrárkutatási újdonságok minél hatékonyabb tudásátadását, valamint az agrárgazdasági tevékenységeket folytatók, innovációra való igényének és hajlandóságának elősegítését. Az együttműködési megállapodást Győrffy Balázs elnök, a MATE részéről pedig prof. Dr. Gyuricza Csaba, rektor látta el kézjegyével, a NAK Szántóföldi Napok és AgrárGépshow rendezvény keretében, 2021. június 9-én.
További információ ide kattintva olvasható.

100 magyar digitális fejlesztés 2021

A 100 magyar digitális fejlesztés 2021 című kiadvány a legkülönbözőbb területekről mutat be ígéretes hazai digitális innovációkat. A kiadvány megvásárolható a nagyobb hírlapárusoknál, illetve megrendelhető a kiadó honlapján. Bővebb információ a következő linken.

HÍREK | SZELLEMI TULAJDON NEMZETI HIVATALA

Átadták a 2021. évi Jedlik Ányos-díjakat

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenység, a kiemelkedő színvonalú iparjogvédelmi munkásság elismeréseként 2021. június 8-án rendezte meg a 2021. évi Jedlik Ányos-díjak átadóját Budapesten.

Gulyás Tibor az ITM innovációért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy számos kutatói munka, fejlesztői tevékenység járult hozzá a járványhelyzet kezeléséhez. Kitért arra, hogy az elmúlt évben több olyan feladat is megvalósult, amely a jövőben támogatni fogja a feltalálói tevékenységeket és az iparjogvédelmet. Ezek között említette, hogy 17 nemzeti laboratórium és egy kutatólaboratórium kezdte meg a működését Sebők Katalinnak, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettesének a vezetésével, valamint kidolgozták a hazai tudományos és innovációs parkok működését az ország meghatározó felsőoktatási intézményeiben.

Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke kitért arra, hogy a pandémia ellenére a nemzeti úton benyújtott bejelentések száma 2020-ban szinte minden oltalmi forma esetében növekedést mutatott, mindezzel párhuzamosan a magyar bejelentők külföldre irányuló iparjogvédelmi aktivitása is növekedési pályán mozgott.

A 2021. évi Jedlik Ányos-díjakban a következő személyek részesültek:
  • Fekete Andrea gyermekgyógyász, a Semmelweis egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának docense, a SigmaDrugs gyógyszerfejlesztő startup vezetője,
  • Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus, a BioNTech RNA Pharmaceuticals GmbH alelnöke,
  • Dékány Imre egyetemi tanár, professor emeritus,
  • Kotschy András, a Servier gyógyszerkutató intézet igazgatója, tudományos kutatócsoport vezetője
  • Szecskay András ügyvéd, a Szecskay Ügyvédi Iroda alapítója, a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület elnöke.

Hamisítás Elleni Világnap

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által készített legfrissebb tanulmány szerint a fogyasztók még mindig nehezen különböztetik meg a valódi termékeket a hamisítványoktól. A Hamisítás Elleni Világnap célja éppen a fogyasztói tudatosság növelése, a hamisítványok, illegális kereskedelem gazdasági, egészségügyi következményeinek bemutatása.

További információk a következő linken.

HÍREK | EÖTVÖS LORAND KUTATÁSI HÁLÓZAT

Az ELKH csatlakozott a Science Europe nemzetközi szervezethez

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága (ELKH Titkárság) 2021. május 19-én csatlakozott a Science Europe nemzetközi szervezethez. A Science Europe egyesületet 2011-ben hozták létre tagjai közös érdekeinek előmozdítása és a tagok közötti együttműködés erősítése érdekében.

További részletek a következő linken.

KÖSZÖNTJÜK ÚJ TAGJAINKAT!


Név | Denevérpad Kft.
Tagsorszám | 788
Cím | 3214 Nagyréde, Kossuth utca 56.
Vezető | Bujdák Attila, ügyvezető

Tevékenység: Orvosi eszköz fejlesztése, gyártása és értékesítése.

Név | Inno 21. Autoparking Kft.
Tagsorszám | 789
Cím | 1116 Budapest, Fehérvári út 108-112.
Vezető | Simon Ágoston, ügyvezető igazgató

Tevékenység: Parkolástechnikai szakértés és szaktanácsadás. Parkolástechnikai és forgalomtechnikai berendezések – univerzális gépkocsi fordítókorong (parkdisc) – tervezése, fejlesztése, gyártása. Fentiekkel kapcsolatos nemzetközi kooperáció szervezése, koordimálása, logisztika. Értékesítés, export tevékenység.

Várható események


MISZ Startup Tagozat ülése

2021. június 25-én, 10 órakor kerül sor Budapesten, a FutureProof Consulting coworking irodájában (1051 Budapest, Hercegprímás utca 6., II. emelet, 6-os kapucsengő) az idei első MISZ Startup Tagozat ülésére.

Az ülésen áttekintik, hogy mi történt az elmúlt másfél évben az ökoszisztéma különböző területein, milyen előrelépéseket tapasztaltak a tagok és meghatározzák, milyen közérdekű startupokkal kapcsolatos témákra szeretne fókuszálni a Tagozat a jövőben.

Az alábbi Zoom linken is lehet követni az eseményt.
A Zoom konferenciát rögzítik, így és azt később meg lehet majd tekinteni online.

MISZ K+F tagozat ülése

2021.június 16-án kerül megrendezésre a Magyar Innovációs Szövetség Kutatás-fejlesztési Tagozat soron következő ülése online.

Program

14:00–14:10
Grasselli Norbert megnyitó
14:10–14:30
Pomázi Gyula SZTNH elnök előadása
  • Innováció hasznosítás szerepe és helye az értéktermelésben
  • KFI minősítések lehetőségei (menete, kimenetei, hatásai)
  • Oltalmazási gyakorlat és annak változásai (hazai és nemzetközi környezetben)
  • Innovációs support közegben az SZTNH szolgáltatásai (miként segítik az innovációt?)
14:30–15:45 Hozzászólások, javaslatok, vita
15:45–16:00 Témajavaslatok felvetése a MISZ K+F Tagozat következő összejöveteleire

Aki jelentkezik az alda.antalovics@bayzoltan.hu címen, megkapja a csatlakozáshoz szükséges linket.

VPI5 online konferencia

A Visegrádi Szabadalmi Intézet, működése megkezdésének 5. évfordulója alkalmából online szakmai konferenciát szervez 2021. július 7-én.

A meghívott előadók a gazdasági és egyetemi élet különböző területeiről képviseltetik magukat, a PCT-vel kapcsolatos esettanulmányokat mutatnak be és folytatnak kerekasztal beszélgetéseket. Az online esemény résztvevői átfogó betekintést nyerhetnek a PCT rendszerén keresztül történő nemzetközi szabadalmi bejelentési folyamatba, és hasznos gyakorlati tanácsokat kaphatnak a sikeres szabadalmi stratégiákhoz.

További információk és az esemény programja elérhető a következő linken.
A részvétel az online eseményen ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az esemény munkanyelve az angol.

Pályázati felhívások


Az Év felfedezettje

Az InnoGEN Év felfedezettje felhívásban azokat az innovatív, középiskolás korú hazai és határon túli magyar fiatalokat keresik, akik alkotásaikkal, munkásságukkal, hobbijukkal, tehetségükkel, vagy közösségi szerepvállalásukkal valami újszerűt hoztak létre, de egészen idáig még nem kaptak széleskörben elismertséget érte.

Az Év felfedezettje díjra lakóhelytől függetlenül minden olyan magyar állampolgár nevezhet, aki betöltötte a 14 évet és még nem múlt el 21 éves.
A nevezéshez a felhívás honlapján egy űrlapot kell kitölteni, legkésőbb június 28. éjfélig, amihez egy legfeljebb 90 másodperces bemutatkozó videót is várnak: ez nem kötelező, de a kiválasztásnál preferálják az ilyen jelentkezéseket.
További információk a következő honlapon és a hello@startupcampus.hu email címen, a tárgyban "InnoGEN Év felfedezettje" jeligével.

Kétoldalú Tudományos és Technológiai együttműködés Brazíliával

Brazil relációban is elérhető a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázati felhívás, melynek célja, hogy új nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai együttműködési projektek elindítását, vagy létező együttműködések elmélyítését segítse a projektekhez kapcsolódó kutatói mobilitási tevékenységek és szakembercsere támogatásával.

A partnerintézmény fogadó nyilatkozata birtokában a magyar pályázó egyoldalúan az NKFI Hivatalhoz adja be a pályázatát. A pályázatok benyújtása folyamatos, a kitöltő program élesítésétől 2021. október 6. szerda 12 óráig lehetséges.
A támogatható célkitűzések köre:
  • magyar fél képviseletében kiutazó kutató/hallgató adott relációba történő utazása és/vagy ott tartózkodása és/vagy az adott országon belül, a projekttel kapcsolatos utazása;
  • projekttel kapcsolatos, az elért eredmények elterjesztésére vonatkozó tevékenység;
  • nemzetközi konferencián történő részvétel (a projekt szakterületén a Magyarországon, partner országban vagy más országban tartandó nívós rendezvényen).
További információk a következő linken.

SZAKIRODALOMFIGYELŐ


Pablo Sendra, Richard Sennett: A rendezetlenség megtervezése – Kísérletek és zavarok a városban – Pallas Athéné Könyvkiadó, 2020
Dr. Osman Péter ismertetése

Mélyen elgondolkodtató könyv egy létfontosságú kérdéskörről – leginkább egy radikális programnyilatkozat a várostervezés jövőbeni útjára.

Az emberek egyre nagyobb hányada él gyorsan növekvő városokban. Számukra a nagyvárosok mindinkább létformává, lakhelyből az életük meghatározó keretévé válnak. Ez teszi elsőrangú gyakorlati, szintúgy fejlesztéspolitikai kérdéssé a város és a benne folyó sokrétű élet kapcsolatát, ebben a város kialakításának szerepét és jelentőségét – ami e könyv mondandójának velejét adja. Mindezt nem lehet lényegre törő filozófiai elemzés nélkül feltárni – ilyennel is bőven szolgál.

A modern városépítészet szélsőértékei alighanem a következők:
  • Befogadó és segítő élettér létrehozása, amely támogatja a benne megvalósuló létezést, valamint az ott folyó legkülönfélébb tevékenységeket.
  • Meghatározott érdekek szolgálata, tekintet nélkül az oda kötődő más érdekekre, vagy épp azok ellenében is.
A valóság többnyire ezek ötvöződéséből alakul, az erőviszonyok függvényében.
Erről szól – a Goodreads találó ajánlójából: „’A rendezetlenség infrastruktúrái’ egyesítik az építészetet, a politikát, a várostervezést és a politikai/társadalmi aktivizmust, hogy olyan helyeket fejlesszenek ki, amelyek táplálnak, nem pedig elnyomnak; összehoznak, nem pedig elválasztanak; nyitottak maradnak a változásra, nem pedig elzártak attól. A könyv bizonyítja, hogy a rendezetlenség eszméi továbbra is a leginkább radikálisak és átformálók a 21. század városairól szóló vitákban." (Kiemelések tőlem)

A Pallas Athéné ajánlójából: „A modern város szigorú rendezettsége nem képes lakóit közösségvállalásra és közösségként való együttműködésre ösztönözni. A szigorú határok elidegenedést szülnek: elszeparálva érezzük magunkat másoktól. Pablo Sendra mérnök és Richard Sennett, az MIT szociológus professzora itt azokra a tervezési módokra és épített környezeti elemekre hívják fel a figyelmet, amelyek társadalmi interakciókra ösztönöznek, a városi elmagányosodás ugyanis még soha nem öltött akkora méreteket, mint napjainkban. A kötet a várostervezés azon formabontó lépéseit tárja fel, amelyek képesek leépíteni a túlzottan merev környezetből, és újrateremtik az informalitás és a közösségi élet lehetőségeit. Olyan várostervezési kísérleteket mutatnak be, ahol megbontják e túlszabályozott környezetet, és elősegítik a közösségi terek rugalmasabb, több területfelhasználási lehetőséget kínáló kialakítását. A kötet tehát nem egy előíró jellegű kézikönyv, sokkal inkább egy olvasmányos, inspiráló, ugyanakkor rendkívül tanulságos javaslatcsomag arra vonatkozóan, hogy a várostervezés és ezzel együtt mi, a benne élő polgárok, hogyan válhatunk nyitottabbá és közösségibbé a gyakorlatban."

„Zord, túl sok határral tagolt formák fojtogatják a modern várost. Ez a könyörtelen környezet eltiporja az ember cselekvési szabadságát, gátolja az informális társadalmi kapcsolatokat és megbénítja a város növekedési képességeit. Ebben a könyvben javaslatot teszünk a városépítés alternatív, kevesebb határral tagolt módjára, amely megbontja a merev formákat, és az életet jobban támogató elgondolásokkal helyettesíti azokat. Megkíséreljük bemutatni, hogyan lehet megtervezni egy [a maga erejének és életmódjának köszönhetően fennmaradásra és ahhoz szükséges fejlődésre képes] közösséget, vagyis a fejlődést lehetővé tevő alapvető formákat és városi ’genetikát’." (Innentől idézetek a könyvből).

„Az eleven és nyitott város ma már nem jöhet létre csak úgy magától. Vannak olyan helyek, ahol azért nem kerülhet sor rögtönzött tevékenységek és társadalmi interakciók, mert a városi környezet merevsége ezt nem teszi lehetővé. Ezért a rendezetlenséget kifejezetten meg kell tervezni. Ez a könyv a várostervezésnek azon formabontó lépéseit tárja fel, amelyek képesek valamennyit leépíteni a túlzottan merev környezetből."

A nyitott városról: „Ha a helyek sűrűn lakottakká és sokszínűvé válnak, az ilyen körülmények váratlan találkozásokat eredményeznek, és megteremtik a felfedezés és az innováció esélyeit" Ez után eléggé hajmeresztő ötletek következnek a ’rendbontásra’, majd „A radikális tervezőnek ezért az a szerepe, hogy a disszonancia bajnoka legyen."

„A felszín felett háromféle ’urbánus DNS’-konfiguráció létezik, amely megvalósítható a gyors és tömeges városfejlesztés helyzetében. A nyitott városnak ez a három formája a következő: 1. átjárható területek; 2. befejezetlen objektumok; 3. nem lineáris narratívák. Ha a város ezeket megvalósítva nyitott rendszerként működik, akkor demokratikussá válik."

Florian Freistetter: Isaac Newton az öntörvényű gátlástalan zseni – Taramix Panem Könyvek, 2020
Dr. Osman Péter ismertetése


Ez egy roppant különös módon népszerűsítő könyv az emberről, akiben – az Encyclopaedia Britannica róla szóló, kiemelkedően alapos szócikkéből idézve – „a 17. sz. tudományos forradalma elérte csúcspontját", s akinek óriási tudásszomját Freistetter is kiemeli. Hatalmas tudományos életműve mellett – a Britannica A természetfilozófia matematikai alapelve c. művét „a modern tudomány történetének egyik legfontosabb egyedi alkotásának" nevezi – hosszú életét igencsak telezsúfolta egyéb markáns tevékenységekkel is. Tudjuk, a Britannica is említi, sok egyéb közt micsoda nagy és kalandos munkát végzett a Királyi Pénzverde felügyelőjeként. Freistetter itt fordulatos, érdekes és a tudománytörténeti konvenciókhoz képest merészen eretnek képet ad róla, amelyet tökéletesen jellemez a könyv eredeti német alcíme: „Hogyan találta fel egy seggfej (sic! – OP) újólag a világegyetemet". (Kiemelések tőlem.)

Freistetterről a Wikipedia elmondja, hogy csillagászatot tanult a Bécsi Egyetemen, s doktori disszertációjának tárgya „Annak valószínűsége, hogy földközeli aszteroidák a belső Nap-rendszer bolygóival ütköznek". A The Experiment könyves blog így mutatja be szerzőinek sorában: „Szabadúszó tudományos újságíró, számos tudománynépszerűsítő könyv szerzője; blogján, a német nyelven egyik legolvasottabb tudományos blogon 5000-nél több írását publikálta".

E könyvét így ajánlja a Taramix: „Freistetter a csillagász-szerző fordulatos és hiteles könyve nemcsak ennek a különc zseninek az életét tárja az olvasó elé, hanem annak a kornak a ’tudományos’ életét, és annak hatását a mai tudományos világra." – s hogy jól értsük: ahogy olvashatjuk, e ’tudományos’ élet szereplői nagyon is komolyan vették magukat és tudományukat, s csak innen, sokat fejlődött tudományaink magasából bizonyulnak olykor kétes értékűnek.

Freistetter így kommentálja Newton színrelépését, őt is jellemezve: a tudományokat illetően „zavaros időkben született az univerzum későbbi újrafelfedezője. Épp ideje volt, hogy felbukkanjon egy zseni, és megmagyarázza, hogyan működik a világ. Ezt a zsenit Isaac Newtonnak hívták. És rá mondhatjuk, hogy nagy bunkó volt." (Idézetek innentől a könyvből.)

Miközben „egoista és kötözködő taplónak nevezi, elmondja, hogy csillagászként rá „Newton munkássága volt a legnagyobb hatással. Nélküle semmire sem jutott volna kutatómunkájában, és semmit sem tudott volna felfedezni." S egy dupla fricska Newtonnak és a mai tudományos életnek: „Kicsit azért is csodálom, amiért ennyire aljas tudott lenni. A modernkori tudományos világban alapvető elvárás, hogy a tudománypolitikai hierarchiába be kell simulni, megalkuvónak kell lenni. Különben képtelenség karriert építeni. Egy Newton manapság labdába sem rúghatna. Egy ember, aki egész életében nagy élvezettel gyűjtögette magának az ellenségeket – és úgy, mellesleg, közben forradalmasította a tudomány világát – ugyan már! Vagy mégis? Lehet, hogy egy zseniális bunkó manapság is mintaképül szolgálhat egy tudományos karrierhez?" Lehet tippelni!

„Alig akad olyan tudományterület, amivel behatóan ne foglakozott volna. Bőven megéri tehát munkásságát kutatni. Izgalmas személyiségét azonban még inkább. Különc csodabogár volt: barátságtalan, kompromisszumra képtelen (Bár akár azt is kiolvashatjuk, hogy nem tartotta érdemesnek megalkudni, kompromisszumokat kötni, azaz nem kényszeres, sokkal inkább /ön/tudatos volt. Erre utal az itt következő jellemző is – OP), saját magát extrém módon nagyra tartó, veszekedős, haragtartó, titokzatoskodó (olvashatjuk: főművét nem csupán nem a világnak szánta, hanem kifejezetten úgy írta, hogy azt csak a hozzá hasonlóan kimagasló tudásúak érthessék meg – OP), tapintatlan (azaz a konvenciók fölött állónak tartotta magát – OP) bizalmatlan (nem kevés okkal-joggal – OP), ráadásul egy vallási fanatikus, aki folyton a Világvégét jövendölte. És most jön a legizgalmasabb megállapítás: ha mindez nem lett volna igaz rá, akkor feltehetőleg nem lett volna képes a világot oly módon megváltoztatni, ahogy megváltoztatta." Hogy az utolsó mondat hajmeresztően abszurdnak hat? Tessék elolvasni, Freistetter könyve miként támasztja alá!

Könyvéről még ennyit: „Ebben a könyvben, amely nem kíván átfogó életrajz lenni (elmondja, ehhez „egész könyvtárnyi anyagot kellene írni", mások már megtették, s ehhez irodalmat is ajánl – OP), én inkább arra fókuszálok, mily módon bánt Newton saját magával és embertársaival, továbbá a harcias civakodó magatartására, fura eseteire – csupa olyasmire, amiről az átlagos, fizikáról szóló tanulmányokban említés sem esik."

Oswald Spengler: A nyugat alkonya I-II. – A világtörténelem morfológiájának körvonalai – Noran Libro, 2021
Dr. Osman Péter ismertetése

Remek szellemi kaland ez a könyv. Pihentető aligha, felvillanyozó annál inkább. A megismerés élményén túl, az ember élvezheti a saját teljesítményét is, ahogy át- és továbbgondolja az olvasottakat.

A 20. sz. egyik leghíresebb filozófiai műve, amelyről messze sokkal többen hallottak, mint ahányan akár kis részét is olvasták. Meg kell adni: a Nyugat igazán mindent meg is tett azért, hogy sokan valóságnak érezzék a cím üzenetét. Spengler akkor kezdte írni, amikor országai, minden korábbinál vadabbul, épp egymást gyilkolászták, igazolva e civilizáció zuhanását, s vele sok, azóta is újratermelődő borúlátást.

Az okokat, mozgatóerőket, s ezek hatásaira a civilizáció sorsának alakulását kutató elemzés sohasem könnyű olvasmány, és Spengler megközelítési módja is nagyon távol áll attól, amit a legtöbbünk erről tanult. Hangsúlyozza is, hogy minden korábbitól minőségileg eltérő történelemszemléletet javasol. Mindez viszont így roppant izgalmas, megéri követni és gondolkodni az olvasottakon. Óriási hite lehetett ebben és önmagában: ha végigtekintünk e mű a szó minden értelmében hatalmas tartalmán (1256 oldal), elgondolkodhatunk, mennyi munka kellett ehhez, mekkora energia és micsoda ego, hogy valaki végigvigye, finoman szólva az elismerés felettébb csekély esélyével.

Az Encyclopaedia Britannica róla szóló szócikkéből: „Német filozófus, akinek hírneve teljes egészében A Nyugat alkonya c. művén nyugszik, amely jelentős hozzájárulás a társadalomelmélethez. Az első kötet 1918-ban jelent meg. Egy történelemfilozófiai tanulmány. Állítása, hogy a legtöbb civilizációnak végig kell mennie az életciklusokon (születés, növekedés, virágzás, hanyatlás, elmúlás – OP), ezért a történésznek nem csak a múltat kell tudnia rekonstruálni, hanem megjósolni »a szellemi formáit, ritmusát, jelentését és eredményét a mi nyugati civilizációnk még be nem teljesedett szakaszainak. Úgy ítélte, a Nyugat már túljutott a ’kultúra’ kreatív szakaszán, ezzel belépett az elmélkedés és az anyagi kényelem korába, s innen már csak a visszafordíthatatlan hanyatlás következhet. Műve kevés elismerést kapott a hivatásos tudósoktól, akik botrányosnak ítélték unortodox módszereit, és megvetették ténybeli tévedéseit." (Kiemelések tőlem)

Szerb Antal sok helyen hivatkozik Spenglerre a nagyívű, híres művében, A világirodalom történetében. Egyebek közt ezt írja: „Az idők nagy rengetegében nem lehet eligazodni bizonyos történetfilozófiai tájékozódás nélkül. A huszadik század folyamán sajnos mindannyiunknak ki kellett ábrándulnunk a Fejlődés eszméjéből. Akármerre nézünk, azt éljük át, hogy az emberiség nem tökéletesedik, nem járul közelebb nagy eszményeihez. A gondolkozók visszatértek ahhoz a régi romantikus történetfilozófiához, amely a nemzeteket és kultúrákat élő szervezeteknek tekintette és úgy gondolta, ezek is születnek, kiérnek, elöregednek és meghalnak az időben, és minden kezdődik elölről, Az emberiség nem előre halad, hanem körben jár. Ennek a ma általános világérzésnek legművészibb és egyben legrendszeresebb kifejtése Oswald Spengler könyve, A Nyugat alkonya. Nagyobbára őt követtem, ahol szükségessé vált a jelenségek történetfilozófiai rendezése."

A Kiadó ajánlója is Szerb Antaltól idéz: „Az irodalomtörténet számára Spengler nagyságához nem fér kétség. Nemcsak stílusának gyönyörű világosságáért, nemcsak történetmegvilágító nagyszerű ötleteiért, hanem elsősorban azért is művészi érték, mert a történelem egészét műalkotássá formálta, tökéletes szerkezetű épületté alakította az emberiség múltját, azt tette, ami csak a legnagyobb művészeknek adatik meg: értelmet vitt az értelmetlenségbe."

Két kis részlet a bevezető gondolat okból:
Erről szól: „Jelen könyv a legelső kísérlet arra, hogy a történelmet előre meghatározzuk. Eljövendő, még le nem pergett stádiumokban követjük majd nyomon a kultúra sorsát, mégpedig amaz egyetlen kultúráét, mely e földgolyón korunkban a beteljesülés állapotába jutott, vagyis a nyugat-európai és amerikai kultúra sorsát." (Ne feledjük, ez teljesen megfelelt az akkori európai világnézetnek. – OP)

Az alapkérdésekből: „Van-e a történelemnek logikája? Az egyes események véletlenszerűsége és kiszámíthatatlansága mögött meghúzódik-e a történelmi emberiségnek egy olyan úgynevezett metafizikai struktúrája, amely lényegileg független a felszín világosan látható, széles körben elterjedt szellemi-politikai alakzataitól? Röviden szólva, lehetséges-e, hogy az általános biográfiai ősformák képezik valamennyi történelmi jelenség alapját?"

Érdekes alaptétele: „A holt formák megismerésének eszköze a matematikai törvény, az eleven formák megértéséé az analógia."

Melissa Reddy: Higgyetek bennünk – Hogyan csinált bajnokcsapatot Jürgen Klopp a Liverpoolból? – 21. Század Kiadó, 2021.
Dr. Osman Péter ismertetése


Ha az embert érdekli, miként képes egy szakmailag remekül felkészült vezető ismét a csúcsra vinni egy, a kudarcok sorozatától és az önbizalom elvesztésétől összeomlás felé tántorgó csapatot, olvassa el Reddy könyvét. Így nézve messze nem csak a fociról szól, hanem a csapatépítés felsőfokú mesterségéről és művészetéről, bármilyen pályán is küzd a csapat.

Ha nem érti, mi ördögnek kerget 22 ember egy darab bőrt, s ezt miért nézik mások a kívülállóknak érthetetlen szenvedéllyel, olvassa el Reddy könyvét. Arra is rájön, milyen hihetetlenül nagy szellemi teljesítmények vannak, és micsoda, már szó szerint csúcstechnológiás apparátusok csapnak össze a felsőfokon játszott mai futballban. A futball-újságíró szerző alapos tudása és remek stílusa is sokat ad az élményhez, amelyet a könyv ad.

„A Liverpool FC 2020-ban káprázatos teljesítménnyel megnyerte az Egyesült Királyság első ligáját, a Premier League-et. A focitörténelemben először fordult elő, hogy ugyanaz a brit csapat egyidejűleg birtokolja a BL-győzelmet, a Szuperkupát és a FIFA-klubvilágbajnoki címet. Ez pazar, elsöprő diadal a futball világában. Jürgen Klopp újraélesztette a csapatot, amikor az már harminc éve nem szerzett országos bajnoki címet. A rengeteg interjú alapján összeállított kötet pengeéles, megvilágító erejű képben összegzi a játékosok, az edzők és a klubvezetők gondolatait. Mindenki megszólal a riportokban, a rajongók, a háttéremberek, a kulcsfigurák, és természetesen maga Klopp is." A Kiadó ajánlójából. (Kiemelések tőlem).

„Hihetetlen történetünk, avagy mire képes egy szupermenedzser - ez a könyv teljes pompájában meséli el a Liverpool-sztorit." Jordan Henderson, csapatkapitány. (Innentől minden idézet a könyvből.)

Magával ragadó hitvallása: „A klub a mi biztonsági hálónk, a mi trambulinunk, az otthonunk, a szilárd talaj a lábunk alatt. A klub a mindenünk. Mi együtt vagyunk a Liverpool."

Lelki egységgé tenni: „Sosem csupán a játékosok képességei számítanak. Vannak ennél fontosabb dolgok is, például megtalálni egymással a közös nevezőt, hinni a közös célban, dolgozni érte, és együtt elérni valamit."

Önbizalom-építés: „Lehet, hogy az érkezésemkor nem ez volt a világ legerősebb csapata, de kit érdekel? Ki akarna egyáltalán itt és most a világ legjobbja lenni? Sokkal fontosabb, hogy holnap a legjobbá válhassunk. Ezt kell tudatosítani magunkban. Azért vagyok itt, mert hiszek abban, hogy van potenciál ebben a keretben."

Koncepciójának bemutatása az első nagy csapatértekezleten: „Tisztában volt vele, hogy nem tanácsos rögtön túl sok mindent rájuk zúdítania, úgyhogy inkább az egyszerű, de hatékony üzenetekre helyezte a hangsúlyt. Egy táblára felírta a TEAM (csapat) szót csupa nagybetűvel, majd mindegyik betű mellé odaírta, hogy minek a rövidítése − a végeredmény pedig kiadta, milyennek képzeli el a jövő Liverpoolját.

T: találékony Ø E: elkötelezett Ø A¨ ambiciózus Ø M: mentálisan erős gépezet.

Csapatot, játékost, szurkolót épít: „»Klopp valóban felépíti a csapatát − mondja a kapusedző. − Ugyanakkor a játékosokat is felépíti. Képes volt megváltoztatni, hogy a játékosok miként látják önmagukat, valamint azt is, hogy a szurkolók hogyan látják őket.« Egy másik fontos mozzanat, amelyre a játékosok felhívták a figyelmet, az, hogy meg tudtak bízni Kloppban, és minden körülmények között számíthattak rá."

Modern, nagy üzleti cég: Klopp szerződtetéséhez 60 oldalas dokumentumot állítottak össze róla a Liverpool tulajdonosainak. Ezt „a Liverpool részéről a kutatási csoport vezetője és a technikai igazgató állították össze, és minden lényegesre kitértek benne az edzésmódszereitől kezdve a vereségek feldolgozásáig, a források kezeléséig, továbbá személyes beszámolókra alapozva Klopp korábbi stábtagjaihoz és játékosaihoz való viszonyáig."

Új időknek új dalai: olvashatjuk, Kloppot és a Liverpool vezetését a legmodernebb technológiákat alkalmazó elemzői apparátus segíti. Elméleti fizikus készíti a futball-elemzéseket, a „hosszú távú, kifejezetten a pályán mutatott teljesítményre vonatkozó elemzéseket" végző szakemberük „részecskefizikával foglalkozott a Harvardon, és az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetnél", van a csapatban asztrofizikus, és „kutatásaik sporttudományi, orvostudományi és pénzügyi elméleti kérdéseket is érintenek."

Summa cum laude: „Az élet arról szól, hogy jobb helyeket hagyj magad után, amikor elmégy. Hogy nem szabad túl komolyan venni magunkat, viszont mindent bele kell adnunk, amit csak lehet." nyilatkozta Klopp, és „a gyakorlatba is sikerült átültetnie ezt az életfilozófiát."

SAJTÓSZEMLE

trendfm.hu, 2021. 05. 29.
Gyakorlatorientált új tudásanyaggal erősödik a hazai innovációs szemléletformálás és szakemberképzés

startuponlonline.hu, 2021. 05. 31.
Lekörözték a régiót a hazai startupok befektetései

profitline.hu, 2021. 05. 31.
Felmérés! Így lehet több női vállalkozó Magyarországon

tehetseg.hu, 2021. 05. 31.
Magyar sikerek a világ legnagyobb középiskolai tehetségkutató versenyén-

nkfih.gov.hu, 2021. 05. 31.
Az EUREKA programban való magyar részvétel támogatása (2019-2.1.1-EUREKA), támogatott projektek, 4.kör

magyarhirlap.hu, 2021. 05. 31.
A gazdaság újraindításához nélkülözhetetlenek a bértámogatással megtartott kutatók

origo.hu, 2021. 05. 31.
Nélkülözhetetlenek a gazdaság újraindításához a bértámogatással megtartott kutatók

kamaraonline.hu, 2021. 05. 31.
Újabb egyetem csatlakozott az innovációs platformok hálózatához

kisalfold.hu, vaol.hu, bama.hu, sonline.hu, zaol.hu, boon.hu, duol.hu, baon.hu, feol.hu,
szoljon.hu, nool.hu, veol.hu, beol.hu, kemma.hu, heol.hu, teol.hu, haon.hu, delmagyar.hu, 2021. 05. 31.
Az újrainduláshoz nélkülözhetetlenek a bértámogatással megtartott kutatók

pestisracok.hu
Ezerötszáz cég a bértámogatásnak köszönhetően tudta megtartani mérnökeit és informatikusait

piacesprofit.hu, 2021. 05. 31.
Zárul a program – hány munkahelyet mentett meg ez a bértámogatás?

storeinsider.hu, 2021. 05. 31.
ITM: a gazdaság újraindításához nélkülözhetetlenek a bértámogatással megtartott kutatók

dehir.hu, 2021. 05. 31.
Halaktól a nanovilágig: nyári táborba várja a középiskolásokat a Debreceni Egyetem

haon.hu, 2021. 05. 31.
Már jelentkezhetnek a középiskolások a Debreceni Egyetem táborába

demedia.hu, 2021. 05. 31.
TTK Nyári Tábor 2021

digitalhungary.hu, 2021. 05. 31.
Magyar innovációk az EIT Health InnoStars Awards elődöntőjén

weborvos.hu , 2021. 05. 31.
Magyar csapatok az EIT Health InnoStars Awards elődöntőjében

hrportal.hu, 2021. 05. 31.
Ezek a kutatókat foglalkoztató cégek jártak jól a bértámogatással

portfolio.hu, 2021. 05. 31.
Nem hosszabbítják meg a k+f bértámogatást: 1500 cég élt vele

magyarnemzet.hu, 2021. 05. 31.
Meg kell tartani a kutatók állását az újrainduláshoz

origo.hu, 2021. 05. 31.
Európa 2021

portfolio.hu, 2021. 05. 31.
György László: százmilliárdos pályázati programokkal segítjük a vállalkozásokat és fontos újítások jönnek

mandiner.hu, 2021. 05. 31.
György László: A rendszerváltoztatás óta a legmagasabb gazdasági növekedés várható Magyarországon

startuponline.hu, 2021. 05. 31.
Lekörözték a régiót a hazai startupok befektetései

Magyar Hírlap, 2021. 06. 01., 9. oldal
A vártnál sokkal gyorsabb lehet a fellendülés
Az ágazati bértámogatás segítséget jelent az elért eredmények megőrzésében, a gazdaság újraindításában

Észak-Magyarország, 2021. 06. 01., 2. oldal
Támogatott kutatási szektor

IT- Business, 2021. 06. 01., 12–15. oldal
Startupokkal pöröghet fel újra a turizmus

IT- Business, 2021. 06. 01., 16–17. oldal
Felforgatna egy teljes ágazatot a legígéretesebb hazai startup

Magyar Nemzet, 2021. 06. 01., 15. oldal
Magyar büszkeség az innovációs világversenyen

magro.hu, 2021. 06. 01.
A májusi pénzeső aranyat ér: támogatások és pályázatok özöne

infoter.hu, 2021. 06. 01.
Egy időszak zárása, egy új időszámítás kezdete a Modern Vállalkozások Programjában

markamonitor.hu, 2021. 06. 01.
Gyógyszerfejlesztési innovációk magyar csapatokat is az EIT Health InnoStars Awards elődöntőjébe repítettek

pharmaonline.hu, 2021. 06. 01.
Magyar gyógyszerfejlesztési innovációk az EIT Health InnoStars Awards elődöntőjében

Kossuth Rádió, Jó reggelt, Magyarország! , 2021. 06. 01.
Egy kutatás szerint Magyarország rendelkezik az egyik leginkább pezsgő startup világgal

Heves Megyei Hírlap, 2021. 06. 02., 4. oldal
Tájékoztató induló uniós pályázatról

innoteka.hu, 2021. 06. 02.
Egyetemközpontú innovációs ökoszisztéma a PTE-n

innoteka.hu, 2021. 06. 02.
Híd a kutatóhelyek és az iparvállalatok között

innoteka.hu, 2021. 06. 02.
Innovatív, szolgáltató egyetem Egerben

innoteka.hu, 2021. 06. 02.
A társadalmi innováció tudáscentruma

innoteka.hu, 2021. 06. 02.
Nukleáris fókuszú innovációs ökoszisztéma a Dunaújvárosi Egyetemen

innoteka.hu, 2021. 06. 02.
Fehér könyv segíti a kutatás-fejlesztési projekteket

innoteka.hu, 2021. 06. 02.
Innovációs környezet és társadalmi elvárások

innoteka.hu, 2021. 06. 02.
Kalandvágy és játékszenvedély

magyarnemzet.hu, 2021. 06. 02.
Magyar büszkeség az innovációs világversenyen

tveger.hu, 2021. 06. 02.
Tehetség – Kiválóságokat és OTDK győzteseket ismertek el az egyetemen

kanizsaujsag.hu, 2021. 06. 02.
Tudományos és innovációs park épülhet Kaposváron

portfolio.hu, 2021. 06. 02.
Jobban védi a felhasználók érdekeit az új szerzői jogi törvény

portfolio.hu, 2021. 06. 02.
Az üzleti siker az innováción múlik - az pedig az egyetemen kezdődik

szon.hu, 2021. 06. 02.
Tovább legóznak a campuson

Kossuth Rádió, Jó reggelt, Magyarország!, 2021. 06. 02.
Lezárultak a bértámogatási programok

Karc Fm, 2021. 06. 02.
Interjú Hargitai Sárával, a 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 2. helyezettjével

Heves Megyei Hírlap, 2021. 06. 03., 3. oldal
3 kérdés 3 válasz

Délmagyarország, 2021. 06. 03., 2. oldal
Innovációs pályázatokat várnak

delmagyar.hu, 2021. 06. 03.
Innovációs pályázatokat várnak | DÉLMAGYAR Szeged, Szeged és környéke

boon.hu, 2021. 06. 03.
Támogatott kutatási szektor

vg.hu, 2021. 06. 03.
Megkezdődött a versenyképességi fordulat

origo.hu, 2021. 06. 03.
Gyakorlatorientált új tudásanyaggal erősödik a hazai innovációs szemléletformálás és szakemberképzés

trademagazin.hu, 2021. 06. 03.
Több száz milliót hívhatnak le idén a hazai vállalatok kutatás-fejlesztésre

ado.hu, 2021. 06. 03.
EY: Több száz milliót hívhatnak le idén a hazai vállalatok kutatás-fejlesztésre - Adó Online

szakszervezetek.hu, 2021. 06. 03.
Több száz milliót hívhatnak le idén a hazai vállalatok kutatás-fejlesztésre

piacesprofit.hu, 2021. 06. 03.
Több száz milliót hívhatnak le idén a hazai vállalatok kutatás-fejlesztésre

startuponline.hu, 2021. 06. 03.
Gyakorlatorientált új tudásanyaggal erősödik a hazai innovációs szemléletformálás és szakemberképzés

insiderblog.hu, 2021. 06. 03.
Gyakorlatorientált új tudásanyaggal erősödik a hazai innovációs szemléletformálás és szakemberképzés

vg.hu, 2021. 06. 03.
Szintlépés helyett ugrásra van szükség

agroinform.hu, 2021. 06. 03.
Egyre nagyobb cégek szállnak be a duális képzésbe

gyartastrend.hu, 2021. 06. 03.
Hogyan lesz az ötletből termék?

hiros.hu, 2021. 06. 03.
Dél-alföldi Innovációs Díj 2021

kkvmagazin.com, 2021. 06. 03.
Az alkotás igénye és öröme - új könyv az innovációról

pannonnovum.com, 2021. 06. 03.
Területi innovációs platform alakult a Soproni Egyetemen

Magyar Nemzet, 2021. 06. 04., 13. oldal
Óriási összegek K+F-re

Világgazdaság, 2021. 06. 04., 2. oldal
Szintlépés helyett már inkább ugrásra van szükség
TECHNOLÓGIA | A digitális kompetenciák erősítése lehet a kulcs a nemzetközi szintű hatékonyság eléréséhez

National Geographic, 2021. 06. 04., 44. oldal
Jelentés a tudomány és az innováció élvonalából

Vas Népe, 2021. 06. 04., 1–2. oldal
Hatalmas fejlődés kapujában

markamonitor.hu, 2021. 06. 04.
Több száz milliót hívhatnak le idén a hazai vállalatok kutatás-fejlesztésre

bdpst24.hu, 2021. 06. 04.
Több száz milliót hívhatnak le idén a hazai vállalatok kutatás-fejlesztésre

portfolio.hu, 2021. 06. 04.
Palkovics László szakmai irányítása alá kerülnek a védelmi iparhoz kapcsolódó állami cégek

vg.hu, 2021. 06. 04.
Magyarország a régió meghatározó védelmi ipari központja lehet

index.hu, 2021. 06. 04.
ITM: reneszánszát éli a magyar védelmi ipar

infostart.hu, 2021. 06. 04.
Egységes szakmai irányítás a védelmi iparban

storeinsider.hu, 2021. 06. 04.
Több száz millió hívható le kutatás-fejlesztésre

webradio.hu, 2021. 06. 04.
Harmadával csökkenthetik idén kutatás-fejlesztési költségeiket a hazai vállalatok

hir.ma, 2021. 06. 04.
Harmadával csökkenthetik idén kutatás-fejlesztési költségeiket a hazai vállalatok

medicalonline.hu, 2021. 06. 04.
Csökkenthetik idén kutatás-fejlesztési költségeiket a hazai vállalatok

portfolio.hu, 2021. 06. 04.
Így spórolhatnak sokat a cégek a kutatás-fejlesztés költségein

hirextra.hu, 2021. 06. 04.
Jól járnak, akik kutatásba fektetnek be

penzcentrum.hu, 2021. 06. 04.
Így lehet rengeteg adót megspórolni: erre érdemes különösen figyelni

weborvos.hu, 2021. 06. 04.
Csökkenthetik idén kutatás-fejlesztési költségeiket a vállalatok

demedia.hu, 2021. 06. 04.
Megyénkben egy elképesztően erős gazdasági fordulat indult el

presztizs.com, 2021. 06. 04.
A szellemi vagyon felértékelődése válság idején | Presztízs Magazin

Hajdú-Bihari Napló, 2021. 06. 05., 1+3. oldal
Több százmilliárd a tét

unilife.hu, 2021. 06. 05.
Megalakult a Területi Innovációs Platform a Soproni Egyetemen

autopro.hu, 2021. 06. 05.
Hogyan dolgozhatna több nő a kutatás-fejlesztésben?

kisalfold.hu, vaol.hu, bama.hu, sonline.hu, zaol.hu, boon.hu, duol.hu, baon.hu, feol.hu, szoljon.hu, nool.hu, veol.hu, beol.hu, kemma.hu, heol.hu, teol.hu, haon.hu, delmagyar.hu, 2021. 06. 05.
Jövőre 3 ezermilliárd forint jut uniós forrásból a gazdaság újraindítására

webradio.hu, 2021. 06. 05.
Varga Mihály: 3 ezermilliárd forint jut jövőre uniós forrásból a gazdaság újraindítására

szoljon.hu, 2021. 06. 05.
Jövőre 3 ezermilliárd forint jut uniós forrásból a gazdaság újraindítására

hirado.hu, 2021. 06. 05.
Ezermilliárdok jutnak jövőre a gazdaság újraindítására uniós forrásból

portfolio.hu, 2021. 06. 05.
Varga Mihály: jövőre 3 ezermilliárd forint EU-s pénzt költünk a gazdaság újraindítására

vg.hu, 2021. 06. 05.
Ezermilliárdok mennek a gazdaság újraindítására

Trend FM, Hírek 13:00, 2021. 06. 05.
Szakmabelieket és laikusokat is megszólít az új innovációs tankönyv

Jazzy Rádió, 2021. 06. 05.
Jövőre háromezer milliárd forint jut a gazdaság újraindítására uniós forrásból

Sláger FM, 2021. 06. 05.
A gazdaság újraindítását uniós fejlesztési támogatások is segítik

m1, 2021. 06. 05.
Jövőre háromezer milliárd forint jut uniós forrásból a gazdaság újraindítására, jelentette be Varga Mihály

Kossuth Rádió, Jó reggelt, Magyarország!, 2021. 06. 06.
Összeállítás: Innovációs platform alakult az Eszterházy Károly Egyetemen

Észak-Magyarország, 2021. 06. 07., 1+5. oldal
A kutatás és innováció központja épül meg

Kelet-Magyarország, 2021. 06. 07., 1–2. oldal
A vállalkozók információtára

novekedes.hu, 2021. 06. 07.
Gyakorlatorientált új tudásanyaggal erősödik a hazai innovációs szemléletformálás és szakemberképzés

novekedes.hu, 2021. 06. 07.
Karikó Katalin is kap idén Jedlik Ányos-díjat

novekedes.hu, 2021. 06. 07.
A jövőt építi a MATE és a Tungsram - Egymilliárd ember ellátása a cél

portfolio.hu, 2021. 06. 07.
Gyakorlatorientált új tudásanyaggal erősödik a hazai innovációs szemléletformálás és szakemberképzés (x)

boon.hu, 2021. 06. 07.
Harmincnyolcmilliárdból épülhet meg a Tudományos és Innovációs Park

mandiner.hu, 2021. 06. 07.
Varga Mihály: 3 ezermilliárd forint jut jövőre uniós forrásból a gazdaság újraindítására

m1, Híradó M1 17:00, 2021. 06. 07.
96 milliárd forint értékben 3 hazai beruházást jelentett be Szijjártó Péter

Duna TV, 2021. 06. 07.
Szijjártó Péter 3 hazai beruházását jelentett be 96 milliárd forint értékben 

tv2, Tények, 2021. 06. 07.
Újabb, közel százmilliárd forint összértékű magyarországi beruházásokat jelentett be Szijjártó Péter

m1, Ma reggel, 2021. 06. 07.
Hiánypótló új szakkönyv jelent meg, ami segíthet a szakember képzésben és a vállalkozói utánpótlás nevelésben

magyarhirlap.hu, 2021. 06. 08.
Jövőre megduplázódhat a kutatók ösztöndíja

magyarhirlap.hu, 2021. 06. 08.
Átadták az idei Jedlik Ányos-díjakat
„…Az esemény keretében adták át a Magyar Innovációs Szövetség Innovációs díjának különdíját is, amelyet idén Kovács András, a Hagyó Kft. ügyvezetője vehetett át…"

gondola.hu, 2021. 06. 08.
Átadták az idei Jedlik Ányos-díjakat

kisalfold.hu, vaol.hu, bama.hu, sonline.hu, zaol.hu, boon.hu, duol.hu, baon.hu, feol.hu, szoljon.hu, nool.hu, veol.hu, beol.hu, kemma.hu, heol.hu, teol.hu, haon.hu, delmagyar.hu, 2021. 06. 08.
Átadták az idei Jedlik Ányos-díjakat

delmagyar.hu, 2021. 06. 08.
Dékány Imre és Karikó Katalin Jedlik Ányos-díjat kaptak

preshaz.eu, 2021. 06. 08.
Átadták az idei Jedlik Ányos-díjakat
„…Kovács András, a Hagyó Kft. ügyvezetője, miután átvette a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) különdíját Pakucs Jánostól, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnökétől, Sebők Katalintól, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal innovációs elnökhelyettesétő  és Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnökétől a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában 2021. június 8-án…"

kamaraonline.hu, 2021. 06. 08.
Harmadával csökkenthetik idén kutatás-fejlesztési költségeiket a hazai vállalatok

jarmuipar.hu, 2021. 06. 08.
Aki fejleszt, spórolhat

weborvos.hu, 2021. 06. 08.
Átadták az idei Jedlik Ányos-díjakat

pharmaonline.hu, 2021. 06. 08.
Átadták a Jedlik Ányos-díjakat, gyógyszerkutatót is elismertek

vg.hu, 2021. 06. 08.
Megduplázódhat a kutatók ösztöndíja

webradio.hu, 2021. 06. 08.
ITM: jövőre megduplázódhat a fiatal magyar kutatók ösztöndíja

gondola.hu, 2021. 06. 08.
ITM: jövőre megduplázódhat a fiatal magyar kutatók ösztöndíja

portfolio.hu, 2021. 06. 08.
Jövőre megduplázódhat a fiatal magyar kutatók ösztöndíja

kisalfold.hu, dehir.hu, vaol.hu, bama.hu, sonline.hu, zaol.hu, boon.hu, duol.hu, baon.hu, feol.hu, szoljon.hu, nool.hu, veol.hu, beol.hu, kemma.hu, heol.hu, teol.hu, haon.hu, delmagyar.hu, 2021. 06. 08.
Jövőre megduplázódhat a fiatal magyar kutatók ösztöndíja

novekedes.hu, 2021. 06. 08.
ITM: jövőre megduplázódhat a fiatal magyar kutatók ösztöndíja

medicalonline.hu, 2021. 06. 08.
Jövőre megduplázódhat a kutatók ösztöndíja

hamisitasellen.hu, 2021. 06. 08.
Jedlik Ányos-díj 2021 – Hamisítás Elleni Nemzeti Testület

magyarmezogazdasag.hu hu, 2021. 06. 08.
Közös tanszéket alapít a MATE és a Tungsram

szakszervezetek.hu, 2021. 06. 08.
A tudósnők sikerképlete más, mint a férfiaké

webradio.hu, 2021. 06. 08.
OGY - Elfogadták a jövő évi költségvetés főösszegeit

hir.ma, 2021. 06. 08.
Elfogadták a jövő évi költségvetés főösszegeit

kisalfold.hu, dehir.hu, vaol.hu, bama.hu, sonline.hu, zaol.hu, boon.hu, duol.hu, baon.hu, feol.hu, szoljon.hu, nool.hu, veol.hu, beol.hu, kemma.hu, heol.hu, teol.hu, haon.hu, delmagyar.hu, 2021. 06. 08.
Elfogadták a jövő évi költségvetés főösszegeit

vg.hu, 2021. 06. 08.
Elfogadták a jövő évi költségvetés főösszegeit

index.hu, 2021. 06. 08.
Megszavazták az szja-mentességek mellett az óriás beruházási támogatásokat is

infostart.hu, 2021. 06. 08.
Elfogadták a költségvetést, 3 ezer milliárd fölötti hiánnyal számolnak

weborvos.hu, 2021. 06. 08.
Elfogadták a jövő évi költségvetés főösszegeit

figyelo.hu, 2021. 06. 08.
Körvonalazódik a jövő évi költségvetés

medicalonline.hu, 2021. 06. 08.
Elfogadták a 2022. évi költségvetés főösszegeit

civilhetes.net, 2021. 06. 08.
3000 milliárd hiány van az elfogadott költségvetésben

magyarnemzet.hu, 2021. 06. 08.
Megszavazták a jövő évi költségvetés főösszegeit

webradio.hu, 2021. 06. 08.
Átadták az idei Jedlik Ányos-díjakat

medicalonline.hu, 2021. 06. 08.
Átadták a Jedlik Ányos-díjakat, Karikó Katalint is elismerték

tv2, Tények Reggel, 2021. 06. 08.
Újabb, közel százmilliárd forint összértékű magyarországi beruházásokat jelentett be Szijjártó Péter

Computerworld, 2021. 06. 09., 22. oldal
GINOP Plusz – érkeznek az első pályázatok!

Magyar Hírlap, 2021. 06. 09., 1+3+9. oldal
Parlamenti csörték
Elfogadták a 2022-es költség vetés főösszegeit és az adótörvény-változásokat

Magyar Nemzet, 2021. 06. 09., 12. oldal
A járvány alatt is kitűnt a magyar szellemi érték

Elektro Installateur, 2021. 06. 09., 5. oldal
Kutatási célú vertikális farmot nyitottak

portfolio.hu, 2021. 06. 09.
Kihirdették az összes nyertest: félezer cég kapott kedvet az innovációhoz a 8 milliárdos kkv-pályázatnál

kormany.hu, 2021. 06. 09.
ÁTADTÁK AZ IDEI JEDLIK ÁNYOS-DÍJAKAT

hipo.gov.hu, 2021. 06. 09.
Átadták az idei Jedlik Ányos-díjakat
„…Az esemény keretében adták át a Magyar Innovációs Szövetség Innovációs díjának különdíját is, amelyet idén Kovács András, a Hagyó Kft. ügyvezetője vehetett át… "

vg.hu, 2021. 06. 09.
Elkapkodták a vállalkozások az újabb 3 milliárdot

index.hu, 2021. 06. 09.
Milliárdok jutnak innovációra a kkv-nak

bdpst24.hu, 2021. 06. 09.
Levizsgázott a Műegyetem innovációs modellje

digitalhungary.hu, 2021. 06. 09.
Levizsgázott a Műegyetem innovációs modellje

hirek.prim.hu, 2021. 06. 09.
Levizsgázott a Műegyetem innovációs modellje

novekedes.hu, 2021. 06. 09.
Félezer vállalkozás kedvét hozta meg az innovációhoz a 8 milliárdos pályázat

webradio.hu, 2021. 06. 09.
ITM: félezer vállalkozás kedvét hozta meg az innovációhoz a 8 milliárdos pályázat

hir.ma, 2021. 06. 09.
ITM: félezer vállalkozás kedvét hozta meg az innovációhoz a 8 milliárdos pályázat

magyarhirlap.hu, 2021. 06. 09.
Félezer vállalkozás kedvét hozta meg az innovációhoz a 8 milliárdos pályázat

makronom.mandiner.hu, 2021. 06. 09.
Félezer vállalkozás kedvét hozta meg az innovációhoz a 8 milliárdos pályázat

piacesprofit.hu, 2021. 06. 09.
Félezer vállalkozás kedvét hozta meg az innovációhoz a 8 milliárdos pályázat

budakeszihirado.hu, satoraljaujhelyhirado.hu, kiskunhalashirado.hu, szentendrehirado.hu, nagykatahirado.hu, miskolchirado.hu, kisvardahirado.hu, siofokhirado.hu, barcshirado.hu, szegedhirado.hu, mateszalkahirado.hu, marcalihirado.hu, oroshazahirado.hu, vachirado.hu, torokszentmikloshirado.hu, veszpremhirado.hu, pecshirado.hu, salgotarjanhirado.hu, sarvarhirado.hu, szigetszentmikloshirado.hu, szekesfehervarhirado.hu, tiszaujvaroshirado.hu, komaromhirado.hu, jaszberenyhirado.hu, tatabanyahirado.hu, ozdhirado.hu, mezokovesdhirado.hu, sajoszentpeterhirado.hu, sopronhirado.hu, vasarhelyhirado.hu, vecseshirado.hu, kecskemethirado.hu, monorhirado.hu, zalaegerszeghirado.hu, movarhirado.hu, keszthelyhirado.hu, nyirbatorhirado.hu, bajahirado.hu, kalocsahirado.hu, sarbogardhirado.hu, szekszardhirado.hu, tapolcahirado.hu, balatonhirado.hu, karcaghirado.hu, nyiregyhirado.hu, nagykanizsahirado.hu, kormendhirado.hu, kaposvarhirado.hu, pakshirado.hu, papahirado.hu, szigetvarhirado.hu, szenteshirado.hu, sikloshirado.hu, vasarosnamenyhirado.hu, szolnokhirado.hu, dabashirado.hu, hatvanhirado.hu, gyulahirado.hu, cegledhirado.hu, egerhirado.hu, balatonfuredhirado.hu, erzsebetvaroshirado.hu, esztergomhirado.hu, hajduboszormenyhirado.hu, balassagyarmathirado.hu, dunaujvaroshirado.hu, budapesthirado.hu, bicskehirado.hu, berettyoujfaluhirado.hu,
gyorhirado.hu, hajduszoboszlohirado.hu, erdhirado.hu, budaorshirado.hu, csornahirado.hu, csabahirado.hu, dombovarhirado.hu, gyongyoshirado.hu, godollohirado.hu, bekeshirado.hu
Félezer vállalkozás kedvét hozta meg az innovációhoz a 8 milliárdos pályázat

portfolio.hu, 2021. 06. 09.
Kihirdették az összes nyertest: félezer cég kapott kedvet az innovációhoz a 8 milliárdos kkv-pályázatnál

origo.hu, 2021. 06. 09.
Jelentősen növeli az innovációs vállalkozói kedvet a kkv-k innovációs pályázata

itbusiness.hu, 2021. 06. 09.
Közel félezer vállalkozás innovációs kedvét hozta meg a 8 milliárdos pályázat

kisalfold.hu, dehir.hu, vaol.hu, bama.hu, sonline.hu, zaol.hu, boon.hu, duol.hu, baon.hu, feol.hu, szoljon.hu, nool.hu, veol.hu, beol.hu, kemma.hu, heol.hu, teol.hu, haon.hu, delmagyar.hu, 2021. 06. 09.
Félezer vállalkozás kedvét hozta meg az innovációhoz a 8 milliárdos pályázat

zetapress.hu, 2021. 06. 09.
Egyetemi modellvizsga

g7.hu, 2021. 06. 09.
A magyar orvostechnikai cégek kockázati tőkével a világpiacon is nagyot guríthatnak

penzcentrum.hu, 2021. 06. 09.
Nagyon megy az üzlet: egyre több magyar indít vállalkozást

profitline.hu, 2021. 06. 09.
Jövőre megduplázódhat a fiatal kutatók ösztöndíja

semmelweis.hu
Jedlik Ányos-díjat kapott dr. Fekete Andrea – Semmelweis Hírek

u-szeged.hu
Jedlik Ányos-díjas kutató: Dr. Karikó Katalin és Dr. Dékány Imre

Kossuth Rádió, Jó reggelt, Magyarország!, 2021. 06. 09.
Összeállítás: Innovációs platform alakult az Eszterházy Károly Egyetemen

Magyar Nemzet, 2021. 06. 10., 12. oldal
Sok kis magyar cég válhat erős innovátorrá

Jelen, 2021. 06. 10., 6–9. oldal
Pálinkás József tükörbe tud nézni

Figyelő, , 2021. 06. 10., 26–28. oldal
Várják az uniós forrásokat

Figyelő, , 2021. 06. 10., 1+10–13. oldal
Százmilliárdok a vállalkozásoknak

Tolnai Népújság, 2021. 06. 10., 7. oldal
Félezer vállalkozás kapott támogatást

Nógrád Megyei Hírlap, 2021. 06. 10., 7. oldal
Félezer vállalkozás kapott támogatást

Dunántúli Napló, 2021. 06. 10., 7. oldal
Félezer vállalkozás kapott támogatást

Heves Megyei Hírlap, 2021. 06. 10., 7. oldal
Félezer vállalkozás kapott támogatást

Somogyi Hírlap, 2021. 06. 10., 7. oldal
Félezer vállalkozás kapott támogatást

24 óra, 2021. 06. 10., 7. oldal
Félezer vállalkozás kapott támogatást

Petőfi Népe, 2021. 06. 10., 7. oldal
Félezer vállalkozás kapott támogatást

Új Néplap, 2021. 06. 10., 7. oldal
Félezer vállalkozás kapott támogatást

Dunaújvárosi Hírlap, 2021. 06. 10., 7. oldal
Félezer vállalkozás kapott támogatást

digitalhungary.hu, 2021. 06. 10.
Sikeres fiatalok választják ki az Év Felfedezettjét

klubradio.hu, 2021. 06. 10.
Pálinkás a régi ügyekről: Én biztosan nem!

agrotrend.hu, 2021. 06. 10.
Agrárkutatási újdonságok gazdasági gyakorlatba építését segíti a NAK és a MATE

novekedes.hu, 2021. 06. 10.
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE 

agroinform.hu, 2021. 06. 10.
A korszerű tudás gyorsabban és hatékonyabban fog eljutni a gazdálkodókhoz

magyarmezogazdasag.hu, 2021. 06. 10.
Együttműködésben az erő és a jövő

delmagyar.hu, 2021. 06. 10.
Szegedi professzort díjaztak

penzcentrum.hu, 2021. 06. 10.
Rengeteg magyar dőlt be a hamisítóknak: jól megszedték magukat a csalók

pharmaonline.hu, 2021. 06. 10.
Hamisítás Elleni Világnap: évről évre tudatosabbak a magyar fogyasztók

pestisracok.hu, 2021. 06. 10.
Évről évre egyre tudatosabbak a magyar fogyasztók

hamisitasellen.hu, 2021. 06. 10.
Hamisítás Elleni Világnap: évről évre egyre tudatosabbak a magyar fogyasztók – Hamisítás Elleni Nemzeti Testület

magyarhirlap.hu, 2021. 06. 10.
Évről évre egyre tudatosabbak a magyar fogyasztók

trendfm.hu, 2021. 06. 10.
Hamisítás Elleni Világnap: évről évre egyre tudatosabbak a magyar fogyasztók

origo.hu, 2021. 06. 10.
Hamisítás Elleni Világnap: évről évre egyre tudatosabbak a magyar fogyasztók

webradio.hu, 2021. 06. 10.
Rákossy Balázs: a kormány a jövőben is kiemelten kezeli a kkv-k támogatását

piacesprofit.hu, 2021. 06. 10.
A kormány ígéri, a jövőben is kiemelten kezelik a kkv-k támogatását

pestisracok.hu, 2021. 06. 10.
A kormány a jövőben is kiemelten kezeli a kkv-k támogatását

kisalfold.hu, dehir.hu, vaol.hu, bama.hu, sonline.hu, zaol.hu, boon.hu, duol.hu, baon.hu, feol.hu, szoljon.hu, nool.hu, veol.hu, beol.hu, kemma.hu, heol.hu, teol.hu, haon.hu, delmagyar.hu, 2021. 06. 10.
A kormány a jövőben is kiemelten kezeli a kkv-k támogatását

pannonnovum.hu, 2021. 06. 10.
Kihirdették az összes nyertest: félezer cég kapott kedvet az innovációhoz a 8 milliárdos kkv-pályázatnál

KarcFM, Déli News, 2021. 06. 10.
Jövőre megduplázódhat a fiatal magyar kutatók ösztöndíja

Innotéka, 2021. 06. 11., 27. oldal
Egyetemközpontú innovációs ökoszisztéma a PTE-n

Innotéka, 2021. 06. 11., 30–31. oldal
Innovatív, szolgáltató egyetem Egerben

Innotéka, 2021. 06. 11., 24–25. oldal
Fehér könyv segíti a kutatás-fejlesztési projekteket

Innotéka, 2021. 06. 11., 28–29. oldal
Innovációs környezet és társadalmi elvárások

Innotéka, 2021. 06. 11., 26. oldal
Nukleáris fókuszú innovációs ökoszisztéma a Dunaújvárosi Egyetemen

Napló, 2021. 06. 11., 5. oldal
Jelentős támogatás kutatás-fejlesztésre

Új Néplap, 2021. 06. 11., 1–2. oldal
Húsz megyei cégnek jutott támogatás

profitline.hu, 2021. 06. 11.
Sikeres fiatalok választják ki az Év Felfedezettjét

szoljon.hu, 2021. 06. 11.
Háromszáz kutató, fejlesztő munkahelyét sikerült megóvni

m1, Ma reggel, 2021. 06. 11.
170 projekt kapott támogatást a kis- és közepes vállalkozások számára kiírt Start Innovációs Pályázat harmadik fordulójában

Innotéka, 2021. 06. 11., 32–33. oldal
Híd a kutatóhelyek és az iparvállalatok között

Innotéka, 2021. 06. 11., 34. oldal
Mire jó a vertikális farm?

mezohir.hu, 2021. 06. 11.
Tudást a gyakorlatba – erre szerződött a NAK és a MATE - Mezőhír

jogiforum.hu, 2021. 06. 11.
Hamisítás Elleni Világnap a tudatosabb fogyasztókért - Műtárgyhamisítás magyar szemmel - A kiadvány most ingyenesen letölthető!

portfolio.hu, 2021. 06. 11.
Levizsgázott a Műegyetem innovációs modellje

muszaki-magazin.hu, 2021. 06. 11.
Levizsgázott a Műegyetem innovációs modellje - Műszaki Magazin

startuponline.hu, 2021. 06. 11.
Sikeres fiatalok választják ki az Év Felfedezettjét 

unilife.hu, 2021. 06. 11.
Jövőre megduplázódhat a kutatók ösztöndíja

Kossuth Rádió, Krónika 10:00, 2021. 06. 11.
170 projekt kapott támogatást a kis- és közepes vállalkozásoknak kiírt Start Innovációs Pályázat harmadik fordulójában

magyarnemzet.hu, 2021. 06. 12.
A jövő évi adótörvény több kedvező szabálya már most is alkalmazható

origo.hu, 2021. 06. 12.
A jövő évi adótörvény több kedvező szabálya már most is alkalmazható

profitline.hu, 2021. 06. 12.
Új innovációs negyedet alakít ki Budapesten a BME

MATEHETSZ Hírlevél, 2021. június
XII. Kárpát-medencei Tehetségnap

MATEHETSZ Hírlevél, 2021. június
Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program új pályázati felhívásai

MATEHETSZ Hírlevél, 2021. június
Magyar sikerek a világ legnagyobb középiskolai tehetségkutató versenyén
„…A döntőbe bejutott diákok abból a körülbelül egymilliós mezőnyből kerülnek ki, akik a Regeneron ISEF-hez kapcsolódó helyi és nemzetközi tudományos versenyeken – Magyarországon az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen – szereznek győzelmet világszerte. Az idén már több, mint 1800, 20 év alatti fiatalt hívtak meg a rendezvényre, 65 országból…"

Népszava, 2021. 06. 12.. 1+5. oldal
Aggasztó, hogy már érettségi után elmennek a fiatalok – mondja interjúnkban Lovász László volt MTA-elnök

Miskolci napló, 2021. 06. 12.. 2. oldal
20 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre

magyarhirlap.hu, 2021. 06. 12.
Nagyobb adókedvezmény a felsőoktatás érdekében

webradio.hu, 2021. 06. 12.
Izer Norbert: a jövő évi adótörvény több kedvező szabálya már most is alkalmazható

pestisracok.hu, 2021. 06. 12.
A jövő évi adótörvény több kedvező szabálya már most is alkalmazható

hvg.hu, 2021. 06. 12.
Lovász László: Jobb lenne, ha a magyar egyetemekre fordítanák a Fudanra szánt pénzt

kisalfold.hu, dehir.hu, vaol.hu, bama.hu, sonline.hu, zaol.hu, boon.hu, duol.hu, baon.hu, feol.hu, szoljon.hu, nool.hu, veol.hu, beol.hu, kemma.hu, heol.hu, teol.hu, haon.hu, delmagyar.hu , 2021. 06. 12.
A jövő évi adótörvény több kedvező szabálya már most is alkalmazható

novekedes.hu, 2021. 06. 12.
Már most alkalmazható a jövő évi adótörvény több kedvező szabálya 

hellovidek.hu, 2021. 06. 12.
Többet érhet a pénzünk? Így kedvezhet nekünk az adózás változása

piacesprofit.hu, 2021. 06. 12.
Adótörvények: néhány változást már most ki lehet használni

alon.hu, 2021. 06. 12.
Június 10-től többféle jövedelem vált adómentessé

infostart.hu, 2021. 06. 12.
Figyelem, több jövedelemforma is adómentessé vált most

nyugat.hu, 2021. 06. 12.
Több jövedelemforma is adómentessé vált már most

magyarnemzet.hu, 2021. 06. 12.
A jövő évi adótörvény egyes elemei már most alkalmazhatók

gazdasagportal.hu, 2021. 06. 12.
Izer Norbert: a jövő évi adótörvény több kedvező szabálya már most is alkalmazható - Gazdasagportal.hu

InfoRádió, 2021. 06. 12.
A jövő évi adótörvény több kedvező szabálya már alkalmazható, erről beszélt Izer Norbert

portfolio.hu, 2021. 06. 13.
A korábbiaktól teljesen eltérő válságkezelést ígérnek a G7-országok

computerworld.hu, 2021. 06. 13.
GINOP Plusz - érkeznek az első pályázatok!

nlc.hu, 2021. 06. 13.
Gyarmathy Éva: „Hiába van tehetségpont hálózat, nagyon nehéz helyet találni a tehetséges gyerekeknek"

profitline.hu, 2021. 06. 13.
A 2022-es adótörvény több szabálya már most is alkalmazható

ma.hu, 2021. 06. 13.
A jövő évi adótörvény több kedvező szabálya már most is alkalmazható

webradio.hu, 2021. 06. 13.
ITM: több száz milliárd forinttal támogatja a kormány a vállalkozások technológiaváltását

behir.hu, 2021. 06. 13.
Több száz milliárd forinttal támogatják a vállalkozások technológiaváltását

magyarhirlap.hu, 2021. 06. 13.
Több száz milliárd forinttal támogatja a kormány a vállalkozások technológiaváltását

mfor.hu, 2021. 06. 13.
Újabb pénzeső hull a hazai kkv-kra

pestisracok.hu, 2021. 06. 13.
A kormány több százmilliárd forinttal támogatja a vállalkozások technológiaváltását

portfolio.hu, 2021. 06. 13.
200 milliárdos technológiaváltó pályázati programot hirdetett meg a kormány

budaorsiinfo.hu, 2021. 06. 13.
Pályázat indul a vállalkozások technológiaváltásáért

budaorsiinfo.hu, 2021. 06. 13.
ITM: több száz milliárd forinttal támogatja a kormány a vállalkozások technológiaváltását

origo.hu, 2021. 06. 13.
Több száz milliárd forinttal támogatja a kormány a vállalkozások technológiaváltását

penzcentrum.hu, 2021. 06. 13.
Újabb pénzosztást jelentettek be Magyarországon: az ő talpra állásukat is segítenék

promenad.hu, 2021. 06. 13.
Több száz milliárd forinttal támogatja a kormány a vállalkozások technológiaváltását - A hírek főutcája

infostart.hu, 2021. 06. 13.
200 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdet az ITM

figyelo.hu, 2021. 06. 13.
Több száz milliárd forinttal támogatja a kormány a vállalkozások technológiaváltását

alon.hu, 2021. 06. 13.
Vállalkozások technológiafejlesztésére írtak ki pályázatot

piacesprofit.hu, 2021. 06. 13.
Megnyitja a kormány a pénzcsapot – 200 milliárd forintra pályázhatnak a cégek

vg.hu, 2021. 06. 13.
Száz milliárdokkal támogatja a kormány a vállalkozások technológiaváltását

kisalfold.hu, dehir.hu, vaol.hu, bama.hu, sonline.hu, zaol.hu, boon.hu, duol.hu, baon.hu, feol.hu, szoljon.hu, nool.hu, veol.hu, beol.hu, kemma.hu, heol.hu, teol.hu, haon.hu, delmagyar.hu , 2021. 06. 13.
Több száz milliárd forinttal támogatja a kormány a vállalkozások technológiaváltását

gazdasagportal.hu, 2021. 06. 13.
ITM: több száz milliárd forinttal támogatja a kormány a vállalkozások technológiaváltását - Gazdasagportal.hu

profitline.hu, 2021. 06. 13.
Így támogatja a kormány a vállalkozások technológiaváltását

demedia.hu, 2021. 06. 13.
Több száz milliárd forinttal támogatja a kormány a vállalkozások technológiaváltását

hellovidek.hu, 2021. 06. 13.
Itt az újabb támogatás: 10 és 629 millió közötti összeget kaphatnak a vállalkozások

index.hu, 2021. 06. 13.
Vállalkozásonként akár 600 millió forint is elnyerhető technológiaváltásra

napi.hu, 2021. 06. 13.
Már lehet uniós forrásra pályázniuk a kisvállalkozásoknak

noklapja.hu, 2021. 06. 13.
Tudtad, hogy a leghíresebb amerikai feltalálónő magyar volt?

Magyar Hírlap, 2021. 06. 14., 10. oldal
Nagyobb adókedvezmény a felsőoktatás érdekében

Magyar Hírlap, 2021. 06. 14., 10. oldal
Több száz milliárd forint technológiaváltásra

Magyar Nemzet, 2021. 06. 14., 13. oldal
Technológiaváltó támogatás a kkv-knak

vg.hu, 2021. 06. 14.
Kockázati tőke: tavaly is aktív maradt a piac

uzletihirszerzes.hu, 2021. 06. 14.
Európa egyik meghatározó hadiipari központja épül fel Magyarországon


portfolio.hu, 2021. 06. 14.
Európa egyik meghatározó hadiipari központja épül fel Magyarországon

Szerkesztő: Dr. Antos László, Munkatárs: Pazsák Zsófia,
Design: Visualia Stúdió, Felelős kiadó: Dr. Szabó Gábor.
A Hírlevél minden páros hét keddi napján jelenik meg, és aznap internetes portálunkon is olvasható.
Hírlevélszerkesztőség: 1116 Budapest, Fehérvári út 108-112.
tel.: (06 1) 430 3330, e-levél: innovacio@innovacio.hu
A Hírlevélre a www.innovacio.hu c. portálon lehet regisztrálni.